2015. május 12., kedd

Görög módszer a bevándorlás-probléma kezelésére

Bevándorlók alfahir hidfo.ru
Délelőtt a polgármesteri hivatalunk előtt pihen az Iszlám Állam és Afrika. Még jó, hogy a ballibek szerint nincs is bevándorlási probléma (konkrétan az EU – amelyhez gyarmatként minket is hozzácsatoltak – pár éven belül belefullad ebbe). Undorító haza- és nemzetárulás az a hazudozás, amit a ballib politikusok művelnek ebben a kérdésben (is). Az Orbán-kormány pedig nagyon szépeket mond, de közben a határaink továbbra is teljesen nyitottak, a napokban pedig még azt a 30 készenléti rendőrt is elvitték, akik eddig itt laktak Ásotthalmon.
Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere Facebook-oldalán számolt be arról, hogyan működik Ásotthalom az Európai Unió védőbástyájaként. A szerb határ mentén észak-afrikai, közel-keleti országokból érkező bevándorlók tömege érkezik az Európai Unió területére, az utóbbi évek során népvándorlás szerű állapotok alakultak ki. Mint a történelem folyamán számos más esetben, Magyarország ma is saját testével védelmezi Európa kapuit. Jelentős különbség azonban, hogy a történelmi példákkal ellentétben ma a probléma közvetlen visszavezethető az európai kormányok, és Magyarország kormányának tevékenységére.
A hazánkon át zajló bevándorlás kiindulási országait tekintve elmondható, hogy az afrikai és arab migránsok olyan országokból érkeznek Európába, ahol az utóbbi évek, évtizedek során a nyugati országok megpróbáltak nyugati mintára működtetett demokráciát építeni. Évente sok százezer bevándorló és menekült érkezik az Európai Unió területére, ennek tekintélyes része Magyarországon keresztül.
Amit a népvándorlás által közvetlen érintett hatóságok véghez visznek, az dicséretes és tiszteletre méltó, de nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a bevándorlás problémájának sikeres kezelése nem helyi szintű megoldásokat igényel, a helyi hatóságok legfeljebb a megoldás kikényszerítésében tudnak megfelelően eljárni. Nem a polgármesterek és maroknyi elkötelezett magyar ember feladata lenne, hogy szélmalomharcot vívjanak több százezer bevándorlóval. Tény, hogy a kormány felelőssége, hogy a helyi hatóságok megkapják a probléma kezeléséhez szükséges segítséget. Ameddig a határellenőrzés helyreállításáról és megerősítéséről zajló vita nem vezet eredményhez, a tömeges rendőri jelenlét, szükség esetén a hadsereg közreműködése elvárható lenne. Ezzel ellentétben, mint arról az alfahir.hu beszámolt, a veszélyeztetett térségekből már az utolsó 30 készenléti rendőrt is kivonták.
A népvándorlás szerű állapotok kialakulásának körülményeit és kiváltó okait egy korábbi írásban kifejtettük. Ameddig Magyarországon nem alakulhat egy olyan kormány, ami képes hazánk jövője szempontjából felelős döntéseket hozni, a probléma kezelése a helyi hatóságokra és az ellenzékre hárul. Rövid távon mindeddig egyetlen, hatásosnak tűnő megoldás jelent meg a bevándorlás-probléma kezelésére, és ez a görög kormány részéről adott válasz.
