2020. november 1., vasárnap

Dr. Tamási József: Világcirkusz - avagy hogyan csinálnak belőlünk bohócot.

 

Az https://orvosokatisztanlatasert.hu/vilagcirkusz-folytatodik/ videó lejegyzett szövege. Tamasi doktor ugyanazt mondja, mint Viganò érsek és Schneider püspök.



Szeretettel köszöntöm. A világcirkusz folytatódik. Az előre megírt forgatókönyv szerint adagolják a testünkre-lelkünkre egyre inkább rátelepedő eljárásokat, előírásokat. Nem tudom, ki hogy van vele, engem igen rosszul érint, amikor mindenfelé ezeket a maszkokat látja az ember. Dehát ez a cél. Idehaza az utóbbi időben egyre szorosabban kontrollálták például a maszkok használatát. Egyre magasabbra kell húzzuk az orrunk fölé, egyre több, egyébként semmilyen tömeges diagnosztikai célra nem alkalmas PCR tesztet végeznek, ami miatt egyre több hamis pozitív eredményt kapnak. És ezzel a folyton tévé előtt ülőket egyre nagyobb rettegésben tudják tartani. A rettegés pedig jó, mert attól mindent megtesz az illető, amire rá akarják bírni.

Az országok kicsit eltérő időpontokban vezetik be a forgatókönyv elemeit, de láthatjuk, hogy mindenütt bevezetnek mindent. Úgy tűnik, a második hullám esetén viszont enyhe szabadságot kaptak a kormánykiskatonák a generálisoktól, és így mi is jobban tudhatjuk, mikor mi következik, hiszen a másik országban már lehet látni. Ez is része a hozzászoktatásnak. Lengyelországban, Olaszországban például már az utcán is csak maszkban lehet közlekedni. Nálunk ezt még nem értük el de valószínűleg hamarosan [megj.: október 29-én készült a videó, azóta már elértük mi is]. Szlovákiában kötelező a tesztelés, és mindenkit le akarnak tesztelni, sőt, erőszakkal is akár. Gyakorlatilag kijárási tilalom van. Franciaországban a rendkívüli állapotot meghosszabbították, Kanadában és Ausztráliában pedig lehangoló mértékű az önkény, az erőszak, hiszen teljes lakhelyelhagyási tilalom van, totális kontroll, karhatalmi erőszak, kényszeroltás-protokoll elfogadása a napirend.

Amikor önismereti csoportokban hajdan katasztrófajátékokat játszottunk, például, kit hagyunk kint a bunkerből, aki biztosan meghal, vagy tudunk-e emberéletekről dönteni, akkor nem gondoltam, hogy hasonló játékokat egyszer velünk fognak játszani. Tudják, Tomasovszky László legújabb filmjében, amit a www. orvosokatisztanlatasert.hu oldalon megtalálnak, ezekről a klasszikus pszichológiai kísérletekről, ilyen játszmákról beszél. Nézzék meg, érdemes, mert ezeket most az életben láthatjuk viszont.

Igazából már kedvem sincs túl sokat orvosi dolgokról beszélni, hiszen az események már régen nem orvosi kérdések. Mégis, tudván, hogy vannak, akik a pánikjuk okán kíváncsiak a legfrissebb orvosi vonatkozásokra, ezért fussunk egy kört a témában is, aztán visszatérünk a terrorszínházra. Továbbra is szilárd szakmai meggyőződésünk, hogy nincs semmilyen, az átlagemberek életét fenyegető betegség, csupán egy eltúlzott propaganda, és a tudományostól nagyon eltérő kommunikáció, mely teljesen más célt szolgál, mint ami a járványügy vagy az intenzív medicina sajátja lenne. Nincs, és nem is volt tömeges megbetegedéssel járó járvány sehol a világon. Ezt az egyik legnevesebb orvosi szaklap, a The Lancet főszerkesztője, Richard Horton mondja, aki azt állítja, hogy ez a jelenség nem is egy vírustól függő pándémia (terjedő fertőzés), hanem egy, az életmódtól, az egészségmagatartástól, vagyis a civilizációs megbetegedésektől függő, úgynevezett szindémia (terjedő együtthatás). Ahol a vírusos megbetegedés játssza a kisebb szerepet a halálozásokban. A nagyobb szerep a krónikus nem fertőző megbetegedéseké (demencia, Alzheimer-kór, szív- és érrendszeri betegségek, elhízás, szorongás és depresszió, asztma és COPD, cirrhosis és egyéb májbetegségek, 2. típusú cukorbetegség, csontritkulás, daganatos megbetegedések), az életmódé, ezen megbetegedések hatékony megelőzéséé. Vagyis minden, amiről ma nem beszélünk. Nem mindegy ugyanis, hogy a fertőző vírust akarjuk-e megelőzni, és gyógyítani középkori módszerekkel, vagy azt a krónikus megbetegedést, ami ezt az egész, súlyos állapotot előidézi, és amelyhez esetleg egy apró ráadás, egy akármilyen vírus vagy baktérium jelenléte elég lehet. Teljesen más eszközök kellenek. Például a krónikus betegségek megelőzéséhez testsúlyrendezés, dohányzásról leszokás, vitaminok szedése, légzőgyakorlatok, mozgásprogramok kellenek. Ezekre a betegségekre a távolságtartás, maszk viselése, a karantén és a kézmosás vajmi keveset segít. Ha életmentésre törekszünk, akkor hatásos stratégia kell, és nem olyan, amely nem képes egyetlen életet se megmenteni. Az egyelőre tudományosan semmilyen szinten sem tisztázott vírus szerepének járványtani megelőzése és gyógyítása másodlagos. Viszont a krónikus betegségek megelőzése és gyógyítása, az egészségmegőrzés, az az elsődleges. Ezt mondja Richard Horton. Nem én, hanem a The Lancet nagyon neves főszerkesztője. Nekem társadalom-orvostan szakvizsgám van, tíz évig Nemzeti Egészségvédelmi Intézet osztályvezetője voltam, és kizárólag a természetes gyógymódok, mint például a dietetika, a fizioterápia, a stresszkezelés, gyógynövények egészségünk megtartása érdekében való szerepével foglalkoztam, tehát ebben a témában azért én is otthon vagyok.

Tudjuk, a fertőzöttek 1%-a lesz komolyabban beteg. De azok döntő része is civilizációs betegségektől szenved, és nem a vírus játssza a főszerepet elesettségükben. Nem egyszerűen ezen krónikus civilizációs betegségek mellett alakul ki a koronavírus fertőzés, tehát szakszóval nem komorbiditásról (társuló betegségek együttes jelenléte, kettő vagy több betegség fellépése egyidőben) van szó, hanem szindémiáról (terjedő együtthatás), amikor a főszerep a meglévő betegségé, és csak egészen elenyésző szerepe van a koronavírusnak. Azt mondja az említett cikk tehát, hogy emellett teljesen mindegy, hogy van-e hatásos vakcina, rendelkezésre áll-e gyógyszer. A betegség csupán járványtani, de akár orvosi megítélése bukásra van ítélve. A gazdasági károk , az elszegényedés, sokkal több halálesetet okoz majd, mint maga a koronavírus. Aztán, az emberek közel 60%-a, más közlemények szerint akár 83%-a már rendelkezik az új vírus ellen egy úgynevezett T-sejtes immunitással a korábbi koronavírusokkal, tehát a megfázást okozó vírusokkal való találkozás révén, és a gyerekek közel 60%-a, a felnőttek 6%-a rendelkezik már antitestekkel is. Ha több, mint 60%, akár 83% már ellenálló, akkor nem lehetséges semmilyen súlyos lefolyású járvány, ami rohamosan elterjedne. Tehát, nincs ok a pánikra.

A Covid-19-ben meghalt személyek közül a 65 életév alattiak aránya 10 európai országban és Kanadában 4,8%-tól 9,3%, az Egyesült Királyságban ez a szám 13 %. (Magyarországon saját számításaim alapján , amit a koronavirus.gov.hu alapján tettem meg, 9,5%). Ezekben az országokban a 65 év alattiak Covid-19-cel összefüggő halálozása 36-84-szer kisebb, mint a 65 év felettiek esetén. A 65 év alattiak halálozásának abszolút kockázata 6-tól 249 per millió lakos arány. A 6 az Kanadára, a 249 az New York City-re vonatkozik. Míg a 80 év felettiek hasonló rizikója 0,3 Floridában, 10,6 New York-ban 1000 lakosra vetítve. Tehát óriási különbség van a 65 év alattiak veszélyeztetettsége és a 80 év felettiek veszélyeztetettsége között. A 65 év alattiak Covid-ban való elhalálozásának az esélye a legtöbb országban a szerző szerint annyi, mint a 7-150 km/nap sebességű autózásból fakadó közlekedési balesetek okozta haláloké, írják a tudományos közlemény szerzői, Joannidis professzor és csapata (https://covid19.elsevierpure.com/en/publications/population-level-covid-19-mortality-risk-for-non-elderly-individu).

Aztán a következő közlemény a PCR tesztekről, de erről már én is nagyon sokszor beszéltem, illetve annak az alkalmatlanságáról. Sajnos, a helyzet semmiben nem javult azóta. A PCR teszteket továbbra is úgy használják, mintha tényleg alkalmas lenne, a SARS-COV2 vírus, sőt, a Covid-19 betegség azonosítására is, mintha egy diagnózist határozna meg. Nem én, hanem tudományos közlemények , mint például az oxfordi CEBM mondják most már, hogy a teszt hamis eredményeket ad. Biztosan tudjuk, hogy a több tesztelés több hamis pozitív eredményt ad. Bizonyos ciklusszám felett a teszt fertőzésre képtelen vírusrészeket mutat. Tudjuk, hogy a PCR tesztek sok esetben fertőzöttek magával a koronavírussal. Tudjuk, hogy a tesztelés közben nem csupán RNS mintát vesznek, hanem mindenkitől begyűjtenek DNS mintát is, amit talán egy központi adatbankban helyeznek el, holott a DNS mintavételhez, az adataink továbbításához a beleegyezésünket kellene adjuk.. Tudjuk, hogy a PCR tesztek eredménye a ciklusszámtól nagyon függ. Olyannyira, hogy 33 ciklus felett már nem találnak élő, vagyis fertőzőképes vírusokat. Újabban sikersztoriként számoltak be arról, hogy újfajta gyors antigén tesztet alkalmaznak a magyar hatóságok is a gyakorlatban. Csodálatos lenne, ha egy teszttel meg lehetne határozni , hogy ki a beteg, de mivel a betegség, tehát a kórkép sincs meghatározva, a vírus nincs izolálva, a vírussal nem történt egészségesek visszafertőzése, a betegek esetén pedig nem történt meg annak igazolása, hogy milyen arányban vesz részt a kórkép kialakításában a koronavírus és milyen arányban más kórokozó. Így egy gyors antigén-, tehát vírusteszt sem mond semmit arról, hogy valaki beteg-e, volt-e beteg, fertőz-e, van-e ellenállása, igényel-e bármiféle kezelést, milyen súlyosságú esetről van szó. Ez, úgy tűnik, hogy csupán alibi-teszt. Hogy valamire lehessen hivatkozni valamilyen eljárás során. Megjegyzem, azt sem tudjuk, hogy mi a PCR teszt és az újfajta antigén teszt közötti kapcsolat, mint ahogy korábban sem tudtuk, hogy mi a kapcsolat a PCR teszt és az IDG típusú tesztelések között, hiszen mindkettő valamit megmond, de nem lehet egyiket a másikkal helyettesíteni. Sőt, igazából teljes homály fedi azt is, hogy melyik mit mutat ki erről a betegségről.

Azt is tudjuk már, hogy a lezárások és a maszkhordás egyáltalán nem csökkenti a Covid-19 miatti halálozást. Számtalan tanulmány jelent meg már arról, hogy a lockdown-t elrendelő országok nemhogy nem javították a statisztikáikat, hanem rontották a lockdown-mentes országokhoz képest. Lásd Svédország, USA, Japán, Dél-Korea, Fehéroroszország helyzetét. Nincs tehát súlyos járvány. Akkor mégis mi a fene történik körülöttünk?. Hogy jobban megértsük, ahhoz jó, ha megnézzük azokat az országokat, ahol már a szörnyű forgatókönyvvel előbb járnak, int nálunk. Ne felejtsük el, hogy a forgatókönyv szerint minden országban ugyanazt a menetrendet követik, csak fáziskülönbségek vannak. . Magyarországon, mint más országokban is, a médiában, ahonnét az emberek a hitelességet, az igazságot, a hamis hírek kritikáját, az eligazodást várnák, egy világméretű, egységes akaratot kinyilvánítva ugyanazt az indokolatlan pánikot gerjesztik. A céljuk, hogy Ön rettegjen. Hogy fokozatosan minden óvintézkedést elfogadjon, ezzel szabadságát egyre inkább önként korlátozza, és a pszichológiai játszma kitalálói Önt feltétel nélkül engedelmességre bírják. Először csak maradj otthon. Aztán maszk nélkül ne menj sehova. Zárt térben mindig hordjál maszkot. Aztán már maszk minden térben, aztán húzzuk minél magasabbra a maszkot minden üzletben, majd a gyerekeknek is, majd pedig otthon is. Hiszen látunk már erre is példákat a világban. S ha nem tartja be, akkor betörhetnek az otthonába és elhurcolhatják, illetve oltást kell felvegyen, ha nem akar, majd kényszeríthetik is. . Aztán többször is, évente kötelező oltás kell , és egy chip, ami bizonyítja, hogy minden oltást felvett már. Ismerőseim mondják, hogy már építik az angliai repülőtereken az oltást felderítő kapukat. Hogy? Azt meg már hogyan is? Ahhoz valamit be kellett adni a védőoltással, amit a kapu érzékelni tud, hiszen normálisan egy védőoltást semmilyen kapu nem fog érzékelni. Ez nagyon durva szintig fog eljutni, ha ebbe a menetrendbe mindenki beleegyezik. Csak azért, hogy megértsék, mire megy ki a játék, nézzük meg, hogy épp mi folyik Ausztráliában és mit szeretnének épp Kanadában a jogszabályok által bevezetni. Egyetemes alapjövedelmet adnak. Hú, de jó. Adósságot csökkentenek, vagy eltörlik. Viszont cserébe le kell mondjon örökre a magántulajdonáról, a vagyonáról. Teljes utazási korlátozás, még a tartományokon belül is. Katonaságot kivezényelnek a városokba, s az utak mentén lévő ellenőrző pontokra. Az egyének el kell fogadják a Covid-19 , majd a Covid-21 oltási ütemtervben való részvételt. A Health Pass-t, vagyis ezt az egészségbizonyítványt, ami egy fényképes azonosítóval ellátott chip-rendszer, ezt is el kell fogadják. Tudni kell, hogy nem egy oltást jelent, hanem a rendszeres oltást. Úgynevezett FEMA táborokat építenek szerte az országban, hogy a kötelező intézkedéseknek ellenállókat ott tartsák fogva. Akik megtagadják a részvételt, azoknak a lezárás a végtelenségig fog tartani. Őket FEMA táborokba helyezik át, minden vagyonukat lefoglalják.

Ugye, azt halljuk,hogy a járvány második hulláma napról napra erősödik, és egyre több a beteg ember. Aki ezt még mindig nem érti, ez azért van, mert egyre több tesztet csinálnak, és azért van, hogy egyre több embert szoktassanak hozzá a gondolathoz, hogy elfogadja az előírásokat. Németországban egymillió tesztet végeznek naponta. És a hamis pozitív tesztek révén természetes, hogy egyre fentebb mennek az elképesztően semmit nem mondó, de rémületet keltő statisztikák. Jelenleg nincs semmilyen orvosi indoka a járványügyi intézkedéseknek, hiszen nem látjuk a beteg embereket. Ha mindannyian az ellenálló képességünket erősítenénk, akkor valóban védenénk magunkat bármilyen fertőzés ellen. Szervezetünk erősíthető vitaminokkal és táplálkozással és szabad levegőn való mozgással és számtalan természetes gyógymóddal. A maszk, a távolságtartás megbetegít, már csak lelkileg is. A pánik nem jól kezelt stressz, és az is megbetegít.

Mindent forgatókönyvből adnak elő. Melyek ezek a forgatókönyvek? Rockefeller Alapítvány, Világbank , Világgazdasági Fórum, ENSZ, WHO, mindegyik írt egy forgatókönyvet. Ezeket sok évvel ezelőtt megírták. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem az összeesküvés gyakorlata. És csak az nem látja, aki nem akarja. Föl lehet lapozni az interneten. A Világbank 2025-ig karantént tervez. Egyfolytában. Becsuknak bennünket és 2025-ig ki sem engednek. Tehát, ha most bezárnak,akkor több évig ezt akarják és nem hagyják abba. Az ENSZ forgatókönyv az emberek rabszolgasorba kényszerítése. Az ENSZ 17 pontba sűrítette ugyanis , mit kell elérni. Ennek a lényege, hogy megoldhatatlan nyomorba döntse az embereket, és tovább gazdagítsa a nagyvállalatokat. Olyan pontok tartoznak ide, hogy mindenki minimális jövedelmet kap, de ez egyben megakadályozza, hogy saját magán segíteni tudjon. Úgy szüntetik meg az éhínséget, hogy a GMO, tehát genetikailag módosított élelmiszerek termelését fokozzák, ismert kulcsvállalatokon keresztül, miközben lehetetlenné teszik az egészséges élelmiszerek megtermelését, hiszen mindaz, aki ezt megtermelhetné, tönkremegy. Az egészséges életet kötelezővé teszik, 100 védőoltás segítségével. Valamint kémiai gyógyszerek folyamatos fogyasztásának előírása segítségével. Ezt nevezik ők egészségmegőrzésnek. Agenda 21 néven írtak egy programot, melyet 1992-ben a Rió-i Fenntartható Fejlődés Konferencián tettek közzé. Ebben részletesen meghatározták a mostani vírusjárvány céljait, és annak elérésének a forgatókönyvét. Csak keressen rá, Agenda 21. Számtalan írást és hivatkozást talál, mely ezekről beszél. De a WHO is hasonlóan pontosan megtervezte előre ennek a járványnak az eseményeit. Depopuláció, genocídium zajlik. 2025-re megdöbbentő népességarányokat akarnak elérni. Csakhogy mást nem mondjak, a jelenlegi 81 milliós Németországból 31 milliót akarnak csinálni. Ami ugye 50 millió ember eltüntetését jelenti. Hová fognak tűnni?

Felvetődik a kérdés tehát, ha nem használ , akkor miért kell maszkot hordani és távolságot tartani? Ennek három célja van. 1. Megmutatni, hogy Önnel , velünk, bármit meg lehet csinálni. És azt , hogy ez minimális szintje az általuk elvárt engedelmességnek. A 2. ok, amiért maszkot hordunk, az is egy szimbólum. Annak a szimbóluma, hogy nekünk nem kell megszólalnunk, nem kell a világ dolgaiba beleszólnunk. És nem is kell egymást ismernünk sem. Hiszen meg sem ismerem az ismerősömet, akivel találkozom az utcán, mert eltakarja az egész arcát. A 3. ok pedig az, hogy a maszk hordása megbetegít. Bizonyos köröknek jól jön, ha mi megbetegszünk. Tehát a maszk annak a szimbóluma, hogy bizonyos körök rabszolgái vagyunk. A maszk azért is megbetegít, mert félelmet kelt. Mert mindenkiben folyamatosan azt tudatosítja, hogy nagy a baj, és erre őt utcán, boltban, mindenütt emlékeztetni kell.

Ugye, mindannyian tudjuk, hogy a háborúkat eddig fegyverekkel vívták. Azzal a céllal, hogy emberek pusztuljanak el, hogy területeket, gazdasági érdekeket szerezzenek meg. Ez elavult. Ma pszichológiával, sokkal kisebb ráfordítással és sokkal nagyobb sikerrel tudják elpusztítani az embereket, és még engedelmes szolgákká is tehetik a maradék túlélő lakosságot. Most ez folyik. Tesztelik, hogy milyen mértékig lehet uralom alá hajtani, engedelmességre kényszeríteni a lakosságot. Öngyilkosságot, a javak gazdasági tönkretételét, a családi és emberi kapcsolatok tönkretételét várják el azokon az embereken keresztül, akik teljes meggyőződéssel elhiszik ezt a sok marhaságot a koronavírussal kapcsolatban. Szeretném, ha megértenék minél többen, hogy ez maga a 3. világháború. Ennek nem lesz magától vége, ezt addig fogják folytatni, akár évekig, amíg mindem tönkre nem megy és nagyon sokan meg nem halnak. Illetve amíg mindenki azt nem csinálja, amit ők szeretnének. Ön kételkedik, mert azt gondolja, hogyan lehetséges, hogy a világ minden részén ugyanazt mondják. Igen, ez elképesztő, de mégis lehetséges. Elaludtunk. Minden hatalom, minden gazdasági vagyontárgy, sőt, még maguk az országok is cégként egy szűk csoport érdekeit szolgálják. Biztos eligazodási pontjaink, mint például kedvenc pártunk, kormányunk, hatóságok, intézmények, kedvenc orvosunk, szolgáltatónk, mind, árulás révén most ellenünk játszik. Ha Ön elhiszi, amit mondanak, akkor Ön elveszett.

Viszont vannak azért jó hírek. Egyre több orvos ébred fel, például német ärzte-für-aufklärung . Több, mint 600-an, de legalább 1500 más egészségügyi szakember és tudós léptek egységbe, majd később megalakították az acu2020-at, az Außerparlamentarischer Corona Untersuchungsausschuss-t.Ez a német kifejezés azt jelenti, hogy Parlamenten Kívüli Vizsgálóbizottság a Koronajelenséggel Kapcsolatban. Ennek igen nagy jelentősége volt a jövőnk szempontjából, mert nagyon sok magas megbecsültségű egyetemi professzor mondta el, illetve fogalmazta meg azt a véleményét, nyilatkozatát, amelynek segítségével feltárhatók az elkövetett bűncselekmények és egyéb visszaélések , eltúlzott intézkedések, amelyek az emberek hátrányára, kárára születtek. Újabb fontos lépés, hogy megszólaltak a konzervatív oldal járványügyi professzorai, például a Nagy Barrington nyilatkozatban, majd a Tisztánlátó Orvosok Világszövetségének a megalakítása is egy óriási lépés. Ezeket mind megtalálják az interneten, kedves Kollégák, hogyha Önöket érdekli, hogy hogyan lehet kapcsolódni egy olyan világ-orvosi megmozduláshoz, amely megpróbálja ezt az eszement jelenséget megállítani. Magyarországon mi, az Orvosok a Tisztánlátásért , a www.orvosokatisztánlátásért.hu-n gyűjtjük azokat az információkat, szakmai anyagokat, amelyek segíthetnek mind a kollégáknak, mind a lakosságnak megérteni a jelen helyzetet. Hiszek abban, hogy ez egy új kor kezdete is egyben. Erősítsük hát a jó híreket. Bár továbbra is nagy hatékonysággal működtetik a sötét, megfélemlítést akaró erők a világcirkuszt, de egyre többen ébrednek, és állnak a jó oldalra, lépnek ki a bohóc szerepből. Például a német Baden Würtemberg tartományban az emberek folyamatos tiltakozása nyomán a maszkviselést eltörölték az iskolákban. Aztán az USA-ban és Németországban nagy perek indulnak a lakosságot megnyomorítani, félrevezeti akaró bűnözők ellen. Itthon a tiszti főorvos nyilatkozatával eltörölte a maszkhordási kötelezettséget az iskolákban. És higgyék el, az is nagyon jó hír, hogy mi, magyarok még mindig sokkal kevesebb korlátozást kell megéljünk a napjainkban, mint mondjuk Ausztráliában, ahol börtönbe csukják, vagy a Fülöp szigeteken, ahol akár lelövik , vagy Szlovákiában, ahol 1400 euróra büntetik a maszkot nem hordókat. Bár nem tudjuk, hogy ez meddig tart ki, de, higgyék el, vége lesz az egésznek. A végén győz az igazság, győz a jó szándék, ha mindannyian akarjuk, vége lesz a világcirkusznak. Ahogyan mindig mondtam, most is: kövessék a szabályokat, de gyűjtsék a tudást. Fertőzzenek a tudással másokat is. Minden nap egy, de inkább két személyt , így lesz az R érték nagyobb, mint 1, és a világcirkusz elleni küzdelem így ér eredményt. Félelem helyett pozitív, szeretetteljes gondolatokat és a Jó Isten áldását kívánom Önöknek.



További írások a koronavírussal kapcsolatosan:

Viganò érsek a katolikus-honlap.hu-n: A Deep Church és a Deep State szoros szövetsége a keresztényellenes társadalom megvalósításának érdekében

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése