Obamaki legfőbb latorelnök a mai minszki négyes csúcs előtt tegnap telefonon felhívta Vlagyimir Putyin orosz államfőt, és megpróbálta fenyegetni. Közölte az orosz elnökkel, hogy a legfőbb latorállam és kiterjedt szövetségi rendszere a végsőkig kitart tervei mellett, és kész a végsőkig támogatni legújabb európai kreálmányát, a kijevi cionfasiszta bűnbandát és annak Maradék-Ukrajna fölötti rémuralmát.
Erről a Fehér Ház névre keresztelt martalóctanya adott ki közleményt.
A washingtoni akarnok azt makogta a telefonba, hogy az USA nem nézi jó szemmel, hogy Oroszország Donbasszban keresztbe tesz a latorszövetség által tető alá hozott Majdan-törekvéseknek, és rosszallja, hogy Donbasszban nem gyilkolászhatják kedvükre az orosz nemzetiségű embereket, mert vannak olyanok, akik hülyére verik a kijevi junta drága amerikai pénzen abrakolt bűnbandáit.
De sokba fog az Oroszországnak kerülni, ha továbbra is kiáll Donbassz mellett, és segíti a szabadságharcosokat a kijevi junta elleni harcukban-hirzsíkelte Obamaki, aki jellemzően anyagi-piaci megközelítésben beszélt a háborúról, jó amerikai szokás szerint. Számukra ugyanis a háború pusztán anyagi kérdés, piaci latolgatás tárgya. (Mindaddig persze, amíg ezt a Fehér Háznak nevezett majomházat is el nem takarítja a föld színéről egy kiadós légnyomás.)
Obamaki “figyelmeztette” Oroszország elnökét, hogy amit a szeptemberi minszki csúcson megbeszéltek, ahhoz tartsa magát a Kreml! Arról nem böfögött, hogy az USA-NATO-EU latorszövetség által kitartott kijevi puccsista kreálmányukra ez miért nem kötelező? (Persze oroszokat gyilkolni Nyalókakirály zsoldosbandáinak jelenlegi felszereltsége mellett csak a helyszínen va mód és lehetőség, de hát mint látjuk, ennek meg igen komoly egészségügyi kockázatai vannak.)
Tegnap Obamaki amúgy végigtelózta valamennyi-valamit is számító-európai nyaloncát, így Nyalókakirályt is. Erről külön nem tájékoztatta a közvéleményt a washingtoni zsiványtanya erre szakosodott hadovacsapata. Közvetve viszont kiszivárgott, hogy elmondta az egyre kétségbeesettebb Valcmannak, hogy ők már kitárgyalták a hét végén Merkellel a tennivalókat, ő csak csináljon mindent úgy-ahogy azt majd a helyszínen mondja neki Angela!
lépés

https://balrad.wordpress.com/2015/02/11/uzenet-a-majomhazbol/