2014. december 10., szerda

Putyin a nyugat halálos döfését készíti elő?

Az úgynevezett multi-kulti politika elterjesztése nem a mi kívánságunkra történt. Kieszelője a zsidó hatalmi központ, ellensége és gyökere a fehér "rassz", a faj, többek között a magyar faj, Gömbös, Szálasi, de különösen a német faj Luther-től, Schilleren át egészen Hitlerig. Felvetődik a kérdés, hogy végül is miért?
Mert ezek a fajok akik alapjában felismerték a világ pénzrendszere szervezőinek a kilétét és céljait, amit közismerté tettek. A pszichológiailag és katonailag kiszolgáltatott németeknél kitalálta a zsidó hatalmi központ a világtörténelemben a legnagyobb és egyben egyedülálló jogi bűncselekményét, az úgynevezett nürnbergi nemzetközi katonai tribunált. Ezen terrorista tribunálon keresztül létrejött a "hazugságok gyára", amely a történelmi eseményekről szóló "leírásokba" hazugságait "bebetonozta".


A nürnbergi perek során a katonai tribunál megkezdte az úgynevezett "zsidók kiirtását", mint tényt bizonyítani és ezzel az elkövetkezendő világpolitikát meghatározni. Ezek után létrehozták a nemzetiszocialista vádakat. Jellemzői ezen tárgyalásoknak a nürnbergi példa szerint, hogy a bizonyítékokat, amik a vádlott ártatlanságát bizonyítanák, elutasítják, vagyis nem adnak neki helyet a tárgyalás folyamán. Teljesen mindegy mit tett, de el kell ítélni! Az őrült hazugságokkal hozott ítéletek, a "morális" vezető vonal merénylete volt a német nép ellen. A "Nürnbergi-Tribunál" segítségével a zsidó lobbi, végleg elérte a tisztesség, az őszinteség, szavahihetőség emberiességet jellemző karakterének a fellágyítását. Sikerült a jogállamiság, az igazságosság és a nemzetközileg elfogadott jogokat alapjaiban kiiktatni, kiirtani. A hamis tanúzás, gyilkosságai, az igazságtalanság, legyőzte a civilizáció ősi értékeit: az igazságot, az emberségességet és a jogot.

Nürnberg csak arra volt jó, hogy az ellenfél marxizmus/globalizmus, Hitler idealista elképzelését, a népek szabadságát, tűzzel vassal kiirtsa és a világot egy titkos tervezetben foglaltak alapján rabszolgasorsba döntse. Az ellen-tervezet megsemmisítése úgy, hogy a népek szabadságát hirdető eszme képviselőit egy sátáni lármában megöli. Erre szükség volt, hogy minél nagyobb legyen a hatás a saját tervezetük kivitelezésének megvalósításához. Ezért kellett Nürnberg.
Ma már nemzetközileg is elismert, hogy a Német Császárság nem bűnös az első világháború kirobbantásában. A valóságban, tényleg nem volt okozója az I. Vh.-nak. Ennek ellenére a győztesek már akkor követelték a háborús pereket a legyőzött németek felett.


Évtizedeken keresztül az angolok az utolsó Hohenzoller uralkodót, a háború fő bűnösének tartotta. Az 1918-ba megtartott angol parlamenti választásokon a liberális Lioyd George azzal a jelszóval nyerte meg a választásokat, hogy "akasszuk fel a császárt"!
Már 1919-ben követelték a győztesek a német ártatlan értelmiség kiirtását, de az évtizedes hazugság-propaganda oda vezetett, hogy a németek elhiszik, hogy egyedüli okozói voltak az 1914-es és 1918-as eseményeinek!
Az első Vh. után, a barbár győztesek ténylegesen a Versaillesi "gyilkossági terv" (Scheidemann) 227-230 cikk "büntetési határozat" értelmében, II. Vilmos császárt, a nemzetközileg elfogadott erkölcsi törvények és a szentesített szerződések súlyos megsértésével vádolták és nyilvános vád alá helyezését követelték. 1920.február 3-án a szövetségesek egy kiadási listát nyújtottak át a birodalmi kormányzathoz, melyben ranggal és szolgálati megnevezéssel 895 személy kiadását követelték.

Valójában a Versaillesi-szerződés 228. cikke értelmében kérhették a szövetségesek a "háborús törvények és szokások megszegése miatt", a bűnös személyek kiszolgáltatását és katonai bíróság elé állítását. A háborús bűnösök pere ekkor elmaradt, mert az 1920. január 16-án benyújtott II. Vilmos császár kiadatásáról szóló követelést a holland kormányt uraló Wilhelmina királynő, 1920. január 20-án elutasította.
1919-be nem észrevétlenül, látható volt a weimári-kormány kötődése a szövetségesekhez, de karakterében még mindig nem volt oly romlott - amit nem mondhatunk el a mai német kormányról -, mert a Versaillesi-szerződés pontjai ellenére, egyetlen egy németet sem szolgáltattak ki a szövetségeseknek.

A Versaillesi-"gyilkossági terv" volt a kiváltója annak, hogy Adolf Hitler, a népfelszabadító tervezetével hatalomra került. Rajta kívül, a politikusok nagy többsége megalázkodva a szövetségesek előtt, hozzájárult a német nép kifosztásához. Adolf Hitler volt az, aki megígérte a német nép elleni bűncselekmények befejezését, melyet minden más, karakterében egészséges politikus megtehetett volna. De ennek ellenére senki nem merte megtenni ezt a lépést, mert a győztesek nem voltak hajlandók a német nép ellen a megaláztatást, a kifosztást a jogtalan jóvátételi követelést felhagyni, egy újabb háborút hirdettek meg a német nép ellen.

Ma már nemzetközileg elismert történészek bizonyítják, a korabeli bizonyítékok alapján, hogy Németország nem felelős az I. Vh. kirobbantásért. Maga a drezdai katonai múzeum igazgatója, a történész Mattias Rogg is igazolja, hogy a II. Vh. az I. Vh. következménye. (nagyon sokan tudták és tudjuk, hogy ez így volt, de kénytelen vagyok esetenként közismert személyek idézésére, mert még mindig ott tartunk, hogy a félreoktatott értelmiség még mindig nem képes az őt körülvevő valóságot elfogadni(ok-okozat). Végül is, a két Vh. összetartozik, nem érted a másodikat ha az elsőt nem ismered.


Szeretnék elétek tárni Vladimír Putyin beszédéből egy idézetet, melyet eddig egyetlen egy valamire való politikus a világon nem mert 45-óta kinyilvánítani, annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, hogy tudják. 2013.szeptember 19-én a Valdai-Club találkozáson a következőket nyilatkozta Putyin: "emlékezzünk a Versaillesi-szerződésre, mely orosz részvétel nélkül jött létre. Nagyon sok nemzetközileg elismert kutató vallja, hogy Versailles a II. Vh. szülője. Ezzel én egyértelműen egyetértek, mert a Versaillesi-szerződés kimondatlanul igazságtalan volt a német néppel szemben. Ezen megszorítások és terhek alatt összeroppant az ország. Ezzel a következő évszázad irányvonalát is lefektették.

Putyin ezzel igazolja Hitler, 1940 november 8-án elhangzott, az európai népekhez intézett beszédét. Hitler szó szerint: "Mit jelent ezeknek a nemzetközi hiénáknak a demokrácia, vagy a tekintélyalapon nyugvó állam? Nem érdekli őket. Egy van ami őket érdekli: hogy valaki hajlandó-e önmagát kiraboltatni? Igen, vagy nem? Hogy valaki elég buta ahhoz, hogy csendben legyen? Igen, vagy nem? Ha egy demokrácia elég lebutított ahhoz, hogy csendben maradjon, akkor ez jó. Ha egy tekintélyelven nyugvó állam kinyilvánítja, hogy ti továbbra már nem rabolhatjátok ki a népünket, sem belülről, sem kívülről, ez akkor rossz.

És mi van ma?

Maradjunk a nemzetközi porondon, a volt francia miniszterelnök kijelentésénél. Francois Mitterand: "az euró a folytatása a Versailles-nak", Németország fizetni fog, ezt hangoztatták már a húszas években, és ma még mindig fizet. Maastrich a Versaillesi-szerződés háború nélkül.
Mit is mond Putyin: minden embert mészárló univerzális-bűncselekmény, mellyel az I. Vh.-t a német nép ellen tervezték, majd a Versaillesi-gyilkossági tervvel a németeket teljesen kirabolni és megtizedelni szándékozott, ugyanazok felelősek a II. Vh. kitöréséért.
Putyin a 2013. szeptember 19-i találkozón tovább megy megnyilvánulásaiban. Az 1914-óta hangoztatottak, a lemenő nap országa, a nemzet, a Refugium vagy is a "fehér faj", az évezredes európai etnikum kiirtása. A hazugságok tömkelege a két világháború bűnösségéért, közvetve és közvetlen, állandóan követelik a minden elsöprő, pusztító multi-kulti politika folytatását, ezzel megfizetve a múltukban elkövetett "bűncselekményeikért".

Putyin: "van még egy alapvető dolog amire szeretném a figyelmüket ráirányítani. Egyes európia országokban sok szemszögből figyelembe véve a művileg létrehozott multikulturalizmus megalapozásának módját, igencsak érdekes kérdéseket vett fel már önmagában is. Egyesek ezeket a kérdéseket úgy válaszolják meg, hogy ezzel fizetünk a múltban elkövetett gyarmatosításokért. Ez nem véletlen, ahogy ma már sok európai politikus és közismert személyiség, a multikulturizmust nem hogy megkérdőjelezik, de egyszerűen meghiúsultnak tartja. Nem működik az, hogy egy idegen nyelvet egy idegen kultúra alapelemeit, más kultúrájú társadalomba beillesszék. Egy nemzet egységének szavatolásához szükséges, hogy az emberek egy civilizált azonossági fejlődésen menjenek keresztül, mégpedig a közösségüket meghatározó alapelveken keresztül és természetesen a felelősség vállalása a nemzetük alakulása iránt... új kezdetünkkor 1990-ben mondotta Szolzsenyicin, hogy a nemzet fő célja a XX. században a népesség fenntartása... a nemzetünk történései során sajnos az emberélet nem sokat számított.

Ha jól megfigyeljük, Putyin mondanivalóját, észrevesszük, hogy nem fogalmazott meg mást, mint amit Hitler a Harcom című művében leírt:

"Ma harc tombol egy nagy célért: egy kultúra harca a fennmaradásáért. Ez a kultúra átkarol évszázadok óta bennünket Görögországtól Németországig a népek országának felismerése, hogy nevelésben elsősorban nem csak az ismeretek továbbadása a cél, hanem egy egészséges ember létrehozatala."

Putyin tovább: "Oroszország az erejét ma és az elkövetkezendő évszázadban a lakosságának a képzése, a kreativitásának fejlesztése, a pszichikai és tudati egészségének a növelése és nem elsősorban a ásványi kincseinek kibányászása ahhoz, hogy az emberek hazafiságát növeljük, szükségünk van a nagy orosz kultúra és ismerete visszaállítására."

2013. decemberében a gyilkos zsidó bolsevizmust végkép elűzte azzal, hogy a kozákokat, akik Adolf Hitler Wehrmacht hadtestében Sztálin ellen harcoltak, követendő példaképként terjesztette az ifjúság elé. Most ez év vége felé, megfenyegette Németországot és a nyugatot, hogy még több igazság kerül napvilágra.
Nagyon jól tudja, hogy a nyugati politikai rendszer csak is a hazugságokra épül. Ha az igazság nyilvánosságra kerül, az elsüllyedésük megállíthatatlan. Egy Moszkvában megtartott történész-kongresszuson Putyin, a Hitler-Sztálin szerződést nem tartotta rossz ötletnek. Ha valakik nem tudnák, ebben a szerződésben osztották fel Lengyelországot a szovjet és a német birodalom között. Ennek az 1939-ben létrejött szerződésnek a meglétét Moszkva még 1989-ig tagadta.

Putyin nagyon sokáig abba a hiszemben tartotta magát, hogy a nyugat Oroszországot elfogadja és a további NATO általi bekerítéseket nem folytatja, ígéretben tartotta magát az NSZK által kívánt történelmi hazugságokhoz. Még 2009 be Putyin úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió és a nemzetiszocialista Németország 1934 és 1939 között kötött szerződései "morálisan nem elfogadhatók".

És most mi ez az új irányzat?

2014. november 5-én az orosz fiatal történészek találkozóján Putyin még rátett egy lapáttal, a szovjet történelem egy fontos részét kiigazította. Úgy fogalmazott, hogy az 1939-ben megkötött 'Molotov-Ribbentropp' szerződés, amit Moszkva és Hitler-i Németországa aláírt, egy jó megállapodás volt.