A hazai sajtó elhallgat, vagy nem vesz figyelembe egy nagyon lényeges elemet; a nyugat-európai országok nem csak azért korlátozzák a bevándorlást, mert arra a választók részéről igény van. Ilyen igény eddig is volt. Mégis mi vezetett ahhoz, hogy az Európai Unióban vita kezdődött a bevándorlás korlátozásáról? Egyetlen egy tényező; Görögország védelmi minisztere, Panosz Kammenosz március elején bejelentette, hogy amennyiben az Európai Unió nem mutat hajlandóságot az adósságok egy részének elengedésére, Görögország felhagy a határok őrizetével, és egyetlen év leforgása alatt több millió bevándorlóval árasztják el Európát. Kizárólag ez a sokkterápia szerű eljárás vezetett ahhoz, hogy a brüsszeli elit hajlandó volt leszállni a magas lóról, és – érintőlegesen – elkezdett foglalkozni a perifériaországok helyzetével.
A görög kormány tehát egy asszimetrikus helyzetből, sokkterápia szerű eljárással rákényszerítette Brüsszelt arra, hogy foglalkozzon a problémával. A probléma jellegét tekintve azonos; a magasabb hatóság nem adott elegendő támogatást ahhoz, hogy a helyi hatóság feladatait kifogástalanul ellássa.
Mit tehetnek a helyi hatóságok, ha a kormány nem ad támogatást a határok őrizetére, és munkájukat szándékosan hátráltatja? Ugyanezt. Ásotthalom megteheti, hogy egyetlen hónap leforgása alatt bevándorlók tízezreivel árassza el Budapestet. Ez mindössze amiatt nem történt meg mindeddig, mert van még néhány magyar ember, aki próbálná tisztességesen végezni a dolgát. Ha a kormány ellehetetleníti a helyi hatóságok munkáját, csak egyetlen megoldás marad; ultimátumot adni a kormánynak, és felhagyni a határok őrizetével. Emellett felhívni a figyelmet arra, hogy mostantól szabad a bejárás az Európai Unióba, Ásotthalmon keresztül. Egészen addig, ameddig a kormány nem száll le a magas lóról, és nem hajlandó a maximális támogatást biztosítani a határok őrizetéhez.
Az Orbán-kormány most kínos helyzetben van. Nem véletlen nem a határon korlátozzák ugyanis a bevándorlást; Berlin részéről fokozott nyomás nehezedik a magyar kormányra, hogy az hátráltassa a Németországba irányuló bevándorlást. A kormány nem a magyar határok őrizetével van elfoglalva, hanem a budapesti pályaudvarok ellenőrzésével, hogy onnan a bevándorlók ne juthassanak tovább ellenőrizetlenül. Egy olyan helyzetben, amikor a kormány nem saját országának védelmével van elfoglalva, csak a sokkterápia segíthet.
Mit tehetünk a bevándorlókkal? Semmit. Engedjük be őket. Az összeset. Ebben az esetben ugyanis elképzelhető, hogy a kormány nem a pályaudvarok őrizetével lesz elfoglalva, hanem a határellenőrzés visszaállításával, vagy a nem közreműködő polgármester eltávolításával. Mindkét alternatíva felhívja a figyelmet Ásotthalom esetére, és ha a kormány nem hajlandó azonnal kezelni a problémát, minden egyes nappal egyre több szavazat vándorol a jobboldali ellenzékhez. Ásotthalom kezében ez egy hatalmas fegyver, a “kulturális sokk”-ként ismert jelenség ugyanis képes lenne arra, hogy Budapest is hónapok leforgása alatt a Jobbik bástyájává váljon.


