Szakértők további kutatásokra sürgetnek a mellékhatások és a halálozási arányok közötti lehetséges kapcsolatok vizsgálatáraThe Telegraph

BMJ Public Health című szaklapban megjelent tanulmány szerint a Covid vakcinák részben felelősek lehetnek a pandémia óta tapasztalt többlethalálozások emelkedéséért. Holland kutatók 47 nyugati ország adatait elemezték, és arra a következtetésre jutottak, hogy 2020 óta több mint három millió többlethalálozást regisztráltak. Ez a tendencia nem csökkent a vakcinák és a járványügyi intézkedések bevezetése után sem.

Az elemzés szerzői kiemelték, hogy bár a Covid-19 elleni oltásokat annak érdekében fejlesztették ki, hogy csökkentsék a vírus okozta szenvedés és halálozás számát, számos súlyos mellékhatásról számoltak be az oltásokat követően. Az adatok szerint 2020-ban, a járvány csúcspontján, Európában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában több mint egy millió többlethalálozást regisztráltak, ezután 2021-ben és 2022-ben is jelentős számú túlhalálozás történt, amikor már érvényben voltak a korlátozó intézkedések.

A kutatók hangsúlyozták, hogy a többlethalálozások közé nem csak a Covid-19-ből származó halálesetek tartoznak, hanem az egészségügyi stratégiák közvetett hatásai is, beleértve a Covid vakcinákhoz kapcsolódó mellékhatásokat is, mint például az ischaemiás stroke, az akut koronária szindróma, az agyvérzés, a szív- és érrendszeri betegségek, vérzés, gyomor-bélrendszeri panaszok és a véralvadás.

A tanulmány említést tesz arról, hogy Németországban az 2021 elején megjelenő többlethalálozások időszaka megegyezett a vakcinák bevezetésével, ami szerintük további vizsgálatokat indokol.

A kutatók figyelmeztettek arra is, hogy az oltásokkal kapcsolatos legfrissebb mellékhatásokról nincs elegendő nyilvános adat, mivel az egyes országok saját adatbázisokat tartanak fenn, amelyek a lakosság és az orvosok bejelentéseire támaszkodnak.

A tanulmány szerzői úgy vélik, hogy a járványügyi intézkedések, az egészségügyi ellátás korlátozása és a gazdasági zűrzavarok is hozzájárulhattak a túlhalálozásokhoz, bár ezeket nehéz bizonyítani.

Gordon Wishart, a Check4Cancer főorvosa és a Anglia Ruskin Egyetem onkológiai sebészeti vendégprofesszora kifejtette, hogy a nem Covid betegségek diagnózisának késlekedése előrejelezhető módon halálozásokhoz vezethetett, például a rák, szívbetegségek, cukorbetegség és demencia esetében.

Wishart hangsúlyozta, hogy a tanulmány helyesen állapítja meg, hogy sok oltással kapcsolatos súlyos mellékhatás maradt bejelentés nélkül, és hogy Németországban a többlethalálozások egybeesése a Covid oltásokkal különösen indokolja a további vizsgálatokat.

Végül a tanulmány arra a következtetésre jut, hogy szükség van a többlethalálozások hátterének jobb megértésére annak érdekében, hogy felkészültebbek legyünk a jövőbeli járványok kezelésére.


Forrás: https://www.telegraph.co.uk/news/2024/06/04/covid-vaccines-may-have-helped-fuel-rise-in-excess-deaths/

Cikk átvéve: https://ujmok.hu/a-covid-vakcinak-hozzajarulhattak-a-tobblethalalozasok-emelkedesehez/