Éjfélkor lezárásra kerül a horvát-magyar határszakasz, mert az Európai Unió alkalmatlannak bizonyult saját külső határainak megvédésére. Befolyásos civil szervezetek, és a NATO vezetői is nyomás alatt tartják az uniós politikusokat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón közölte, hogy az Európai Tanács tegnapi ülésén sem született olyan döntést, ami lehetővé tenné az Európai Unió külső határainak megvédését, emiatt Magyarország tagállami szinten kell lépéseket tegyen a határok védelmére. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Görögország továbbra sem felel meg a schengeni jogszabályoknak, a bevándorlókat korlátozás nélkül beengedik, majd nem regisztrálják. A schengeni rendszer hibás működése Görögországgal kezdődik, mert az ország határai nyitottak, az afrikai és közel-keleti migránsok korlátozás nélkül özönlenek Görögországon át az Európai Unió területére.
A kormány ezért úgy döntött, hogy éjféltől lezárja a teljes horvát határszakaszt az illegális bevándorlók előtt. A határátkelőhelyek továbbra is üzemelnek, tehát aki legálisan lépne Magyarország területére, az semmilyen korlátozásba nem ütközik. Magyarország déli határainak lezárására vélhetően addig lesz szükség, ameddig az Európai Unió döntést nem hoz arról, hogy az unió külső határait közös erővel lezárja, vagy a tagállamokat saját schengeni külső határaik megvédésére – uniós kötelezettségeik betartására – rákényszerítse.
Szeptember közepén huszonnyolc európai szabadkőműves páholy írt alá egy közös nyilatkozatot, amiben felszólították az európai vezetőket, hogy engedélyezzék a korlátlan bevándorlást, és ne zárják le az Európai Unió határait. Ellenkező esetre megosztottságot és konfliktusokat helyeztek kilátásba. A Katholisches.info magazin a nyilatkozat kapcsán hangsúlyozta, hogy azt nem csak nyugat-európai szabadkőműves páholyok, hanem Görögország Nagypáholya és Olaszország Nagypáholya is aláírta.
Görögországon és Olaszországon át húzódik az Európába irányuló bevándorlás két fő útvonala, és hazánk amiatt szorult rá a déli határok lezárására, mert Görögország ellenőrizetlen módon, korlátlanul engedi be Európába a migránsokat olyan országokból, ahol nemzetközi terrorszervezetek kiterjedt hálózata fegyveres harcot folytat az állam ellen.
Mint a fenti nyilatkozat is mutatja, az Európai Unió vezetői fokozott nyomásnak vannak kitéve a bevándorlást ideológiai alapon támogató “civil szervezetek” részéről. A NATO vezetői szintén nyomást gyakorolhatnak az Európai Unió politikai vezetőire, mert a korlátlan bevándorlás Európába importálja a terrorizmus kockázatát, ami lehetővé tenné a NATO számára, hogy rendfenntartó erőként újradefiniálja magát.

http://hidfo.ru/2015/10/az-europai-uniot-kulso-erok-akadalyozzak-a-hatarok-lezarasaban/