Érdekes, hogy mi magyarok nem vagyunk mobilisak, nem szívesen vállalunk
olyan munkát, ahol ingázni kell vagy sokat utazni. Mostanság (az elmúlt 10 évben fokozottan) úgy tűnik,
hogy mégis sokan indulnak el hamuba sült pogácsával távoli vidékek
felé. Feltételezhető, hogy az ő helyüket majd a hozzánk Albániából,
Ukrajnából, Romániából vagy Kínából érkező bevándorlók veszi át, akik
Magyarországon remélnek jobb életet maguknak és családjuknak.
Mi történt a MALÉV csődje után a pilótákkal és a légi utaskísérőkkel?
Nem hivatalos statisztikák szerint kb. 10%-uk tudott elhelyezkedni a
szakmájukban. A fiatalabbak közül néhányan kaptak lehetőséget egy-egy
hazai fapados cégnél, néhányan pedig nyári szezonra elszegődtek
Németországba vagy valamelyik gazdag Közép-Keleti ország
légitársaságához.
Pár pilóta elrepült távoli ázsiai országok egyikébe, ahol - reményeik
szerint-évekig dolgoznak majd. Ki családdal, ki a nélkül. És az itthon
maradottak? Hallottam már pilótából lett autó kereskedőről vagy légi
utas kísérőből lett szépség szalon alkalmazottról is. Speciális terület
speciális tudással, amit a szűk hazai piacon nem könnyű használni, és
egy pilóta esetében nem is igazán lehet átalakítani.
A volt MALÉV dolgozók erősebb reflektorfénybe kerültek. De mi a helyzet a munkaerőpiac további szereplőivel?
Klasszikus példa
András 32 éves, egy közepes reklám ügynökségnek kreatív területen
dolgozik. Saját lakásukban laknak kislányukkal és van egy hiteles
autójuk. Felesége is dolgozik és minden hónap végére elfogy a pénzük.
Májusi fizetését már nem kapta meg, mert az egyik megbízójuk nem
fizetett (eddig legalábbis nem).
András július végén kiköltözik Londonba, ahol ismerősei segítik majd.
Egyelőre nem kizárt, hogy fizikai munkát fog végezni, amíg nem talál
képzettségének megfelelő állást. Ha talál. Azt mondja, hogy számára
alapvetően fontos, hogy a fizetéséből normális szinten megéljen a
családjával együtt. Ezért a célért szívesen vállalja, hogy betanított
munkát végezzen a kreatív reklámügynökségi feladatok helyett.
Az első időben biztosan rengeteg új élményt és tapasztalatot szerez
majd, csak kérdés, hogy hogyan látja a perspektíváit 2-3 év múlva, ha
még mindig a szalag mellett áll és nem egy kreatív kampányt rak össze?
Lehet, hogy elmegy mellette a szakma? Képes lesz-e visszakapaszkodni?
Vannak-e sikertörténetek?
Nem mondok újdonságot azzal, hogy egészségügyi dolgozókra, CNC
esztergályosokra, autószerelőkre, szakácsokra, burkolókra, asztalosokra,
villanyszerelőkre és informatikusokra nagy szükség van. A kedvelt emigrációs célországnak számító Kanada, Ausztrália és
Új-Zéland is közzé teszi a hiányszakmái listáját, akinek ilyen
képzettsége és gyakorlata van, azt könnyebben engedik be és kap
megfelelő vízumot/munkavállalási engedélyt.
Bizonyára vannak, hiszen attól függ, hogy kinek mi a siker. Siker lehet
az is, hogy megállja a helyét egyedül egy másik országban. Lehet siker
az is, hogy képes egzisztenciát teremteni a családjának és biztosítani a
kényelmes, polgári életet és kifizeti az itthoni adósságait. Lehet
siker, hogy megtanul egy világnyelvet magas szinten. Az is lehet siker,
hogy integrálódik egy másik országban, barátokat szerez, átveszi a
kultúrát. 2009 körül elég sokan visszajöttek, vagy azért mert a kint szerzett
tapasztalatukat szerették volna itthon hasznosítani, vagy azért, mert a
pénzügyi válság miatt kint is voltak elbocsátások. Több tucat ilyen
hátterű fiatal szakemberrel találkoztam, akik a hazatérés után belátható
időn belül elhelyezkedtek valamelyik üzleti szolgáltató központnál vagy
multi cégnél korrekt feltételek mellett. Persze olyanokkal is
találkoztam, akik már megszokták a kinti létet, a kozmopolita
életformát, és nem tudtak visszaszokni a hazai viszonyok közé. Ők
jellemzően 1-3 éven belül visszamentek külföldre.
Ha az EU biztosítja a munkaerő szabad áramlását, akkor a munkaerő oda
fog menni, ahol gazdasági növekedés van, és ahol anyagilag megbecsülik a
munkáját és nem azt érzi, hogy "kuncog a krajcár" a zsebében. Az anyagi megbecsülés csak az érem egyik oldala, a másik oldalon ott
van a perspektíva, az elismerés és a kiszámíthatóbb élet, az anyagiakkal
nem mérhető értékek, az emberi kapcsolatok minősége, a morál, amelyek
rendkívül sokat számítanak az elvárt életminőség megítélésénél. Becslések szerint Németország és Ausztria, amelyek utoljára nyitották
meg a munkaerő piacaikat a magyar munkaerő előtt kb. 40.000-50.000
embernek adhat munkát. Ebben a számban - véleményem szerint - csak a
kiköltözők vannak benne, tehát a határon csak dolgozni átjárók, de
egyébként Nyugat-Magyarországon élők nincsenek. Ausztria és Németország közelsége miatt népszerű, míg Anglia a nyelv
miatt, hiszen angolul tanulnak (beszélnek) itthon a legtöbben. Becslések
szerint akár a 80.000-t is elérheti az Egyesült Királyságban élő
magyarok száma. Rengeteg blog és fórum van, ahonnan a kimenni vágyók
információt szerezhetnek a kinti életről. Nagyobb a mozgás mint amekkora 5-8 évvel ezelőtt volt. Az EU-hoz
történő csatlakozás után a fiatal diplomások és szakmunkások indultak a
munkaerőpiacát azonnal megnyitó országok, pl. Anglia felé és ott
akkoriban viszonylag hamar és könnyen jutottak jó állásokhoz vagy tudtak
vállalkozást indítani.
Hallottam már HR-esről, aki London egyik külső kerületében csokoládét
csomagol egy üzemben és hallottam köztisztviselőről, aki betanított
asztalosként dolgozik Oxford egyik forgácsoló műhelyében. Ám legalább
fél tucat informatikusról is hallottam, akik saját szakmájukban
helyezkedtek el, versenyképes a keresetük, esetleg vezetőként léptek
előre. Sőt egy itthoni dvd kölcsönzős fiatal lányból Londonban már - 5
év ottlét után - logisztikai vezető lett.
Szóval minden lehetséges, van
út lefelé vagy felfelé is. Kifelé és visszafelé
is.Gölöncsér Miklós összeállítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése