Európai Unió hidfo.ru
Két liberális demokrata EP-képviselő arra hívja fel a figyelmet, hogy a britek azért támogatják ilyen nagy arányban a kilépést, mert az Európai Unió jelen formájában elavulttá vált; szerintük teljes reformra van szükség, ami elsősorban a demokrácia helyreállítását jelenti.
Az Egyesült Királyság június 23-i népszavazása az Európai Unió több mint 40 év alatt kialakult közmegítélésének próbája lesz. Hans van Baalen, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért pártelnöke az EUObserver hasábjain közölt publicisztikában ennek kapcsán azt fejtegeti, hogy a britekre most mindennél nagyobb szükség lenne az Európai Unióban, hiszen a referendum kiírása, majd az uniós tagság fenntartása elősegítheti az EU belső reformját. “Az Egyesült Királyság Hollandia kulcsfontosságú szövetségese az EU-ban, és ez a szövetség ellensúlyt képez a francia-német fennhatósággal szemben. Továbbá, a hollandok és a britek ugyanazon cél megvalósításán dolgoznak: eltörölni a fölösleges szabályozásokat, megerősíteni a nemzeti parlamenteket, befejezni a belső piac integrációját, és lefektetni újabb szabadkereskedelmi egyezmények alapjait, melyek gazdasági növekedést hozhatnak.” – mondta.
Guy Verhofstadt, Belgium volt miniszterelnöke szerint eközben a brit kilépési referendum egy történelmi lehetőséget jelent Európa újjáépítésére, és az Európai Unió demokratikus működésének helyreállítására – hiszen felhívja a figyelmet arra, hogy a tagállamok lakosságának tekintélyes része nincs megelégedve a mai állapotokkal.
Februárban David Cameron brit miniszterelnök számos téren mentességet vívott ki országa számára a további integráció alól, hogy ezáltal kordában tartsa az euroszkeptikus hangokat, melyek immár saját pártján belül is felerősödtek. A kilépési referendum előtti vitának gerincét alkotta az EU-n belülről és kívülről érkező gazdasági bevándorlók szociális juttatásainak kérdése, majd Cameron javaslatokat tett egy újabb megállapodásra, mely lehetővé tenné, hogy a tagállamok bármely uniós törvényt megvétózzanak.
Verhofstadt azt mondta, a britek részéről nem megfelelő döntés lenne az Európai Unióból kilépés, hiszen ez számukra is negatív következményekkel járna, emellett az EU belső reformját is lehetetlenné tenné, ezzel előidézve az unió lassú felbomlását. Ehelyett szerinte alapjaiban kellene megreformálni az EU-t: ennek első lépései lennének az Európai Bizottság kisebb létszámra csökkentése, valamint egy cselekvőképes európai határőrség és egy új védelmi közösség létrehozása.

http://www.hidfo.ru/2016/06/a-reformok-szuksegesseget-igazolja-a-brit-referendum/



Az Európai Unió széthullására figyelmeztet Donald Tusk

Két nappal a brit kilépési referendum előtt az Európai Tanács elnöke arra figyelmeztet, hogy az Egyesült Királyság távozása az első, az Európai Unió széthullása felé tett lépés lenne. Tusk szintén megijedt az elszakadási törekvés “komollyá válásától”, és a teljes reform lehetőségét helyezte kilátásba.
A politikus Portugáliában tett nyilatkozatában az Európai Unió összes tagállamának vezetőit megszólítva azt mondta, az EU-nak szüksége van minden európai országra, hiszen “csak együtt vagyunk képesek megbirkózni a kihívásokkal”. Tusk egyúttal a brit kampányban is részt vesz, és felszólította a brit választókat, hogy “maradjatok velünk, mert távozásotokkal nem csak Európa, hanem az egész transzatlanti közösség válna gyengébbé.”
Tusk figyelmeztetése annak köszönhető, hogy a brit referendum – függetlenül annak várható eredményétől – egész Európában felhívta a figyelmet az EU alapértékének tekintett demokrácia háttérbe szorítására. Amióta az országok csatlakoztak az Európai Unióhoz, sehol nem kaptak lehetőséget arra, hogy véleményt nyilvánítsanak arról, meg vannak-e elégedve az uniós tagság eredményeivel. Mivel az uniós csatlakozást minden atlantista politikus egy visszafordíthatatlan folyamatnak tekinti, ez lehetőséget ad a brüsszeli vezetőknek arra, hogy semmibe vegyék a tagállamok többségi lakosságának követeléseit.
A friss közvélemény-kutatások azonban abban megegyező eredményt mutatnak, hogy a brit lakosság fele a kilépést támogatja. Ezáltal az ún. “euroszkepticizmus” is új értelmezési keretbe helyeződik, hiszen többé nem jellemezhető kizárólag a gazdaságilag elmaradott periféria-országokban mutatkozó jelenségként. Az Edinburgh Egyetem által márciusban végzett felmérésből kiderült, hogy többek között Franciaországban is a lakosság 53%-a akar népszavazást tartani az uniós tagságról, miközben Svédországban, Németországban és Spanyolországban szintén többen akarnak népszavazást, mint ahányan ellenzik azt. Egy Hollandiában készült felmérés hetekkel ezelőtt szintén azt mutatta, hogy a holland lakosság többsége is tartani akar egy a brit referendumhoz hasonló szavazást – függetlenül a brit referendum eredményétől.

http://www.hidfo.ru/2016/06/az-europai-unio-szethullasara-figyelmeztet-donald-tusk/