Európa egy bábállam, amit a tengeren túlról irányítanak

Az orosz Állami Duma védelmi bizottságának vezetője, Vlagyimir Komojedov szerint azok az sajtóinformációk, miszerint Franciaország Kínának értékesítené az Oroszország számára gyártott Misztralokat, egyszerű zsarolásnak tudhatók be. Komojedov emiatt újra hangsúlyozta, hogy Oroszország vissza kell térjen a kizárólagos hazai gyártáshoz. Elmondása szerint a hazai hajógyártás fejlettségi szintje elegendő ahhoz, hogy ugyanezen típus saját változatát orosz munkaerővel, belföldön gyártsák.

Komojedov elmondása szerint viszont Franciaország bárkinek eladhatja a hajókat. “Visszakapjuk az általunk gyártott alkatrészeket, és a befektetés összértékét. Ezt minden nemzetközi szervezet alá fogja támasztani”. Utána a franciák annak adják el a hajót, akinek akarják. Komojedov ugyanakkor hozzátette mindehhez, hogy

“Európa egy bábállam, amit a tengeren túlról irányítanak.”

Az orosz törvényhozó kifejtette, hogy Franciaország szerződésszegése a függetlenség hiányából ered. Franciaország nem tud eleget tenni szerződésben vállalt kötelezettségeinek, ha nyomásgyakorlás éri. Mindez azt mutatja, hogy a francia kormány nem hoz önálló döntéseket.

Napokkal ezelőtt Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozta, hogy Franciaország nem adhatja el a Misztralokat Oroszország engedélye nélkül, és Moszkvának végfelhasználói joga van a franciaországi összeszerelés előtt Szentpéterváron gyártott berendezésekre. Az orosz belpolitikában azonban éles reakciókat váltott ki a Misztralok továbbértékesítésére tett utalás. Az a tény, hogy egy újabb nyugati ország megbízhatatlan partnernek bizonyult, fokozottan arra helyezi a hangsúlyt, hogy a NATO eltökélt az orosz honvédelem modernizálásának akadályozásában, így nemzetközi együttműködések helyett a hazai védelmi iparra támaszkodva kell a modernizálás egészét lefolytatni.

http://hidfo.ru/2015/05/europat-a-tengeren-tulrol-iranyitjak/

Amerikai provokáció Grúziában

A Die Presse osztrák napilap szerint a grúziai hadsereg közös hadgyakorlatot tart a térségben tartózkodó amerikai gépesített egységekkel, abból a célból, hogy “készen álljon a NATO gyorsreagálású erőivel együttműködésre”. A forrás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy Grúziában kezdődő hadgyakorlatról valamilyen okból hallgat a nyugati sajtó.

A “Nemes Partner” fedőnevű hadgyakorlat egy kéthetes művelet, melynek során a grúziai hadsereg az Egyesült Államokból érkező gépesített haderővel együttműködést gyakorolja.

A nyugati sajtóorgánumok nem véletlen hallgatnak az esetről; Grúzia ugyanis együttműködne a NATO gyorsreagálású erőivel, azzal a mintegy 25000 katonából összevont, állandó készenlétben tartott katonai struktúrával, amit a NATO az orosz határ mentén telepít, és szárazföldi, tengeri haderőt, légierőt egyaránt magába foglal.

Oroszország bekerítése ezzel gyakorlatilag befejeződött az európai fronton, a NATO a balti országoktól kezdődően egészen a Kaukázusig csapásmérő erőt vont össze az orosz határ mentén. Orosz katonai szakértők szerint a NATO 2016 nyaráig elvégzi azokat az átcsoportosításokat, melyek egy Oroszország elleni kiterjedt háború megkezdését lehetővé tennék.

