Ewa Kopacz lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök hadiipari együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá pénteken a sziléziai Siemianowice Slaskieben.

A dokumentum értelmében a lengyel és a szlovák hadiipari cégek közösen fejlesztik tovább a lengyel Rosomak páncélozott szállító járművet, és az új változatból Lengyelország 3 év alatt 30 darabot szállít Szlovákiának. A két kormányfő a Rosomak harcjárműveket gyártó PGZ hadiipari cég siemianowicei üzemében, a két védelmi miniszter jelenlétében írta alá a dokumentumot.


A harcjármű új, Rosomak-Scipio-nak elnevezett változatát a szlovák EVPU hadiipari cég távirányítású lövegtoronnyal bővíti ki. A szándéknyilatkozat végrehajtási szerződését a következő hetekben dolgozzák ki.

Ewa Kopacz a szándéknyilatkozat aláírását követő, Robert Ficóval közösen tartott sajtóértekezleten elmondta: a Rosomak-Scipiót a tervek szerint nemcsak a szlovák és a lengyel hadsereg használja majd, hanem a többi NATO-országnak is felajánlják. Kopacz a tíz éve gyártott, az afgánisztáni lengyel békemisszió során is használt Rosomak harcjárművet a lengyel hadiipar rendszerváltás utáni legnagyobb sikerének nevezte, és reményének adott hangot, hogy az új változat erősíti a közép-európai térség biztonságát.

Fico elmondta: a Rosomak-Scipio jelentősen elősegíti a szlovák hadsereg szükséges korszerűsítését. A szlovák-lengyel hadiipari együttműködés méltatása mellett Fico kitért a térség légvédelmi rendszerének szerinte szükséges fejlesztésére is. Kijelentette, hogy e tekintetben Szlovákia jól együttműködik Csehországgal, és ezt az együttműködést Lengyelországra és az egész visegrádi csoportra szeretné kiterjeszteni.


MTI