A döbrögisták megoldása a szegénységre: amiről nem beszélünk, az nincs is

Újabban a szegénységgel kapcsolatos diskurzusokban (is) bizonyítja a kormányoldal, hogy egy teljesen más párhuzamos valóságban él. Balog Zoltán, egy szegénységről szóló konferencián azzal nyitott, hogy szerinte értelmetlen arról vitatkozni, hogy nő, vagy csökken a szegénység. Aztán mégis arról próbálta meggyőzni hallgatóságát, hogy az bizony csökken.

A Emmi minisztere szerint a közmunkások jobban jártak azzal, hogy a segélynél jóval többet visznek haza. Csakhogy pont a legutóbbi blogunkban mutattunk rá arra, hogy durván terjed a dolgozói szegénység, vagyis már a munka sem véd meg a nélkülözéstől. Az Emmi valósággal való hadakozását jól szemlélteti az az internetre kikerült anyag, amelyben megtiltották a dolgozóknak (az egységes kommunikáció érdekében), hogy olyan szavakat használjanak, mint például stadion, gyermekszegénység és mélyszegénység.

Eközben a szakemberek egyetértenek abban, hogy komoly egzisztenciális válság van Magyarországon. Hazánk egyre jobban marad le régiós versenytársaitól jövedelemszintben és szegénységi arányban. A társadalom szerkezete pedig egy fenék nehéz piramishoz kezd hasonlítani: a nélkülözők száma nő, miközben a középosztály egyre szűkül.

Ha nem beszélünk róla, nem is létezik?

Úgy tűnik, az Emmi ezzel próbálkozik, ráadásul érdemi vitát sem hajlandó folytatni róla. Pedig nem sokat kell keresgélnünk olyan mutatók után, amelyek világosan mutatják a negatív folyamatokat. A visegrádi országok közül csak Magyarországon emelkedett a szegények aránya, a többi ország képes volt gátat szabni a szegénység növekedésének, sőt sikerült mérsékelni a szegények számát (legnagyobb mértékben a lengyeleknél (19,5), majd a szlovákoknál (12,2) és a cseheknél 5 százalékponttal).

2003-ban a háztartások egy főre jutó bruttó jövedelmének tekintetében Szlovákia és Lengyelország még mögöttünk állt: a leglátványosabban fejlődő szlovákok 2007-ben előztek le minket, a lengyelek két évvel később. 2003-ban a magyar jövedelemszint 1500 euróval volt magasabb a szlovákokénál, 2012-ben pedig 1900 euróval már alacsonyabb annál. Ez a mutató 2003-ban az osztrákokénak 51, 2012-ben pedig 52 százaléka volt, így érdemben az osztrák jövedelemszinthez sem közeledtünk.

Terjed a dolgozói szegénység: kétmillió adózó a létminimum alatt

Míg a kormány a foglalkoztatási rekordokat ünnepli, fontos tény, hogy az adózók fele él a létminimum alatt. A szegénység hazai növekedéséről számtalan alkalommal beszámoltunk. Szembetűnő a munkaalapú szegénység kapcsán, hogy már a munkaerő-piaci részvétel sem véd meg a nélkülözéstől. A jövedelem egyértelműen a felső sávoknál koncentrálódik, 430 ezren, a felső tíz százalék tett szert a jövedelem 36 százalékára 2013-ban.

Eközben az alsó sávba tartozók, 740 ezren pedig kevesebb mint két százalékot birtokoltak. Az évi másfél millió forint alatt keresők (a létminimum alatt élők) részesedése az összjövedelemből pedig nem érte el a 19 százalékot sem. Ez a kör 2,2 milliós, vagyis az összes szja-bevalló (munkavállaló, egyéni vállalkozó) fele idetartozik – írja a Népszabadság a NAV adataira hivatkozva.

A Központi Statisztikai Hivatal tavaly is közzétette a létminimumösszegeket, de harmadik éve nem közlik, mennyien is élnek ez alatt. Utoljára 2010-ben közölték a létminimum alatt élők százalékos arányát, ekkor 37 százalék, azaz 3,7 millió ember élt a küszöb alatt. Pontos adatot immár nem tudunk, de a bűvös 4 milliós határt már 2012-ben átléphette a létminimum alatt élők száma.

Ez egymillióval több, mint a kétezres évek elején. Mindenesetre a létminimum összege jócskán lehagyta a nettó minimálbért: 2013-ban egy egyedülálló felnőttnek 87 ezer 510 forintra, egy két felnőttből és két gyerekből álló családnak 253 ezer 779 forintra, míg egy egyedülálló nyugdíjasnak 78 ezer 759 forint jövedelemre lett volna szüksége a létminimum eléréséhez.

Az új segélyezési politika: segélyért szavazatot

Amikor Balog Zoltánnak feltették a kérdést a konferencián, hogy mi történik akkor, ha bizonyos településeken a polgármester megfelelő szavazathoz köti a közmunkát, akkor annyit válaszolt, hogy az érintett forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz, vagy “legközelebb szavazzon a fideszes jelöltre. Vagy legalább hazudja azt, hogy rá szavazott.”

A közfoglalkoztatás “sikerén” felbuzdulva pedig azt tervezik, hogy 2018-ra a munkanélküli-segélyeket teljesen kiváltanák a közmunkával. A terv komolyságát mutatja, hogy az idei év lesz az első, amikor a közmunkára szánt összegek magasabbak, mint a munkanélküli ellátásokra szánt állami források.

Mi is írtunk arról, hogy a kistelepüléseken élők nagyobb mértékben vannak kiszolgáltatva a közigazgatásnak és az azt irányító (helyi és országos) politikának, mert az ellátórendszert folyamatosan úgy alakították át, hogy a forráskivonások mellett, a jellemzően politikus döntéshozókat egyre kevésbé kössék az egyértelműen számon kérhető, automatizmust teremtő szabályok.

A közfoglalkoztatás szerepének erősítése is növelte a programban történő részvételről döntő önkormányzati és járási vezetőknek az emberek mindennapi megélhetésére gyakorolt hatását. Így ez a rendszer személyes függőségi viszonyrendszer kialakulását eredményezheti. Mindezekhez még az is hozzájárul, hogy a kistelepüléseken nehezebb az információkhoz való hozzáférés is, és az internetet aktívan használók aránya jóval elmarad az országos átlagtól is.

Ezt a helyzetet jól mutatja az Átlátszó remek ábrája.

(tenytar)