Bár sokaknak kétségei vannak arra vonatkozóan, hogy a konfliktusban valóban a NATO az agresszor, a tények önmagukért beszélnek. Oroszország nem állomásoztat katonai erőt az Egyesült Államok határai mentén – pl. Kanadában vagy Mexikóban -, csak saját határain belül és néhány térségi országban, ami Oroszország területének védelme szempontjából indokolt. Eközben az amerikai csapásmérő erő jelen van végig az európai orosz határ mentén, miközben az Egyesült Államok saját rakétarendszerét telepíti Európába. Barack Obama emellett bejelentette, hogy az amerikai rakétapajzsot a Közel-Keletre is kiterjesztenék. Miközben az amerikai hadsereg jelen van Oroszország európai határai mentén, jelen van a Kaukázus térségében, és a közép-ázsiai országokban is (szintén Oroszország határai mellett). A NATO azonban nem csak az európai és közép-ázsiai fronton sorakozik fel az orosz határon, hanem a Norvégia és Oroszország közti Barents tengeren és azzal határos tengerfelületeken is a nyugati haderő tengeralattjárói jelennek meg, miközben Norvégia és Oroszország közt területi vitát próbálnak kiprovokálni.

2015 február elején Oroszország kifejezte tiltakozását a grúziai NATO kiképző-központ létesítése ellen. Alekszandr Grusko, Oroszország állandó NATO-küldötte a lépést provokációnak nevezte.


http://hidfo.ru/2015/05/amerikai-provokacio-gruziaban/

Az Iszlám Államot két amerikai tábornok ajánlására hozták létre

James Henry Fetzer politikai elemző szerint az Egyesült Államok, Izrael és Szaúd-Arábia pénzelik az ISIS.

Az ISIS takfiri terrorista csoportot az Egyesült Államok két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsadói munkájával hozta létre, nyilatkozta a politikai elemző.

“Az ISIS-t az amerikai kormány alkotta meg, az ISIS-t az Egyesült Államok, Izrael, Szaúd-Arábia finanszírozza, az ISIS-t két nyugalmazott amerikai tábornok tanácsára hozták létre, az ISIS az Egyesült Királyság és az USA támogatásával működik”.- mondta James Henry Fetzer Press TV-nek hétfőn, hozzátéve, hogy „Washington DC-ben úgy ismerik az ISIS-t, mint John McCain hadseregét.”

A politikai elemző annak kapcsán beszélt erről, amikor megkérdezték az ex-CIA-főnök arra vonatkozó figyelmeztetéséről, hogy az ISIS hamarosan 9/11 stílusú támadásokat hajthat végre az Egyesült Államokban.

“Ha nem tarjuk az ISIS-t az ellenőrzésünk alatt, akkor megtapasztaljuk, hogy támadnak”-nyilatkozta az USA Today-nak Michael Morell, az amerikai kémügynökség egykori vezetője a 2001. szeptember 11-ei támadásokra utalva.

Fetzer elmondása szerint ez “is jól mutatja azt a mélyen gyökerező őrült propagandát, félrevezetést és megtévesztést, amelyet az amerikai kormány végez.”

Ez az újabb erőfeszítés részét képzi az amerikai kormány programjának, amely az amerikai nép megtévesztésére és félrevezetésére irányul.”

A megtévesztéssel kapcsolatban rámutatott egy 2012. október 3-án a Szenátus Belbiztonsági Bizottsága által kiadott jelentésre, amelyben az szerepel, hogy “nincsenek hazai terroristák” az USA-ban.

Fetzer rámutatott továbbá Seymour Hersh oknyomozó újságíró riportjára is Oszama bin Laden halála kapcsán, mondván, hogy “már 2001. december 15-én meghalt Afganisztánban, tíz évvel korábban”, mint ahogyan azt a hivatalos történetben mondják a haláláról az amerikai tisztviselők.

“Biztos, hogy nem halt meg kétszer”, mondta, hozzátéve, hogy “ez egyszerűen abszurd. Az amerikai kormány játszadozott az amerikai néppel”.

Hersh a London Review of Books honlapján vasárnap publikált cikkében azt írta, hogy a legmagasabb szintektől kezdve hazudik “az amerikai politika, mivel nem változott a működése, megmaradtak a titkos börtönök, a drone támadások, a Special Forces éjszakai razziái, megkerülve a parancsnoki láncot és azokat, akik esetleg nemet mondanának.”

