Hollandiában a politikai közbeszéd a Kölnben történt csoportos szexuális zaklatások hatására eljutott arra a pontra, hogy a politikusok kijelentsék: minden hadköteles korú férfit, aki Afrikából és a Közel-Keletről Európába érkezett, zárt menekülttáborban kell tartani.
Geert Wilders a Szabadságpárt nevében nyilvános felhívást intézett, amelyben elítéli a Kölnben történt csoportos szexuális zaklatásokat – amit kizárólag és észak-afrikai és közel-keleti migránsok követtek el -, a hatóságok arra adott reakcióját – mely a teljes inkompetencia bizonyítéka -, emellett arra szólította fel az európai kormányokat, hogy a férfi migránsokat a befogadóközpontokban elzárva tartsák, ezzel védelmet biztosítva az európai és nem-európai nőknek egyaránt. Elmondása szerint az elmúlt egy év nagy bevándorlási hullámának tapasztalatai alapján minden muszlim férfi potenciális biztonsági kockázat, és senki nem tudja garantálni, hogy az utcákon szabadon járva ne erőszakoskodjanak az európai nőkkel.
Wilders hangsúlyozta, hogy Európa utcáin szexuális terrorizmus, illetve szexuális dzsihád zajlik, mert az iszlám bizonyos irányzatainak vallási vezetői arra bátorítják híveiket, hogy Európába érkezve erőszakkal “szerezzenek asszonyt maguknak az európai nők közül”, annak érdekében, hogy az európai népek új generációja már az ő vallásukat kövesse. Emiatt ismételten felszólította Hollandia kormányát, hogy zárja le a határokat minden iszlám országból érkező menekült előtt, a már ittlévő migráns férfiakat pedig zárják be a menekülttáborokba, ahol kerüljenek szigorú őrizet alá és ne legyen engedélyezett a kijárás számukra.
“Ameddig ez nem történik meg, feleségeink, lányaink az iszlám tesztoszteronbombák veszélyének vannak kitéve.”
Hollandiába a 2015-ös év során 54 ezer  bevándorló érkezett, ami – más európai országokhoz hasonlatosan – a kriminalitás fokozódásával, a szexuális jellegű bűncselekmények számának drasztikus növekedésével járt.
Wilders bejelentése megosztja a közvéleményt: jelenleg már folyamatban van ellene egy eljárás faji gyűlölet szítása miatt, de eközben az emberek egy jelentős hányada nyíltan támogatja a kezdeményezést. A Szabadságpárt jelenleg azt tervezi, hogy a hétvége során egy felvonuláson hamis paprikaspray-t osztanak ki a nőknek, hogy egy esetleges támadás során időt nyerhessenek. Hollandia törvényei jelenleg a paprikaspray használatát is tiltják, a nyílt utcán szexuális zaklatás áldozatává váló nők gyakorlatilag semmilyen önvédelmi eszközt nem használhatnak legálisan.


http://www.hidfo.ru/2016/01/elzarva-tartanak-a-hadkoteles-koru-ferfi-migransokat/