2016. március 18., péntek

A médiacenzúrára épült Merkel migrációs politikája

Angela Merkel évtizedes elismertségében alapvető változást hozott a migrációs válság – a németek többsége már elutasítja Merkel migrációs politikáját. A fordulópont azonban akkor jött el, amikor átszakadt a médiacenzúra védőernyője, és a németek többsége szembesült a bevándorlás következményeivel.
Angela Merkel támogatottsága egészen tavaly év végéig töretlen volt; a német társadalom többsége támogatta a “nyitott ajtó” politikát, és a gazdasági problémák ellenére kitartottak a kancellár által képviselt irányvonal mellett. Decemberben azonban mindinkább előtérbe került az a következtetés, miszerint a kancellár támogatottsága pusztán a kiterjedt médiacenzúrának volt köszönhető, ami nem engedi nagy nyilvánosság előtt megmutatni a bevándorlás következményeit. Merkel támogatottsága zuhanni kezdett, miután a magyar kormány úgy döntött, hogy nem tartóztatja fel Berlin kedvéért a migránsáradatot, hanem továbbengedi a bevándorlókat Németország irányába. A sokkterápia szerű eljárás szükséges volt, mert Angela Merkel gyakorlatilag meghívólevelet küldött a világ összes háborús zónájának lakossága számára, és nyíltan arról beszélt, hogy az Európai Unió befogadja a migránsokat – tette ezt mindaddig, amíg az EU perifériaországai különböző indirekt módszerekkel hátráltatták a Németországba irányuló migránsáradatot.
A kancellár támogatottsága rohamosan csökkenni kezdett, miután a migráció fő hulláma elérte a német városokat. Merkel megítélésének romlásában azonban a december végén, Kölnben történt tragédia jelentette a fordulópontot; a német sajtó eleinte csoportosan elkövetett rablásokról számolt be, majd nyilvánosságra jutott, hogy több mint félezer német nő vált szexuális zaklatás áldozatává, egyetlen éjszaka leforgása alatt. Később német rendőrök arról számoltak be, hogy felsőbb utasítások miatt nem léphetnek fel olyan bűncselekmények esetében, amelynek elkövetője bevándorló. A december végén Kölnben történteket már nem tudta eltitkolni a sajtó, mert a nyílt utcán tömegesen elkövetett bűncselekmények elérték azt a kritikus tömeget, ahol már “minden kiderül”. Később egy német televízió volt igazgatója nyilatkozott arról, hogy Németországban totális médiacenzúra működik, és a liberális demokráciában a média működése semmiben nem különbözik a diktatúrákétól, mindössze annyi az eltérés, hogy a cenzúra egy másik ideológia – a liberalizmus – mentén működik.
Most a Bild német napilap arra hívja fel a figyelmet, hogy a megrendelésükre az INSA által végzett felmérésből kiderült: a német lakosság vélekedése alapvetően megváltozott, és a lakosság többsége ellenzi azt, amit Merkel “migrációs stratégiájának” neveznek. Az INSA képviselője, Hermann Binkert azt mondta; “Az eredmények látványosan mutatják, hogy a közhangulat alapjaiban megváltozott. Miközben eredetileg a lakosság relatív többsége támogatta Merkel menekültpolitikáját, az emberek hozzáállása teljes fordulatot vett.”
A felmérés rámutatott, hogy a német lakosság 51,9%-a ellenzi a jelenlegi migrációs politikát, és Merkel bevándorláspolitikájának támogatottsága 17,5%-kal csökkent a Kölnben történtek nyilvánosságra jutása óta. Németországban azonban a migrációval kapcsolatos helyzet nem változott jelentősen tavaly év eleje óta; a változást mindössze az jelenti, hogy a bevándorlás “velejárói” nyilvánosságra jutottak. A német szövetségi rendőrhivatal adatai szerint egy év alatt 186 ezer bűncselekményt követtek el migránsok, ennek többsége rablás, kisebb hányada szexuális zaklatás és/vagy nemi erőszak. December 31.-én több mint 500 nő vált szexuális zaklatás áldozatává csak Köln belvárosában, miközben hasonló bűncselekményekről számoltak be más európai nagyvárosokból, és valamennyit migránsok követték el.