Hivatkozva egy nyugalmazott magas rangú amerikai hírszerzési tisztviselőre, az újságíró kifejtette, hogy bin Laden meggyilkolása volt a “csúcspontja Obama első ciklusának, és jelentős mértékben hozzájárult az újraválasztásához.”
(Orientalista.hu)

Bal-Rad komm: És hogy mit konstruáltak össze McCainék? Erős idegzetű olvasóinknak egy kis bemutató.

http://shoebat.com/2014/12/02/just-came-muslims-conduct-mass-beheading-session-create-huge-puddle-blood/

Donbassz mára virradóan

Donbassz déli “tengermelléki” frontján Sirokino környékén dúlt a harc egész éjjel.

Dobrovolszk, Szahanka és Bezimennoje falvak romokban. Dacára a valcmanista banditasereglet óriási mennyiségű technikai és tüzérségi felvonulásának, egy métert nem jutottak előre. Veszteségeik viszont mind latoregyedben, mind pedig technikában ehhez mértek.

Alig több mint egynapos szünet után a valcmanista latortüzérség az éjszaka újrakezdte a donyecki repülőtér ágyúzását.

Eduard Baszurin a DNR katonai szóvivője “több mint súlyosnak” nevezte hajnali tájékoztatójában a “Minszk-2.0″ megállapodásnak ezt a legújabb durva megsértését.

Szinte minden irányból özönlik a latorerő Donbassz felé. Közúton, vasúton egyaránt.


https://balrad.wordpress.com/2015/05/12/donbassz-mara-virradoan-10/

A magyar minimálbérestől veszi el a legtöbbet az állam

Családi adókedvezmények igénybevétele nélkül bruttó jövedelmének igen nagy részét kénytelen egy minimálbéres kereső Magyarországon átadni az államnak, legalábbis ha a hasonlóan magas minimálkeresetet garantáló országokat nézzük – derül ki az OECD egy friss tanulmányából. Sőt, a munkára rakódó összteher is nálunk a legmagasabb az összes tagország közül.

Jelenleg a 34 OECD-tagországból 26-ban alkalmaznak egységes minimálbér-szabályozást, ahogyan a jövőben csatlakozni kívánó Lettországban és Kolumbiában is. A tagállamok közül kilencben 1990 után vezették be a minimálbért, köztük legutoljára Németországban. A nyolc, alsó jövedelemhatárral nem rendelkező tagországban a munkaerő jelentős részét szektorszintű kollektív megállapodások és előre meghatározott bérpadlók védik (északi államok, Ausztria, Olaszország és Svájc).

Bruttó bérek

A bruttó minimálbérek nagysága országonként igen eltérő, ezért az összehasonlításra az egyik legjobb módszer, ha azokat az adott ország mediánjövedelmének százalékéban fejezik ki. Ezek alapján az látszik, hogy 2007 és 2013 között az országok többségében ez az arány felfelé módosult, ide tartozik Magyarország is. (Hazánkban 2007-2011 között kisebb emelések, majd 2012-ben egy jelentősebb növekedés volt.) Így 2013-ban a minimálbéresek már az átlagkereset 54 százalékát keresték, amivel ha megnézzük, Európában az élvonalban helyezkedünk el. Csehországban, ahol legalacsonyabb a vizsgált arány, a minimálbéresek csupán a mediánjövedelem 36 százalékát kapták 2013-ban.

Az legnagyobb relatív növekedést 2007 és 2013 között Lettországban, Szlovéniában és Lengyelországban tudták elkönyvelni. Bizonyos országokban azonban romlott ez az arány, például Görögországban is, ahol a válság miatt vissza kellett vágni a minimálbéreket, de a minimálbér-mediánjövedelem ráta Írországban, Spanyolországban és Törökországban is jelentősen romlott.

