Tim McAdams, egy 59 éves pilóta, az egészség megszállottja, férj és apa. Elégedett volt a munkájával, mely során “Airbus Helicopterek” pilótáinak kiképzésével foglalkozott – ezt a munkát több mint egy évtizeden át végezte – egészen addig, amíg az Airbus elő nem írta a kovid-vakcinát az alkalmazottai számára.

Tim az első Pfizer-“oltását” 2021. október 17-én, a másodikat pedig 2021. november 7-én. Három héttel később két agyi stroke-ot szenvedett el, egy ritka stroke-ot a kisagyban, amely az összes stroke-nak csak 1-4%-át teszi ki.

A kórházban McAdamsék többször is megkérdezték az orvosokat, hogy mi okozhatta ezt a ritka esetet, de azok csak a vállukat vonogatták. Nem sokkal ezután Tim ismételt agyödémától kezdett szenvedni, aminek az lett a következménye, hogy részlegesen eltávolították a koponyacsontot és több mint 80 napig kórházban volt. Ezen kívül kétoldali tüdőgyulladása és tüdőelégtelensége lett, valamint károsodtak a hangszálai egy, a légcsövén ejtett vágás miatt és a szonda miatt, amin keresztül táplálták.”


Forrás: https://live.childrenshealthdefense.org/chd-tv/events/the-chd-bus-tour/chd-bus-stories-pfizer-took-my-career-away-timothy-mcadams/


Airlines for Humanity:
Telegram:
https://t.me/airlinersforhumanityat
Webseite:   
https://www.airlinersforhumanity.com
Youtube :
https://www.youtube.com/@airlinersforhumanity