Ajánlom Pogácsás Tibornak, és a Fidesz – KDNP kormánynak
Kicsi bácsi, 78 éves és özvegy!
Kicsi bácsi ül a buszon, mellette felesége, Joli néni.
Utaznak.
Mint régen, amikor felesége még nem került be a kórházba. Ülnek egymás mellett, Kicsi bácsi a legjobb meleg kabátjában, mert január van és hideg. Az asszony is fel van öltözve, még a boncmester vagy ki öltöztette fel, szép fekete hullazsákba, Joli néni már nem fázik.
Kicsi bácsi nézi maga mellett a fekete zsákot, amiben az asszony utazik, kedve lenne feltépni a zsákot, hogy Joli is nézhesse a havas tájat, joga van hozzá, hiszen jeggyel utazik!
Kicsi bácsi eredetileg a Farkasréti temetőbe szerette volna eltemetni párját, de ott olyan pénzekről beszéltek sírhelymegváltás címén, hogy szó sem lehetett róla, pedig ott még 300.000,- Ft/25 év kifizetése esetén valamilyen híres ember maradványaira is ráfekhetett volna az asszony.
Utána az asszony szülőfalujával vette fel a kapcsolatot, de ott meg nem adnak szociális parcellát. Így maradt az a kisváros, ahol annak idején a nászútjukat töltötték, ilyen az élet, meg a magyar valóság.
Itt 1000,- Ft/25 év, ezért Kicsi bácsi nagyvonalúan kifizetett előre 50 évet, utána meg majd csak lesz valahogy.
Kicsi bácsi ül a buszon, nézi leheletét, boldog, hiszen célegyenesben van! Eddig is mindent, megoldottak Jolival, és lám most is így van.
Megszorította az ölében tartott ásó, csákány, lapát szentháromságot, amit tegnap vett a Baumax végkiárusításán, mivel ez a cég is elmegy Magyarországról.
A buszvezető is rendes volt, még segített is felhozni az asszonyt a buszra, igaz akkor rendőrért telefonált, amikor a -„mi van a zsákban?” – Kérdésre azt válaszolta, hogy a – „Feleségem.”
Megoldódott ez a probléma is, hiszen itt az engedély a Nemzeti Temetkezési Vállalattól, és a kórháztól, hogy a holtest szállítható, kiadható, jegye pedig van Jolinak, erre életében is kényes volt, soha nem bliccelt!
A buszvezető rendes ember, segített a temetőnél leszállni, és nem is a buszmegállóban állt meg, hanem bejött a temető kapujáig, hogy ne keljen Jolit, meg a szerszámokat cipelni Kicsi bácsinak.
A temető őr is rendes ember volt, mert hozott egy talicskát és elkísérte Kicsi bácsit a kijelölt sírhelyhez és a koporsót is hozta a raktárból, meg kötelet a koporsó leengedéséhez.
Közben a szél, az fújni kezdett, így a hó Kicsi bácsi arcába vágott, amikor csákányozni kezdte a fagyott, agyagos földet.
Nem bírta sokáig, 78 év, -10 Celsius, szél, és a kemény fizikai munka megtette hatását! Kicsi bácsi elfáradt és pihenésre vágyott!
Odafeküdt felesége hullazsákba merevedett teste mellé, feltépte az arcánál a fekete zsákot, és nézte, nézte, nézte… miközben mindkettőjüket betemette a szél által hordott hó!

https://balrad.wordpress.com/2015/02/11/koztemetes-nemzeti-szocialis-hagyomanyorzo-modon/