Az Európai Parlament előkészített egy javaslattervezetet, ami felszólítja az Egyesült Királyságot, hogy azonnal léptesse életbe a Lisszaboni Szerződés 50. cikkét, és kezdje meg az Európai Unióból kilépés folyamatát.
A tervezet szerint “az Európai Parlament tiszteletben tartja a brit nép döntését, ami egy új Európa építésére felhívásként értelmez”, és indítványozza a kilépési folyamat megkezdését jelentő 50. cikk életbe léptetését.
A britek június 23-án 52%-os többséggel referendumon megszavazták az Európai Unióból kilépést. Azt követően David Cameron brit miniszterelnök bejelentette lemondását, valamint, hogy várhatóan októberben fog leköszönni a kormányfői posztról, és a kilépési tárgyalásokat már nem ő fogja vezetni.
Az Európai Unióból kilépés a gyakorlatban egy hosszadalmas folyamatot jelent, és a referendum utáni első napokban számos vezető politikus egyértelművé tette, hogy maga a kilépési folyamat azt követően kezdődik meg, miután előzetes megállapodás született a tárgyalási folyamat megkezdéséről, valamint összeállt a kilépést lebonyolító tárgyalódelegáció.
A britek ennek megfelelően akár október végéig is “elhúznák” a tárgyalási folyamat megkezdését, hiszen ekkorra teremtődnek meg a politikai feltételek ahhoz, hogy érdemi megállapodások születhessenek. Az Európai Unió vezetői azonban abban érdekeltek, hogy a britek lehetőleg minél nagyobb zajjal távozzanak, és a kilépés gazdasági katasztrófát okozzon: ez ugyanis rövid távon eltántorítana más országokat attól, hogy kövessék a britek példáját. Amennyiben a britek a kilépési folyamat kellő előkészítésével távoznak, ez időt adna a piacok megnyugtatására – így Brüsszel sem tudna példát statuálni az első kilépő országgal, emiatt az uniós vezetők most az azonnali és fájdalmas kilépést sürgetik.

http://www.hidfo.ru/2016/06/peldat-statualnak-a-britekkel/