Magyar sorsszerűség-e a külföldi munkavállalás?

Érdekes, hogy mi magyarok nem vagyunk mobilisak, nem szívesen vállalunk olyan munkát, ahol ingázni kell vagy sokat utazni. Mostanság (az elmúlt 10 évben fokozottan) úgy tűnik, hogy mégis sokan indulnak el hamuba sült pogácsával távoli vidékek felé. Feltételezhető, hogy az ő helyüket majd a hozzánk Albániából, Ukrajnából, Romániából vagy Kínából érkező bevándorlók veszi át, akik Magyarországon remélnek jobb életet maguknak és családjuknak.

Mi történt a MALÉV csődje után a pilótákkal és a légi utaskísérőkkel?

Nem hivatalos statisztikák szerint kb. 10%-uk tudott elhelyezkedni a szakmájukban. A fiatalabbak közül néhányan kaptak lehetőséget egy-egy hazai fapados cégnél, néhányan pedig nyári szezonra elszegődtek Németországba vagy valamelyik gazdag Közép-Keleti ország légitársaságához.

Pár pilóta elrepült távoli ázsiai országok egyikébe, ahol - reményeik szerint-évekig dolgoznak majd. Ki családdal, ki a nélkül. És az itthon maradottak? Hallottam már pilótából lett autó kereskedőről vagy légi utas kísérőből lett szépség szalon alkalmazottról is. Speciális terület speciális tudással, amit a szűk hazai piacon nem könnyű használni, és egy pilóta esetében nem is igazán lehet átalakítani.

A volt MALÉV dolgozók erősebb reflektorfénybe kerültek. De mi a helyzet a munkaerőpiac további szereplőivel?

Klasszikus példa

András 32 éves, egy közepes reklám ügynökségnek kreatív területen dolgozik. Saját lakásukban laknak kislányukkal és van egy hiteles autójuk. Felesége is dolgozik és minden hónap végére elfogy a pénzük. Májusi fizetését már nem kapta meg, mert az egyik megbízójuk nem fizetett (eddig legalábbis nem).

András július végén kiköltözik Londonba, ahol ismerősei segítik majd. Egyelőre nem kizárt, hogy fizikai munkát fog végezni, amíg nem talál képzettségének megfelelő állást. Ha talál. Azt mondja, hogy számára alapvetően fontos, hogy a fizetéséből normális szinten megéljen a családjával együtt. Ezért a célért szívesen vállalja, hogy betanított munkát végezzen a kreatív reklámügynökségi feladatok helyett.

Az első időben biztosan rengeteg új élményt és tapasztalatot szerez majd, csak kérdés, hogy hogyan látja a perspektíváit 2-3 év múlva, ha még mindig a szalag mellett áll és nem egy kreatív kampányt rak össze? Lehet, hogy elmegy mellette a szakma? Képes lesz-e visszakapaszkodni?

Vannak-e sikertörténetek?

Nem mondok újdonságot azzal, hogy egészségügyi dolgozókra, CNC esztergályosokra, autószerelőkre, szakácsokra, burkolókra, asztalosokra, villanyszerelőkre és informatikusokra nagy szükség van. A kedvelt emigrációs célországnak számító Kanada, Ausztrália és Új-Zéland is közzé teszi a hiányszakmái listáját, akinek ilyen képzettsége és gyakorlata van, azt könnyebben engedik be és kap megfelelő vízumot/munkavállalási engedélyt. Bizonyára vannak, hiszen attól függ, hogy kinek mi a siker. Siker lehet az is, hogy megállja a helyét egyedül egy másik országban. Lehet siker az is, hogy képes egzisztenciát teremteni a családjának és biztosítani a kényelmes, polgári életet és kifizeti az itthoni adósságait. Lehet siker, hogy megtanul egy világnyelvet magas szinten. Az is lehet siker, hogy integrálódik egy másik országban, barátokat szerez, átveszi a kultúrát. 2009 körül elég sokan visszajöttek, vagy azért mert a kint szerzett tapasztalatukat szerették volna itthon hasznosítani, vagy azért, mert a pénzügyi válság miatt kint is voltak elbocsátások. Több tucat ilyen hátterű fiatal szakemberrel találkoztam, akik a hazatérés után belátható időn belül elhelyezkedtek valamelyik üzleti szolgáltató központnál vagy multi cégnél korrekt feltételek mellett. Persze olyanokkal is találkoztam, akik már megszokták a kinti létet, a kozmopolita életformát, és nem tudtak visszaszokni a hazai viszonyok közé. Ők jellemzően 1-3 éven belül visszamentek külföldre.

Ha az EU biztosítja a munkaerő szabad áramlását, akkor a munkaerő oda fog menni, ahol gazdasági növekedés van, és ahol anyagilag megbecsülik a munkáját és nem azt érzi, hogy "kuncog a krajcár" a zsebében. Az anyagi megbecsülés csak az érem egyik oldala, a másik oldalon ott van a perspektíva, az elismerés és a kiszámíthatóbb élet, az anyagiakkal nem mérhető értékek, az emberi kapcsolatok minősége, a morál, amelyek rendkívül sokat számítanak az elvárt életminőség megítélésénél. Becslések szerint Németország és Ausztria, amelyek utoljára nyitották meg a munkaerő piacaikat a magyar munkaerő előtt kb. 40.000-50.000 embernek adhat munkát. Ebben a számban - véleményem szerint - csak a kiköltözők vannak benne, tehát a határon csak dolgozni átjárók, de egyébként Nyugat-Magyarországon élők nincsenek. Ausztria és Németország közelsége miatt népszerű, míg Anglia a nyelv miatt, hiszen angolul tanulnak (beszélnek) itthon a legtöbben. Becslések szerint akár a 80.000-t is elérheti az Egyesült Királyságban élő magyarok száma. Rengeteg blog és fórum van, ahonnan a kimenni vágyók információt szerezhetnek a kinti életről. Nagyobb a mozgás mint amekkora 5-8 évvel ezelőtt volt. Az EU-hoz történő csatlakozás után a fiatal diplomások és szakmunkások indultak a munkaerőpiacát azonnal megnyitó országok, pl. Anglia felé és ott akkoriban viszonylag hamar és könnyen jutottak jó állásokhoz vagy tudtak vállalkozást indítani.

Hallottam már HR-esről, aki London egyik külső kerületében csokoládét csomagol egy üzemben és hallottam köztisztviselőről, aki betanított asztalosként dolgozik Oxford egyik forgácsoló műhelyében. Ám legalább fél tucat informatikusról is hallottam, akik saját szakmájukban helyezkedtek el, versenyképes a keresetük, esetleg vezetőként léptek előre. Sőt egy itthoni dvd kölcsönzős fiatal lányból Londonban már - 5 év ottlét után - logisztikai vezető lett.

Szóval minden lehetséges, van út lefelé vagy felfelé is. Kifelé és visszafelé

is.

Gölöncsér Miklós összeállítása

Devizahiteles: számolj, ha tudsz!

 Jókora meglepetés érheti az adósokat, ha már az első körben jelentős banki visszatértésekre számítanak az árfolyamrés miatt. Nagyobb összegek jóváírása ugyanis csak azoknak járhat, akiknek bankja a hitelfelvételkor „trükközött” az árfolyammal, illetve eleve nagyon szélesen szabta meg az árfolyamrést. Még a vezető lakossági bankok között is legalább négyszeres volt a különbség.