A bruttó bérek összehasonlítása ugyanakkor nem árul el eleget azokról a fontos közgazdasági szempontokról, hogy a bruttó bérből a munkavállaló mennyit visz valójában haza, illetve hogy mennyibe kerül egy munkáltatónak összességében egy minimálbéres foglalkoztatása.

Nettó bérek

Az amerikai dollárban és vásárlóerő-paritáson mért nettó órabérek 2013-ban óriási különbségeket mutattak. Néhány országban az órabér 3 dollár alatt van, ide tartozik Magyarország mellett Mexikó, Lettország, Chile, Észtország és Csehország is, míg Luxemburgban és Ausztráliában legalább nettó 9 dollárt fizetnek óránként.

A különbségek természetesen az országok különböző átlagkereseteiből és a termelékenységbeli eltérésekből adódnak, azonban az adó- és járulékterhek is nagyon fontos tényezőt jelentenek.

Munkát terhelő költségek

Noha a minimálbér-szabályozás alapvetően az alacsonyabb jövedelmű munkavállalókat hivatott támogatni, ha a munkaerőköltségek oldaláról nézzük, ha az túl magas, csökkentheti is a foglalkoztatást, vagy akár a nemzetközi versenyképességen is ronthat, ha a hazai vállalatok alacsony képzettségű munkaerőre támaszkodnak.

Még a legalsóbb jövedelemkategóriában is, az adók és társadalombiztosítási járulékok jelentős összeggel csökkenthetik a nettó keresetet, míg a bérköltségen kívül a munkáltatói közterhek is jelentősen megnövelhetik egy minimálbéres alkalmazásának költségét.

Az adóék nagysága – ami az OECD számításainál a munkáltatói és munkavállalói terheket jelentik a bruttó minimálbér arányában -, kimondottan befolyásolni tudja azt, hogy a minimálbér-szabályozás valójában mennyire is támogatja az alacsony bérrel rendelkező munkavállalókat és az alacsony jövedelmű családokat.

Az OECD-átlagot nézve, a munkát terhelő összes adó és járulék a bruttó minimálbér egyharmadát teszi ki, amit a munkáltató és a munkavállaló nagyjából fele-fele fizetnek. Ehhez képest néhány országban az összteher kimondottan magas, 45 százalék feletti is lehet. A minimálbért fizető munkát terhelő adók és járulékok mértéke ezen országok között is Magyarországon volt a legmagasabb 2013-ban (55%).

Az OECD adatai 2013-ra vonatkoznak, és országot átlagot néznek, ami az adatok alapján a kedvezményes foglalkoztatási formákat is magában foglalhatja.

Hogy friss adatokat is lássunk, mi is végeztünk pár számítást, azonban ezek nem teljesen vethetőek össze az OECD számaival. Ugyanis mi, a klasszikus értelmezés szerint az adóék esetében a munkára rakódó összterhet a teljes munkaerőköltségre vetítjük, nem a bruttó bérre.

2015-ben a minimálbérre rakódó munkavállalói és munkáltatói terhek a munkáltató teljes bérköltségének 49 százalékát teszik ki Magyarországon a gyermektelen keresők esetében.

Fontos látni azt is, hogy bár a gyermekek után járó adókedvezmények miatt az adóék mértéke 42 százalék az egygyermekesek, 34 százalék a kétgyermekesek és 23 százalék a háromgyermekesek esetében, a terhek csak a munkavállaló oldalán csökkennek. Hiába a családi kedvezmények, a munkaadónak ugyanannyiba kerül egy minimálbéres alkalmazása: jelenleg a bruttó bér 128,5 százalékába. Hozzátesszük: bár a munkahelyek létrehozását a magas minimálbér nem segíti, a gyermekvállalásra ösztönzően hathat.

2013-ban az OECD országok között a minimálbér után fizetendő munkaadói járulékok szempontjából Magyarország a középmezőnybe tartozott,

azonban a munkavállalói terhek nálunk voltak a legmagasabbak a maguk 35 százalékával (a bruttó bér arányában), és ez 2015-ben változatlanul ilyen magas maradt.

