Dr. med. Claus Köhnlein, belgyógyász, tüdőgyógyász, vírus-szakértő, közel két évtizeddel ezelőtt írta meg első könyvét „Vírus őrület” címmel. Köhnlein már akkor észrevette gyakorló orvosként, hogy a gyógyszeripar bizonyos szereplői miként találnak ki betegségeket, hogy az azokra fejlesztett gyógyszerekkel aztán megmentsék a betegeket.

2020 tavaszán Dr. Köhnlein volt az első orvos, aki kamera előtt felvállalta, hogy nincsen járvány Németországban és nem is lehet, ha csak nem sikerül a WHO-nak ugyanúgy rászednie a politikusokat és orvosokat, hogy pánikot keltsenek és félrekezeljék protokoll szerinti eljárással, influenzás betegeiket.

Dr. Köhnlein már bő egy évvel ezelőtt lett figyelmes arra, hogy Olaszországban az kórházi kezelések ölik meg voltaképpen a betegeket, neves orvosi magazinokban közzétett WHO szerinti covid-protokoll kezelőlapokat elemezve. Akkor úgy nyilatkozott, hogy csoda, ha azon kezeléseket bárki is túléli.

Most, egy évvel később, amit azzal töltött, hogy végig a betegellátási frontvonalon szolgált ismét kamera elé állt.

Minden magyar orvos és politikus számára KÖTELEZŐen megnézendő anyag kell legyen ez a beszélgetés, hiszen a hazai extrém mértékű covid-halálozás teljesen egyértelmű, hogy nem véletlen eredménye. Alapos gyanúval feltételezhető továbbá, hogy adathamisításoké is természetesen, amikor bármiben is halálozott el valaki, a halál okát covidként jegyzik fel. Nem egy olyan esetről kaptunk hírt, amikor a háziorvos, vagy már a kórházi kezelőorvos covid elleni prevencióként a Köhnlein által is említett és élesen kritizált kezelésben részesíti a pácienst, ami pedig aztán nem más, mint a hamis PCR-teszt utáni, végzetes zsákutca második megállója a halál előtti végállomás előtt.Ugyanitt kel azt is megjegyezzük, hogy a kísérleti génmódosító oltások soha nem látott mértékű, beadása is teljesen egyértelműen tömeges halálozásokhoz és gyógyíthatatlan rosszullétekhez vezetett és vezet. Számtalan esetben már előzetes gyógyszeres félrekezeléstől vagy oltástól legyengült páciensek kerülnek a covidos intenzív-osztályokra.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/dr-claus-kohnlein-a-koronarol-egy-ev-utan/

Tényeket közölt az orvos a televízióban!
Németországban, már a múlt évben megkérdőjelezték az orvosok a járványt, mára biztosak benne, hogy ezt a politika kreálta. Dr. Med Claus Köhnlein elmondja a riportban, hogy sem a múlt évben, sem az idén nem tudta Merkel bebizonyítani, hogy valós a járványveszély. A világ már jól tudja, hogy a PCR teszt nem covidot, de más fertőzést sem mutat ki. Az orvos azt állítja, hogy a fertőzések száma azért nőtt, mert a rossz tesztek generálták a fertőzötteket, miközben ez nem fedte a valóságot. Ő maga is kórházban dolgozik és egyetlen olyan beteg sem volt a keze alatt, amelyik valósan a covid miatt halt volna meg, de még a fertőzés jeleit sem látta egyiken sem. Számtalan kérelmet és tényeket kértek a kormánytól, de ezeket soha nem kapták meg. Kijelenti, hogy ennek a járványnak semmiféle tudományos alapja nincs, csak egy politikai döntés, amivel megfélemlítik az embereket. Kérjük nézze meg a riportot, amelyet egy közösségi oldalra töltöttek fel magyar felirattal. A videót a következő linkre kattintva tudja megnézni: https://www.facebook.com/racionaliselet/videos/1088906068255161/