2014. szeptember 19., péntek

ITT is lesz futball EB! – csak lehet, hogy mi nem leszünk OTT!

Háromszor próbálkoztunk már, negyedjére összejött. Az UEFA pénteken kora délután jelentette be a 2020-as Európa-bajnokság házigazdáit, melyek között Budapest is szerepel.
Pénteken 13:00-tól tartott ceremónián jelentette be az UEFA, hogy 12 másik város mellett Budapest is a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság rendezője lesz. Így egy nyolcaddöntőt és 3 csoportmeccset rendezhet a főváros. Hazánk a 2018-ra elkészülő, 68 125 főt befogadni képes, 100 milliárdos Puskás Ferenc Stadionnal nyerte el a rendezés jogát. Bár sikerül végre komolyabb felnőtt labdarúgó-tornát rendeznünk, melyre idáig eddig 3 alkalommal pályáztunk, 2004-ben, 2008-ban és 2012-ben, a különleges, egész Európát átölelő torna miatt ez ezúttal nem jelent automatikus részvételt az EB-n. A helyszíneket ugyanis szétszórták a kontinensen.
Összesen 19 ország városa pályázott a különleges lebonyolítású tornára, melyek közül 13-an kapták meg a rendezési jogot.
A döntőt és az elődöntőt London rendezi!
Negyeddöntő és 3 csoportmeccs: München, Baku, Szentpétervár, Róma.
Nyolcaddöntő és 3 csoportmeccs: Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Dublin, Bilbao, BUDAPEST, Brüsszel, Glasgow.
Az UEFA véleménye a Puskásról
Az UEFA egy héttel ezelőtt közzétette véleményét a pályázű városokról, miszerint a magyar futball presztízsét emelné, ha az ország ott lenne a házigazdák között, a rendezés egyben a labdarúgásunk 10 éves programjára tenné fel a koronát.
Problémák:
  • nincs evakuációs terv (ezt a kivitelezés kezdetlegességének számlájára írták, hiszen csak július végén mutatták be a Puskás terveit a sajtónak is),
  • nincs információ a központi műveleti vezérlő teremről,
  • a beléptető kapuk száma éppen csak elegendő ahhoz, hogy egy órán belül bejussanak az emberek a stadionba,
  • nem értékelhető a belső zárt láncú kamerahálózat hatékonysága, a világítás, az energiaszolgáltatás, a tartalék-áramkörök hatékonysága,
  • nem minősíthető a pálya karbantartása, a takarítás hatékonysága és a biztonsági személyzet munkája,
  • részben kielégítő a sajtóosztály,
  • nem megfelelő a televíziós közvetítőfülkék száma,
  • túl kicsi lehet a sajtóterem.
Tetszett az UEFÁ-nak:
  • megfelelő a pálya, a stadion és a VIP-páholy mérete,
  • dicséretet kaptunk a nagy mennyiségű mellékhelyiségért, elsősegélynyújtó területekért és a mozgáskorlátozottaknak kialakított helyekért,
  • a szurkolók és a delegációk elszállásolása nem lehet probléma Budapesten.
Az UEFA a magyar főváros légi forgalmát viszont éppen csak elegendőnek tartja.
Nézze meg, milyen lesz az új Puskás! Kattintásra nyílik a galéria!Nézze meg, milyen lesz az új Puskás! Kattintásra nyílik a galéria!
A döntésről
Még csütörtökön földrajzi alapon, azaz elhelyezkedés szerint hat vagy nyolc zónába sorolta be az UEFA a jelentkezőket úgy, hogy mindegyikbe legalább két stadion kerüljön. A pénteki szavazáson aztán először arról döntöttek, hogy a müncheni Allianz Arénában vagy a londoni Wembley Stadionban rendezik-e majd az elődöntőket, illetve a finálét, ugyanis erre a csomagra csak ez a két város pályázott.
A második körben a négy negyeddöntő helyszínéről - ezek a városok három csoportmérkőzésnek is otthont adnak majd - szavaztak az illetékesek, azután a nyolcaddöntőre, valamint három csoportmérkőzésre jelentkezők közül választanak négyet. A voksolás záró szakaszában pedig a fennmaradó helyekről döntöttek.
mfor.hu

Ebola: Orvosokra támadt a helyi lakosság Guineában

Hídfő.net | Orvosok munkaruhákat égetnek Conakry központjában, Guinea.Orvosok munkaruhákat égetnek Conakry központjában, Guinea.
Egy öt fős csoportot Nzerekore-ba küldtek (ebből három orvos), hogy felmérjék a járvány ottani helyzetét. Hozzájuk csatlakozot még három újságíró is. A csoporttal három nappal ezelőtt megszakadt minden kapcsolat. A tetemeikre csütörtökön találtak rá, Nzerekore egyik latrinájában. "A három újságíró torka el lett vágva, az orvosokat halálra verték." - nyilatkozta Damantang Albert Camara, Guinea kormányának szóvívője.
Egy Yves nevű helyi lakos elmondása szerint "A találkozó rendben kezdődött a falu vénjeivel. Kölcsönösen üdvözölték egymást. Azonban ekkor fiatalok tűntek fel, akik rátámadtak a csoportra, és elhurcolták őket." Ez nem az első incidens Nzerekore-ban. Múlt hónapban helyi lakosok szintén orvosokra támadtak, amikor azok fertőtlenítőszerrel akarák lepermetezni a piac egyes részeit. A lakosok abban a hitben voltak, hogy az egészségügyi dolgozók tudatosan terjesztik a járványt.
A járvány terjesztéséért felelős orvosok legendája már többször felbukkantak a helyi médiákban és utcai szóbeszédekben. Be lehet ezt tudni az ottaniak babonás viselkedésének, azonban ne felejtsük el, hogy bizonyos gyógyszergyárak már most a profitra játszanak, amit az ebola-ellenes vakcina értékesítése hozhat.
Az ENSZ bejelentette, hogy a helyzet eszkalációját megakadályozandó csapatokat küld a térségbe. "Ennek a nemzetközi missziónak öt célja lesz: megállítani a vírus terjedését, kezelni a fertőzötteket, biztosítani az alapvető létfenntartást, az országokon belüli stabilitás helyreállítása és a további járványok kitörésének megakadályozása." - nyilatkozta Ban Ki-moon ENSZ főtitkár.
Az Egyesült Államok 3000 katonát küld a térségbe.


http://www.hidfo.net/2014/09/19/ebola-orvosokra-tamadt-helyi-lakossag-guineaban

Japán elhalasztja az Oroszország elleni szankcióit

Hídfő.net | Japán elhalasztja az Oroszország elleni szankcióit
Tokió, 2014. szeptember 19. A japán kormány bejelentette, hogy szemben az eredeti tervezettel, az oroszok elleni szankciócsomag második felét elhalasztják "nem meghatározott" időpontra a mai esedékességéről. A japán kormány "a Moszkva felé irányuló nagyobb rugalmasság jegyében" döntött erről. A japán második körös szankciók -szintén az USA kérésére- a pénzügyi és energetikai szektort érintették volna.
Az orosz külügyminisztérium Japán első körös szankcióira válaszul azt közölte, hogy "Tokió reakciója barátságtalan, és rövidtávú érdekeket helyez szem elé. Egyenes következménye az ukrajnai helyzet hibás felmérésének. Amennyiben Japán a további szankciók mellett dönt, az súlyosan károsíthatja a kétoldalú kapcsolatokat. Reméljük ezekkel a Japán fél is tisztában van." Ezek szerint tisztában van.
Japán közeledik Oroszországhoz, az atomerőmű-problémái ugyanis súlyos társadalmi kérdéseket vetnek fel, ami miatt az energiaellátás ingadozóvá válhat. A Japán kormány alternatívát keres, amit az orosz gáz személyében talált meg. Moszkva ellen hozott energetikai szankciók azonban nem adnának túl jó tárgyalási alapot egy esetleges jövőbeni Japán felé történő orosz gázvezetés-bővítési projektnek. Pontosabban fogalmazva, lehet, hogy az oroszok elvinnék odáig a vezetéket -hiszen ez csak üzlet- de tekintettel a múltbeni "botlásaira" Japánnak, a gáz ára gyaníthatóan egyedi lenne.

http://www.hidfo.net/2014/09/19/japan-elhalasztja-az-oroszorszag-elleni-szankcioit

Ex-CIA tanácsadó: "A CIA képzi ki az ISIS-t, majd harcol ellene látványosan."

