2018. február 6., kedd

Soros megpróbálja megakadályozni Izrael deportációs terveit


Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt állítja, hogy George Soros pénzeli azokat a szervezeteket, melyek megpróbálják megkadályozni több ezer afrikai bevándorló deportálását.
Netanjahu vasárnap a Likud minisztereinek azt mondta, Soros egy újabb kampányt kezdett, mellyel megpróbálja megakadályozni több ezer afrikai migráns eltávolítását Izraelből. A miniszterelnök szerint Soros tőkéje áll a kormányellenes tüntetések mögött is, mellyel megpróbál civil látszatot adni a külföldi beavatkozásnak.
“George Soros támogatja a tüntetéseket is. Korábban Obama több mint kétmillió beszivárgót deportált, de akkor ezzel semmi gondja nem volt (Sorosnak)” – mondta.
A Haaretz beszámolója szerint Soros tagadja a vádakat, de eközben azt állítja, hogy egyetért a tüntetőkkel, és szerinte nem kellene deportálni az országba illegálisan beszökő afrikaiakat.
2017. július elején Izrael budapesti nagykövetsége élesen bírálta a magyar kormányt a G. Soros tevékenységével kapcsolatos plakátkampány miatt, amit antiszemitának neveztek. Később azonban Netanjahu utasítására a külügyminisztérium visszavonta a magyar kormányt elítélő nagyköveti nyilatkozatot.
2007. óta mintegy 60000 migráns lépett be Izrael területére az egyiptomi határ irányából, a sivatagon át. A kormány nemrég elkezdte kiadni a deportálási rendeleteket, és 60 napot adtak a migránsoknak arra, hogy önként elhagyják az országot.

http://www.hidfo.ru/2018/02/soros-megprobalja-megakadalyozni-izrael-deportacios-terveit/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése