A kormány szerint, továbbra is jó a gazdaságunk, sőt, olyan kijelentést is hallani lehetett Orbán szájából, hogy Európában Magyarország a legjobb hely, ahol élni lehet! Orbán Balázs is azt nyilatkozta több médiának, hogy az ország gazdasága erős és továbbra is jól teljesít. Ezzel azonban némi probléma van. A választások után egy hónappal, már drasztikus áremelések történtek. Ezek azonban nem 10-20%-ot jelentettek, hanem főként az élelmiszerekben szinte minden esetben 100%-ot, de 60-70% általánosságban. Az építőanyagok 100 és 130%-al emelkedtek. Ami nagyon érthetetlen, hogy az EU. országaiban ilyen jellegű emelések nem történtek, csak kizárólag Magyarországon. A hadiállapot kihirdetése nem a veszélyhelyzet miatt került kihirdetésre, hanem a közelgő infláció eltussolására szolgált, hogy legyen indok mire fogni a sikertelen és nemlétező gazdaságot fedezni. Magyarország 2012 óta az unió fogyasztója és nem termelője lett. Az alacsony képzettség és a magyar cégek ellehetetlenítése folyamatosan erősödik a nyugati befolyás miatt. Orbán többször hangsúlyozta, hogy megvédi a magyarokat. Azonban ez a rabszolgatörvény bevezetésével és sok pótlék csökkentése és eltörlése miatt a magyaroknál a legrosszabbak a munkavállalói érdekvédelem. A kiskapuk lehetővé teszik, hogy 8 óra helyett 12 órát dolgozzanak az emberek és a megillető pótlékokat nem fizetik ki a dolgozóknak. Sok állami, önkormányzati intézményben kettős könyvelést végeznek, így a dolgozók bérének 1/3-át benyeli az állam és ezt a törvények által legálisan teszik. Ön szerint is jól teljesít a gazdaságunk, amikor a külföldi multik a hasznot adómentesen vihetik ki az országból és az állam magas adója miatt, csak a magyar munkásokat sújtja. Oldalunk ismét szolgáltatja a híreket az átalakulás után!

https://fmr-europe.com/news.php?extend.499