Nem jön Ferenc pápa Magyarországra. Egyesek szerint Orbán Viktor politikája miatt – mások úgy vélik, eleve nem is szerepelt a tervei közt.
Hónapokkal ezelőtt a sajtó kész tényként kezelte, hogy 2016-ban a pápa Magyarországra jön. Az állítólagos látogatás időpontja 2015 végéig lett volna leegyeztetve, ám ez máig nem történt meg. A Népszabadság most egyházi forrásokra hivatkozva arról számol be, hogy a pápa várhatóan nem jön Magyarországra, mert továbbra sem ad egyértelmű állásfoglalást a meghívás elfogadására vagy elutasítására vonatkozóan. A lap azt írja, hogy a látogatás valószínűleg nem is szerepelt a pápa terve közt.
Áder János köztársasági elnök 2013-ban, vatikáni látogatása alkalmából hívta meg Ferenc pápát Magyarországra. Az MTI akkor kész tényként közölte, hogy 2016-ban a pápa Budapestre érkezik, később azonban egyértelművé vált, hogy a liberális sajtó Ferenc pápa személyét a kormány intézkedéseinek kritizálására akarja felhasználni. Október 2-án az Index arról számolt be, hogy a pápa vélhetően amiatt nem jön Magyarországra, mert ellenzi a kormány politikáját – különösen a déli határzár megépítését.
Ferenc pápa azt megelőzően így nyilatkozott a migrációs válságra adott európai válaszok kapcsán: “minden fal leomlik: ma, holnap vagy száz év után. Az akadályok emelése több vagy kevesebb ideig működik, de nem jelent megoldást.” A “szentatya” azonban nem csak a határzárakat ítéli el, de összességében gyakran tesz olyan kijelentéseket, amely kiváló hivatkozási alapot szolgáltat arra, hogy a liberális sajtó megpróbálja elfojtani a kereszténység megújulását. Ferenc pápa szeptember elsején utalásokat tett arra, hogy szerinte elfogadható a abortusz. Alig egy héttel később közölte, hogy a katolikusok számára megkönnyítené a válást, és lehetővé tenné az egyház keretein belül történő újraházasodást.
Az ehhez hasonló kijelentések arról árulkodnak, hogy Ferenc pápa nem csak a kereszténység végletekig történő liberalizálása irányába elkötelezett, de egyenesen hozzáigazítaná azt a konzumizmus létszemléletéhez. A liberális sajtó számos alkalommal használta fel Ferenc pápa nyilatkozatait arra, hogy a magyarországi keresztény egyházak liberalizmussal szembeni ellenállását letörje, és a közvélemény erejével hallgatásra kényszerítsen olyan egyházi személyeket, akik nyíltan ellenzik a hazánkra erőltetett neoliberális doktrínát.
November elején Ferenc pápa a korrupció ellen is a korábbinál élesebben szólalt fel, így a hazai liberálisok okkal reménykedhettek abban, hogy amennyiben mégis Magyarországra érkezik, majd kormánykritikát fogalmaz meg. A pápa kijelentette, hogy “hívő ember nem beszélhet szegénységről, ha közben fáraóként él.” Eközben Ferenc pápa maga sem Isten kezébe helyezi saját személyi biztonságát, hanem biztosított, páncélozott luxuslimuzinnal szokott közlekedni, és az anyagi világtól reméli saját személyi védelmének garantálását.
Ferenc pápa nyilatkozatai sokak számára egyértelművé tették, hogy a pápa nem vallási vezetőként, hanem liberális politikusként funkcionál, akivel megalkuvásra lehet kényszeríteni a liberalizálással szemben máig csendes ellenállást tanúsító, alacsonyabb rangú egyházi személyeket. Ha a pápa nem jön Magyarországra, nem egy vallási vezető nem teszi tiszteletét nálunk, mindössze egy liberális politikus budapesti látogatása hiúsul meg.

http://www.hidfo.ru/2015/11/nelkule-is-eleg-liberalis-politikus-van-magyarorszagon/