A parlament előtt levő, a hitelszerződések elszámolását érintő törvényjavaslat a vártnál jóval keményebb lépéseket tartalmaz. A kezdet tehát az adósok számára nagyon ígéretes, bár bőven maradtak még fehér foltok. Az egyoldalú szerződésmódosításról a jogalkotó eleve csak annyit fektet le, hogy a banknak „a fogyasztóval külön törvény szerint meghatározott módon kell elszámolnia”. Jegybanki nyilatkozatok alapján ez végül talán valóban azt jelenheti, hogy a kamatemelések hatása teljes egészében visszajár.  A jegybank (MNB) alelnöke a Magyar Nemzetnek, ügyvezető igazgatója a Kossuth Rádiónak arról beszélt, hogy 600-900 milliárd forintot tehet ki az árfolyamrés és a tisztességtelen egyoldalú kamatemelés miatti visszatérítés.

Az MNB nyilvánvalóan tudja, minek alapján számol, a nyilvános információk azonban még nem teszik lehetővé, hogy bárki megbecsülje, az adósok különböző csoportjára miként hatnak majd az ősszel hozandó jogszabályok. (Megjegyezzük, azért a jegybanki becslés határai között is elég nagy a távolság.) Azok ráadásul nem csak a devizában eladósodottakra vonatkoznak majd. Érdekes felvetés például, hogy a forinthiteleknél az egyoldalú „nemkamatcsökkentéssel” (mostanra már ez vált jellemzőbbé) mit kezd a kormány. A nyitott kérdés, mint azt olvasóink jelzéseiből is látjuk, rengeteg. Azt azonban minden fanyalgónak is el kell ismernie, hogy a lépések – ahogy azt korábban jelezték – most valóban határozottaknak és erőseknek tűnnek.

  Az Országgyűlés előtt levő jogszabály nem tartalmaz az elévülésről semmilyen kitételt. A portálunk által megkérdezett jogászok szerint így a Ptk. az irányadó. Vagyis: a kevesebb mint öt évvel ezelőtt lezárult szerződésekre vonatkozik az elszámolási kötelezettség. (A Kúria még vitatkozik arról, hogy az adósnak pénz az ötéves időszakra jutó törlesztőkre vagy a teljes szerződési összegre járhatna vissza.)

A mostani kalkuláció viszonylag egyszerű

Egyértelmű döntés egyelőre a legkisebb jelentőségű (már ha pénzben mérjük a dolgokat) kérdésben van. A hitel folyósítása és a törlesztés esetében is az MNB „hivatalos devizaárfolyama” alapján kell a bankoknak az adósokkal 90 napon belül(!) elszámolniuk. A pontos metódusra nem tér ki a jogszabály, az azonban kiderül belőle, hogy a kalkulációkat egyeztetni kell a jegybankkal. Utóbbira 60 nap áll rendelkezésre.

Némi fehér folt tehát még itt is mintha akadna, de legalább már lehet mivel kalkulálni. A jegybanki adatbázisban bárki megnézheti, hogy adott napon nála mekkora volt a különbség. Mi úgy gondoljuk, hogy az adós élből annyival több hitelt cipel magával, amennyi a svájci frankban (vagy euróban, illetve jenben) szerepeltetett hitelösszeg, szorozva a hitelszerződésében szereplő árfolyam és a jegybanki különbözetével.

Borítékolható, hogy ez a hangsúlyozottan csak első elszámolás sokak számára jókora csalódással jár majd. Összehasonlítottuk a néhány nagybank által alkalmazott árfolyamokat, és arra jutottunk, hogy ugyanabban az időszakban az árfolyamrés százalékos mértékében jókora volt a különbség. Előfordult, hogy a folyósítási és a törlesztéshez használt árfolyam mindössze egy százalékkal (OTP), de akár négy százalékkal is (Erste) eltért. A többiek – legalábbis a fellelt adatok és az adósok hozzánk eljuttatott információi szerint – e két véglet között szóródtak, például a CIB eredetileg három, majd 3,5 százalékos árfolyamrést alkalmazott.

Nyilvánvaló, hogy a legkisebb visszatérítésre ezek alapján az otp-sek számíthatnak. A másik végletet már nehezebb meghatározni. Tapasztalataink szerint a szerződésekben előfordult, hogy olyan árfolyamot szerepeltettek, ami sohasem volt a piacon (ez elsősorban az autóhitelekre volt igaz). Most egyértelműen kibuknak majd az ilyen trükközések. Néhány autóhiteles így sokkal nagyobb összegekre számíthat, mint az átlag. (Tudunk egyébként olyan esetről is, amikor az adós felháborodottan tiltakozott a piacinál erősebb forint alkalmazása ellen, és végül vele még a jegybanki középnél is kedvezőbb árfolyamban egyeztek ki.)

A számok egyébként (legalábbis a nagybankoknál) nem túl magasak. A szinte pontosan nyolc évvel ezelőtt felvett ötmillió forint után, amit svájci frankban tartottak nyilván (a hiteldíj hat százalék, a futamidő 20 év volt) az Erste ügyfele a folyósítás pillanatában 80 ezer forintos „felárat” fizetett. (Megjegyezzük, ha az elszámolást nem jegybanki közép-, hanem banki törlesztési árfolyamon kellett volna végrehajtani, akkor ez a különbség 204 ezer forint lenne.) Számításaink szerint négy év alatt (akkor lépett be a jegybanki középárfolyamon elszámolásra vonatkozó szabályozás) mintegy további 60 ezer forinttal fizetett többet az adós a megengedettnél. (Ebben már kalkuláltunk azzal is, hogy a kezdeti árfolyamkülönbség a havi törlesztőt több mint három frankkal dobta meg.) Az OTP esetében ez az összeg körülbelül 20 ezer forint, azt is figyelembe véve, hogy a legnagyobb magyar bank időközben két százalékra emelte az árfolyamrést. Annak, aki pontos számot szeretne tudni, nem tanácsolhatunk mást: az induló összeg mellett hónapról hónapra nézze végig, hogy a törlesztés napján mekkora volt a bankja által alkalmazott és a jegybanki középárfolyam különbsége.

Karácsonyra nem lesz már devizahitel?

 Az árfolyamkockázatot a kormány törvénnyel ossza meg a bankok és a devizahitelesek között, és Karácsonyra egyáltalán ne maradjon devizahitel – szorgalmazta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője parlamenti felszólalásában. A nemzetgazdasági miniszter válaszában arról beszélt: még az idén megtörténik a forintosítás.

A már futó törvényjavaslatot is érinti, hogy Rogán jelezte, milyen elévülési szabályokat akarnak érvényesíteni. Módosítót nyújthatnak be, amiből kiderül: az elszámolási szabályok minden futó szerződésre teljes egészében vonatkoznak, bármikor is kötötték azokat. A szabályok azokra a szerződésekre is kiterjednek, amelyek öt éven belül záródtak le. Mindez a magánszemélyekre vonatkozik. Rogán szerint a cégeknek érdemes perelni.

