Biztosan nagyon sokan estek bele a devizahitelek kapcsán az adósságcsapdába 2008-ban és az azt követő években.
Az ember nagyon gyorsan felkerülhet, azonban onnan lekerülni lehetetlen, kivéve, ha kifizeti amivel tartozik.
Na igen! Ha! Tartozik!
Mindig a nyugatot hozzák példának, azonban arról elfelejtették tájékoztatni az embereket, hogy ez nyugaton nem így működik.
Az EU. hozott egy rendeletet, amelyet sokan úgy ismernek, hogy adatvédelem.
Ezzel nap, mint, nap találkozhatunk, még a weboldalakon is, hiszen az adatvédelem érdekében fogadunk el dolgokat és amennyiben ezt nem fogadjuk el, azt is tudomásul veszik.
Kivételt képez Magyarország!
Erre a bevezetőre azért volt szükség, mert ugye az adatainkat kezelik, hivatkozva sok egyéb dologra.
Akik 2008 és 2012 között bukott bele a hitelbe, azokat a hiteleseket a világ másik végén egyszerűen bajba jutott emberekként kezelték.
Így született meg az a döntés, hogy a világgazdaság összeomlását elkerülve, a bankok törlik mindazon hitelesek tartozását, akik abban az időszakban vettek fel hitelt.
Ezt a döntést, akkor azzal indokolták Amerikában, hogy ezeket a konstrukciókat a bankok okozták, így fizessék meg ők az okozott kárt.
Ez Magyarországot is érintette, hiszen az úgynevezett devizahitel, nem volt valós hitel, hanem egy pénzügyi manipuláció.
Honnan tudjuk ezt? Az akkori Nemzeti Eszközkezelő az adósság töredékéért vette meg az ingatlanokat a bakoktól.
Pl. a 10 milliós követelést 3 millióért. Ezért lakbért fizettek az emberek az államnak, hogy a saját házukat a kormány elkobozta egy olyan hitelért, amelyet a nemzetközi világban már egyszer eltöröltek. Ebből lettek a kilakoltatások!
Sok adósságot eladtak a behajtócégeknek, így azok lettek a jogutódok! Igen ám! De akkor a KHR listáról törölni kell az illetőt, mert már nem áll fent tartozás a bank felé.
A behajtócég nem bank és nem pénzintézet, így ők senkit nem tehetnek fel a listára.
Azonban a bankok, továbbra is őrzik az adatokat, még akkor is, ha az EU. szabályok szerint ezt nem tehetnék.
A gyorskölcsönöknél is ez a helyzet, aki 15 évvel ezelőtt vett fel ilyen hitelt és a banki hitele miatt nem tudta fizetni, még annak az adatát is őrzi a cég.
Hogyan lehetséges, hogy Magyarországon ennyire semmibe vegyék az uniós intézkedéseket és a nyugati érdekeltségű cégek ezt meg is teszik.
Miért? Mert a Magyarország kormánya alkut kötött velük, hogy 2012-ben a saját nem hivatalos Orbán kormányt és nemlétező államformáját titokban elfogadják.
Jó reggelt Magyarország!

https://fmr-europe.com/news.php?extend.650