2023. szeptember 18., hétfő

Ladóczki Éva: A MEG NEM FELELÉS EREJE, AVAGY HOGY CSINÁLJUNK CSENDES FORRADALMAT:

Azt hiszem, hogy mára az emberek nagy része megtanulta, hogy
– a biztonság és a szabadság kéz a kézben jár, és nem lehet a biztonságért cserében önként lemondani a szabadságunkról.
– a tudományba, orvosokba, politikusokba, vezetőkbe, való vak hitet örökre el kell felejteni, mert mindenki a globális elit markában van.
– a gátlástalan és felelőtlen celebek 10 milliókért becsapták az embereket, és a politika szolgálatába szegődtek.
– az egyház is elárulta a híveit, tehát örökre szét kell választanunk az igaz hitet, a szemforgató hamis papoktól.

Mára kiderült, mindenki hazudott nekünk, és senkiben nem bízhatunk. Magunkra maradtunk.

Most két év távlatából mindenkiben tudadosítani kell, hogy egyetlen kórokozó sem lehet olyan veszélyes, mint a rá gyorsított eljárásban kifejlesztett, és nem tesztelt vakcina. Nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy ezzel mi a céljuk.

Itt van a friss statisztika:
A VAKCINÁNAK NEVEZETT TÖMEGPUSZTÍTÓ BIOLÓGIAI FEGYVER MIATT EDDIG 20 MILLIÓ EMBER HALT MEG, ÉS 2,2 MRD EMBER SZENVEDETT SÚLYOS SZÖVŐDMÉNYT!
EZ 36,7 %-OS KOCKÁZATNAK FELEL MEG, SZEMBEN AZ INFLUENZA 0,02 %-OS KOCKÁZATÁVAL.
VAGYIS 3-5 ÉVEN BELÜL KIIRTHATÓ AZ EMBERISÉG.
KÜLÖNÖSEN AKKOR, HA A PERMANENS VAKCINÁZÁST ERŐLTETIK.
https://davidicke.com/2023/09/16/experts-estimate-more-than-20-million-are-already-dead-due-to-covid-fake-vaccination-more-than-2-billion-are-severely-injured/

Ez 36, 7 % kockázat megfelel annak a Pfizer-statisztikának, amelyet az FDA 75 évre akart titkosítani.
A vizsgálatot mindössze 3 hónapig végezték, 42.086 fő bevonásával.
Ez idő alatt
– 520-an tapasztaltak mellékhatásokat, de a vizsgálat befejezése előtt felépültek
– 11.361-nek voltak mellékhatásai, amelyek a vizsgálat végén is fennálltak, vagyis nem gyógyultak meg.
-1.223 ember meghalt.
Ez azt jelenti, hogy a részt vevők 31%-nak voltak maradandó mellékhatásai, vagy belehalt. CSAK EZ ALATT A 3 HÓNAP ALATT!!

És erre adta ki az FDA és a CDC az engedélyt, amelynél a halálozási arány is magasabb, mint a vírus veszélyessége.
Ez kimeríti az emberiség elleni bűnszövetségben szándékosan elkövetett tömeggyilkosság fogalmát.
https://www.scribd.com/document/543857539/CUMULATIVE-ANALYSIS-OF-POST-AUTHORIZATION-ADVERSE-EVENT-REPORTS-OF-PF-07302048-BNT162B2-RECEIVED-THROUGH-28-FEB-2021?fbclid=IwAR3UVWYDNdHqG1C2SDodxJMJqiXqCkBWrtBZK6eTFSIK

A MEGOLDÁS: A MEG NEM FELELÉS EREJÉVEL CSENDES FORRADALMAT CSINÁLNI:
– Nem maszkolunk,
– Nem teszteltetünk,
– Nem oltatjuk be magunkat és családtagjainkat,
– Nem nézünk és hallgatunk mainstream médiát és propagandát.

De nem tüntetünk, csak csendben ellenszegülünk, még akkor is, ha ez lemondással jár,
Viszont ez egyedül nem megy. Közösséget kell építeni, és segíteni egymást mindenben. Fizikailag is, és lelkileg is.
Ehhez a kapcsolattartás rendszerét és módszerét kell kitalálni,.
Meg kell szerveződnünk, mert egy ember le lehet győzni, de egy közösség ereje megsokszorozza az erőt, a hitet, de legfőképpen a reményt. Ha a hitünk elég erős, akkor túl fogunk élni minden megpróbáltatást.
Erről szól Reményik Sándor csodálatos verse Bács Ferenc előadásában.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/r-f-kennedy-jr-leleplezi-a-szakertoket-akik-szerint-a-vakcinak-egyertelmuen-biztonsagosak/

Mitől is drága a benzin ? - megint csak nemzetnyúzás !

Milyen ország ez ? FIGYELEM! Az IVERMECTIN beszerzésének utólagos büntetése Magyarországon!

Csendélet Virággal

Ébredjetek fiatalok, mert Ti vagytok a célpont

Liberálisoknak nem kell a gyerek!!!

Milliós államellenes tüntetés Prágában, nemsokára ott is szemet-szemért, fogat fogért lesz ha nem takarítják ki a hazaáruló ügynököket

2023. szeptember 17., vasárnap

A leválás a testnedvekben levő apró részecskék. Valóságos

Dr. Pierre Kory a leválás mechanizmusáról beszél. Ez egy kiválasztódás, amelyet „exoszómának” neveznek, és a testnedvekben található apró részecskék. Tudjuk, hogy valódi, hogy megtörténhet, a mechanizmusok ismertek. Egyesek, akik nagyon érzékenyek, nagyobb távolságról is érzékelik.

Következő járvány-biológiai fegyver halálos oltás, széthúzás harc ébredés

Társadalomként és emberi fajként a legrosszabb időket éljük, mivel egy csendes harmadik világháborúban élünk, ahol emberek milliói halnak meg a bioterrorizmus biológiai fegyvere, a Covid-19 vakcina miatt, amely valójában egy kísérleti génterápia, amely módosítja a DNS-t, és az embert a káros tüskefehérjék gyárává változtatja, ráadásul a vakcinákba mérgező anyagokat, nanobotokat és nanotechnológiát oltottak be, amint azt már bizonyították.
De emellett a legrosszabb az, hogy a többség nem tud semmit, mintha normális lenne, hogy az emberek hirtelen meghalnak vagy súlyos betegségben szenvednek, senki nem tesz semmit, nem kérdez semmit, tudatlanságban és gyávaságban alszanak, mert nem akarnak tudni, elszakadva élnek attól, amit gondolnak, és a valóságtól, amit normálisnak szeretnének, de az már nem létezik, csak milliók szenvedése és fájdalma.
Ezért a perverz elitek sötét napirendjükben előkészítettek egy következő világjárványt, az "X betegség" vagy a Covid 2.0 révén, amelyre új drákói intézkedéseket akarnak majd bevezetni, ismét bezárva minket, hogy folytassák az egész lakosság beoltását, hogy még betegebbek legyünk, és hogy mindenki meghaljon egy végső népirtásig.
Ezért kell felébrednünk, nyomoznunk kell, ki kell lépnünk a tudatlanságból és a gyávaságból, itt az ideje felébredni és harcolni vagy meghalni, mert nincs több időnk, az emberiség sokkal több, 99% vagyunk az embertelen elit 1%-a ellen, és ha felébredünk, látva a valóságot és azt, amit tenni akarnak velünk, még időben vagyunk, hogy megnyerjük ezt a végső csatát.