http://hidfo.ru/2015/05/gorog-modszer-a-bevandorlas-problema-kezeles/

Donbasszban a Donyecki Népköztársaságban és a Luhanszki Népköztársaságban ünnepnap lett május 11.

2014 május 11-én esett meg ugyanis a két Népköztársaságban az a referendum, amely Donbassz függetlenségére szavazott.
A “Győzelem Napja” és a nemzeti ünnep alkalmából a Donyecki Népköztársaság kibocsájtotta első önálló, szabvány postai bélyegét, amely ünnepinek és postatörténeti jelentőségű eseménynek számít.
posta
A bèlyegen kèt DNR harcos, Mihail Tolsztyih ès Arzenyij Pavlov arckèpe làthato – “Givi ès Motorola –
Uj-Oroszorszàg hösei” -feilrattal. A bèlyeg kibocsàjtàsi ünnepsègèn Motorola, Viktor Jacenyko, a DNR kommunikàcios minisztere ès a DNR àllami vàllalat, a Donbassz Posta vezèrigazgatoja vettek rèszt.
“A mai esemèny nagyon fontos szàmomra. A DNR-ben elöször tartott Gyözelem Napja ünnepe alkalmàbol adtuk ki az elsö postabèlyeget. Ennek a bèlyegnek különleges jelentösège van azoknak a szàmàra, akik most a frontvonalban vannak” – mondta Motorola.
(olvasónk információja alapján)
Komoly vészhelyzet állott elő Maradék-Ukrajna állami vasúttársaságánál.
def
A cég ugyanis ma technikai fizetésképtelenséget jelentett be hitelezői felé. Nagyon úgy fest a helyzet, hogy a Dél-koreai Eximbank és az EBRD futhatnak a mintegy 32 milliárd hrivnyájuk után.
Elemzők szerint a bajt a korrupció, a hozzá nem értő vezetés, és a vasúti teherszállítás mennyiségének drasztikus lecsökkenése okozta. Ez utóbbiban roppant komoly tételt jelent az Oroszország-Európa közötti vasúti teherszállítások Belorussziába történt átterelődése, Maradék-Ukrajna helyett.
A valcmani helytartóságban “amúgy minden rendben”! A Verhovna Rada ma nagy horderejű döntést hozott.
rada
Ezentúl Nyalókakirály latorseregeiben minden gond nélkül vállalhatbnak gyilkolászászt a trón parancsai szerint azok is, akik külföldi állampolgárként adják a fejüket erre a melóra. Eddig ugyanis a “roppant szigorú törvényi szabályozás” szerint CSAK állampolgár szegődhetett Valcman zsoldjába, de az ügy hosszas és macerás volt! Gyorsabban fogyott a latorhorda Donbasszban, mint ahogyan az állampolgársági kérelmeket elbírálta a HIVATAL!
Holnaptól már ez sem lesz gond! Nem kell már várni semmiféle pecsétes papírra a gyilkolászni vágyó kalandoroknak, hanem csak bejelentkeznek, és egy kis edzés után máris belevethetik magukat a donbasszi saslikgyárba!
(A világ jónéhány banditától meg fog szabadulni!)
Oroszország külügyminisztere sincs híján a mókás ötleteknek a jelek szerint. Szergej Lavrov széttrollkodta John Kerry amerikai kollégájával történt szocsi találkozóját azzal, hogy egy hófehér “Pobjeda-Győzelem” típusú autóval jött-ment a randira.
pob
pobjeda
Kerry csak annyit tapasztalhatott, hogy Szergej Lavrov Győzelemben utazik! Jó poén lehetett!
Donbasszban viszont csitulni látszik a harci hév.
Északon megsértődtek a Szcsasztyjéban fészkelő valcmanista bandíták, mert az ünnepek múltával a füleik közé csördített a népköztársaságiak tüzérsége. A Sztanyica Luhanszkánál puccoskodó martalócok sem úszták meg  csak ejnye-bejnyével! És mivelhogy a figyelmeztetés hatott, viszonylagos csend is támadt.
Középütt Gorlovkát azért néhányszor megsebezte a latortüzérség ma is, de komolyabb baj nem esett.
Peszkiben zajlik az acsarkodás tovább. Ez az egyetlen hely Donbasszban, ahol folyamatos harcok vannak.
Avgyejevkában is nagy a sírás-rívás. Valcman pribékjei nyafognak, hogy tüzérségi csapás érte őket. Ma ezért inkább sebeiket nyalogatva szűköltek, és kevésbe foglalkoztak a donyecki reptérrel.
Délen ugyan feszült a helyzet a “Mariupol-fronton”, de mérsékelten csendes. Nyalókakirály martalócsereglete olyan komoly árnyékravetődést ejtett meg az elmúlt napban, hogy kénytelenek átgondolni a történteket. Egy négyzetméternyi területet sem kaparintottak meg, viszont havárialistájuk igencsak megnyúlt. Kilenc tank, fél tucat önjáró löveg, és ugyancsak fél tucat páncélozott csapatszállítójuk bánta a nem egészen egynapos kalandot. Azokban a készségekben meg tanyázott néhány tucatnyi lator. Általuk viszont egy másik lista rövidült Kijevben. A zsoldlista. De emiatt Valcman kincstárnoka nem bánkódik.

https://balrad.wordpress.com/2015/05/12/unnepi-belyeg-donbasszban/

A Kelet dolgozik – mi éhezünk

Minden harmadik magyar éhezett már amiatt az elmúlt évben, mert nem volt pénze ennivalót vásárolni – ez derül ki az OECD ma nyilvánosságra hozott kutatásából. Bár Orbán Viktor Kelet felé néz, a legkevesebb nélkülöző Európában van – mármint, más európai országokban.

