2014. november 10., hétfő

Ultimátumot adtak a neoliberális felforgatók a kormánynak

Több ezren tüntettek Vida Ildikó és a NAV-vezetők leváltásért a budapesti József Nádor téren. Vágó Gábor volt LMP-s politikus ultimátumot intézet kormányhoz és a NAV vezetőihez. Ha november 17-ig nem mondanak le, akkor a Kossuth téren újabb tüntetés lesz, és polgári engedetlenség is indulhat.
Kevéssel este hat óra után kezdődött a Dob utcában a NAV vezetőinek lemondásáért szervezett fővárosi tüntetés. A résztvevők az adóhatóság Kiemelt Adó és Vám Főigazgatósága elől a Nemzetgazdasági Minisztérium felé indultak.
Független vizsgálatot követelt Vágó

Vágó Gábor volt LMP-s képviselő a demonstráció elején azt mondta, azért gyűltek össze, hogy tisztán lássanak az évtized botrányában. A politikus egyúttal független európai uniós vizsgálatot követelt.
Vágó lemondásra szólította fel Vida Ildikót, az adóhatóság vezetőjét, valamint Somos Katalint a NAV Kiemelt Adó és Vám Főigazgatóságának vezetőjét, Csillag Dezsőné elnökhelyettest és Dávida Mariannát, a NAV ellenőrzési főosztályának vezetőjét. Felmutatott egy általa 1000 milliárd forintos bankónak nevezett lapot, miközben úgy fogalmazott: ennyit húznak ki a zsebünkből az adócsalók úgy, hogy az adóhatóság félrenéz.
A kormány távozását követelték
Beszéde után a demonstrálók egy platós kisteherautó és a mögötte vitt, egymáshoz varrt magyar és európai uniós zászló nyomában elindultak a Nemzetgazdasági Minisztérium felé. Amikor a tömeg eleje az Andrássy úton a Bajcsy-Zsilinszky úthoz ért a vége még az Oktogonnál járt.
Az indulás előtt és a vonulás alatt többször is skandálták, hogy „Orbán takarodj!”, „Viktátor”. A tömegben egyebek között „Ildikó vakáció, NAV világhírű korrupció”, „maffia kormány”, „bűnözőknek nem adózunk”, „orbánc, hazudtok éjjel és nappal!, takarodjatok!”, „fejétől bűzlik a NAV”, valamint „elég volt a diktatúrából” feliratú transzparenseket, valamint néhány magyar és európai uniós zászlót lehetett látni.

Nem járt a villamos sem
A vonulás alatt a kisteherautóról felváltva szólt zene, illetve a NAV-vezetés lemondását követelő és a kormányt bíráló beszédek. „Az, aki korrupt, mondjon le” szlogenre folyamatosan kórusban skandálták, hogy mondjon le! A tömeg útvonalát a rendőrség mindenütt lezárta a forgalom elől, amikor az Andrássy úton haladtak végig, a Nagykörúton a villamosokat is leállították.
Ultimátum
A József Nádor téren Vágó közölte, egy hetet adnak a kormánynak arra, kérje meg az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja át a NAV-ot, Vida Ildikónak és a többi érintett NAV-os vezetőnek pedig arra, hogy lemondjanak.
Ha ez nem történik meg, akkor november 17-én a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetés lesz, utána pedig Vágó szerint már azt is meg kell fontolni, hogy milyen eszközökhöz nyúljanak a polgári engedetlenség eszköztárából. „Addig van lehetősége a kormánynak egy európai megoldásra, nem kérünk többet a keleti típusú hatalomgyakorlásból” – mondta.

Várady: Újabb eredmény kell
Várady Zsolt, az iWiW alapítója arról beszélt, hogy a netadó elleni tüntetés után újabb eredményt kell elérni, változást kikényszeríteni: Vida Ildikó és a többi, a kitiltási botrányban érintett NAV-os lemondását. „Nem akarunk olyan országban élni, ahol aki lop és hazudik, hatalmon marad. Aki hatalmon van, az megkérdőjelezhetetlen. Aki kérdez, vagy kritizál, azt megfenyegetik” – mondta. Az iWiW alapítója, aki egy új közösségi oldal létrehozását is bejelentette.
Horváth független átvilágítást követelt
Horváth András, az áfacsalást kirobbantó volt adóellenőr is Vida Ildikó lemondását követelte. Arra kérte a kormányt, hogy helyezze közvetlen irányítása alá az adóhivatalt, amelyet egy független intézménynek kellene átvilágítania.
(Origo)
Bal-Rad komm: “…egy hetet adnak a kormánynak arra…akkor november 17-én a Kossuth téren és több vidéki városban is tüntetés lesz, utána pedig Vágó szerint már azt is meg kell fontolni, hogy milyen eszközökhöz nyúljanak…”
-Orbán Viktornak MINDENKÉPPEN LÉPNIE KELL! Ugyanakkor nem árt ha tudja: bármit is lép? – a neoliberális felfordulás akkor is meglesz! Az arra való felkészülés alaphangját tegnap a gyurcsányista Gréczy, és a maszopos Burány is megadta.
Orbán Viktor – és mi mindannyian – felkészülhet arra, hogy tetteitől függetlenül az okostelefonos – euzászlós horda el fogja lepni a pesti belvárost. Az, hogy az ő jobbkeze – Lázár – most nem megy el a hagyomásos vadkacsákra lövöldözésre, nem elégséges lépés!
Mi inkább hajlunk Horváth András felszólitását támogatni! Orbán Viktor végre álljon elő!
Amennyiben szükséges, ha kell az egész kormányt váltsa le a járulékos körrel együtt, a költségvetés parlamenti vitáját azonnal függessze fel, és a jelenlegi – de még inkább a közeljövő várható – eseményeire tekintettel, hivatkozva az ország közállapotaira – kérje fel a köztársasági elnököt a parlament tevékenységének felfüggesztésére, és rendeleti kormányzás bevezetésének a kihirdetésére.
Közben pedig a parlamenti 2/3 adta lehetőséggel élve, haladéktalanul léptesse ki Magyarországot a NATO – ból!




Impotens CIA tüntetések

A hétvégén, miközben egy borsodi kisvárosban akár történelmi jelentőségűnek is nevezhető polgármester választás zajlott le, a fővárosi tüntetések szinte jelentéktelennek is tekinthetőek.
Bár a nemzetközi média, a különböző ürügyek kapcsán rendezett, kifejezetten kormányellenes irányba manipulált tüntetések kapcsán előszeretettel cikkezik arról, hogy Magyarországon növekszik a kormányellenes közhangulat, a hétvégi aktuális tüntetésekkel nem igazán sikerült ezt alátámasztani. Az erőlködésszagú, látszólag nem összefüggő tüntetésekről ráadásul kezdetektől nyilvánvaló, hogy azok egy külföldről gerjesztett, összehangolt provokációs folyamat (vagy inkább kísérlet) részei. Ezért ezeket a megmozdulásokat nyugodtan nevezhetjük. CIA tüntetéseknek.
A hétvégi tüntetéseken (melyek állítólagos céljairól beszélni is felesleges) a média szerint több ezren vettek részt. Ami budapesti viszonylatban nem egy dicsőséges létszám! Pláne, ha a szervezők olyan frázisokat viselnek nevükben is, mint Több millióan a 'kitudjamicsoda' ellen... Arról nem is beszélve, hogy ezzel egy időben Ózdon ezrek ünnepelték a megerősített jobbikos polgármestert.
Az egyik tüntetés ráadásul három naposra volt tervezve. Végül több órás vonulgatás után az utolsó helyszínre már csak pár százan érkeztek meg, akik szép lassan haza is szivárogtak... Gratulálunk!
Raspotnik Viktor

2014. november 9., vasárnap

Kirekesztjük a nyugat barbárjait

Valamiféle ügyetlen, ám láthatóan összehangolt propagandával próbálkoznak a radikális atlantista pártok és azok médiafelületei. A Demokratikus Koalíció a berlini fal lebontásának 25. évfordulójáról emlékezett meg, párhuzamot vont az akkori állapotok és az Orbán-kormány tevékenysége közt, miközben a hozzánőtt médiafelületek legalább egy hete fekete-fehér fotókat tartanak címlapon, és a berlini fal leomlásával foglalkoznak. Ugyan a megemlékezés jellegű tematikát csak egy adott napon szokták címlapon hozni, a berlini fal leomlásának témáját több mint egy hete hozzák, mintha az valami ma is aktuális jelentéssel bíró esemény lenne. A DK nyilatkozatából végül kiderült, miért foglalkozik az Index.hu több mint egy hete a berlini fallal.
"Huszonöt évvel ezelőtt omlott le Berlinben a Fal, a kettéosztott Európa, a Vasfüggöny jelképe. Ez az esemény nemcsak Németország egyesítésének is a szimbolikus pillanata volt, de megnyitotta az utat Európa egyesítése, a volt keleti blokk országainak európai integrációja előtt is." A DK bevallottan az Európai Egyesült Államok megalapításának talapzata a magyar közéletben, így az európai integráció kérdése különösen érzékenyen érinti őket. "[...] fájó, hogy a mostani magyar kormány újra jelképes falakat épít. Falat épít Magyarország és a liberális demokráciában élő Európa, a nyugati világ közé. Falakat épít önkényből, ostobaságból, korrupcióból és szolgalelkűségből az országon belül és kívül. Olyan falakat, amelynek a magyar polgárok nagy része a rossz, a keleti oldalán marad."
Tehát emiatt kell közel két héten át foglalkozni a berlini fallal. A radikális atlantista párt bedobta a tematikát a köztudatba, mint a kormánykritika új dimenzióját. A vele érdekegyezésben lévő liberális sajtó pedig napi szinten címlapon tartja a témamegjelölést. a DK nyilatkozatából kiderül, hogy Orbán Viktort valamiféle fal építésével vádolják, amit a berlini falhoz akarnak hasonlítani. Az Orbán-kormány ugyanis megépíti a Déli Áramlat magyar szakaszát, elkezdte a párt kádereinek vagyonát átmenteni az orosz piacra, és igen határozott lépéseket tesz a nyugati érdekeltségek kiszorítására az energetikában, bankszektorban, a telekommunikációs és szolgáltatói szférában, vagyis okkal mondhatjuk, hogy egy olyan rendszerváltás kellős közepén van az ország, mint ami 1989-ben is lezajlott. Ez a rendszerváltás igencsak kellemetlenül érinti az atlantistákat, akik az új, ezúttal Magyarország nyugati határán felhúzott berlini falnak valóban a rossz oldalán vannak, ugyanis még mindig itt vannak az országban, de néhány év múlva itt már a radikális atlantizmusnak semmi keresnivalója nem lesz.
Ha a magyar kormány falat épít, az nem olyan mint a berlini fal, sokkal inkább a kínai nagy falhoz hasonlatos, a politikára vonatkoztatva azt. Felépül egy politikai fal Magyarország nyugati határán, és a barbárok annak nyugati oldalán rekednek, utolsó hídfőállásaik pedig ki lesznek takarítva a fal innenső oldaláról. Gyurcsány és a radikális atlantisták, az összes liberálissal együtt mind a fejlett eurázsiai civilizáció elpusztítására törekvő barbár népség, így éppen itt az ideje, hogy a kormány falat építsen és annak nyugati felén rekessze őket. Ez egy igen támogatandó kezdeményezés. Ha már politikai falat építenek, lassan ideje lenne lezárni a fizikai határokat is, és kilépni az Európai Unióból. Annak a szövetségi rendszernek, amihez Magyarország csatlakozni fog, nincs szüksége a nyugati vandál törzsekre és a liberalizmus barbár hordáira.
Végül pedig a történelmi fotó, abból az időből, amikor Magyarországon még voltak radikális atlantisták:



http://www.hidfo.net/2014/11/09/kirekesztjuk-nyugat-barbarjait

Nem akarunk háborút

Évtizedek óta háborúk dúlnak, újra és újra hamis ürügyekkel. Hány emberéletet tettek már kockára a média hazugságai által felbújtva, felheccelve. Refrén: Nem akarunk háborút, tegyünk érte, hogy ne legyen többé. Európa népei ellene állnak ennek a háborúnak, amelynek csak vesztesei vannak, és nincsenek győztesei. Nem akarunk háborút, tegyünk érte, hogy ne legyen többé. Európa népei ellene állnak ennek a háborúnak, amelynek csak vesztesei vannak, és nincsenek győztesei. No war. Oh no. A média elferdített állításaival ma is háborúba hajszol. Őrültségükben Oroszország, Kína és Irán ellen felbújtják és a halálba kergetik a népeket. Nem akarunk háborút, tegyünk érte, hogy ne legyen többé. Európa népei ellene állnak ennek a háborúnak, amelynek csak vesztesei vannak, és nincsenek győztesei. Nem akarunk háborút, tegyünk érte, hogy ne legyen többé. Európa népei ellene állnak ennek a háborúnak, amelynek csak vesztesei vannak, és nincsenek győztesei. Soha sem fogunk háborúba vonulni. Ellenállunk, míg béke nem lesz. Összefogunk kéz a kézben, szeretettel vesszük körbe az országunkat. Soha sem fogunk háborúba vonulni. Ellenállunk, míg béke nem lesz. Összefogunk kéz a kézben, szeretettel vesszük körbe az országunkat

Német politikus: a NATO gyarmatosítani akarja Oroszországot

A Freie Welt német kiadása megjelentetett egy interjút Willy Wimmerrel, a Kereszténydemokrata Unió képviselőjével. Ebben az interjúban számos kijelentés elhangzott, ami a liberálisoknak nem fog tetszeni, és úgy egyáltalán bárkinek, aki az elmúlt évek során elhitte, hogy Oroszország folytat háborús készülődést a világ leigázására. A politikus kijelentette; a NATO célja Oroszország leigázása, és természeti kincseinek megszerzése.
Wimmer egyben azt is kifejtette, hogy a világ a változás időszakában van, az amerikaiak előkészítenek egy globális méretű, politikai alapú háborút, melynek során a nyugati tömb hozzájutna Oroszország természeti kincseihez. Wimmer szerint az USA aláássa annak a nemzetközi jognak az igen kényes egyensúlyát, amit korábban ő maga állított fel, valamint elmondja, hogy ez a háború Jugoszláviában kezdődött, és az USA aláássa az EBESZ együttműködésének alapjait is, mivel a nyugati hatalmak folyamatosan hazudnak a háborús gócponttal kapcsolatban, ami a teljes nemzetközi együttműködést hitelteleníti. Winner elmondja, hogy Ukrajnában nem voltak és nincsenek is orosz csapatok, az egész kitaláció pusztán a nyugati média kreálmánya abból a célból, hogy démonizálja azt az országot, melynek természeti kincseit katonai úton akarja megszerezni.
Hídfő.net | Willy Wimmer
Wimmer szerint a "közös európai otthon" ideája - ha lett volna bármi alapja - abban a pillanatban megsemmisült, amint a NATO csapatok felsorakoztak az orosz határon. A politikus elmondása szerint a hidegháború végén még volt arra lehetőség, hogy Oroszország és Európa közt kibontakozzon valamiféle együttműködés, és ennek lehetőségét akarja most az Egyesült Államok véglegesen megsemmisíteni. "Több mint egy évtizeden át Moszkva egy szót sem szólt a NATO terjeszkedése miatt. Ma azonban minden megváltozik." Wimmer elmondása szerint a NATO megpróbálja izolálni Oroszországot, és gazdasági eszközökkel akarja térdre kényszeríteni, mielőtt nyílt katonai konfrontációt kezdene. Ennek a gazdasági nyomásgyakorlásnak része az olaj árának manipulációja, az olajárak leütésével ugyanis a NATO közvetlen az orosz állami költségvetésre akar csapást mérni, hogy a szociális kiadások megvonására kényszerítse Moszkvát és így általános elégedetlenséget szítson az országon belül, ami megteremtené egy külföldről vezérelt rendszerváltás lehetőségét Oroszországban.
Wimmer elmondása szerint az USA a dollár manipulációján keresztül igyekszik megrontani az Oroszország és partnerországai közti együttműködéseket, valamint a Jukosz energetikai vállalat körül kialakult bonyodalom is része volt annak a gazdasági offenzívának, melynek során az USA gazdasági eszközökkel akarja rátenni a kezét az orosz természeti kincsekre. Elmondása szerint az amerikai politikai elitben még mindig él az az elgondolás, hogy ők a hidegháború győztesei, és ennek alapján természetes ellenségként kezelnek minden országot, ami nem az amerikai hegemónia alávetettjeként akar létezni, hanem független pozíciót próbál felvenni.
Korábban Alexander Grusko, Oroszország állandó NATO képviselője kijelentette, hogy az ukrán eseményeken keresztül az Egyesült Államok megpróbál visszatérni ahhoz a területi alapú politikához, amit a hidegháború idején is folytatott. Orosz katonai szakértők számításai szerint a NATO-nak kevesebb mint két évre van szüksége ahhoz, hogy az Oroszország elleni offenzívához elvégezze a szükséges katonai mozgásokat. Ezek az átcsoportosítások már megkezdődtek, a nyugati média démonizálja Oroszországot és a NATO fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában.
Miután előálltak az Oroszország elleni offenzívához szükséges katonai feltételek, az események további folyása csak azon múlik, hogy a kelet-európai országok hajlandók-e elfogadni ezt az alávetett helyzetet, amiben a nyugati politikusok egyszerű felvonulási területként kezelik a térségi országokat. Azt követően egy újabb pusztító háborút elkerülni csak úgy lehet, ha a kelet-európai országok lerázzák magukról az elmúlt 25 év atlantista politikáját, és visszautasítják, hogy az Atlanti-óceán túlsó feléről politizáló nagyhatalom egyszerű terepasztalként kezelje őket, amit alkalomadtán akár fel is lehet borítani.


http://www.hidfo.net/2014/11/09/nemet-politikus-nato-gyarmatositani-akarja-oroszorszagot

Megindulhat az első génmódosított burgonya termesztése az Egyesült Államokban

simplot-innate-potato
(Kép: Simplot)

Miközben a világ élelmiszerellátásával kapcsolatos háború szünet nélkül folyik és az amerikai lakosság jelentős része követeli, hogy kötelező legyen feltüntetni a GMO összetevőket az élelmiszerek címkéin, az amerikai mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy megadta az engedélyt az első génmódosított burgonya nagyüzemi termelésére.
Ez a legújabb lépés hűen tükrözi az amerikai kormány különböző szervei és a nagy biotechnológiai cégek közötti dokumentált kapcsolatot. Számos cikket olvashattunk arról is, miként fenyegettek meg az Egyesült Államokat képviselő személyek más nemzeteket egy komoly kereskedelmi háború kirobbantásával, amennyiben azok nem engedélyezik a Monsanto génmódosított magjainak mezőgazdasági felhasználását. (Lásd még: LINK)
Az új génmódosított burgonya gyártója pedig történetesen a McDonalds egyik legnagyobb beszállítója:
Mcdonalds-french-fries-could-be-genetically-modified-fries-health-risks„A mezőgazdasági minisztérium pénteken jóváhagyta az első génmódosított burgonya kereskedelmi termesztését az Egyesült Államokban. A döntés bizonyára erős reakciót vált majd ki az élelmiszerek mesterséges manipulálását ellenző csoportok körében.
A J.R. Simplot Co. által kifejlesztett Innate burgonyát úgy módosították, hogy az kevesebbet tartalmazzon egy rákkeltőnek vélt anyagból, ami a hagyományos burgonya olajban történő sütésekor keletkezik, azonkívül kevésbé hajlamos a szállításból eredő sérülésekre.
Boise, az Idaho állambeli Simplot a McDonalds gyorsétterem óriás egyik legnagyobb burgonya beszállítója.” (http://www.washingtonpost.com/business/economy/us-approves-first-genetically-modified-potato-for-commercial-planting/2014/11/07/73f520c6-66db-11e4-9fdc-d43b053ecb4d_story.htmls)
A döntés mindennél jobban demonstrálja, mennyire lehet hinni az állításnak, miszerint a kormány a nép érdekeit képviseli.
Doug Gurian-Sherman, Ph.D, az Élelmiszerbiztonsági Központ (CFS) fenntartható mezőgazdaság igazgatója és a központ vezető kutatója a következőket nyilatkozta:
„Egyszerűen nem tudunk eleget az RNS beavatkozási technológiákról ahhoz, hogy megállapíthassuk, a GMO termények emberi fogyasztásra alkalmasak, valamint, hogy károsítják-e a környezetet. Lehet, hogy a lépéssel jóságos kinézetet próbáltak kölcsönözni a biotechnológiának, ehelyett azonban leleplezték, mennyire hiányosak a GMO terményeket szabályozó törvények. Az engedélyek tele vannak hiányosságokkal és rendkívül aggasztóak.”
Forrás: Natural Society
http://idokjelei.hu/2014/11/megindulhat-az-elso-genmodositott-burgonya-termelese-az-egyesult-allamokban/

Használt sütőolajból is készíthető szappan otthonra...

A FB-on egy érdekes hírre lettem figyelmes. Használt sütőolajból is készíthető szappan, így az elhasznált olajat nem kell kiönteni a lefolyóba, vagy környezetbarát ember lévén elvinni a MOL kutakhoz leadni.

b_700_700_16777215_00_images_thumbnails_aolajszappan.jpg

Hogy milyen problémákat eredményezhet a lefolyóba öntött hulladék olaj? Íme egy példa, sok kicsi, sokra megy ugyanis: ÓRIÁS ZSÍRHEGY LONDONBAN
A szappan elkészítése sem ördöngősség, mutatjuk, hogy kell:

Hozzávalók: 1 kg olaj, 150g NaOh, 380 ml víz,
A "gyártás" előtt felöltözünk, hosszú ujjú felső, gumikesztyű, szájmaszk szükséges a műveletekhez.
Ezután előkészítjük az edényzetet:
- legalább 2 literes rozsdamentes lábas (ebben melegítjük a zsiradékokat)
- mérleg
- 7 dl-es befőttes üveg, tetővel (ebben oldjuk a lúgot)
- rozsdamentes evőkanál
- bot mixer
- szilikonos lapát
- forma, amibe szeretnénk önteni a szappant (legjobbak a szilikonos formák)
- szilikonos sütőpapír, olló, tálca
Első lépés: lábasba kimérni a zsírokat, olajokat, lassú tűzön összemelegíteni. Akkor jó, ha teljesen homogén. Kb. 45 fokosnak kell lennie. Ha van hőmérőd az jó, ha nincs, akkor kézmeleg, ha beledugod az ujjad, és nem „csíp”.
Második lépés: kiméred a befőttesüvegbe a 380 gramm folyadékot, és lassan, óvatosan hozzáöntöd a nátrium hidroxidot. Ez az oldat gyorsan melegszik, ezért hideg vízfürdőbe kell tenni, én a mosogatót engedem meg hideg vízzel, úgy hűtöm le 45 fok körülire. Kicsit kavargatni kell az elején, hogy jól feloldódjon a lúg, azután tedd rá a tetejét, és hagyd hűlni.
Harmadik lépés: a langyosra hűlt lúgoldatot öntsd a langyos zsiradékokhoz, majd bot mixerrel híg pudingos állagig kevergetni kell. Fontos, hogy közel azonos hőmérsékletűek legyenek.
Negyedik lépés: hozzá kell önteni az illóolajat, és még egyszer finoman átkeverni.
Ötödik lépés: a formába öntés. Ha ez megvan, sütőpapírral és egy törölközővel le kell takarni. Lassan kell kihűlnie. 24óra múlva lehet kivenni a formából. Ekkor már szeletelhető (ez a legjobb része). 4 hétig kell érlelni szellős helyen, csak utána használható.
A terméknek "sima" mosószappan illata van, de ezt bárki kedvére illatosíthatja pl. levendulával, citromfűvel, stb.

Egy hozzászólás:
-az a gondom, ennek nincs tisztító hatása. ha beírom a recept-számlálóba, a tisztító hatása 0. én teszek hozzá sertés zsírt, és igy lesz magas a tisztító hatás.
-1500g-hoz tettem 500g zsírt, és tökéletes lett :)

Facebook

Donbassz: “hétvégi üzemmód”

A donbasszi frontok az általában jellemző “hétvégi üzemmódban” működtek tegnap, és a mára virradó éjszaka. Ez nem nyugalmat jelent, hanem csökkentett intenzitású harci tevékenységet.
Сводка новостей Новороссии 08 ноября 2014 г. (видео) | Русская весна
Donyeck és repülőtere a szokásos zaklatásoknak van kitéve. Egy kalkuláció szerint a retér régi és új termináljai – illetve a környékük – minden négyzetmétere legalább két tüzérségi belövést kapott eddig. Mindezek ellenére is patthelyzet jellemzi a reptéri erőviszonyokat.

A város lakótelepei – a valcmanista latortüzérség hatókörében lévők – rendszeresen kapják a tüzérségi tüzet. Így történt ez tegnap reggel óta, ma reggelig. (Bár az iskolát ért, és két gyermek halálát követelő terrortámadást követően érezhetően megritkultak a belövések.)
Gorlovka – Dzserzsinszk között egész éjjel – és jelenleg is – erős tüzérségi párbaj zalott – zajlik.
Sztahanovot ma hajnalban ismét valcmanista tűzcsapás érte.
Jaszinovatajából az éjszaka leple alatt szeretett volna a valcmanista pribékbanda még néhány javíthatónak ítélt páncélost elmenteni. A mozgásra felfigyeltek a helyiek is. A mobilhálózat meg működik. A dolog lényege végülis az, hogy a roncsok száma megszaporodott reggelre, a latorhullák is többen lettek, a jaszinovatajaiak többsége meg nem tudott aludni.
Frunzénál a lembergi 24. gépesített dandár nyolcvan latorját kerítették ba a népköztársaságiak, miután több BTR – jüket megsemmisítették. A bennük ülő bérgyilkosokkal együtt. Tegnap délután ultimátumot kaptak a pribékek. Ma délig meg kell hogy adják magukat, vagy…
Nyikisinonál tegnap délután a milicisták elkaptak egy tizenöt egyedből álló, szökni készülő valcmanista latort. Most fogságban vannak már.
Mariupol előtt Pavlopoljénál a népköztársasági erők tüzérsége alaposan belerondított Nyalókakirály pribékjeinek hétvégi programjába. Ennek eredményeként meglehetősen komoly mennyiségű kohászati alapanyag képződött, de a környék temetkezési vállalkozói is “piríthatnának” – ha Valcmanék fizetnének a takarításért.
Egész éjjel összecsapások voltak mára virradóan Mariupol keleti külvárosaiban. A város repülőterén szintén szórványos lövöldözés volt – van.
AZ LNR miliciáinak felderítése közölte, hogy Luhanszk – régióba érkezett tegnap délután három valcmanista “Scud” – üteg. Ez viszont már nem tréfadolog.
A DNR katonai szóvivője ma reggel közölte: a kijevi junta nagyszabású katonai műveletet készít elő! Amennyiben ezt a latorhorda megindítja, abban az esetben a népköztársasági erők széjjel fogják zúzni a teljes rablóhordát.

http://balrad.wordpress.com/2014/11/09/donbassz-hetvegi-uzemmod/

Helyi idő szerint ma reggel hat óra tájban (magyar idő szerint négy óra körül) a kijevi banditahatalom latortüzérsége brutális tűz alá vette Donyecket.
kilöv
Valójában a repülőtér már nem is igen érdekli a zsoldoshordát, arra csak újabb tüzérségi tüzelőállások miatt lenne szükségük. Ma hajnalban minden tüzérségi eszközeiketa város lakótelepei ellen fordították. A már csak mintegy negyedmilliós lakosú, (a felszabadító háború kezdetén egymilliónál is többen éltek Donbassz fővárosában) és még alvó Donyecket teljesen váratlanul érte a terrortámadás.
harcos2
A latortüzérség különféle rakéta – sorozatvetőket is alkalmaz a csöves lőeszközökön kívül. Az orgyilkos támadásban szinte egész lakótelepek váltak már eddig is reggelre a földdel egyenlővé.
harcos1
A népköztársasági erők a tegnap késő délután érkezett új erőkkel kiegészítve ellencsapásokat mért és mér Nyalókakirály brigantijaira.
http://balrad.wordpress.com/2014/11/09/gyilkos-kijevi-tuzersegi-tamadas-donyeck-ellen/

A népköztársasági tüzérség ma délelőtt Donyeck – környékén összehangolt tűzcsapások egész sorát zúdította a valcmanista horda Jaszinovataja, Peszki, Avgyejevka, Opjatnoje, és Vodjanoje környéki tüzérállásaira. A jelentések szerint NYOLC “Grad” – üteg osztotta az áldást a pribékhordára.
Donyeckben tegnap délután óta jelentősen megnövekedett a népfelkelők ereje. Tankok, tüzérségi eszközök, és közel félezer harcos érkezett a városba.

A donyecki repülőtéren heves csata bontakozott ki délelőtt. A valcmanisták tankokat is bevetettek ismét, hogy pozíciót foglalhassanak. Fél tucatnyi latorpáncélos szaporítja tovább a reptéri roncsgyűjteményt, és legalább két tucat bérgyilkos már nem kéri tovább az ellátmányt.
Gyjebalcsevonál a milicia tüzérsége a sok egyéb tennivalója és elfoglaltsága közepette sem feledkezett meg a “katlanbéli” latrok vasárnapi szórakoztatásáról. Zorinszk és Alcsevszk környékén is meglettek volna a pribékek az ilyen “apró figyelmesség” nélkül.
Marinykában, Krasznogorovkában, Novomihajlovkában és Berjozovoban is igen heves összecsapások dúlnak.
marip
Krimszkojénál is véget ért a “hétvégi hangulat”! A Donyecket ért ma hajnali banditatámadás alaposan felpaprikázta a milicistákat, és vad tüzérségi tűzzel köszöntötték Valcman latorjait.


http://balrad.wordpress.com/2014/11/09/felidegesedett-a-donyecki-milicia/