2021. március 27., szombat

Nácizmus

 

Ennek az írásnak az alapgondolatát, egy bizonyos Catalin Rosu írhatta és úgy kaptam egy kedves ismerőstől interneten.

Mivel épp valami ilyesmiről szerettem volna írni és beszélni magam is, ezért úgy döntöttem, hogy nagyrészt átveszem, legalább nem nekem kell ezeket a kemény szavakat elsőként kimondanom.

Komoly aggályom van, hogy ami most zajlik körülöttünk, akár hazánkban is, az megegyezik a hitleri fasizmus születésének történéseivel és még az is lehet, hogy ugyanazok az erők mozgatják most is a szálakat, akik akkor nem tudták kiirtani a fél világot. Ezt csak a vak nem látja.

“A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből…

Hitler idejében minden így kezdődött, lassan… Eleinte egy igazolás kellett csupán arról, hogy egészséges vagy. Aztán, hogy nem vagy zsidó. Aztán, hogy nem vagy kommunista / szociáldemokrata. Aztán, hogy Árja vagy. Ha látták, hogy az idióták nem szólnak semmit, megnyomták a gázpedált, és megérkeztek az emberek ipari megsemmisítéséhez. Ezt a megoldást azért találták ki, mert a golyó túl sokba került volna.

Azt mondod, hogy ezek a dolgok nem hasonlíthatók össze. Nem? Nos, már azzal fenyegetnek, hogy nem utazhatsz. Akkor talán már majd nem járhatsz az utcán. Akkor talán készíthetünk néhány gettót azoknak, akik nem oltják be magukat. Akkor lehet, hogy nem engedik őket az oltottakkal együtt dolgozni. Vagyis az oltottakból egyfajta Árja Faj lesz. És végül, hogy ne zavarjanak, azt mondják, hogy öljük meg őket, hogy ne veszélyeztessék a világot, még megfertőznek valakit. Vagy rakjuk őket egy elkülönített helyre a többi “buta” nem oltottal – ilyen olyan táborokba, vagy “Fertőzés veszély” táborokba. Hitler idejében nem tudom, milyen orvosok és tudósok bizonyították, hogy árja faj létezik, és hogy a többieknél nincsenek rendben a dolgok. Most a rettegés terjed az emberekben egy olyan betegségtől, amelynek gyógyulási aránya meghaladja a 99,7% -ot, a halálozás ezred százalékban mérhető. Az oltás után pedig nem biztos, hogy nem fog újra megfertőződni. Még az sem biztos, hogy nem fertőzhet meg másokat. Sőt az sem, hogy mit okoz amúgy 10-20-30 ötven éven belül. Mert, hogy ezt ugye senki sem tudhatja. Mivel még nincs róla gyakorlati tapasztalatunk. És akkor?Ellenőrizd le hány ember halt meg 2019-ben, és hányan 2020-ban, és látni fogod, hogy 2020-ban nem halt meg jelentősen több ember, mint 2019-ben. És még egy dolog – 2020-ban KEVESEBB BETEGET TETTEK KÓRHÁZAKBA, mint 2019-ben. ÉS AKKOR HOGY VAN EZ A HISZTÉRIA ???? Nem világít igazán egyetlen izzó sem? A fenti szövegben szereplő összes információ valós, a történelem folyamatosan ismétlődik. Aki nem ismeri a történelmét, megismételheti azt! Ne tévedjen, vigyázzon lelki és testi egészségére!!!”

Az oltásokat erőszakosan, óriási propagandával, kényszerítéssel, félelemkeltéssel, zsarolással, diszkriminációval akarják beadni az embereknek. Az oltásokat, amelyek nem védenek a megfertőződéstől, nem védenek attól, hogy fertőzz másokat, nem voltak alaposan kipróbálva, mielőtt emberen alkalmazhatták volna és nem igazán világos, hogy mi mindent raktak bele az oltóanyagba és miért. Erőszakolják a beadást, erőszakolják azt, hogy mindenki megkapja, mikor már most látszik, hogy hatalmas rizikó megkapni és hogy kb. 4 hónap múlva már tesztelni akarják a hatékonyságát, vagyis kb. 4-6 hónap után újra akarnak oltani. Ha évente 2-3x újra akarják oltani a lakosságot egy egyébként 99,7%-ban spontán is gyógyulni tudó betegség ellen, akkor ez olyan leterheltség lesz az egészségügynek, hogy valóban semmi másra nem marad energiája, csak az oltások folyamatos szervezésére. Nem csoda, ha már most is óriási károkat szenvednek az egyéb betegek, akik nem jutnak megfelelő kezeléshez időben, dehát ez is része a tervnek.

Emberek! Ébresztő! Most indíthatják azt, ami a múlt század holokausztjaként lett ismert és ehhez az orvostársadalom, az orvosi testületek, az egészségügy, a pedagógus testületek egy jelentős része lelkesen asszisztál anélkül, hogy használná a józan eszét. A birka tömeg akkor is bólogatott. Nagy a baj!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése