Johannesburg, 2023. augusztus 23. szerda (MB)

A fejlődés nem csak kevesek kiváltsága, hanem minden ország elidegeníthetetlen joga. Minden népnek joga van a jobb élethez, nem csak egyeseknek – mondta a kínai elnök a BRICS csoport johannesburgi csúcsértekezletén.

Hszi Csin-ping elfogadhatatlannak nevezte azt a gyakorlatot, hogy egyesek saját szabályaikat és előírásaikat avassák nemzetközi szabványokká. A nemzetközi normákat minden országnak az ENSZ Alapokmányának céljai és elvei alapján kell megírnia és betartania, nem pedig a szerint, hogy ki az erősebb és kinek nagyobb a hangja. Hszi még elfogadhatatlanabbnak nevezte, hogy exkluzív csoportokat alakítsanak a hazai szabályok rákényszerítéséért a világra.

A BRICS tagállamoknak békésen együtt kell élniük a különböző rendszerekkel, és tiszteletben kell tartaniuk minden olyan fejlődési utat, amelyet az országok maguk választottak. Sokféle civilizáció és fejlődési út létezik, hiszen a világ országai különböző fejlettségi szinten állnak, és nemzeti szükségleteikből kiindulva határozzák meg útjukat, keresik boldogulásukat – osztotta meg értékelését a plenáris tanácskozás résztvevőivel.

Kína szeretné, ha a BRICS-et gyorsan kibővítenék, hogy elősegítse egy igazságosabb és ésszerűbb nemzetközi kapcsolatrendszer létrejöttét.

Putyin orosz elnök a johannesburgi résztvevők hosszú ovációjával fogadott video-beszédében visszafordíthatatlannak nevezte a sokpólusú világrend megszületését, és az amerikai dollár trónfosztását. A dollár részesedése a BRICS országok egymás közti kereskedelmében tavaly csak 28,7 százalékos volt. Értésre adta, hogy Moszkva még nem látja elérkezettnek az időt a dollár alternatívájaként létrehozandó BRICS nemzetközi fizetőeszköz megteremtésére, de a szakembereknek dolgozniuk kell létrehozásán. Bejelentette, hogy a BRICS csúcson a tagországok vezetői részletesen megvitatják a nemzeti valutákra való átállással kapcsolatos kérdéseket a gazdasági együttműködés minden területén.

Tudatta, hogy országa maradéktalanul eleget tesz a fejlődő országokkal szemben vállalt gabonaszállítási kötelezettségének, beleértve a térítésmentes segélyszállítmányokat is.

A BRICS öt tagállama, Brazília, Dél-Afrika, India, Kína és Oroszország előrejelzés szerint az idén lehagyja a Hetek Csoportjához (G7) tartozó országokat a vásárlóerőparitáson számolt bruttó termék (GDP ppp) tekintetében. Ez azt jelenti, hogy míg a Hetek részesedése a világ GDP ppp-ből 30 százalékosnak ígérkezik 2023-ban, a BRICS-é 31,5 százalékos lesz. Több mint három milliárd ember él a BRICS országaiban, a világ GDP-jéből való részesedésük pedig 24 százalékos – mondta Putyin.

Ignacio Lula da Silva brazil elnök szerint a BRICS a nemzetközi kapcsolatok alternatív modelljévé válhat. „Lehet más a világ” – vallotta a Szociális Világfórum híressé vált jelmondata alapján.

A johannesburgi csúcs jelentős nemzetközi érdeklődés közepette zajlik. Az eseményre több mint 1200 tudósítót akkreditáltak. „A BRICS-találkozó évek óta nem látott globális érdeklődést vált ki” – írta a New York Times. A lap felhívta a figyelmet, hogy a csoporthoz csatlakozni akar többek között Argentína, Nigéria, Irán, Fehéroroszország, Szaúd-Arábia és Indonézia is.+++

Kiadta: Magyar Békekör