Erdogan Rohani hidfo.ru
Törökország vezetői annak lehetőségével foglalkoznak, hogy szövetségre lépnek Iránnal és Oroszországgal, és közösen folytatják a szíriai terrorellenes műveleteket. A török államfő nemsokára Teheránba látogat, ahol megállapodás születhet a három ország szövetségre lépéséről.
Az iráni Fars hírügynökség szerint Recep Tayyip Erdogan a következő hét folyamán Teheránba érkezik; a látogatásra nem sokkal azután kerül sor, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfővel is találkozott Moszkvában.
Az Al-Hayat napilap szerint Erdogan nemrég tett egy rövid látogatást Iránban is – ez azt követően történt, hogy Törökországban elbukott a NATO által támogatott puccskísérlet, és a török elnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal, majd Hasszán Rohani iráni elnökkel. Később az orosz védelmi minisztérium megerősítette, hogy stratégiai bombázókat helyeztek el egy iráni légibázison, melyek onnan kiindulva vesznek részt a szíriai terrorellenes harcokban.
Az Erdogan és Putyin közt zajlott megbeszélésen szintén központi téma volt a szíriai válság. Később Binali Yildirim török miniszterelnök azt mondta, Törökország alapjaiban megváltoztatja a szíriai válsághoz való hozzáállását, emellett normalizálja kapcsolatait Iránnal – majd nyilvánosságra jutott, hogy az amerikaiak elkezdték kivonni atomfegyvereiket az Incirlik légibázisról.
Orosz politikai szakértők szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy Erdogan elfordulna a NATO-tól, ugyanakkor a jelenlegi tendencia alapján egy Ankara-Moszkva-Teherán tengely jöhet létre, amely közös erővel fogja rendezni a térségben kibontakozó válságokat. Sztaniszlav Tarasov szerint a Nyugat számos problémával magára hagyta Törökországot, emiatt Ankra mindinkább a térségi hatalmakkal való egyensúly megtalálására fog összpontosítani a következő években.


http://www.hidfo.ru/2016/08/torokorszag-szovetsegre-lephet-oroszorszaggal-es-irannal/