Ráadásul a családi adókedvezmény figyelembevétele nélkül a minimálbéres és az átlagjövedelemmel rendelkező keresőnek arányaiban ugyanannyit vonnak le a bruttó fizetéséből, ami az egykulcsos adó- és járulékrendszernek köszönhető.

(portfolio)

John Kerry az orosz külügyminiszterrel tárgyal

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és John Kerry amerikai külügyminiszter ma személyes találkozót tart Szocsiban, ahol a két ország a főbb nemzetközi konfliktusok kérdésében fog egyeztetni. A helyszín önmagában is szimbolikus értékű; Szocsi a Fekete-tenger keleti partvidékén, Oroszország határvonalán, Grúzia közelében található. A térség a kialakulóban lévő multipoláris világrend eddigi két legnagyobb pólusa – az eurázsiai és euroatlanti hatalmak – közti ütközőzóna.

Az orosz külügyminiszter elmondása szerint számos nemzetközi kérdést megvitatnak, elsősorban Iránról, Szíriáról és Ukrajnáról lesz szó. Mindhárom ország a két hatalmi pólus közti ütközőzóna. Iránban a Hasszan Ruhani kinevezésével felállt új hatalmi struktúra hajlik arra, hogy politikai és gazdasági együttműködéseket építsen ki a nyugati országokkal. Miközben az iráni gázforrásoktól függ a Nabucco-projekt újraindítása, Oroszország a katonai és gazdasági együttműködések bővítésével próbálja lassítani a nyugati tevékenységet Iránban. Szíriában Oroszország a legitim kormányt támogatja, míg a nyugati koalíció az Asszád-kormány elmozdítása érdekében felforgatást folytat, szintén az ország gáztartalékainak bevonása céljából. Ukrajna a legfrissebb konfliktusgóc, ahol a kormány 2013 végén zárt ajtók mögött megkezdte az eurázsiai csatlakozás előkészítését, és az Eurázsiai Gazdasági Unió alapító tagállama lett volna. 2013 novemberétől 2014 február végéig a nyugati országok puccsal eltávolították hatalomból a legitim kormányt, majd 8 hónapig egy illegitim kormány irányította az országot, ami országgyűlési választások nélkül is aláírt egy sor nyugati hitelszerződést, majd megkezdte az EU- és NATO-csatlakozás előkészítését. A lényeges szerződések megkötését követően, 8 hónappal a puccs után került sor Ukrajnában országgyűlési választásokra, amit már nyugati szavazatszámláló program ellenőrzött.

Látható, hogy a két külügyminiszter közti tárgyalás nem egy szokványos diplomáciai esemény. Elsődleges célja vélhetően annak garantálása, hogy a számos helyen kialakuló konfliktusgóc ne robbanjon be egyetlen nagy háborúvá, valamint garanciák arra vonatkozóan, hogy a kapitalizmusban egyik fél se kezdjen nyilvánosan arról beszélni, hogy a hatalmi pólusok közti közvetlen összeütközés már folyamatban van. A tőzsdei rendszer illékonysága miatt ugyanis a legutolsó tabu, aminek ledöntése megengedett lenne, az az atomhatalmak közti közvetlen fegyveres összetűzés megtörténte.

John Kerry az orosz külügyminiszterrel folytatott megbeszélést követően, május 13-án Anatóliába (Törökország) látogat, ahol részt vesz a NATO külügyminisztereinek gyűlésén. Szergej Lavrov közleménye szerint az Egyesült Államokkal fennálló viszony normalizálása az egyenlőség elvén kell alapuljon, vagyis Oroszország többé nem fogad el alávetett helyzetet a nyugati hatalommal szemben. Mindez azt jelenti, hogy a világrend a gyakorlatban is többpólusúvá vált, az egypólusú világrend végleg felbomlott.