“A világ ma arról szól, hogy amíg Európa vitatkozik, addig a Kelet dolgozik. Európában 100-ból 65, az USA-ban 100-ból 75, addig Kínában pedig 100-ból 85 ember dolgozik. Néha úgy érzi az ember, hogy a mi kontinensünkön a vitáknak nagyobb becsülete van, mint a munkának, és ha ez így marad, akkor a kontinensünk lemarad. Az európai politikus, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hajlamos azt feltételezni, hogy azért élvez elsőbbséget a politikai berendezkedés kérdése, mert ha azt megoldjuk, akkor mintegy automatikusan a valóság problémái is megoldódnak. Ez tévedés. Meggyőződésem szerint nem az ideológiák problémáját kellene megoldani – különösen nem a politikának -, hanem azokat a gondokat, amelyek gyötrik ma az európai embereket.” – a részlet Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország Barátai Alapítvány második világtalálkozóján elmondott beszédéből származik.
A valóság ezzel szemben egészen mást mutat. A világ legfejlettebb országait tömörítő OECD most közzétett tanulmányában – amely azt vizsgálta, mely államokra miként hatott a globális válság és milyen eszközökkel igyekezetek túllendülni rajta – olvasható egy felmérés. A szervezet – egyebek mellett – azt kérdezte a tagállamok polgáraitól: “elfordult-e az elmúlt 12 hónapban, hogy önnek vagy a családjának nem volt pénze élelmiszert vásárolni?”
A kérdésre a legkevesebb igennel – az ország lakosságának 4,5 százaléka – Japánban válaszoltak. A második helyen (4,6 százalék) Németország végzett, utána pedig (4,8 százalékkal) Ausztria. Az első tízből az utolsó helyen végzett Kína – 8 százalékos ott az igenek aránya. Ha tágabbra vesszük a fókuszt, akkor azt látjuk, hogy az első 20 államban nincs is több keleti ország, Ausztráliát (16. hely 10 százalékkal) és Kanadát (20. hely, 11,5 százalékkal) leszámítva, kizárólag európai államokat találunk.
Bár a kontinensnek ebben az összevetésben nincs szégyellni valója, Magyarország és a magyar kormány mégsem lehet büszke magára. A 39 vizsgált állam közül Magyarország a 35. helyet szerezte meg. Idehaza a válaszadók harmada, 30,6 százalék felelt igennel – vagyis éhezett már a pénztelenség miatt. Ezzel az eredménnyel Dél-Afrikát, Mexikót, Törökországot és Indonéziát sikerült csak magunk mögött tudnunk. Régiós összehasonlításban is a sor végén végeztünk: Észtország (23,4 százalék), Lengyelország (18,4 százalék), Szlovákia (14,7 százalék), Csehország (12,7 százalék) Szlovénia (10,9 százalék).
(stop)

ODKB: előre be nem jelentett hadgyakorlat

ODKB hidfo.ru
Készenléti ellenőrzésként előre be nem jelentett hadgyakorlatot tart a Kollektív Biztonsági Együttműködés Szervezete (ODKB) Tádzsikisztánban, Belorusszia védelmi minisztériumának közleménye szerint. A gyakorlaton Oroszország, Belorusszia, Kirgizisztán, Kazahsztán, Örményország fegyveres erői vesznek részt.
A hadgyakorlaton – melynek célja, hogy ellenőrizze az ODKB gyorsreagálású erőinek készültségét – a részt vevő alakulatok egyelőre a légi szállítás koordinálását ellenőrzik. Az ODKB előre be nem jelentett készenléti ellenőrzéseinek részeként a belorusz katonák most Tádzsikisztánban működnek közre abban, hogy az ország minél gördülékenyebben legyen képes fogadni a katonai szövetség más országaiból érkező támogatást.
Az ODKB szervezetének teljes jogú tagjai Örményország, Belorusszia, Kazahsztán, Kirgizisztán, Oroszország, és Tádzsikisztán. Afganisztán és Szerbia megfigyelőként vesz részt a szervezet működésében. Irán tagjelölti státusszal rendelkezik. Teherán teljes jogú tagságának megadását követően a fent említett országok közös erővel lépnének fel Irán térségében bármilyen nyugati agresszió ellen.