http://www.hidfo.ru/2016/03/a-mediacenzurara-epult-merkel-migracios-politikaja/

Szerb diplomaták haltak meg egy amerikai légicsapás során

Két szerb diplomata veszítette életét egy Líbiában végrehajtott amerikai légicsapás során. A Pentagon tagadja, hogy tudott volna a diplomaták jelenlétéről, de számos bizonyító erejű tény azt mutatta, hogy a halálukat “járulékos veszteségként” könyvelték el.
Február 19.-én Barack Obama amerikai elnök légicsapást rendelt el a Daesh (Iszlám Állam) egy líbiai kiképzőtábora ellen. Az elsődleges célpont Noureddine Chouchane, a terrorszervezet egy vezetőhelyettese volt, aki korábban két, Tunéziában elkövetett, civil halálos áldozatokkal járó merénylet tervezésében vett részt. Az amerikai elnök által elrendelt bombázásban tíz civil veszítette életét, és utóbb kiderült, hogy két szerb diplomatát is az amerikai légierő gépei gyilkoltak meg. Sladjana Stankovic és Joivca Stepic túszként fogva tartva volt jelen a helyszínen, a bombázást követően azonban Peter Cook a nyilvánosság előtt úgy számolt be a történtekről, hogy a légicsapás “nagyon sikeres” volt – a diplomaták haláláról pedig nem nyilatkozott.
Aleksandar Vucic szerb kormányfő akkor – a diplomáciai konfliktust kerülve – úgy nyilatkozott, “az amerikaiak nyilvánvalóan nem voltak tudatában annak, hogy ott külföldi állampolgárokat tartanak fogva .”
A Pentagon akkor még tagadta, hogy a bombázás során diplomaták is áldozatul estek volna. Cook az újságírók erre vonatkozó kérdésére azt felelte, a kiképzőtábort heteken keresztül megfigyelés alatt tartották, és nem látták jeleit annak, hogy ott civilek is jelen lennének.
Napokkal később a szerbiai kormány a vizsgálati eredményekre hivatkozva bejelentette, hogy a két diplomata halálának oka a bombázás volt, nem a terroristák végeztek velük. A bizonyítékok ellenére a Pentagon szóvivője, Jeffrey Davis február 24.-én még mindig tagadta a történteket – szerinte az interneten a holttestekről megjelent fotók “nem feleltethetőek meg annak, ami egy ilyen erejű robbanást követően maradt volna belőlük”.
A szerb kormányfő a nyilvánvaló tények tagadását követően már úgy fogalmazott, “helyénvalóbb lenne, ha a Pentagon sajnálatának adna hangot és részvétet nyilvánítana az áldozatok családtagjainak.” Később hozzátette: “a testeken olyan, egyidejűleg megjelent sérülések voltak láthatóak, melyek robbanás következtében jelentek meg. Bizonyítékot kell felmutatniuk, ha ettől eltérő történettel magyaráznák a haláleseteket.”
Március 3.-án Michael Carpenter védelmi miniszter helyettes találkozott a szerb kormányfővel. Vucic nyilatkozata szerint “az USA és Szerbia egyaránt azt akarja, hogy az igazságot egy mélyebb vizsgálat állapítsa meg.” A hét folyamán azonban a Pentagon újra azt közölte, hogy a bombázásban nem haltak meg szerb diplomaták, és erről “a megfelelő időpontban” majd további információt adnak Szerbiának. Az egyik áldozat, Stepic féltestvére, Velja Misic azonban meg van győződve arról, hogy az amerikai bombázás során haltak meg, és úgy kommentálta a történteket: “az amerikaiak erről híresek. Beléphetnek bárhová, ahová akarnak, megtehetnek bármit, amit akarnak, de a felelősséget nem vállalják érte.”



http://www.hidfo.ru/2016/03/szerb-diplomatak-haltak-meg-egy-amerikai-legicsapas-soran/

2016. március 17., csütörtök

A kis Macedónia ellenáll a muszlim áradatnak – Így próbálták megkerülni a migránsok az Idomeni határzárat (Megrázó fotók)

Idomeni, 2016. március 15. Migránsok mennek a macedón határ felé a görögországi Idomenibõl 2016. március 14-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni, 2016. március 15. Migránsok mennek a macedón határ felé a görögországi Idomenibõl 2016. március 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Vajon miket hazudhattak nekik, hogy ennyire elszántak?

