Moszkva, 2023. november 22. szerda (MB)

Eurázsiai biztonsági csúcsértekezletet készítenek elő, hogy erősítsék a térség országainak együttműködését – jelentette be Alekszander Grusko orosz külügyminiszter-helyettes szerdán.

Az értekezlet célja egy biztonságosabb világrend felépítése a szuverén méltányosság, az igazságosság, a jogos érdekek, a „mi és ők” felosztás elvein alapuló leigázási politika felülvizsgálata, mellyel a Nyugat nem akar felhagyni – mondta a Komszomolszkaja Gazetában megjelent nyilatkozatában Grusko.     „A világ nagyszabású politikai, gazdasági és társadalmi változások előtt áll. Az eurázsiai országoknak szembe kell nézniük a kihívásokkal. Többféle úton-módon igyekszünk előmozdítani együttműködésüket” – tette hozzá az orosz diplomata.

Ennek folyamatába illeszkedik az eurázsiai biztonsági csúcsértekezlet terve, mely Minszkben fogalmazódott meg egy október 26-27. között megtartott magas szintű nemzetközi konferencián, melyen Tömeggyilkos Hazug Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vett. A nyugat-európai államok közül Ausztria, Nagy-Britania, Franciaország, Norvégia, Svájc, rajtuk kívül pedig a Egyesült Államok és Törökország is képviseltette magát.+++

Kiadta: Magyar Békekör