Egyre feljebb emeli a tétet a kormányzópárt a devizahitelesek ügyében.  A mai rendkívüli parlamenti ülésnapon Rogán Antal felkérte a kormányt, hogy mielőbb alkosson jogszabályt a bankok és az adósok közötti elszámolásról (megjegyezzük, ennek konkrét menete még az árfolyamréssel kapcsolatban sem derül ki a már benyújtott javaslatból , a következő kérdésről, az egyoldalú kamatemelésről pedig még semmit sem lehet tudni). A Fidesz frakcióvezetője azt is szorgalmazta, hogy készüljön el a törvény a devizahitelesek teljes kivezetéséről is, hogy „Karácsonyra ne maradjon devizahitel”.

Rogán arról is beszélt, hogy az árfolyamkockázatot meg kell osztani a bankok és a hitelfelvevők között. Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter válaszában nem zárt ki egy ilyen lehetőséget. A határidővel kapcsolatban annyit mondott, hogy még az idén beterjesztik az Országgyűlés elé a forintosításról szóló jogszabályt. Mint mondta: ekkor kerül majd napirendre a bankrendszer stabilitásának kérdése.

Varga szerint jelenleg csak a Kúria döntését fektetik jogszabályba, a második fázisban történhet meg az elszámoltatás. Szavaiból pedig úgy tűnt, hogy a devizahitelek "kivezetése" a harmadik (végső) intézkedés lehet.

Újabb csavar: Adó terhelhetné a visszajáró pénzt? - Ügyvédek támadják az adósmentést

Fotó: Azénpénzem

2014. július 11. Több jogászhoz hasonlóan nem tetszik a devizahiteles ügyekben az egységesített eljárás Léhmann György (képünk) siófoki ügyvédnek. Ő (is) érzékelhetően ragaszkodna a perekhez, ezért indítványozta a Kúriánál: a Luxemburgi Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását kérelmezze a már elfogadott adóssegítő törvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatban.

Gyanítottuk, hogy a parlament által július 4-én elfogadott, de a köztársasági elnök által még mindig alá nem írt, kormányzati adósmentő csomag pereket felfüggesztő rendelkezései vetnek még hullámokat az adósokat képviselő ügyvédek körében. Ez már megindult, annak ellenére, hogy ilyen tartalmú végzést még nem adtak ki a bíróságok. Pedig alighanem fognak, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője ugyanis érdeklődésünkre korábban azt mondta: minden folyamatban levő devizás pert leállítanak (ideértve az adósok által indítottakat is). A devizás pereket talán a legnagyobb számban vivő siófoki ügyvéd, Léhmann György már bejelentette: indítványozta a Kúriánál, hogy kérelmezze a Luxemburgi Európai Bíróságnál előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatását a már elfogadott adóssegítő törvény egyes rendelkezéseivel kapcsolatban.

A bankok sorra jelentik be, milyen nagy veszteséget is okoz majd nekik az a még meg sem hirdetett törvény, amiből az elszámolás módjáról még nem sok tudható meg. Az OTP akár 150 milliárd, az Erste 90 milliárd, a Raiffeisen és a K&H 50-50 milliárd forint visszaadásával kalkulál az árfolyamrés és az egyoldalú szerződésmódosítások rendezésének kötelezettsége miatt. A Magyar Bankszövetség elnökének bankja – mint arról a tulajdonos vezérigazgatója Bécsben nyilatkozott – nem panaszkodik. Az olasz UniCredit érdekeltségébe tartozó osztrák Bank Austria (aminek a leányvállalata a magyar UniCredit) első embere kijelentette: "mindegy, hogy mi vár ránk, pozitív éves eredményünk lesz Magyarországon, egész biztosan nem kell több tőkét bevonnunk".

Léhmann szerint a bíróság köteles az európai fórumhoz fordulni, ha olyan folyamatban lévő ügyben merül fel kérdés, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog szerint nincs jogorvoslati lehetőség. Neki pedig van egy ilyen pere. Az adós az OTP ellen indított eljárásban az egyoldalú kamatemelést kifogásolta. A bíróság azonban első és másodfokon is a banknak adott igazat, azzal érvelve, hogy a felperesek által keresettel támadott pont egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel volt. A Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálásának napjául 2015. január 13-át tűzte ki.

 Kikérte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) véleményét a Figyelő arról, vajon adózniuk kell-e az adósoknak a visszajáró pénz után. Adószakértőket is meglepve a tárca azt válaszolta a lapnak: „az úgynevezett devizahiteles mentőcsomagban elfogadott szabályozás valamennyi adóvonatkozása még vizsgálat alatt van".

Fogyasztói önállóság és a hatalmi elit

A törvény szerint a jóvátétel az egyedileg meg nem tárgyalt pontokra vonatkozik. Azoknak az adósoknak tehát nem járhat majd automatikusan vissza pénz, akik sikeresen tudtak tárgyalni a hitelfelvétel során. Tapasztalataink szerint a legnagyobb eltérés a folyósítási és a törlesztési árfolyam között az autóhiteleknél volt, de tudunk olyan esetről is, amikor az adós felháborodottan tiltakozott a piacinál erősebb forint alkalmazása ellen, és végül vele még a jegybanki középnél is kedvezőbb árfolyamban egyeztek ki. Ilyenkor nehéz nem egyedi tárgyalásról beszélni (kérdés persze, hogy ezt a finanszírozók most tudják-e bizonyítani).

A siófoki ügyvéd azonban nem az „egyediségi” kikötés miatt támadja az új jogszabályt.  Az általa leírtakból úgy tűnik, szinte semmi nem tetszik neki benne. Nemes egyszerűséggel „bankmentő” törvénynek nevezi. Lázár Dénes jogász, a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PITEE) egyik alapítója, aki tulajdonképpen az árfolyamréses perek elindítójának is tekinthető, az Átlátszó.hu-nak adott interjúban szintén erősen bírálta a jogszabályt. Mint mondta: „a fogyasztók önállósága csak addig elfogadott, amíg nem ütközik a hatalmi elit érdekeivel”. Szerintünk érdemes arra a mondatára is figyelni, amiben azt kifogásolja, hogy „a bírói kar úgy tűnik mindent megtesz annak érdekében, hogy a fogyasztókat képviselő ügyvédektől megvonja a költségtérítést”.

Hírfigyelő Szolgálat

Fajkeveredés diagrammokban

Adalékok a magyar hivatalos szervek emigrációs politikájának változásához

A magyar politikai emigráció kialakulása

A magyar politikai emigrációnak három nagy hulláma volt. Ennek kezdete 1944/1945, amikor a háború vége sok százezer magyart sodort ki nyugatra. Az 1944. október 20-i kitelepítési kormányrendelet előírta polgári személyek, hivatalok, intézmények, vállalatok, üzemek nyugatra települését. A kitelepült kormánnyal, törvényhozással és közigazgatással nemcsak olyanok kerültek nyugatra, akik rokonszenveztek a szélsőjobboldali eszmékkel, hanem azok is, akik tartottak a megszállók és az új hatalom bosszújától, ítélkezésétől.
Számottevő tömeget képviselt a magyar katonai emigráció. Hozzávetőleges adatok szerint a Horthy-rendszer utolsó éveiben mintegy 35 ezer aktív horthysta tiszt volt Magyarországon, közülük az 1944/45-ös háborús események idején, illetve azt követően 27-28 ezren távoztak nyugatra, legnagyobb részük Ausztriába, illetve a későbbi Nyugat-Németországba. 1946/47-ben sokan dél-amerikai országokba, illetve legnagyobb számban az USA-ba vándoroltak ki. Rajtuk kívül még körülbelül 8 ezer csendőr hagyta el az országot nyugati irányba.
Mivel a Németországba és Ausztriába került magyarok tekintélyes hányada katona volt, hamarosan sor került összefogásukra és szervezeteik kiépítésére. Ezek közül kettőt érdemes külön is említeni. Az egyik kisbarnaki Farkas Ferenc Magyar Szabadság Mozgalma (MSZM) volt, amely nemcsak katonákat, hanem civileket is tömörített, a másik a Zákó András irányítása alatt álló Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK), amely csak a volt katonákra terjesztette ki érdeklődését. A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége 1952 végéig mind Európában, mind a tengerentúlon kiépítette hálózatát, 23 országban 31 területi szervezete működött.
A volt nyilasok zömmel Ausztria francia megszállási övezetében telepedtek le. 1945/46-ban kisebb csoportokba tömörültek, majd beolvadtak a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségébe vagy a Magyar Szabadság Mozgalomba; egyedül a Henney Árpád vezette Hungarista Mozgalom őrizte meg szervezeti önállóságát.
1946/1947-ben jelentek meg nyugaton az első olyan magyar menekültek, akik nem álltak feltétlenül szemben az 1945-ben megkezdődött fejlődéssel, sőt bizonyos intézkedéseket (földreform, a köztársasági államforma bevezetése, rangok és előjogok eltörlése stb.) megértéssel fogadtak. Ők a megszállás, a törvénytelenségek miatt kényszerültek emigrációba, egyes esetekben azért, mert már személyes szabadságukat is veszélyeztetve látták. A második nagy emigrációs folyam nyitánya Nagy Ferenc miniszterelnök nyugatra távozása és 1947. június 1-jei lemondása volt. Június 2-án elhagyta az országot Varga Béla, a nemzetgyűlés elnöke is. A Nagy Ferenc lemondása utáni hetekben „disszidált” Magyarország washingtoni, berni, párizsi, ankarai, prágai, bécsi, brüsszeli és római követe is. Még ugyanabban az évben követte őket Sulyok Dezső, a Szabadságpárt volt elnöke, Pfeiffer Zoltán, a Függetlenségi Párt elnöke, Peyer Károly, a Szociáldemokrata Párt volt vezetője és Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt volt főtitkára. Rajtuk kívül még számos diplomata, képviselő, pártfunkcionárius, közíró hagyta el az országot.
Az 1947-ben megindult második emigrálási hullám tömegét tekintve nem volt olyan nagy, mint az 1945-ös, de politikai súlyában és jelentőségében felülmúlta azt. Az ekkor emigráltak célja az volt, hogy az otthon elkezdett politikai küzdelmet idegenben folytassák, ezért szinte azonnal megkezdték az emigráns politikai keretek megteremtését és azoknak az intézményeknek a létrehozását, amelyek a politikai cselekvéshez szükségesnek látszottak. Ezek közül a Magyar Nemzeti Bizottmány (Hungarian National Council) volt a legfontosabb, amelynek megalakulását 1947. november 15-én jelentették be, s amelynek az volt a célja, hogy „az elnyomott magyar népet a szabad világban képviselje”.
A jobboldalinak tekintett szociáldemokrata vezetők és középkáderek emigrálása 1947/1948-ban kezdődött. Az emigráns szociáldemokraták Londonban rendezték be központjukat, és már az emigráció kezdeti időszakában két csoportra szakadtak, amelyek mindvégig szemben álltak egymással. Az 1947/48-ban emigráltak közös vonása volt, hogy nemcsak a kommunista egyeduralomra való berendezkedést ítélték el, de idegenkedtek a háború előtti és alatti kormányzati rendszertől is. A 1945-ös és 1947-es emigráció ezért barátságtalanul, olykor ellenségesen állt egymással szemben. Utóbbiak, ellentétben az 1945-ös kitelepítettekkel, egyenként emigráltak, és szétszóródtak egész Európában, illetve az Egyesült Államokba mentek tovább.
1956 volt a harmadik nagy exodus nyitánya. A forradalom után mintegy kétszázezer magyar hagyta el az országot. Statisztikák szerint 1956/57-ben mintegy 181 ezer magyar érkezett Ausztriába. Közülük 8300 visszatért Magyarországra, 62 ezer pedig továbbment másik országba. Jugoszláviába kb. 20 ezer magyar menekült azzal a céllal, hogy onnan nyugatnak veszik útjukat. Közülük csak 4-500 maradt ott, 2800 visszatért Magyarországra, a többiek különböző nyugat-európai országokba, illetve a tengerentúlra vándoroltak ki.
Összetételét tekintve összességében egyetlen korábbi emigráns réteg sem volt olyan vegyes, mint az 1956-os. 1956-ban nemcsak a forradalmi események résztvevői, hanem mindazok távoztak, akik kilátástalannak tartották az életet Magyarországon. Puskás Julianna írja: „A nyugati kutatók által végzett szociálpszichológiai vizsgálatok szerint 5%-nál inkább kevesebbre, mint többre becsülhető közöttük azoknak az aránya, akik a fegyveres harcban való részvétel és a retorzióktól való félelem következtében menekültek. Nagyobb részük volt az olyan politikai motivációknak, amelyeket az 1956 előtti helyzet keltett, tehát a társadalmi, gazdasági hátrányoktól, az üldöztetéstől, a bebörtönzéstől való félelemnek vagy a pozícionális sérelmeknek.” Ennek a sokféleségnek köszönhetően minden emigráns politikai irányzat és csoportosulás utánpótlási forrást látott bennük. Az új emigránsok előtt két lehetőség volt: vagy beilleszkednek a régi keretekbe, vagy új szervezeteket hoznak létre.

Ahol nagyobb számban éltek az Osztrák–Magyar Monarchia és a Horthy-rezsim idején kivándorolt gazdasági emigránsok (Franciaország, Belgium, Kanada, Amerikai Egyesült Államok és egyes dél-amerikai országok), ott általában működtek az adott viszonyok között haladónak minősülő magyar szervezetek, egyesületek, klubok, kultúrotthonok. E szervezetekkel Magyarország a külképviseletein, illetve a Magyarok Világszövetségén keresztül jó kapcsolatokat alakított ki. 1956 után a disszidensek megjelenése azonban változást hozott – egyes helyeken átvették e szervezetek vezetését, máshol megszüntették azok működését, illetve megszakították a Magyarországgal fennálló hivatalos kapcsolatokat.
A magyarországi rendszerrel szemben ellenséges korábbi emigrációban is jelentős változást idézett elő az 1956-os emigránsok megjelenése. Kezdetben megfigyelhető volt a törekvés az emigráció eszmei és szervezeti egységének megteremtésére, ezek a kísérletek azonban kudarcot vallottak, és minden egyes egységkísérlet további meghasonlásokhoz vezetett. A Magyar Nemzeti Bizottmány végleg felbomlott, s helyette 1957 elején Strasbourgban létrehozták a Magyar Forradalmi Tanácsot, majd Amerikában a Szabad Magyarok Nemzeti Képviseletét. Az emigráns szociáldemokraták pártszervezési kísérleteit a Kéthly Anna és a belgiumi szárny közötti ellentétek akadályozták. A különböző országokban tevékenykedő diákifjúsági csoportosulásokat eredménytelenül próbálták összefogni a Szabad Magyar Egyetemisták Szövetségébe. A katonai jellegű szervezeteknél is növekedtek az ellentétek és a rivalizálás.
A belső ellentétek, viszályok, szakadások nem tekinthetők kizárólag magyar jelenségnek, az az emigrációkat végigkísérő tünet. A magyar államvédelmi szervek viszont sajátos eszközeik és lehetőségeik felhasználásával éppen ezeket az ellentéteket kihasználva vettek részt az emigráns szervezetek bomlasztásában.

Az emigrációt fürkésző államvédelmi/állambiztonsági szervek, szervezeti egységek

A nyugati magyar emigráció figyelése a magyar államvédelmi szerveknek szinte megalakulásuktól kezdve az egyik feladatuk volt. Az 1946 októberében Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya néven centralizálódott államvédelmi szervezetben a II. alosztály egyik feladata volt a magyar emigráció figyelése is. Már ekkor megtörténtek az első kísérletek az ausztriai magyar emigráció szervezeteibe való beépülésre. 1948-ban a hírszerzés betagozódott az akkor létrehozott Belügyminisztérium Államvédelmi Hatóság B ügyosztályába. 1951-ben az önállóvá váló Államvédelmi Hatóságon belül külön főosztállyá szervezték a határon túli hírszerzést. A VIII. Főosztálynak külön emigrációs hírszerző osztálya is volt. A főosztály megszervezését felügyelő szovjet főtanácsadó, Filatov ezredes magyar partnerének, Farkas Vladimírnak a következőképpen határozta meg a főosztály feladatát: „Kifejtette, hogy fő feladatunk az offenzív állambiztonsági tevékenység folytatása külföldön. Be kell épülnünk azokba az ellenséges politikai, állami és felderítő központokba, illetve olyan magyar emigráns szervezetekbe, amelyek aktív részesei a Magyar Népköztársaság elleni titkos háborúnak.

Amikor 1953 nyarán az ÁVH betagozódott a Belügyminisztériumba, a hírszerzés továbbra is önálló főosztály maradt (BM II. Főosztály). Piros László belügyminiszter 1954. október 23-i 15. számú parancsa rendelkezett az operatív-hálózati munkának Magyarország határain túlra történő kiterjesztéséről. A parancs egyebek között előírta a hálózati munka kiterjesztését a Magyarország ellen aknamunkát folytató emigráns szervezetekbe történő „mély beépülés, terveik és gyakorlati ellenséges tevékenységeik időben történő felderítése és ezen keresztül végrehajtásuk megakadályozásának elősegítése érdekében”. Az 1956-os forradalom szétzilálta a magyar hírszerzést, a külföldi rezidentúrák majd mindegyike dekonspirálódott. 1956 után a Belügyminisztérium keretében az állambiztonsági szerveket II. Politikai Nyomozó Főosztály néven szervezték újjá, s ennek 3. osztálya foglalkozott a hírszerzéssel.
A Belügyminisztérium 1962-es átszervezése után a III/I. Hírszerző Csoportfőnökség feladata lett többek között a lojális magyar emigráció támogatása, az ellenséges emigráns szervezetek bomlasztása. A BM III. Főcsoportfőnökség 1972-ben kiadott ügyrendje szerint a III/I. Csoportfőnökség feladatai közé tartozott, hogy felderítést folytasson a magyar emigráció ellenséges szervezeteivel szemben. A III/I-4. Osztály foglalkozott a Vatikán és a cionista szervezetek elleni hírszerzéssel és a papi emigrációval, a III/I-7. Osztályhoz tartozott a fellazítás és az aktív intézkedések mellett az emigráció is. Az ügyrend szerint utóbbi „folytatja a reakciós emigráns szervezetek terveinek, tevékenységének felderítését és intézkedéseket tesz e tervek keresztezésére, illetve a reakciós emigrációs erők dezorganizálására, bomlasztására. Akcióival és javaslataival elősegíti a lojális emigráció szervezeteinek és csoportjainak tevékenységét.”

Baráth Magdolna

Kiegészítés:

A második világháború befejező szakaszában a Moszkvából Magyarországra érkező kommunista vezetők eredendő gyanakvással tekintettek a fegyveres testületek tagjaira, bennük látván hatalmi törekvéseik legfőbb akadályozóit. A politikai küzdelmekben hamarosan ez a társadalmi réteg vált a Magyar Kommunista Párt elsőszámú céltáblájává. A kötet tanulmányai a megfélemlítés és a megtorlás sorozatának történetét mutatják be. A szerzők a legfrissebb kutatási eredményeikre támaszkodva tárják az olvasó elé a katonai perek mozgatórugóit, hatalmi-politikai motivációit, a diktatorikus rendszer mindenkiben ellenséget látó beteges gyanakvását.

A kötet tartalma:
Előszó
Okváth Imre: A katonai elit metamorfózisa, 1945–1950
Ötvös István: A Vörös János elleni vizsgálatok, 1945–1950
Böll Gábor: A VKF-2 szervezettörténete az újabb kutatások tükrében
Kovács Zoltán András: Csendőrsors Magyarországon 1945 után
Orosz Antal: A Sólyom-per
Markó György: Koncepciós perek a légierő tisztjei ellen
Zsitnyányi Ildikó: „A hazáért mindhalálig!”A magyar tisztikar ellen irányuló perek 1945–1953
Horváth Miklós: A forradalmat követő megtorlás a katonai igazsűgügyi szervek tevékenységének tükrében
Zinner Tibor: Az egyik gyújtózsinór a Rajk-Brankov-ügyhöz (is)

ZSITNYÁNYI ILDIKÓ

EGY „TITKOS HÁBORÚ” TERMÉSZETE
A Magyar Harcosok Bajtársi Közössége tagjaival szemben
lefolytatott internálási és büntetőeljárási gyakorlat
1948-1950

„Hírszerző tevékenységünk során senkit sem
tettünk el láb alól. Ilyen utasítást sohasem kaptunk.
Három emberrablási kezdeményezésünk volt. Kettő a
Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét, az MHBK-t
érintette. Ezeket ma is jogosnak és helyesnek tartom,
hiszen a Zákó András, volt vezérőrnagy által vezetett
MHBK dolgozott a legaktívabban és a legagresszívebb
módon a Magyar Népköztársaság ellen.“1
(Farkas Vladimir v. áv. alezreredes, 1990.)

Részlet:
A Belügyminisztérium Államvédelmi Osztályának (BM-ÁVO) - majd időközben, 1948 szeptemberétől BM Államvédelmi Hatóság (BM-ÁVH), 1950. január 1-jével pedig Államvédelmi Hatóság (ÁVH) - és a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai Csoportfőnöksége (Katpol) együttműködésének, mely jellemzően nem volt problémamentes, talán egyik legnagyobb ‚sikere“ volt az az 1948-50 között lezajlott persorozat, melyben a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) szervezettel kapcsolatban álló, hazai ellenállási szervezkedés tagjait vonták felelősségre. A hivatalosan 1949. január 1-jével megalakult bajtársi szervezet a kitelepült magyar katonai egységek tagjait kívánta összefogni a megszálló nagyhatalmak övezeteiben. Az első kezdeményezések Innsbruckban és Karinthiában, vagyis Ausztria francia, illetve angol övezetében, valamint Németországban az amerikai övezetben, elsősorban Bajorországban indultak meg: az egykori bajtársak először egymástól függetlenül, majd később együttesen építették ki a közösség saját szervezeteit, intézményrendszerét. Az egyes magyar központokban az MHBK égisze alatt szerveződő kisebb csoportokból hamarosan megalakultak az egyes országok főcsoportjai is. Egy elsőként Ausztriában - Absam központtal (Zákó András vezérőrnagy3, Nádas Lajos vezérkari)
1 Farkas Vladimir: Nincs mentség. Az ÁVH alezredese voltam. Budapest, 1990. 304. o. Az egykori államvédelmi alezredes visszaemlékezésében valószínűleg Dósa Attila és Fehérváry István - személyükre a későbbiekben térünk ki - elrablására gondol, mely az ÁVH és a szovjet Állambiztonsági Minisztérium közös akciója volt. Kovács Attila, a CIC (Counter Intelligence Corps - az amerikai katonai titkosszolgálat) innsbrucki magyar vonalát vezető egykori hadnagy meggyilkolásáért a magyar katonai elhárítást terheli a felelősség.
2 Mivel a tárgyalt időszakban a BM-ÁVO szervezeti felépítése 1948-ban, majd 1950-ben is - a fentiek szerint - változott, az érthetőség és egyszerűség kedvéért a továbbiakban az ÁVH elnevezést használjuk.
3 Zákó András 1926-ban végzett a Hadiakadémián, ahol 1940 és 1942 között már alezredesi rangban oktatóként dolgozott. 1942-től a VI. hadtest vezérkari főnöke, immáron ezredesként, majd 1943-tól a 27. (vk.) ezredes és Korponay Miklós vk. százados vezetésével, Franciaországban vitéz Bak András vk. százados, Belgiumban pedig Kozma Ferenc vk. őrnagy kezdeményezésével. A kivándorlásokkal egy időben, Angliában, az Egyesült Államokban, Kanadában és a világ más részein is megalakultak az egyes MHBK-csoportok.5 A kint élők összefogása és segítése mellett igyekeztek minél kiterjedtebb és szorosabb kapcsolatot tartani az anyaországban maradt egykori bajtársaikkal, segítve egy hazai ellenállás kibontakozását: ‚…a Zákó mozgalom 1946-47-ben indult meg. Csírája a háború alatt keletkezett ‘Kopjás‘ szervezkedés,6 vezetői ugyanazok: Zákó és Korponay. A jelenlegi szervezkedés célja, hogy tagokat gyűjtsenek, összeírjanak katonai szakképzettségük szerint arra a célra, hogy háború esetén [bár a beszervezéseknél külön hangsúlyozták ennek csekély valószínűségét a közeljövőben - Zs. I.] csapatokat lehessen belőlük szervezni. Konkrét cél a tagok összetartását és lehetőség szerint szociális viszonyaik megjavítását biztosítani.“7 1945 után tehát a Kopjás mozgalom törzse, Zákó és Korponay vezetésével nyugatra, a veisensteini hadifogoly-gyűjtőtáborba került, s már ott felvették a kapcsolatot az angolszász hírszerző szervezetekkel. Míg ez a kinti részről a nyugati hírszerző szervek - elsősorban a francia katonai hírszerzés központi szerve, a Deuxième Bureau, (‘Második Iroda‘) - által támogatott erőszakosabb beavatkozást jelentett a magyar belügyekbe, addig hazai részről inkább a szovjet jelenlét és a kommunista hatalomátvétel elleni - az esetek többségében csak elvi síkon megfogalmazott - tiltakozást, összefogást valamifajta változás reményében. Az információk áramlását széles körű ügynökhálózat és futárszolgálat kiépítésével próbálták megvalósítani, melynek azonban sok tagja fennakadt az egyre ‚hatékonyabban“ működő államvédelmi szervek hálóján. Ezeket vagy lekapcsolták, vagy saját ügynökként tovább foglalkoztatták.8 könnyű hadosztály vezetésével bízták meg. 1944-ben vezérőrnagyi rangban a VKF/2, valamint az Államvédelmi Központ élére nevezték ki. 1945 folyamán nyugatra, amerikai hadifogolytáborba került, innen nem is tért vissza. Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés 1938-1945. Lexikon és adattár. Budapest, 2001. 376. o. 4 A Kopjás-mozgalom parancsnoki teendőit ellátó Zákó helyettese, a mozgalom vezérkari főnöke, Korponay Miklós vk. százados volt, aki a nyílt kiképzést és alkalmazást irányította. 5 Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985. Budapest, 1989. I. k. (a továbbiakban: Borbándi) 72œ75. o. 6 A német Werewolf-csoportok mintájára, Magyarországon 1944/45 fordulójától szervezett mozgalom, melynek feladata a szovjetek által elfoglalt területeken szabotázs és diverzáns feladatok végrehajtása volt. A tagokat a honvédcsapatok állományából, a VKF/2 (parancsnoka ekkor: Zákó András vezérőrnagy) toborzótisztjei válogatták. A ‚kopjások“ felett a közvetlen parancsnokságot a VKF/2 Különleges Alosztályának vezetője, Korponay Miklós (harcálláspont: Nagyalásony) látta el. A testületnek mind a német szárazföldi haderő (Heer), mind pedig a Waffen-SS felé közvetlen összekötőtisztjei voltak, akik révén a német parancsnokságok a Kopjás-mozgalom felett a parancsnokságot gyakorolták. A háború végére - az 1945 utáni magyar állambiztonsági szervek adatai szerint - 10 647 fő (ebből 259 fő tiszt, 618 fő tiszthelyettes és tisztes) kapott a Kopjás-mozgalom központjaiban kiképzést. Történeti Hivatal (TH) O-14964. 29-35. o. 7 Részlet Dósa Attila, a tárgyalt ügyből kifolyólag 1949-ben halálra ítélt, majd kivégzett nyugállományú hadnagy 1949. március 16-án felvett vallomásából. TH V-90034/1. 215. o. 8

A fogva tartottak egy másik csoportját - az eredeti elképzelések szerint 36, később a már fent említett Hetsey Pál ‚elkülönítésével“ összesen 35 főt - Dósa Attila és társai perében állították bíróság elé 1949. október végén. A bíróság az 1950 márciusában tartott fellebbviteli tárgyaláson 5 halálos ítéletet hagyott jóvá. Dósa Attilát, Varga Modesztó és Csúcs György főhadnagyokat, Szűcs József alezredest és Prettenhoffer Jenő főmérnököt, egykori tartalékos hadnagyot 1950. április 1-jén végezték ki.

http://jovonk.info/2014/07/10/magyar-emigracio-1945-tol-tamogatni-vagy-bomlasztani

A keleti-frontról

Újoroszország harci cselekményei az éjszaka folyamán is az Észak-donbasszi térségre korlátozódtak.

A Valcman-horda megpróbál fogást keresni a Népi Milicia egységein. Erőösszpontositásokat hajt végre. Szvatovo és Krasznorecsenszk térségében a legnépesebb a bérgyilkos gyülekezet. Itt több mint húsz tankot számoltak össze helybéliek.

Gond van viszont a zsoldosok harci moráljával. Szóba sem került a toborzóirodákban, hogy harcolni is kell. Sok lator úgy gondolta, hogy “mivel nincs meló, elmegyek egy kis könnyed-rendteremtő-pénzkeresetre a mesés Keletre”! Hanem már keresztül-kasul áramlanak az információk a latoregységek között, hogy a MÁSIK bandának micsoda veszteségei vannak. Ehhez még hozzáadják a személyes tapasztalataikat, és kezdik magukban összeállitani a konklúziót: most rossz lóra tettek.

Akad a dicstelen bűnbanda tagjai között számtalan, aki azt mondja: JOBB VOLT A BÖRTÖNBEN!

A “Donbassz” latorzászlóalj Kijevben-a Majdanon-morgolódó vezére tegnap nem átallotta kijelenteni, hogy a sérült banditák számára olyan orvosi igazolásokat állitanak ki CSAK, hogy “balesetük” volt. Szemecsenko szerint “ez nem tisztességes dolog”! Arról is panaszkodott a hirhedett helyen, hogy bérgyilkosai emiatt is morgolódnak!

De hát már nem tudnak mit csinálni! Hátukban ott a “Jobb Szektor” megtorló és büntető stábja. Azok meg nem a harcra lettek kiképezve, hanem hát-meg tarkólövésre.

Szeverszket, Kirovszkot és Csjornogorovkát ágyúzta tegnap este és az éjszaka első felében a latortüzérség. A támadásnak kimondottan a polgári lakosság volt a célzottja. Lakóépületek pusztultak el, és meghalt öt civil.

Kirovszk határában lángolnak a gabonamezők!

Dél-Donbassz viszonylagos nyugalomban töltötte az éjszakát.

Donyeck legnagyobb baja napok óta a repülőtér felől terjengő dögletes bűz.
Az ott körbezárt 1500-2000 bérgyilkos a saját ürülékének bűzátől fuldoklik, hiszen a reptér viz és szenyvizrendszerét a milicisták kiiktatták.
Ennek a körbezárt latorkülönitménynek különösen rosszak a “megúszási esélyei”! Egyszerűen csapdában vannak. Ha pedig banditatársaik próbálkozni kezdenek…!

https://balrad.wordpress.com/2014/07/10/a-keleti-frontrol/


Szerző: Admin

Kellemetlenségben volt része ma reggel a valcmanista latorhordának a Mariupoltól alig 50 kilométerre fekvő Novoazovszkban. Nagy kellemetlenségben!

A mintegy 12 ezres lakosú város a mai reggelig csendes volt. Az itt tábort vert zsoldoskülönitmény biztonságban érezte magát, hiszen a harcok viszonylag messze elkerülték Novoazovszkot. Ma reggelig.

Merhogy a napfelkeltével a hajnali szellő az Azovi-tenger felől egy rohamcsónakot is hozott. Tizenöt milicistával. Akik jöttek, tették a dolgukat, és távoztak! Sértetlenül.

Tettüket a “Kyivstar” és az “Ukrtelecom” átjátszótornyai is bánták. (Nagyon kellenek a rádiók a latorhadnak, mert itt most tényleg semmi más nem maradt már nekik, mint a füstjelzések-mint telekommunikációs lehetőség. Puff! Pupuff! Pupupuff! Mint a “Folytassa Kleo”-ban.)

A zsoldfolyósitó cég is lehúzhat majd ötven nevet a listáról.

Ráadásul még a tengerparti-csicsás-hajós határbeléptető épület is a “levesbe ment.”

Ma reggeltől a latorhorda Novoazovszk környékén már a tenger felé is rettegve kell hogy pislogjon.
Mert ha a mai reggel után a jövőben feltűnik “A távolban egy fehér vitorla”-hát annak láttán nem Valentyin Katajev örökbecsű regénye jut a zsoldosok eszébe!

https://balrad.wordpress.com/2014/07/10/ez-a-tavolban-egy-feher-vitorla-nem-az-volt/

Irán és a megújuló energiaforrások

"Az iráni dombok között megbúvó napelemek ékes bizonyítékai annak a törekvésnek, ahogyan az iszlám köztársaság próbál távolodni az atomenergia és a fosszilis tüzelőanyagok árnyától.

l.

Hasszán Roháni egy éve tartó elnöksége alatt nagyszabású napenergia-projektek kezdődtek az országban, demonstrálván, hogy az új államfő merőben más irányt választott, mint az Iránt előtte irányító Mahmud Ahmedinezsád. A kormány 60 millió dollárt fordít a fotovoltaikus napenergia-projektek fejlesztésére, ez az összeg egy éve még 12 millió dollár volt" - írják amerikai lapok.

Vagyis ha tudunk olvasni ezen sorok között, akkor a tények tudatában könnyedén felismerhető az USA-NATO-EU-IZRAEL atlantista befolyás. Hiszen a jelenlegi elnököt is ők mozdították előre és nem titkolt céllal, minthogy rövid távon leszerelje Irán nukleáris létesítményeit az atlantisták előnyére! Persze nem akarunk áskálódni, csak ezek az igazság száraz tényei történelmi-gazdasági-fegyverkezési szempontból. Így a legkönnyebb megkaparintani egy ország nyersanyagkészletét, amire égető szüksége van az atlantista szövetségnek.

Ezen felül üdvözöljük Irán természeti adottságaiból fakadó előrelátó törekvéseit is - Jövőnk.info.

Növeltük megújuló energiaforrást hasznosító erőműveink kapacitását. Irán azt tervezi, hogy jelenlegi 100-200-ról 5000 megawattra növeli kapacitását. A cél, hogy ezt a mennyiséget öt éven belül elérjük. Az elmúlt két évben új törvényeket fogadtak el, amelyek a napenergiája, a fotovoltaikus energia hasznosítását támogatják. Az ilyen erőművek fejlesztése abszolút napirenden van – mondta Szaman Mirhadi, a megújuló energiákkal foglalkozó iráni hivatal munkatársa.A világ negyedik legnagyobb kőolaj- és földgázkészlete Iránban taláható. Az ország nukleáris tevékenysége felett érzett nyugati aggodalom azonban nemzetközi szankciókat vont maga után. Ennek hatására a finomítói és termelési kapacitás visszaeesett, a gazdaság növekedése megtorpant. Iránban az év 365 napjából 300-on biztosan süt a nap, így valóban ideális hely a napelemek számára. Ezt erősítette meg a Kurdisztáni Egyetem felszínalaktani hallgatója.

- A napelemek használata Iránban nagyon hasznos lehet, hiszen itt nagyon magas a napsütéses órák száma, az ország földrajzi fekvésének köszönhetően. Így a napelemek rendkívül produktívak itt – mondta Szaideh Nasszerabadi.

A napelemek a környezet károsítása nélkül kínálnak energiát, miközben a kormány Irán vitatott atomprogramjának ártalmatlanságáról győzködi a világ vezető nagyhatalmait. Az iráni családok állami támogatással juthatnak napelemekhez, így tetőiken át elégíthetik ki a háztartás energiaszükségleteit. Országszerte egyenlőre nagyjából ezer helyen vannak napelemek, lakóházak, mecsetek, iskolák és kormányzati épületek tetején.

Bíró Dalma összeállítása

* Elrettentő kutatási eredmények - 60 évünk van hátra a termő Földön?

Bolygónkról évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el. A kutatások sokkoló adatokra mutatnak rá.

 

Hazai és nemzetközi kutatások azt igazolják, hogy mindössze 60 éve van a termő Földnek, amelyről évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, 80%-a pedig többé-kevésbé károsodott. A helyzet itthon sem jó. Egy hazai felmérés kimutatta, hogy pl. a sárgarépa ásványianyag-tartalma 40 év alatt 4%-ra csökkent. Az, hogy egészséges élelmiszert fogyasztunk-e, nem az élelmiszeripari gyárakban, hanem már – a rohamosan csökkenő – termőtalajnál eldől. Vehetünk tehát biogyümölcsöt, biozöldséget, azt viszont érdemes észben tartani, hogy annak minősége, tápanyagtartalma a termesztési technológiánál talán sokkal fontosabb tényezőktől függ.

Egyre több megdöbbentő kutatási eredmény születik, amelyek azt igazolják, hogy a termőtalaj, amelyből elfogyasztott élelmiszereink származnak, az utolsó éveit éli. Eközben Föld népessége egyre nő, több élelmiszerre van szükség, ám azok tápértéke a talaj mennyiségének csökkenése és minőségének romlása miatt drasztikusan csökken.

Bolygónkról évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el

Kutatások szerint Európában jelenleg 17-szer gyorsabban pusztul a talaj, mint ahogy épül vagy helyreáll, azaz 17 kg termőtalaj megy tönkre, amíg 1 kg újraéled. Amerikában ez az érték tízszeres, Ausztráliában ötszörös. A helyzet Kínában a legrosszabb, ahol a talajpusztulás mértéke 57-szeres. A téma egyik úttörője John Crawford, a Sydney-i Egyetem mezőgazdasági és környezetvédelmi karának professzora. Kutatása szerint bolygónkról évente 75 milliárd tonna termőföld tűnik el, 80%-a pedig többé-kevésbé károsodott.

Dr. Gyulai Iván, az „Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért” igazgatója 2010-ben kiszámolta, mennyi időnk van hátra a termő Földön: mindössze 60 év. Vagyis hozzávetőleg még két generációra elegendő. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem felmérése kimutatta (lásd grafikon), hogy élelmiszer- és takarmánynövényeink ásványianyag-tartalma 30 év alatt rohamosan csökkent: a kukoricánál 31%-ra, a burgonyánál 9,52%-ra, a sárgarépánál pedig 4%-ra.

"Nem az élelmiszeripari gyárakban dől el, hanem már a talaj minősége meghatározza azt, hogy milyen élelmiszert fogyasztunk. Nagy feladat vár azokra, akik tehetnek a magyar talajért és a fenntartható mezőgazdaságért, hiszen ez volt és a jövőben is ez lesz Magyarország egyik legnagyobb nemzeti kincse. Magyarországon jelenleg 4,3 millió hektár termőföld van és folyamatosan csökken.”- mondja az AGRO.bio Hungary Kft. szakértője. A cég magyar gyógyszerkutatók, agrárbiológusok bevonásával végez kutatásokat és fejleszt talajjavító mikrobiológiai megoldásokat, amelyek egy megoldást jelenthetnek a talaj rohamos pusztulásának kiküszöbölésére. A cég ennek szellemében jelentette be ma 2014-ben induló 3T, azaz Teremjen Több Talaj elnevezésű országos programját. Ennek keretében a következő 6 évben – 2020-ig – legalább 500.000 hektár szántóföldön, legalább 10 millió m3 termőtalaj létrehozását fogja megvalósítani. Az újonnan létrejövő félmillió hektár (nagyjából 2 mm vastag) humuszos talaj 2,5 millió m3 csapadékot képes befogadni, majd a növényeknek átadni, ami az egyre gyakoribbá és súlyosabbá váló aszályos időszakokban jelentősen növeli a termesztés biztonságát.

„A tény, hogy csupán 60 évre elegendő a termőföldünk, nehezen elképzelhető, de sajnos igaz. A 3T programban főszerepet játszó baktériumok milliárdjaival lassítani tudjuk ezt a folyamatot, napról napra, évről évre. Hátha nyerünk legalább egy évet... Nem kétséges: a magyar mezőgazdaság sürgős újraélesztésére van szükség. Ehhez olyan szövetségeseket várunk, akiknek fontos, hogy a hazai termelők egészséges, tápanyagokban gazdag élelmiszert állíthassanak elő és legyen elég hely a termesztésre” - teszi hozzá Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója.

A kezdeményezés indító sajtótájékoztatóján részt vett Vértes Tímea, a Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztályának vezető tanácsosa is, aki beszámolt a Nemzeti Biodiverzitás Stratégiáról, amelynek időhorizontja (2014-2020) egybeesik az AGRO.bio 3T programjával. A stratégia lényege, hogy a talajban lévő baktériumok 95%-a még ismeretlen, ezért fontos a talajok megőrzése, hiszen ezek a baktériumok az emberiség jövőjét és életben maradását jelenthetik.

Az AGRO.bio évi 80-100 millió forintot fordít K+F programjaira, melyekben új formulákat, termékeket fejleszt. A kutatások a volt – megszűnése előtt világhírű – Gyógyszerkutató Intézet helyén működő Fermentia Kft. fermentációs üzemében folynak. A társaság 2012-ben 860,8 millió forint árbevételt ért el.

Jövőnk.info megjegyzés:

Tehát az elmúlt 100 évben végbemenő liberális-bolsevik-demokratikus hozzá nem értő káderi módszeres kizsákmányolása a termőföldnek, illetve vegyszeres-műtrágyás szikesítése az ősi természetes kezelés helyett. Itt gondolunk az elüldözött igazi szakértelem, mint a „kulákság” vagy csak az egyszeri paraszt, aki proletáriátusba kényszerítve a városi gyártelepeken „talált” csak megélhetést a földművelés és állattenyésztés helyett. Erre problémára a TSZ-esítés nem lett megoldás, mint láthatjukmára. Mindez oda fog vezetni, ahol már nem az a kérdés, hogy - Mit és mennyit? – hanem, hogy – Miben? – termeljük meg „relatív egészséges” élelmiszereinket. Persze vannak ma már fejlesztés alatt álló módszerek a termelésre, mint pl. az Aquapónia, de talán a Föld, mint bolygónk és, mint termőrétegünk megmentésén kellene elgondolkoznunk hosszú távon. Mi ezt az utat tartjuk szem előtt elsősorban, nem lebecsülve az alternatív kutatási területeket is a témában, de ne feledd, a természet az első, hiszen az az igazi otthonunk! Otthon pedig ott van, ahol harmóniában tudunk életet teremteni magunk és környezetünk számára egyaránt.

Tóth János összeállítása – Hernád Völgye Hungarista Háztáji Közösség