– A ma kezdődő migrációs csúcs elé… Oldalunk ugyan nem hírportál, de a fontosabb, mérföldköveket jelentő eseményeket megemlítjük –
Nagyon úgy néz ki, hogy az illegális bevándorlók sok esetben többet szenvednek ezen a szinte végtelenné vált vándorútjukon, mint egykor, a hűtlenül elhagyott hazájukban. Az egyik migráns azt nyilatkozta Idomeninél, a hideg sárban állva:
“Itt rosszabb, mint otthon, ahol pedig a háborúban a terroristák lövik aknával az embereket. De a terroristák egyszer abbahagyják a tüzelést, itt viszont a hideg eső sosem hagyja abba. A puszta léttől megbetegszünk…”
Idomeni, 2016. március 15. Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni, 2016. március 15.
Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni, 2016. március 15. Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni, 2016. március 15.
Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni, 2016. március 15. Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Idomeni, 2016. március 15.
Migránsok átkelnek egy folyón a görögországi Idomeni és a macedóniai Gevgelija között 2016. március 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Mielőtt bárki elérzékenyül:
Azt azért tudni kell ezekről az emberekről, hogy ők választották ezt a sorsot önmaguknak. (Kivéve a gyerekeket, de az a szüleik felelőssége).
Elhagyták hazájukat, ahelyett, hogy harcolnának érte. S, így ami még rosszabb, – egy kívülről irányított hódítás eszközeivé váltak.

Európa iszlám hódítása folyik – a “keresztény” pápa áldásával. Aki a “menekültek” (sic! – hódítók – a szerk.) befogadására szólított fel. Szégyen. Csak Közép-Európa áll ellen, hazánkkal az élen. Ahogyan tette ezt 300 éven keresztül, az Oszmán Dzsihád idején is. Akkor szintén a Balkánon keresztül jött a muszlim gyülevész fő áradata, ahogyan most is. “Historia est magistra vitae. – A történelem az élet tanítómestere.” – A macedón-görög határon, Idomeninél van ma a fő frontvonal. A kis Macedónia még hősiesen ellenáll. Lélekben is támogatjuk őket.

Gevgelija, 2016. március 15. Macedón katonák megállítják a Görögországból érkezett migránsokat Gevgelijánál 2016. március 14-én. MTI Fotó: Balogh Zoltán
Gevgelija, 2016. március 15.
Macedón katonák megállítják a Görögországból érkezett migránsokat Gevgelijánál 2016. március 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
***
“Európának, s kultúrájának pusztulnia kell” suttogják a háttérből gonosz szirén hangok. És ha az irányított népvándorlás mögött álló pénzügyi körök el akarják veszejteni Európát, akkor mindent meg fognak tenni azért, hogy végig is vigyék ezt. – A már ‘muszlim anyává’ manifesztálódott “Mama Merkel” is ezt az akaratot hajtja végre.
Ám Közép-Európa, s a Balkán fölött már nincs hatalma. A bástyák kapui bezárultak, s népeik fölkészülnek a hosszú háborúra…
Garbolczy János / Szabad Riport
Fotók: Balogh Zoltán / MTI

Tízezrek tüntettek az amerikai katonák által elkövetett nemi erőszak miatt

Kitiltották az amerikai katonákat egy japán városból, az Okinava prefektúrában, ameddig folyamatban van egy újabb nemi erőszak eset kivizsgálása.
Az amerikai katonai személyzet tagjai éjszaka nem tartózkodhatnak Naha városának területén, ameddig folyamatban van egy helyi lakos ellen elkövetett nemi erőszak ügyének kivizsgálása. A rendőrség vasárnap tartóztatott le egy amerikai tengerészgyalogost Okinava tartományban, akit a bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Az Okinava északkeleti részén állomásozó amerikai katonák számára az ügy lezárultáig tiltott a városban tartózkodás, a CNN jelentése szerint a környező településekre sem léphetnek be éjszaka.
A bűncselekmény elkövetésével vádolt katonát, Justin Castellanost vasárnap tartóztatták le, és minden vádat tagad. A japán kormány hivatalos úton is tiltakozását fejezte ki a történtek miatt, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy törekedjen a fegyelem fenntartására, és előzze meg az ehhez hasonló incidenseket. A Kyodo hírügynökség szerint Japán külügyminisztere és védelmi minisztere a tokiói amerikai nagykövetségnek és az amerikai hadsereg tisztviselőinek küldött levélben tiltakozott a történtek miatt. Okinava kormányzója szintén nyilvánosan elítélte az esetet.
Vasárnap az Okinava tartományban több tízezer fős tömegdemonstrációk kezdődtek, ahol követelték, hogy az amerikai bázisok áthelyezése ne a tartományon belül történjen. A Kyodo hírügynökség szerint 28 ezren vonultak fel Tokióban a parlament épülete előtt, miközben öt másik városban zajlottak hasonló megmozdulások.
Japánban az utóbbi évtizedek során az amerikai bázisok környékén tömeges jelenséggé vált az ott állomásozó katonák által elkövetett nemi erőszak – a pontos szám ismeretlen -, a bejelentett esetek többségét pedig semmilyen büntetés nem követte az amerikai hadsereg részéről. Okinava jelenlegi kormányzója már azzal a választási ígérettel nyerte el pozícióját, hogy kitelepíti az amerikai hadsereg létesítményeit a tartományból. Ezt az eredményt az amerikaiak bevonulása után 7 évtized alatt nem sikerült elérni; az egyik helyi bázis áthelyezéséről 2006. óta vannak folyamatban a tárgyalások, de a kormány és a tartományi kormányzatok közti ellentétek eddig lehetetlenné tették a rendezést. Az amerikai bázisok környékén élők – a közvetlen érintettek – a teljes kivonulást követelik, a kormány viszont az adott tartományon belül akarna újabb helyszínt biztosítani az amerikai bázisoknak. A jelenlegi tervek Okinaván belüli áthelyezéssel számolnak, de erre csak 2019-ben kerülne sor.


