Pretoria, 2023. november 22. szerda (MB)

A Brazíliát, Dél-Afrikát, Indiát, Kínát és Oroszországot tömörítő BRICS közösség közvetlen tárgyalást sürget a palesztin konfliktus megoldásáért, független palesztin állam megteremtéséért – jelentette a Magyar Békekör tudósítója szerdán.

A világpolitikai szerepre vállalkozó közösség államfőinek keddi pretóriai rendkívüli videó-konferenciáján megvizsgálták az izraeli és a palesztin civilek ellen elkövetett háborús bűntetteket, és az izraeliek területfoglalását. Elutasították a palesztinok Izrael által történő erőszakos deportálását. Arra a következtetésre jutottak, hogy a konfliktust csak békés eszközökkel lehet rendezni, mégpedig az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Közgyűlésének határozatai, és az arab békekezdeményezés alapján. Ez azt jelenti, hogy közvetlen tárgyalást kell folytatni a szuverén Palesztina megteremtéséről és a két állam, Izrael és Palesztina egymás mellett éléséről.

A békés megállapodás előmozdítása érdekében a kínai elnök nemzetközi békekonferencia összehívását kezdeményezte.

„Sokszor hangsúlyoztam már, hogy az izraeli-palesztin konfliktus ördögi köréből kivezető út a kétállami megoldás, Palesztina törvényes nemzeti jogainak helyreállítása, és független Palesztina Állam létrehozása” – mondta Hszi Csin-ping.

A Békekör tudósítója megjegyezte: a BRICS első ízben hallatta hangját világpolitikai jelentőségű konfliktus politikai rendezéséről úgy, hogy megoldására konkrét lépéseket vázolt föl.

A BRICS közel-keleti rendezésnek szentelt rendkívüli videó-tanácskozásán részt vett Egyiptom, Irán, és az Egyesült Arab Emírségek elnöke, Szaúd-Arábia koronahercege, Etiópia miniszterelnöke és Argentína külügyminisztere is. A hat állam január 1-én válik a közösség tagjává.+++

Kiadta: Magyar Békekör