Alexandr Novak orosz energiaügyi miniszter szerint az iráni atomprogrammal kapcsolatos megállapodás új helyzet elé állítja az olajexportőr országokat, és új együttműködéseket kell kialakítani az árak stabilizálása érdekében.
Oroszország energiaügyi minisztériuma és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete tárgyalásokat kezd az olajkitermelést érintő új technológiák kapcsán és az olajtermelő országok adószabályozásait monitorozó rendszer kiépítéséről. Novak nyilatkozata szerint az iráni atomprogrammal kapcsolatos megállapodás új helyzet elé állítja a nagyarányú kitermelést folytató országokat, és július 30-tól a szankciók feloldása miatt szigorúbb szabályozást kell beiktatni az olajárak alakulására vonatkozóan. A szankciók feloldását követően ugyanis Irán újraindítja az exportot Európába, és megkezdi az exportot Észak-Amerikába, ami – a kínálat növekedése miatt – az olaj árának további csökkenéséhez vezethet, jelentős bevételkiesést okozván számos nem-nyugati ország számára.
Alekszandr Novak nyilatkozata szerint Oroszország és Szaúd-Arábia ugyanazon álláspontot képviseli az olajárak kapcsán, ahogyan abban is egyetértenek, hogy a kialakult helyzet a kitermelés csökkentésével már nem kezelhető. Oroszország az utóbbi évek során jelentős lépéseket tett arra, hogy az állami költségvetést függetlenítse az olaj árának alakulásától. Szaúd-Arábia azonban most kezdi új alapokra helyezni gazdaságát, mert az állami költségvetés tekintélyes részét eddig az olajbevételekből származó jövedelem jelentette. Az olaj árának mesterséges alacsonyan tartása, és az Iránnal történő megállapodás a gyakorlatban minimális árcsökkenést sem jelent a fogyasztók számára, de komoly gazdasági fegyvert jelent a nyugati országok kezében minden olyan országgal szemben, amelynek az olajbevétel jelentette a szociális kiadások fedezetét.

http://hidfo.ru/2015/07/novak-szigorubb-kontroll-kell-az-olajarak-felett/