http://www.hidfo.ru/2016/03/tizezrek-tuntettek-az-amerikai-katonak-altal-elkovetett-nemi-eroszak-miatt

Donbassz civiljei ÚJABB FELHÍVÁST TETTEK KÖZZÉ az ukrán katonákhoz!

“Ukrán katona, emlékeztetlek!-téged otthon épségben-egészségben várnak vissza! Békés donbasszi civilek gyilkosaként te a saját halálos ítéletedet írod alá. Úgy fogsz járni, mint a hazaáruló vlaszovisták a Nagy Honvédő Háború éveiben.”
“Украинский солдат, помни — тебя ждут дома живым и здоровым. А убивая мирное население Донбасса, ты сам подписываешь себе неизбежный смертный приговор, как подписали его себе все предатели-власовцы в годы Великой Отечественной Войны.”

Balrad

“Legszebb öröm a káröröm”-ködés!

Oroszország lakói nem nagyon ismerik a “magyar baj” néven említhető problémát! Amit nálunk “cigánykérdésként” tartunk nyilván. Egyrészt mert náluk csak mutatóba ferdül elő ez az etnikum, másrészt pedig a hatalmas országban nem feltűnőek.
Persze a Tula-régióban lévő Plehanovo falu lakói meglehet nem így látják a dolgot. A falu tán Oroszország legnagyobb morekolóniájával “büszkélkedhet”, akik most országos hírnévre-ezzel kapcsolatban pedig alighanem némi szibériai “üdülésre” is számíthatnak. Miután fölgyógyultak.
Merthogy a kolónia öntevékeny életet folytatott. Már eleve azzal, hogy létrehozták a maguk elszeparált “lakónegyedét”! Ami miatt mind a falu őslakói, mind a hatóságok a homlokukat ráncolták. Mármint a hirtelen nőtt kalyibanegyed-és az összes kísérőjelensége-miatt. De rájuk hagyták a dolgot. (Már nem tennék!)
A problémák azzal kezdődtek, hogy Plehanovo autentikusan termett moretelepének népe infrastruktúrára vágyott. Gázra, vezetékes vízre, villanyra, stb. XXI. századra. Csakhogy a helyi hatóságok magyarázkodását nem fogták föl. Engedély nélkül “épített házakba” nem áll módjukban…
pek
De Plehanovo morei a választ nem nagyon fogadták el. Addig-addig morfondíroztak a megoldáson, amíg arra a felismerésre jutottak, hogy ahogyan létrehozták “lakónegyedüket”-úgy közművesíteni is tudják. “Társadalmi munkában”!
Míg a magyarok március 15-én vagy a Nemmzetthvezetőt imádták vagy ocsmárolták nemzeti ünneplés ürügyén, az oroszországi Tula-régió Plehanovo falujának more népessége összefogott, és munkához látott. Közművesítésihez!
Állításuk szerint a vezetékes vízzel gondolták elkezdeni az infrastruktúra fejlesztését. A nóta vége az lett, hogy Plehanovo gáz nélkül maradt. Meg vezetékes víz nélkül. Addig ügyeskedtek a more polihisztorok, amíg össze nem hozták a dolgot. A víz és gázszerelők elzárták amit el kell zárni, és hozzáfogtak VOLNA a nagy buzgalomba belefáradt közművek kijavításához.
pek1
Ezt meg a morek nem vették jó néven. Vitatkoztak tegnap egész nap, Plehanovoban meg nem volt se víz, se gáz!
ci
Ma reggel aztán megérkeztek a járási központból-Scsekinoból-a “kisegítő helyreállítók.” Ötszázan. Alig egy óra leforgása alatt hozzáférhetővé tették a műszakiaknak a munkálatok helyszínét. Az érkezésük miatt morcos hangulatba került morekat pedig meggyőzték: jobb ha velük tartanak!
ci
ci
pek2
Úgy tudni, hogy a legmakacsabb fejlesztők tán már a nyár végén csatlakozhatnak tezsvírjeikhez Szibériában. (Ami kicsit keletebbre van!) Legalábbis van remény arra, hogy addigra munkaképességüket visszanyerik a rabkórházban.
pek3
Plehanovo viszont garantáltan Oroszország szerte híres lett! Oroszország pedig megismerhetett egy fogalmat:”cigányprobléma”!
Nekünk-magyaroknak-meg marad a “legszebb öröm a káröröm”-ködés.


http://www.balrad.com/2016/03/17/legszebb-orom-a-karorom-kodes/

Francia politikus: katonai együttműködésre van szükség Oroszország és az EU közt

Nicolas Dupont-Aignan, a “Talpra, Franciaország” párt vezetője szerdán bejelentette, hogy indulni fog az elnökválasztáson. A politikus egyúttal az Európa előtt álló kihívásokról is beszélt; szerinte civilizációs alapokra kell helyezni az európai politikát, emiatt törekedni kell a Franciaország és Oroszország közti ellentétek felszámolására – az ellenségeskedés helyett egy új európai katonai szövetség létrehozásáról kell tárgyalni Moszkvával.
A politikus úgy fogalmazott, hogy bármilyen ellentét is feszül most Oroszország és Franciaország közt, az mesterségesen kialakított érdekellentét; a két ország egyetlen civilizáció részét képezi, emiatt az egymás ellen fordulás helyett inkább együtt kellene működniük. Dupont-Aignan szerint a francia elnök politikája inkoherens, és nincs elfogadható magyarázat arra, miért viszonyulnak az európai vezetők ellenségesen Oroszországhoz.
“Elképesztő, hogy Francois Hollande a legmagasabb állami kitüntetésben részesíti a szaúdi királyt, aki épp lefejezett 70 embert, de eközben úgy kezeli Vlagyimir Putyint, mint olyan személyt, akivel nem szabad együttműködni.”
Dupont-Aignan úgy gondolja, Franciaország szorosabb kapcsolatot kellene kialakítson Oroszországgal, de egy egyenlő felek közti partneri viszony keretén belül. “Ez nem jelentené, hogy mindenben egyet kell érteni, de ahogy az Egyesült Államok elnöke, vagy a német kancellár, az orosz államfő is olyan személy, akit tisztelni kell. Franciaország számára hatalmas lehetőség rejlik az Oroszországgal való együttműködésben.”
A politikus hangsúlyozta, hogy Franciaország külpolitikája ma ésszerűtlen keretek közt mozog; túl nagy súlyt fektet az Egyesült Államokkal és a közel-keleti szövetségeseivel ápolt kapcsolatokra, miközben indokolatlanul ellenségesen viszonyul olyan országokhoz, melyekkel azonos civilizációhoz tartozik. “Számos területen versenghetünk, de ugyanazon civilizációhoz tartozunk, együtt kell működnünk Oroszországgal. Nem az Egyesült Államok kizárása árán, hanem, mert független országként jogunkban állna azzal együtt dolgozni, akivel akarunk.”
Dupont-Aignan ugyanakkor kifejtette, hogy a NATO-nak mint katonai szövetségnek ma már nincs semmi jelentősége. A szovjet veszély évtizedekkel ezelőtt megszűnt, ellenben a nyugati hatalmak nem teljesítették Oroszországgal szemben tett vállalásaikat, vagyis, hogy nem terjesztik ki katonai jelenlétüket a Varsói Szerződés és a Szovjetunió volt országaira. Szerinte az európai országok ma megfeledkeznek arról, hogy ki az igazi ellenség, és Oroszországgal szemben folytatnak erőfitogtatást, miközben Moszkva helyett a dzsihádizmust támogató kormányokkal szövetkeznek.
Dupont-Aignan a közel-keleti országokkal szövetkezés helyett azt javasolja, hogy az európai országok folytassanak katonai együttműködést Oroszországgal; kezdetben a nemzetközi terrorizmus elleni harc terén, majd a későbbiekben erre épülhetne egy olyan katonai szövetség, ami a mai nemzetközi környezetben alkalmas az európai országok érdekeinek védelmére.

http://www.hidfo.ru/2016/03/francia-politikus-katonai-egyuttmukodesre-van-szukseg-oroszorszag-es-az-eu-kozt/