Az orosz külügyminisztérium szerint a mostani találkozóra az amerikai fél kezdeményezésére kerül sor. A diplomaták egy telefonbeszélgetés során állapodtak meg a Szocsiban tartandó megbeszélésről, melynek során az amerikai külügy egy a korábbinál engedékenyebb hozzáállás jelét mutatta, Kerry ugyanis a világháború végének 70. évfordulója alkalmából gratulált Oroszországnak a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelemhez.


http://hidfo.ru/2015/05/john-kerry-az-orosz-kulugyminiszterrel-targyal/

Boros Imre: Ismét a hazai bérekről

Nő a munkaerő ázsiója és a bére is. Nem kell mindig a számunkra konyhakészre csomagolt, nyugati mantrákon csüngeni…

Máig él a neoliberális közgazdász- mantra, miszerint a béremelések gerjesztik az inflációt, bár manapság, amikor vannak érezhető, nem elinflált béremelések, és nincs infláció, kissé elcsendesült az igehirdető kórus. Sajnos ez a gondolatfertőzés gyakran a hazai jobboldal egyes hangadóit is eléri, a mantra kitalálóinak legnagyobb örömére. Az epigonoknak pedig elég lenne gondolkodniuk azon, hogy a nálunk átlagos termelékenységi szintben elmaradó Lengyelországban miért tudnak magasabb bérszínvonalat megvalósítani, nem is beszélve a csehekről.

A hazainál jóval magasabb béreket fizetnek ezekben az országokban „inflációs” rém nélkül, stabil árszínvonallal. Evidenciaként elfogadhatjuk, hogy az uniós átlag hatvan–hatvanöt százalékának megfelelő termelékenységi szinthez nem az átlagos uniós bérszínvonal huszonöt–harminc százaléka dukálna. Érdemes megvizsgálni tehát, hogy hazánkban mivel magyarázható az alulfejlett bérszínvonal, és az ahhoz való szinte görcsös ragaszkodás.

Érdemes a vizsgálatot a rendszerváltáskori gazdasági átalakítás körüli ügyekkel kezdeni. Közismert, hogy a rendszerváltó kerekasztali ellenzéknek nem volt koherens gazdaságpolitikai elképzelése, főként nem arról, hogy miként vezet az út az állami és szövetkezeti tulajdonból a magántulajdonon alapuló gazdaságba. A politikai hatalomból 1990-ben ideiglenesen kimaradt, de a gazdaságiban továbbra is nagyon erősen jelen lévő, divatos neoliberális gondolatműhelyek kottáiból dolgoztak. Ezeket a volt állampárt „reformműhelyeiben” már egy évtizede csiszolgatták.

Az „elvek” gyakorlati kivitelezői – főként a pénzügyi szektorban – akadály nélkül vették a rendszerváltást. Főbb üzeneteik: a fellendülést a külföldi tőkebehozataltól lehet várni; a tőke oda megy, ahol kedvező (ha lehet, nincs is) az adó; a tőke becsalogatásához nagyon kedvező hazai adottság az alacsony bérű, de jól teljesítő, képzett, fegyelmezett munkaerő; a tőke nem szereti az erős érdekképviseletet, a szakszervezeteket.

A gazdaság tulajdoni átalakítása történelmi léptékkel mérve szemvillanás alatt megtörtént e mantrák mentén, és halad tovább máig, legsúlyosabb következményével, az alacsony bérszínvonallal.
Az igazi felzárkóztató gazdasági fellendülésnek ez ma a fő akadálya.

A nyugati sajtó a magyar átalakulást viszont példaértékűnek, az átalakítókat pedig nagyszerű demokratáknak és reformereknek ismeri el. Kevésbé törődik azzal, hogy ennek a politikának az eredménye a szánalmasan alacsony bércsapda és maga a csaknem három évtizedes, stagnálásközeli gazdaság. Minden ennek felszámolására irányuló kormányzati kísérletet pedig károsnak mutat be.

Emberi számítás szerint ott lehetne sokkal többet fizetni, ahol sokkal több értéket állítanak elő, ahol a bérköltség lényegében a nyugatival összehasonlítva bagó, ahol egy-egy munkaerőn havi két-háromezer eurót lehet keresni, és annak jó részét még adó előtt ki is lehet vinni az országból. Ez minden kétséget kizáróan a multinacionális szektor, amelynek becsalogatásához oly hasznosak voltak a panelmantrák és máig túlélő mutációi.

Előbb rá lehet venni azonban az oroszlánokat a húsmentes táplálékra, mint a multikat a masszív béremelésre. A sorozatban kötött stratégiai megállapodások ezt a célt nem érik el, legfeljebb azt, hogy olcsó bérért és jókora munkahely-létesítő állami forrásokért tartják, esetleg néhány tízezerrel emelik a foglalkoztatást.

A hazai kis- és középvállalkozások adják azonban folyamatosan a foglalkoztatottak legnagyobb hányadát.
A szektor felkarolására szinte minden kormányzat ígéretet tett, de ezek sorozata inkább üres jókívánsághalmaz maradt. Itt van azonban az alultőkésítettség, a magas adószint, sőt előlük még a piac egy részét is elszerettették a multikkal.

A legnagyobb kárt a mezőgazdaság és az erre ráépülő élelmiszer-gazdaság szenvedte el, de a hazai kiskereskedelem is a szenvedő felek sorait bővítette. Ennek ellenére mégis a bérszínvonal dinamikus, ha nem is kirobbanó fejlődését éppen ettől a hazai kis- és középvállalkozói szektortól várhatjuk.

Ehhez azonban meg kellene szabadulni az idült, görcsös gazdaságpolitikai dogmáktól, amelyek egy egész kérdéssort generálnak. Miért ér egy-egy multinacionális, gyatrán fizetett munkahely húsz–harminc millió forint állami rásegítést, és miért nem érnek meg a kis- és közepes cégek munkahelyei legalább öt–tíz milliónyit? Miért nincs az állami munkahely-létesítő forrásokért nyílt verseny? Nem elgondolkoztató, hogy miközben a GDP előállításában a hazánkban működő multinacionális szektor meghatározó, az exportban pedig döntő szerepet játszik, közben a vállalati nyereségekből származó költségvetési befizetésekben éppen a hazai kicsik és közepesek viszik a prímet? Nem puszta szócséplés arról értekezni, hogy milyen gazdaságpolitikai veszélyekkel jár, ha a bankok a kis cégeknek kevesebbet hiteleznek, amikor a legtöbb hazai bank mérlegében a kicsik és közepesek csak néhány százalékkal szerepelnek, ahelyett, hogy felismernénk, hogy a külföldi tulajdonú bankokat nem fűzi tartós érdek ezekhez a kis cégekhez? Nem arról kellene inkább érdemben értekezni, hogy ez miért van így és miként kell megváltoztatni? Nem arra kellene törekedni, hogy az uniós források nagyobb része tőkepótlásként és ne hitelként jusson a cégeknek, és ennek megfelelően megszervezni a források helyes felhasználásához a biztosítékokat, tanulva abból, hogy a hitelekkel kellő mennyiségű negatív tapasztalatot gyűjtöttek be főként a devizaalapú kölcsönökkel a hazai kis- és közepes cégek? Nem azon kellene gondolkodni, hogy miként nyitunk új és új piacokat bel- és külföldön a kis- és közepes cégeknek ahelyett, hogy azon aggódunk, hogy jó lesz-e a német konjunktúra, hogy fogynak-e a német autók?

Dinamikus bérfejlődés ugyanis vagy a kis- és középvállalkozásoknál lesz – vagy csak nagyon szerény. Ha a kis- és közepesek tartós és érdemi állami rásegítésekkel, de képesek lesznek felvenni további háromszáz-ötszázezer embert, óhatatlanul emelkednek a bérek, mert keresett lesz a jó munkaerő.

A multik is kénytelenek lesznek emelni és az államnak is növekednek a bevételei, így több juthat bérekre, egyebek mellett az egészségügynek. Nő a munkaerő ázsiója és a bére is. Az azonos méretű Csehországban sokkal erősebb a hazai szektor, jobb a foglalkoztatási helyzet, és jóval magasabbak a bérek.
(MH)