A világon sok olyan szervezet létezik, amely az emberi jogokat hívatott védeni, terjeszteni, és támogatni.  Ezek közé tartozik az Amnesty International, a Human Rights Watch, vagy a norvég Helsinki bizottság, de maga az ENSZ, vagy az Európai Emberjogi Bíróság is aktív ezen a téren.  A bőség ellenére nagyon sokszor fordul elő, hogy egyes csoportok, súlyos atrocitásnak, olykor véres etnikai tisztogatásnak vannak kitéve, és a fent említett szervezetek nem, vagy csak minimálisan hajlandók tudomásul venni a problémáikat.

A fenti helyzetet orvosolandó jött létre a Re:Union (Free European Nations forum) nevű szervezet, amely Július 20-án tartotta első video-konferenciáját Belgrádban.  Az multinacionális eseményen 15 előadó vett részt, többek között az USÁ-ból, Lengyelországból, Bulgáriából, és Oroszországból.  A szervezet céljai között szerepel a politikai foglyok, valamint a vallásuk miatt üldözöttek melletti kiállás.  A szervezethez csatlakozott a Keresztény Európai Koalíció (Christian European Coalition), amely a “régi Európa” értékeit próbálja megőrizni.

Az egyik USA-beli meghívott előadó Tara Reade volt.  Tara Reade Joe Bidennek, az USA elnökének, dolgozott még abban az időben, amikor Biden Delaware állam szenátora volt.  Tara Reade 2020-ban nyilvánosan kijelentette, hogy Joe Biden őt 1993-ban szexuálisan zaklatta; egy folyosó falához szorította, és utána erőszakkal az inge és a szoknyája alá nyúlt.    Tara Reade nem indított pert Joe Biden ellen, mert a bíróság a keresetet a vád elévülése miatt elutasította volna, de többen, akinek Reade beszélt az esetről, megerősítették a történteket.  Reade az USA-ban veszélyben érezte magát, ezért Oroszországba emigrált, és politikai menekültként állampolgárságért folyamodott.   Állítása szerint részben azért, mert további fórumokon beszélt a fenti esetről, de részben azért is, mert kritikákat fogalmazott meg a Biden rezsim politikájával kapcsolatban: Reade ellenezte az USA ukrajnai proxy-háborúját.  Börtönnel fenyegették, és egy republikánus politikus közölte vele, hogy az USA-ban életveszélyben van.

Tara Reade az RT-nek adott interjújában említést tesz a Kijev-Pecserszkai Lavra helyzetéről.   A Kijev-Pecserszki Lavra az Orosz Ortodox Egyház (amelyhez az ukrán ortodox hívők is tartoznak) legrégibb szenthelye, de a kijevi rezsim ki akarja toloncolni a szerzeteseket a kolostorból.  Kirill pátriárka kérése ellenére az ENSZ nem volt hajlandó foglalkozni a kérdéssel, ellenben a Vatikán felemelte szavát a kitoloncolás ellen.

A Re:Union szervezet célja, hogy az olyan üldözött vagy igazságtalanul megkülönböztetett csoportok mellett kiálljon, amelyeknek a történetei nem kapnak helyet a fősodrású média  által terjesztett narratívákban, azaz a helyzetük a nyilvánosság előtt lényegében titokban marad.  Steve Friend hozta nyilvánosságra, hogy a Biden rezsim alatt sok katolikus szervezet, vagy olyan személy, aki abortusz-ellenes véleménynek ad hangot, az FBI célkeresztjébe került, megfigyelték és hazai terroristának nyilvánították őket, minden bizonyíték, és gyakran a szervezetek és személyek tudta nélkül.

A Re:Union eseményen említést tettek olyan üldözött újságírók eseteiről is, mint az angol Belmarsh börtönben raboskodó Julian Assange.  Érdemes megjegyezni, hogy egyre növekszik a nyugati vagy az ukrajnai rezsimek által fogva tartott újságírók száma.  Ukrajnában legutóbb Gonzalo Lira chilei-amerikai blogger tűnt el.

Az eseményen részt vett és beszélt az egykori ENSZ fegyver-szakértő Scott Ritter is, aki az elsők között volt, akik cáfolták azt a Szaddam Husszein ellen felhozott vádat, miszerint neki a második öbölháború előtt tömegpusztító fegyverei lettek volna.   (Az USA a vádra hivatkozva szállta meg Irakot, de a tömegpusztító fegyverek azóta sem kerültek elő.)

A szervezet felhívja a figyelmet arra a jelenségre is, hogy a Facebookon, Youtube-on, Twitteren, és más közösségi média-orgánumokon is erős a cenzúra, gyakran pont az igazságot távolítják el.  Egyes országok hírcsatornái is áldozatul esnek a cenzúrának, pl. az orosz RT hírcsatorna, amely a nyugati mainstream média narratíváitól sok esetben eltérő véleményeket hangoztat.

A Re:Union az Ukrajnában uralkodó helyzetről is tájékoztat.  Ukrajnában a Zelenszkij rezsim betiltotta az ellenzéki pártokat, bezáratta az orosz nyelvű hírcsatornákat, és erősen diszkriminál az ortodox hívők ellen, akik az ukrán népesség 72%-át teszik ki.  Az RT bejátszás szerint még az is felmerült, hogy Ukrajnában a háború alatt ne legyenek választások.

összeállította: Hetényi Balázs

https://www.bbc.com/news/world-us-canada-52462113

https://www.foxnews.com/politics/fbi-whistleblowers-pro-life-groups-catholics-target-government

https://reunion-forum.info/

https://bekekor.wordpress.com/2023/08/01/emberi-jogvedok-es-jogvedok-uj-europai-emberjogi-forum/