Az iskolában, az utcán, az egész városban, csak akkor még kevesebben voltak „honfitársaink” a Szerbek.
Így Kell Hamisítással Történelmet Csinálni
4.rész
Délvidék
Az
1980-as évektől kezdve már gátlástalanul arcába ugatták az embernek
megvetésüket amelyben benne volt, egyre gyakrabban a gyűlölet
kitörésének hamaros eljövetele. A délszláv háború bekövetkeztével ez
valósággá vált. Vitték a magyar lakosokat a frontra, ágyútölteléknek,
golyófogónak.
Sokan
átmenekültek Magyarországra, hétköznapi emberek családostul, vagy
éppen, a családokból azok gyermekei. Voltak sokan akik nyugatra
menekültek, így vállalván gyökereik elszakítását és a hontalanságot.
Délvidéken, mint valamennyi elszakított területeinken, még ma is ott
vannak jogos tulajdonunk nyomai. Ott is voltak vérengzések, ott is
gyűlölnek még mindig bennünket, Magyarokat. Sajnos közben az elmúlt 5-10
év alatt a magyarok létszáma 50%(!) csökkent!
Délvidék
a történelem viharai során, elsősorban a török hódítások hatására a
XV. századtól fokozatosan vált több nemzetiségűvé. Az évszázadok során
fokozatosan csökkent a magyarság számaránya és új balkáni népek
telepedtek meg az egykori magyarlakta városokban. A Szerbektől ered az
az ötlet, amit a két szláv püspök, Cirill és Metohije fabrikált,
nevezetesen azt, hogy a címerünkben lévő kettős keresztet mi Magyarok
loptuk el tőlük! Érdekes módon ez „átkerült” a szlovákokhoz akik
szemrebbenés nélkül magukévá tették a kettős keresztet mint saját
„eredeti” szimbólumukat. De lépjünk tovább. Szabadka mediterrán
hangulatú, Észak Bácska legjelentősebb szecessziós települése. Szabadka,
és a szomszédos Palicsi tó, az 1867-es kiegyezés után indultak meg
igazán fejlődésnek. Ebben az időben nyerte el a város meseszép
szecessziós arculatát. A Monarchia korából megmaradt hangulatos Palicsi
fürdőtó, és patinás régi épületei, lélegzet elállító szépségéből vajmi
kevés maradt meg napjainkra!
Szabadka
sokáig a Délvidéken élő magyarság kulturális, és oktatási központja
volt. Az utolsó előtti tűzpróbája a vajdasági Magyarságnak, a második
világháborút követő években volt, amikor Tito rendeletére, elindult az,
amit a szabadkai vasútállomáson mondott, amikor az ismert titói vonat
egy rövid időre megállt. Azt amit akkor mondott, az idősektől hallottam
annak idején, persze titokban járt a végzetes mondat, szájról szájra:
„Na, akkor most itt, kitakarítunk!”
Ez volt
az, amiben, minden benne volt a Magyarok elleni gyűlölet gyakorlására!
Véghez vitték a titói partizánok azt, amit a nagyfőnök burkoltan a
tudomására hozott a vajdasági Magyarságnak! Hiteles leírást,
dokumentumokkal alátámasztva, Cseres Tibor könyvében a Vérbosszú Bácskában,
utána lehet olvasni. Egész Vajdaságon végigsöpört egy tobzódó őrület!
Előtte azonban foglalkoznunk kell az úgynevezett „Hideg napok”-kal! Íme
egy összefoglaló a Wikipédiából,addig ameddig még fent van! Azt sem
szabad elfelejtenünk, hogy a Wikipédia állandóan változtat adatain, a
politikai „korrektségtől” függően!!
Jöjjenek az idézetek a híres Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
„1942
januárjában egy eredetileg a partizánok ellen indított razzia
kiterjesztése során magyar katonai alakulatok az 1941 tavasza óta
visszafoglalt Bácskában (Újvidéken és környékén) etnikai alapú
tömeggyilkosságot követtek el, amelynek körülbelül 3300-3800, főként
szerb és zsidó nemzetiségű polgári személy esett áldozatul, de voltak
közöttük magyar nemzetiségűek is. Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a
m.kir. Honvéd Vezérkar főnöke vizsgálatot indított az ügyben. A második
világháború idején egyedül Magyarország indított el polgári személyek
ellen elkövetett atrocitás miatt eljárást a saját hadseregének,
csendőrségének emberei ellen.”
A szerb
kormányok a mai napig, nem vittek végbe még csak hasonló eljárást sem,
gaztetteik elkövetői ellen. De nézzük csak meg mi volt a vérengzés
előzménye, és lefolyása?