http://hidfo.ru/2015/05/odkb-elore-be-nem-jelentett-hadgyakorlat/

Szegénységet hoz az időskor: kétharmadnak nincs tartaléka a nyugdíjas évekre

A nyugdíj előtt álló felnőtt lakosság 34 százaléka rendelkezik az időskorára szánt tartalékkal, és csak 22 százalékának van olyan nyugdíjcélú megtakarítása, amelyhez adókedvezmény is társul.
Annak ellenére, hogy csak tavaly vezették be a nyugdíjbiztosítások adókedvezményét, már a válaszadók 5 százaléka rendelkezik ilyen megtakarítással – áll a közleményben.
A 18-59 éves népesség körében 1200 fős mintán áprilisban, az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft. által végzett kutatás kimutatta azt is, hogy a lakosság mindössze 6 százaléka nem aggódik az időskori megélhetés miatt, mivel úgy gondolja, hogy nem jár anyagi lemondással a nyugdíjba vonulás. A válaszadók 12 százaléka viszont attól tart, hogy a nyugdíja a jelenlegi jövedelme felét sem éri majd el, és összességében a megkérdezettek 30 százaléka számít minimum 20 százalékos bevételcsökkenésre.
A kutatásából az is kiderült, hogy a lakosság 87 százaléka tervezi a kiadásai visszafogását időskorában. A legtöbben – 30 százalékuk – a ruhavásárláson spórolnának. Közel ugyanennyien költenének kevesebbet étteremre, alkoholos italokra és dohányárura, de a nyaraláson is sokan spórolnának. A válaszadók 20 százaléka kevesebbet költene rezsire, autóhasználatra, illetve elektronikai cikkekre.
Élelmiszer vásárlásait a megkérdezettek 12 százaléka fogná vissza, a gyermekek, unokák támogatásán azonban csak a válaszadók 4 százaléka próbálna takarékoskodni – fejeződik be a CIG közleménye.
(MTI)

A döbrögista horda megmagyarázza, miért jó az egészségügynek

A kormánypárt az egészségügyi dolgozók demonstrációja előtt közölte: az ország vezetése ismeri az egészségügy problémáit és a munkakörülmények javításáért dolgozik, és elmúltnyolcév.
A Fidesz közleményében emlékeztetett arra, hogy az egészségügy volt az első, ahol a 2010-es kormányváltás után bérfejlesztést indítottak, amelyet minden évben bővítenek. Már 95 ezer egészségügyi dolgozó bérét emelték, és a béremelés jövőre is folytatódik – jelezték.
Kitértek arra is, hogy a minden munkavállalót érintő személyi jövedelemadó csökkentésén és a kétgyermekesek családi adókedvezményének emelésén túl az egészségügyi dolgozóknál újabb közel 16 milliárd forintos béremelési programot hajtanak végre. Ennek köszönhetően 2016-ban is 43 ezer ápoló és 18 ezer orvost kap béremelést. Továbbá emelkednek a készenléti, az ügyeleti és a túlóradíjak, kibővül a fiatal orvosok itthon tartását ösztönző rezidensprogram is. Az egészségügyi érdekképviseletekkel folyamatos az egyeztetés, konszenzus van a túlmunka és a túlórák gyorsabb elszámolásában is – sorolták.
Az egészségügyi dolgozók állásának biztosításért és munkakörülményeinek javításáért folyamatosan dolgoznak, a kórházak adósságának rendezésével stabilizálják az intézmények és a munkavállalók helyzetét. A rendszerváltás óta legnagyobb – 500 milliárd forintos – fejlesztést indítottak az egészségügyben, ebből 170 milliárd forintot fordítanak új gépek, műszerek beszerzésére, modernizálták a mentésirányítást, új mentőállomásokat építenek, új mentőautókat vásároltak és több jut az ápolási eszközök beszerzésére is.
A 2002 és 2010 között kivéreztetett egészségügy talpra áll, és ez a kormány azt is bebizonyította, hogy képes megteremteni a közszféra béremelési programjaihoz szükséges gazdasági és pénzügyi feltételeket, mert ígérgetésre bárki képes, de teljesítményre kevesen – zárta állásfoglalását a nagyobbik kormánypárt.
(hir24)