Hídfő.net | ISIS SzíriábanISIS sejt Szíriában.
Steven D. Kelley ex-CIA tanácsadó interjút adott, amiben kifejtette, hogy "A CIA jelenlegi feladata, hogy képezze és fegyverezze a Szíriában tartózkodó ISIS csoportokat, akik ellen majd Irakban harcolhatnak a CIA ügynökei és az USA hadereje." - a legutolsó ilyen képzésre Barack Obama adott engedélyt 2014.09.17-én, amikor bejelentette, hogy 5000 további szíria "lázadót" képeznek ki. Kelley szerint "...a probléma az, hogy az úgynevezett Szabad Szír Hadsereg [FSA - Free Syrian Army] és az ISIS gyakorlatilag ugyanaz. Az elnevezést a CIA ragasztotta rá az ISIS Szíriai haderejére, hogy papíron elkülöníthető legyen a kettő a világ közvéleménye számára."
Kelly megjegyezte továbbá, hogy "A CIA remek munkát végzett az ISIS kiképzésével. Ezeket a csoportokat Jordániában képezték ki. Most azonban a CIA utasítást kapott, hogy ezek ellene a csoportok ellen harcolni kell, de ez alatt a harc alatt a CIA folytassa az ISIS csoportok kiképzését Jordániában. A dolog nehézsége ott van, hogy a CIA tökéletesen tudja, hogy a jordán kiképzőtáborokra kellene csapást mérni, de ezt nem tehetik meg, mert közbe képezniük kell az utánpótlást. Ezért maradnak a felületes légicsapások."
Az ISIS terroristákat a CIA 2012-ben kezdte el képezni Jordániában nagyobb létszámban, a konkrét cél a szír kormány destabilizálása volt. az ISIS azonban megtámadta Irakot 2014 júniusában, és az iraki-szíriai olajmezők kitermelésével és feketepiacon való értékesítésével immáron önálló bevételre is szert tesz az Iszlám Állam.
Kelly hozzátette még, hogy "A CIA-n belül is két politikai csoport feszül egymásnak. Az egyik csoport a globalizmust pártolja, és tetszik nekik a vilákgormány elképzelése, a másik azonban ragaszkodik az Egyesült Államok alkotmányának maradéktalan betartásához." A külső szemlélők számára tehát, amikor úgy érzik, hogy a CIA nem megfelelően, illetve összevissza kezel szituációkat, az a ként nevezett csoport egymásnak feszüléséből fakad.


http://www.hidfo.net/2014/09/19/ex-cia-tanacsado-cia-kepzi-ki-az-isis-t-majd-harcol-ellene-latvanyosan

Eligazitás és parancskihirdetés volt Varsóban – orosz fölforgató bandák vezérei számára.

A “Nemzetközi Köztársasági Intézet” fedőnevű – John McCain által finanszirozott – amerikai lázitószervezet a lengyel fővárosba szólitotta “szemináriumra” Oroszország legjelesebb “ellenzékijeit”! Mindazokat, akik Oroszország legelvetemültebb belső uszitói. Olyan “polgári” pártok és mozgalmak legjelesebbjei bukkantak fel a varsói eligazitáson és parancskihirdetésen, mint a “Jablako” a “Parnasszus” a “Progressziv Párt” a “Polgári Platform” a “Zöldek Szövetsége” és a “December 5. Párt”

39293_600

Ez a féltucatnyi “polgári erő” Oroszországszerte jószerével csak a politikában jártas vájtfülűek körében ismert – az állampolgárok talán a Jablakoról ha hallottak.

Nem is azért röffentette össze össze egy légtérbe a Gazda, hogy komoly befolyással lennének MOST az oroszországi politikai életre. A Gazda nagyon is jól tudja és érzékeli, hogy a Birodalom vezetése JELENLEG roppant magas társadalmi támogatást élvez. Tudják, hogy Putyin elnök népszerűsége olyan százalékarányt mutat, amihez foghatót Nyugaton – polgári politikusok – soha nem voltak képesek prezentálni.

Putyin elnök népszerűségét, Oroszország jó hirét – és általában is – Oroszországot hivatott destabilizálni a mccainista felforgató különitmény. Amely a “szeminárium hallgatóinak” ki is adta az ukázt: ERŐLTETNI KELL A KRIM OROSZ ANNEKTÁLÁSÁNAK hirdetését, és isteniteni a kijevi latorhatalmat, mint a demokrácia és a jólét ukrajnai – egyedüli letéteményesét.

Ehhez kell szélesiteni az oroszországi felforgató infrastruktúrát a “hallgatóknak”! RADIKALIZÁLNI KELL a bűvkörükbe vont bandákat, és társadalmi elégedetlenséget kell szitani szerte Oroszországban.

De LEGFŐKÉPPEN LIBERÁLIS felforgató bandákat kell létrehozniuk országszerte.

Ehhez pénzt, paripát, fegyvert bőven fog adni a “Nemzetközi Köztársaság Intézet”! Befektetés ez részükről a jövőbe! Valami olyasmi, mint amilyen befektetéseket eszközölt anno a Soros – ügynökség.

Navalnyiv, Fetyiszov, Nyemcov, Mitrohin és Prohorov – a “meghivott szemináriumi hallgatók” – feladatokkal bőven ellátva utazhattak vissza Oroszországba. Henyélésre nincs sok idejük – de eddig sem ez jellemezte őket. (Az más dolog, hogy az igyekezet dacára az eredmény “0”! Reméljük igy is marad! Sőt…!)

A világ elsőszámú latorhatalma nem nyugszik! Igazi kalmárszellemtől fűtve, állandó prédaéhségtől űzve, megállás nélkül igyekszik destabilizálni Oroszországot. Sajnos talál hozzá honos segéderőt is bőven.

Persze azért nem kell féltenünk az orosz állami és politikai vezetést. Végülis nekik köszönhető, hogy a cionatlantisták újfent nekirugaszkodnak a Medve lebirkózásához.

Vélhetőleg ez a birok lesz az utolsó! A mccainistáknak meg a hozzájuk hasonlóknak a figyelmébe: fájni fog!

jon

És hosszan tart!

http://balrad.wordpress.com/2014/09/19/szeminarium-varsoban/

Petro Poroshenko szerint Ukrajna helyzete hasonló Izraeléhez (Igen meg Kazária területén civiliket válogatás nélkül gyilkolnak)

Hídfő.net | Petro Poroshenko a Capitoliumban
Petro Poroshenko a Capitoliumban
Barack Obama az ukrán elnökkel, Petro Poroshenkoval való találkozás alkalmával nem adott Ukrajnának "speciális, NATO-n kívüli szövetségesi státuszt", ahogy azt az ukrán elnök kérte. Ellenben az Egyesült Államok 46 millió $ értékben nyújt Ukrajnának támogatást, a hivatalos közlemény szerint azonban ez nem fog tartalmazni fegyvert. A csomag tartalma golyóálló-mellények, kevlár sisakok és egyéb katonai felszerelések lesznek. Ehhez érkezik még 7 millió $ értékű "humanitárius" segély.
Poroshenko ukrán elnök azonban nem érezte feltétlen elegendőnek ezt. "Takarók és éjjellátó szemüvegek fontosak, de nem hiszem, hogy ezekkel megnyerünk egy háborút. Ukrajnának sűrgősen több katonai felszerelésre van szüksége, fegyverekre kiemelten. Emellett felkérném az Egyesült Államokat, hogy adják meg Ukrajnának a speciális, NATO-n kívüli szövetségesi státuszt." - fejtette ki  elmondott beszédében.
Poroshenko emellett Oroszországot vádolta azzal, hogy újjá akarja építeni a Szovjetúniót. "Ukrajnának joga van megvédenie magát, ahogy Izrael is megvédheti magát a Közel-Keleten."
Obama valószínűleg megpróbálja felvenni Putyin megfontolt politikai hozzáállását, az USA külpolitikai lépései ugyanis eléggé megtépázták az ország nemzetközi hírnevét és hitelességét. ezek között több meghökkentő is volt, mint amikor az USA orosz kombájnokat vádolt meg, hogy voltaképpen azok tüzérségi fegyverek. Korábban többször voltak már uszító jellegű megmozdulásai a nyugatnak, emlékezzünk csak a maláj gép tragédiájára, amiről kiderült, hogy az ukránok lőtték le, hátha ki tudják robbantani a tényleges háborút.

http://www.hidfo.net/2014/09/19/petro-poroshenko-szerint-ukrajna-helyzete-hasonlo-izraelehez

Donbassz frontjain tegnap késő délutántól ma reggelig bezárólag szinte mindenfelé fokozódtak az összecsapások.


A donyecki repülőtér területén a népköztársaságiak nem túl sikeres latormentesitésiakciókat folytatnak. Lövik – lövik tüzérséggel a romokat, amik közül Ljasko “kék banditái” viszont lövik Donyeck lövegeik hatótávján belül eső kerületeit. Ráadásul néha a körbezárt latrok megpróbálnak kitörni – sikertelenül. Viszont a bennrekedt latortüzérség “eredményesen” bombázta egész éjjel az Avgyejevka – felőli Szpartakusz és Gladkovka kerületek lakótelepeit. Tucatnyi a civil áldozat.

A Marinszkij – járásban Kurahovo és Novomihajlovka térségében valcmanista páncélosok lakóházat tucatjait tarolták le az éjszaka. Igen sok civil áldozat lehet a romok alatt.

Makejevkánál a késő este folyamán a népfelkelők tüzérséggel kezdték ostromolni a Kommunár falu melletti zsiványtanyákat. Hasonló áldásban részesültek egész éjjel a Nyizsnyaja Krinyka melletti bérgyilkosok is. A DNR tájékoztatásából az derül ki, hogy helyi idő szerint reggel hat órára ezeket a bandákat teljes egészében felszámolták. Latorhullák százai vannak a lángoló roncsok között.

Jenakijevo mellől a népköztársaságiak az este szemet gyönyörködtető “tűzijátékkel kedveskedtek” a kazánban rekedt latorhordáknak, viszonozva a délutáni Jenakijevot ért latortüzér támadást. A “Poltava” bányaüzem területére összpontositott “tűzijáték” látványa nem hathatott kedvezően a cimzettek kedélyállapotára – nem is beszélve a hatásról.

Harcizkot egész éjjel lőtte Nyalókakirály latortüzérsége. Zujevka határában a latrok megkiséreltek elfoglalni kora este egy milicia blokkposztot. Cendes lopakodás helyett tankokkal közelitették – volna – meg a célt. De hát a tankok azok nem csendes járású lopakodók. A poszt is megmaradt a miliciának, három kijevi tank is elpusztult, és kilenc lator is kiadta a páráját. Jó messze a blokkposzttól.

Gyjebalcsevonál a külvárosban tört ki heves tűzharc a katlanból kitörni szándékozó banditák és a népfelkelők között. Nyolc hordaegyed fűbe harapása után visszatértek “melegedni” a kazánba.

Zsdanovkánál megismétlődött a gyjebalcsevoi sztori. Itt kereken egy tucat valcmanista zsoldos került le a népköztársaságiak jóvoltából a kijevi zsoldlistáról.

Kirovot este a zsoldostüzérség lőtte.

Dzserzsinszknél a népfelkelők a Sumi járási székhelynél lévő latorerőket rohanták le az esti órákban. Itt két milicista elesett – ám a latrok számolatlanul hullottak. A környékbeli erdők tele vannak menekülő banditákkal.

Uglegorszk külvárosát késő este érte latortüzérségi támadás. Három civil áldozatot követelt.

Szofijevkát estétől kezdődően egész éjjel lőtte Valcman latortüzérsége.

Sztyaepanyivkánál a népfelkelők megsemmisitettek egy bandita tüzérségi állást. Foszforlövedékeket találtak.

Volnovaha közelében Novotrojckoban kijevi latorerők bukkantak fel tegnap délután. Meglehetősen nagy számú páncélossal, és önjáró löveggel felszerelkezve.

Jaszinovataja közelében milicista konvojra nyitott tüzet Nyalókakirály tüzérsége. Miután befejezettnek nyilvánitották a vasútállomás elleni lövöldözést. A konvoj megúszta az attakot – de a milicisták “berágtak” a dolog miatt! Az alig öt kilométerre lévő tüzelőállást meglepték. És felszámolták.

Szcsasztyje mellett egész éjjel tusakodtak a felek egy hid birtoklásáért. Reggel nyolc órára a hid összeroskadt – a harc megszűnt.

Pervomajszk környékén az éjjel szórványos tüzérségi lövöldözés volt.

Fascsjovka és Redkodub környékén a népfelkelők rajtaütöttek több latorerőditményen. Tucatnyi bérgyilkos nem érte meg a napfelkeltét.

Tyelmanovszkij területen a miliciák teljes hosszban blokkolták és birtokba vették a Donyeck – Mariupol közötti útvonalat.

Novoajdarra az éjszaka felfigyeltek a népköztársaságiak. Értesüléseik szerint a városban “elszállásoltak” egy századnyi baltikumból érkezett önkéntes mesterlövészt! A tapasztalat pedig az, hogy az ilyen “kitüntetett figyelme” a miliciáknak, az egészségre fölöttébb ártalmas dolgokat eredményez.

Luhanszk környéke viszont viszonylag csendes. Az éjszaka egyébként belépett a Rosztov – régió területére a “Fehér Konvoj III.”
A jelek szerint Moszkvát nem igazán hatotta meg a kijevi udvar haragja az orosz segélyszállitmányok miatt.

Nagyon úgy fest a helyzet, hogy Nyalókakirályéknak a közeljövőben a komolyabb fejfájást nem az oroszországi segélyszállitmányok fogják okozni!

VALAMI KÉSZÜL ÚJOROSZORSZÁGBAN!http://balrad.wordpress.com/2014/09/19/valami-keszulodik-ujoroszorszagban/