Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan is megerősítette, hogy a minisztérium minden negyedik dolgozóját elküldik még e hónap végén. A mintegy 900 fős apparátusából 220 alkalmazott kapja meg a felmondólevelet még október 31-én, ennek okaként Szijjártó a hatékonyabb működést nevezte meg. A miniszter szerint körülbelül 400 ember foglalkozik a szervezet működtetésével, amit 150-200 ember is el tudna végezni, így a leépítés a "hatékonyság érdekében" történik.
A Külügyminisztérium átszervezésére tett előkészületek még azzal egy időben kezdődtek meg, hogy a kormány Navracsics Tibort nevezte ki külügyminiszterként. Mivel a korábbi bejelentés szerint a külügyminisztérium átszervezése azt jelenti, hogy hazánk "értékalapú külpolitikáról" gazdasági érdekeken alapuló külpolitikára áll át, az átszervezés nyugaton nem váltott ki különösebb felháborodást, mert a kormány egy nyugati egyetemen végzett személyt, a nyugat emberét, Navracsics Tibort nevezte ki a KM élére.
A kormány vezércsele csak azt követően történt, hogy már javában zajlott a külügyminisztérium átszervezése. A nyugat emberét, Navracsics Tibort oda küldték vissza, ahova a hűsége köti, - egy jó távoli helyre küldték, jelöltként az Európai Bizottságba magyar biztos jelöltnek.
Hídfő.net | Navracsics TiborKomolyan vette, hogy a nyugat embereként a keleti nyitás élére állhat
Szeptember 23-án pedig a nyugat embere helyett a keleti nyitás lebonyolításával megbízott Szijjártó Pétert nevezte ki a kormány külügyminiszternek.
Azt követően az Index.hu és más, az amerikai érdeket nyíltan képviselő sajtóorgánumok az új külügyminiszter személyének lejáratásához kezdtek hozzá. Az amerikai külügy nem ismeri el a magyar külügyminiszter személyét; John Kerry tegnap nem fogadta Szijjártó Pétert Washingtonban tett bemutatkozó látogatásán. A nyugati érdeket képviselő hazai média szintén címlapon tartja a Szijjártó Péter elleni lejárató kampányt.


http://www.hidfo.net/2014/10/22/nagytakaritas-kulugyminiszteriumban