Több ezren voltak kíváncsiak az összejövetelre! Hirek 392 1

Becslések szerint legalább 8-10 000 ember jelent meg a Népligetben tartott rendezvényen szombaton, amelyet a covid és a kormányellenes erők tartottak. A felszólalók többek között a politikát okolták a jelen kialakult helyzet miatt, mert a magyar társadalom nem foglalkozott az ország gondjaival. Meglátásuk szerint, az elmúlt 30 év sikertelenségét a politikusok kapzsisága és az idegen hatalmaknak a kiszolgálása idézte elő a magyarok szegénységét és sikertelenségét. A szervezők arra biztatták a tömeget, hogy együtt egységben hajtsanak végre valódi rendszerváltást. Felszólították a katonákat és a rendőröket, hogy ne vegyenek részt tovább a covid terrorban, hiszen az ő gyermekeiket is beoltják majd. Amíg nyugaton hónapok óta erős tüntetések zajlanak, addig Magyarországon ez volt a legnagyobb megmozdulás a járvány és a kormány ellen. A szervezők azt mondták, hogy eltökéltek és minden eszközt bevetnek, hogy a jelenlegi kormányt és államot leváltsák. A jövő hétre útzárakat és sztrájkokat jelentettek be és több nagy vidéki városban szerveznek demonstrációkat.

 

https://press.fmr-europe.com/news.php?extend.392


Jelenleg a hatalom uszítja az oltottakat az oltatlanok ellen. A hatalomnak az egyedüli fegyverük, oszd meg és uralkodj! Szeptembertől egy olyan világot akarnak nekünk, amiben olyan vakcinákat akarnak ránk kényszeríteni, amiről senki nem tud semmit.

Soha nem fog megállni az oltási program, nekünk kell ébredni, össze kell fogni mindenkinek, aki túl akarja élni a kényszert, a zsarolást, a jogaink sárba tiprását, és cselekedni kell.

A teljes cikk és videók a demonstrációról megtekinthetők a napitema.hu weboldalon: https://www.napitema.com/2021/08/bekes-demonstracio-17-honapja-tarto.html