„ 1941
novemberében, a Bácskában felerősödött a jugoszláv (szerb) partizánok
tevékenysége. Az un. Sajkásvidéken a magyar csendőrség katonai
alakulatokkal együttműködve megkezdte egy aktív fegyveres
partizáncsoport felszámolását. A több összecsapás eredményeként mindkét
oldalon számos haláleset történt. A térséget hadműveleti területté
nyilvánítottak. 1942 január 4-kén egy sajkás vidéki lakatlan tanyánál
súlyos tűzharc alakult ki a magyar csendőrök, katonák és a partizánok
között. 10 magyar katona és csendőr halt meg, és több partizán is. A
magyar honvédség megtorlást helyezett kilátásba. 1942 január 12. és 15.
között a Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagy, Garassy József
vezérőrnagy, deák László ezredes és Zöldy Márton csendőrszázados vezette
katonai és csendőri alakulatok razziát tartottak a rejtőzködő
partizánok és a nem megbízhatónak gondolt személyek felkutatására.
A
razziát ezután az altábornagy és társai önhatalmú akciójaként
kiterjesztették a környező községek szerb és zsidó lakosságára, majd
Újvidék (Novi Sad) városára is. A vérengzés során január 20. és 23.
között több ezer bűnözőt, partizánt, kommunistát és köztük több teljesen
ártatlan polgári, többségében szerb, zsidó, magyar személyt lőttek
agyon a nyílt utcán vagy legéppuskázták a jeges Dunába Újvidéken,
Zsablyán, Csúrogon, Mozsoron és Óbecsén., ( Bečej) de ugyanúgy
megtorolták a magyar kommunisták szervezkedéseit is. (például Óbecsén)
A
kivégzések közvetlen oka a razzia alatt bevezetett kijárási és
helyzetváltoztatási tilalom volt. Azokat végezték ki, akiket az egyes
településeken a helybeliekből összeállított igazoló bizottság nem tudott
igazolni, következésképpen nem ismerék őket, nem helybeliek voltak.
Szombathelyi Ferenc vezérezredes január 22-kén táviratilag utasította
Feketehalmy-Czeydner altábornagyot, hogy a törvénytelenségeket személyes
felelőssége mellett szüntesse meg. A következő napon (január 23.) a
razziázó járőrök között rumot osztottak, és az ittas katonák követték el
az első igazolatlan atrocitásokat.
A
korábbi kivégzések ugyanis rögtönítélő bíróságok ítéletein alapultak,
ami háborús következmények között, felfegyverzett terroristák-akiket a
történelem ma partizánoknak nevez – esetében bevett szokás volt minden
hadviselő félnél hogy nem alkalmazták a genfi egyezményeket.
Feketehalmy-Czeydner csak 23-ikán este rendelte el a razzia
befejezését, de 26-ig még folytak tisztogatások. Január 30-ikán
Szombathelyi Ferenc a karhatalmi működést beszüntette.”
A tettesek felelősségre vonása
További idézet a Wikipédiából:
„ Az
újvidéki események már a második világháború idején botrányt kavartak. A
tetteseket még 1943-ban a Horthy-rendszer alatti Magyarországon
felelősségre vonták, és 15 felelősnek tartott honvéd-és csendőrtiszt
ellen bírósági eljárás indult. Az összes hadviselő fél közül egyedül
Magyarország, személy szerint Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a
Honvéd Vezérkar főnöke rendelt el saját hadseregének egységei ellen
lakossággal szemben elkövetett atrocitások miatt vizsgálatot.
Szombathelyi 1942 február 4-kén rendelt el vizsgálatot, amelyet azonban
Feketehalmy-Czeydner vezetett, így nemhogy felelősségre vonás nem
történt, hanem Deák László ezredest még ki is tüntették a Magyar
Érdemrend Középkeresztjével, hadiszalagon, kardokkal. Szombathelyi
megismételtette a vizsgálatot, ahol azonban Feketehalmy-Czeydner
altábornagy és Deák László ezredes ügyében maga a kormányzó szüntette
meg az eljárást 1942 augusztus 13-kán,azonban mindkettőjüket ezzel
egyidejűleg, azonnali hatállyal nyugdíjazták. Grassy József vezérőrnagy
ellen azért nem volt eljárás, mert a keleti fronton harcolt.
1943-ban az ügyet újra elővették. Az 1943 decemberi Vkf bírósági tárgyalás vádlottjai:
•
Honvédtisztek: Vitéz Feketehalmi-Czeydner Ferenc nyugállományú
altábornagy, vitéz Grassy József magyar királyi vezérőrnagy, vitéz Deák
László nyugállományú ezredes.
• Csendőrtisztek: Horkay József és vitéz Gaál Lajos magyar királyi
csendőr ezredesek, vitéz Báthory Géza és Fóthy Ferenc nyugállományú
csendőr alezredesek, Stepán László, dr. Kun Imre, dr. Csáky József,
Bandur Károly, dr. Kacskovics Balázs, dr. Képíró Sándor dr. Zöldy
Márton magyar királyi csendőr századosok és Gerencsér Mihály magyar
királyi csendőr főhadnagy.
A fő
felelősöket a tárgyalás során halálra ítélték. A halálos ítéleteket
azonban nem tudták végrehajtani, mivel az elítéltek egy része
Németországba menekült. Mások, mint a hűtlenségért elítélt Képíró Sándor, rövid börtönbüntetés után újra szolgálati állományba kerültek.
A fő
felelősöket a háború után kiadták Jugoszláviának, ahol népbírósági
ítélettel, egyes tudósítások szerint igen kegyetlen módon háborús
bűnösként kivégezték őket. Többek között Báthory Géza vitéz, csendőr
alezredes, újvidéki csendőr osztályparancsnok; Deák Leó dr.,
Bács-Bodrog megye főispánja; Könyöki József dr., rendőrtanácsos; Knézy
Péter, újvidéki kereskedő; Krámer Gyula, újvidéki gyáros, a
magyarországi felsőház tagja; Popovics, L. Milán, a magyar országgyűlés
szerb képviselője, előbb jugoszláv szenátor; Tallián József, az
újvidéki rendőrkapitány helyettese; Zombory Gyula, az újvidéki
rendőrkapitányság vezetője stb. is a vádlottak padjára került. Ezek az
ítéletek (főképp Szombathelyi Ferenc volt honvéd vezérkari főnök
jugoszláviai kivégzése) ma már vitatottak.”
Mindezek
után következtek, a nagyon is jól ismert délvidéki megtorlások,
amelyek „természetesen” nemzetközileg sokkal kevésbé ismertek, holott, a
legfontosabb tények feltárása már megtörtént a kutatók által. Az
1944-45-ös megtorlások következtében egyes források szerint 30 000 és
45 000 (!) fő közé teszik, de a pontos adatok tisztázása még mindig
folyamatban van, írunk közben 2020-at! 2013-ba Szerbia elnöke az EU-ba
való lépésük érdekében, arra készülve, nagy nehezen elismerte a háborús
bűntetteket. Szerbia ma „baráti” országnak ismertetik a jobboldali
keresztény kormányunknak köszönve! Csakhogy a történelem, nem egy
szellem, amelyet ki lehet iktatni! A múlt újra és újra vissza
jelentkezik, mindaddig amíg rendet nem rakunk a fejekben! Újabb idézet:
2019. április 18-kán írta Mező Gábor:
–„ A vajdasági mészárlás eltitkolt története.”
„Negyvenezer
embert gyilkoltak le a jugoszláv partizánok módszeres kegyetlenséggel a
második világháború vége felé, de erről nem lehetett beszélni a
rendszerváltás előtt. Miután Cseres Tibor író megírta a magyar
katonaság akciójáról szóló Hideg napokat, a könyve dedikálásán
találkozott egy bácsival, aki azt kérdezte: a bezdáni emberek benne
vannak-e? Nem voltak. Az író kutatni kezdett, meg akarta jelentetni a
Bácskai vérbosszú történetét, de teljes egészében nem publikálhatta.
Titóék persona non grata-nak nyilvánították, Kádárék meg elhallgatták a
tragédiát. Ennek kettős oka volt: egyrészt meg kellett maradnunk “bűnös
nemzetnek”, másrészt a kommunista, bolsevik “igazságszolgáltatás” és
“felszabadítás” valódi arcát sem lehetett megmutatni. Egy elhallgatott
történet nyomában.”
Becslések
szerint negyvenezer magyar esett áldozatul 1944 őszétől a vajdasági
népirtásnak. Előző cikkemben megírtam, hogy a Rajk-ügyben később
elítélt Lazar Brankov akkoriban partizán vérbíróként tizenkét embert
végeztetett ki, köztük egy neves újságírót is. Göncz Árpád 1998-ban
Köztársasági Elnöki arany Emlékéremmel tüntette ki ezt a bigott
kommunistát, aki halála előtt, még a kilencvenes években is tagadta a
mészárlás tényét a magyar sajtóban.”
Ma már
tényként van a közvéleményben elfogadva, hogy Vajdaság az Szerbia, és
ott csak kisebbségben, Magyarok is élnek! A Szerbek kierőszakolták
maguknak a valamikor igenis magyar területeket, így hamisítva a maguk
javára, a történelmet! A kisajátítások ma is folynak, amelyekhez
sikeresen hozzájárul a Szerbek folyamatos betelepítése is! Sajnos ehhez
a hazaárulók is hozzájárultak, és teszik ezt manapság továbbra is. Az
árulók utódai ma is sikeresen tevékenykednek nemzetem ellen!
Vajdaságban ezek szövetségének élén a VMSZ áll amelynek felesketett
vezetője Pásztor István aki még a szabadkai magyar rádiót is sikeresen
megszüntette és csinált belőle egy nagyobbára szerb rádiót!
A
következő, utolsó részben elutazunk egészen Őrvidékig majd egy
összefoglalóval befejezzük azt, amit nem lehet, és nem is szabad
befejezni, mert még várat magára a megoldás, nevezetesen az egyetlen
megoldás, a revízió!
Pataky Zoltán
Első rész Második rész Harmadik rész Negyedik rész Ötödik rész