A ‘sürgősségi ellátás’ csak a nevében az – A 10 és fél órás várakozás sem ritka

'Sürgősségi' ellátásAzok az esetek, melyekről az elkövetkező időkben írni fogunk, – egyáltalán nem számítanak egyedieknek.

Különböző egészségügyi intézményekben fordultak elő, – de közös jellemzőjük, hogy sürgősségi ellátásnak nevezik azt a több órán át tartó várakozást és sokszor kínlódást, – melyekben a betegnek sokszor osztályrészük van.
Amikor a beteg a saját lábán megy be, vagy mentő szállítja be a sürgősségire, – az ember azt hinné, hogy gyorsan megkapja a szükséges ellátást, illetve gyorsan elvégzik az ellátáshoz szükséges vizsgálatokat.
Nos, manapság a sürgősségi ellátásnak csak a nevében szerepel a sürgősség. A legtöbb helyen minimum 6 órától akár 10 és fél órás várakozást jelent a szükséges ellátásig, vagy kórházi ágyon való elhelyezésig.
A sürgősségi osztályokon még akkor is tapasztaltunk ilyen hosszú várakozási időt, amikor alig lézengtek a betegek.
De a legtöbb helyen rengeteg beteg várt ellátásra, melyhez láthatólag vagy a személyzet létszáma volt lényegesen alacsonyabb a szükségesnél, vagy rendszer volt szervezetlen, vagy a bürokrácia volt túl nagy, esetleg a műszerezettség, vagy az információ áramlás volt elégtelen.
Eddig a legtöbb idő, amit végig kellett várnunk 10 óra 30 perc volt, ezt a Jahn Ferenc Dél-pesti kórházban tapasztaltuk. Azonban a MÁV kórház, a Bajcsy kórház, a Baleseti és még jó pár kórház sürgősségi osztályán tapasztalták kollégáink a hosszas várakozást.
A fent felsorolt és feltételezett okok bármelyike, vagy együttes hatásuk fennállhat, és okozhatja az ilyen áldatlan állapotot.
Lehetnek más okok is, de ezek tűnnek a legvalószínűbbnek.
Mindenesetre érdemes lesz utána nézni az okoknak, s majd, amikor megérjük hogy a betegeket nem zavaró tényezőnek tekintik, majd amikor az egészségügyet irányító felelős vezetők valóban felelősek lesznek és valóban pozitív változásokat akarnak és kezdeményeznek, – akkor javulhat a betegek és ellátóik helyzete. – Ám míg ennek tevőlegesen nyoma sem látszik, addig pusztába kiáltott szó marad az okok feltárása, a helyzet megjavítását szolgáló bármilyen civil javaslat.
A sürgősségi ellátások közben a helyszíneken tapasztaltakat hamarosan közre is adjuk. – Persze ennek senki nem örül majd, – de minden szkepticizmusunk ellenére, – a fennálló katasztrofális állapotokról igenis beszélni kell, hogy eljuthassunk a minél előbbi kielégítő megoldásokhoz.
Szabad Riport
Kapcsolódó anyagok:
A beteg csupán ‘zavaró’ tényező >>
Betegellenes bicskanyitogató stílus, a Bajcsy kórház telefonos időpont egyeztetésén – A beteg költségén persze >>