Szia Ildikó!

Nem sok embernek küldöm el ezt mert szépen lassan elfogynak akik még tartották magukat! A héten az edzőterembe beszélgettem egy magyar hivatásos katonával, aki úgy 50 körül kehet, és csak ezt csinálta egész életében!
Sok helyen volt a koszovói háborúban is harcolt, és békefenntartókat is kísért Afrikába a 90-es évek elején mielőtt az ebolából járványt csináltak! Ugyanolyan csinált dolog volt mint ez, és a spanyolnátha!

A lényeg!

A járvány kitörése előtt orvosok egy nagy csoportja talán még te is emlékszel, Afrikába kivitt rengeteg vakcinát hogy az ottani emberek immunrendszerét erősítse, mert Bill Gates már akkor is előre megjósolta a járvány kitörését! Nagyon figyelni kell minden szavára nem lehet lehülyézni, mert annyira elmeháborodott hogy megcsinálja amit mond!

Na beoltották főleg a gyerekeket és néhány felnőttet is! A gyerekek közül sok meghalt, és sok béna lett, erről cikkezett is a sajtó, később, de az igazi terror az élve maradt emberek voltak!
A kontinens északi és közép részét az oltottakkal fertőzték meg! A gyerekek mindenkihez közel mentek, az anyjukhoz a nagyszülőkhöz barátokhoz, és így lett az a nagyon nagy számú halál! Na most pont ezt csinálják!
Az oltásba egy olyan fehérje van, ami vírus töredékeket tartalmaz azt már tudjuk melyiket, és az amikor beépül a szervezetbe, az nem a ő szervezetük védelmére fog szolgálni, hanem azzal fognak átfertőzni akit csak tudnak! A kínai és az orosz vakcina ugyanezt csinálja csak nem a messengerRNS technológiával, hanem azzal amivel Gates oltotta anno azokat az afrikai embereket!

 

Ez a srác azt mondja ő nem oltásellenes, egy katona olyan mint ő, aki a bolygó szinte minden szegletén volt már 2 havonta kap oltást, de ezt semmi esetre se!
Ha elküldik a katonaságtól akkor se!
És erőlteti a felettese, ugyanúgy mint a rendőröknél! Ha elérik azt a számot amit pl. itthon kell, akkor sincs vége, mert az első oltottak addigra ha kibírják, már fertőzőek lesznek! Plusz ha bármi betegsége van valakinek és arra ráoltják ezt a szart akkor az egy egyenes út a semmibe!

Gondoltam leírom neked, hátha van még olyan akire hatni tudsz, sajnos ezt is baromságnak tartják, sokan, de igenis van ennek értelme! Aztán marad valamennyi ember a bolygón ha ezzel végeztek, és majd azoknak jön a chip!
A második generációs oltásba már összetevőként megjelenik a nanochip! Nincsenek itt semmilyen mutánsok, illetve vannak, csak azt az oltott emberek terjesztik!
Nekik meg a legközelebbi nagy megpróbáltatás, az jövő február márciusban jön el, amikor újra itt lesz az influenza és hozza magával a koronavírust is! Akkor ha az immunrendszer túltolja a védekezést akkor lesz baj! Citokinvihar.

A kórházakat ezért ürítik ki, szépen mert igazi tömeg lesz, és igazi halottak lesznek! Nem kell majd a számokkal csalni mint most!

Egy a lényeg, minden családba legyen 1 oltott aztán ő majd végzi a dolgát! Döbbenet! És félelmetes!

Ja még azt mondta, hogy akkor a halottak közt nagyon kevés volt a gyerek! Itt nálatok a gyerekek még jó immunitással rendelkeznek, és nem agyalnak, nincsenek a média által hipnotizálva, a legtöbbjének kutya baja se lesz!

Jó hosszúra sikerült. Vigyázz magadra!

https://besthirdetes.hu/tudasfa/egy-elfogott-level.html