Mitől fél legjobban a nyugat és a Merkel-bagázs? Attól, hogy Putyin a fiatal történészeket utasította, vizsgálják felül a II. Vh. létrejöttének történetét... "én azt hiszem, hogy Churchill volt az, aki szűk körökben úgy fogalmazott: "most a háborúnak kell jönnie".
Úgy gondolom, ezek egyértelmű figyelmeztetések arra, hogy mielőbb kiderül a Hitler mögötti igazság, és napvilágra kerül az úgynevezett "holokauszt" valósága és az akkori zsidó politika. Putyinnak fegyverek nélkül is hatalmas eszköztár áll a rendelkezésére. Több tonna zárolt dokumentum vár arra, hogy számunkra feltárják a megtörténteket. Putyinnak tudomása van arról is, hogy Churchill gyilkolási mániája nem csak a német nép lemészárlására terjedt, ki mert a II. Vh. után követelte Moszkva atomfegyver általi megsemmisítését is. Egy FBI feljegyzésében a következők találhatók: "A világ civilizációjának a megmentése akkor lehetséges, ha az USA elnöke Oroszországot a világbéke veszélyeztetésével megpecsételi, és Oroszországot megtámadja. Ha egy atombombával Moszkva megsemmisítésre kerül, Oroszország "fejetlenné" válik. (deilymail.co.uk, 2014. november 8.)

Nézzük csak a dolgokat, a "világellenség" ördögök, mint Churchill, kicserélhetők. Hitler veszélyt jelentett a világ civilizációjára, Hitler csatavesztése után a "barát" Sztálin következett.


Ez ma úgy van, igy van, Szaddam Hussein egy igaz "barát" volt, majd "az emberiség ellensége". A listát a végtelenségig lehetne folytatni, hogy a lobbyk által kijelölt állam vezetője a "barátból" milyen hamar "halálos ellenség" lesz. Ez emlékeztet újból, a már előbb idézett Hitler 1940-es beszédére.
"Mit jelent ezeknek a nemzetközi hiénáknak a demokrácia vagy tekintélyen nyugvó állam? Nem érdekli őket. Egy ami őket érdekli: ha valaki hajlandó önmagát kiraboltatni? Igen vagy nem? Ha valaki elég buta ahhoz, hogy csendeben legyen? Igen vagy nem? Ha egy demokrácia igen lebutított ahhoz, hogy csendben maradjon, akkor ez jó. Ha egy tekintélyen nyugvó állam kinyilvánítja, hogy ti továbbra nem rabolhatjátok ki a népünket, sem belülről, sem kívülről, ez akkor rossz."

Ha figyelemmel kísérjük a 2006-ban Putyin "Felhívás a nemzethez" című beszédét, ugyanezt találjuk más megfogalmazásban: "ha a saját érdekeiről van szó, Washingtont nem érdekli a demokrácia vagy az emberi jogok... ahogy egy régi mondás tarja: "a farkas tudja, hogy mikor kell zabálnia és ö zabál anélkül hogy a másikat meghallgatná."

Egy időben Putyin országszerte egyre több emlékhelyeket emeltetett a szovjet terror áldozatainak. Ha egyre több emlékhely jön létre, akkor kivédhetetlen, hogy ne kerüljön sor a tettes felismerésére. Nem véletlen, hogy 2013. június 13-án egy zsidó könyvtár felavatásánál Putyin emlékeztette az ott lévőket, hogy az első szovjet kormány összetételét 85%-ban a zsidóság adta.

Ha összevetjük az eseményeket, valóban csak idő kérdése, hogy Putyin a halálos fegyvert az - a II. Vh. igazságát és az akkori zsidó politika ismertetését- beveti, és tudjuk mindannyian, hogy a lobby-rendszer csak is a hazugsággal tartható fent. Ahogy az igazság napvilágot lát, az utóbbi kimúlásra van ítélve.

Az események pozitív alakulása ellenére azért a figyelmetekbe ajánlom, hogy a nagyra tartott hitleri ideológiának a háttérből pénzelője ugyanaz volt, aki ellene harcolt.

A H.Res. 758. törvénnyel kapcsolatos események háttereként még érdemes megemlíteni, hogy az amerikai történelemben még ilyen gyorsan nem vittek keresztül törvényjavaslatot a képviselőházban. A története az, hogy 2014 november 18-án a külügyi bizottság egy rövid tárgyalás után visszaküldte a képviselőházba és december 4-én, tehát 16 nap múlva, 411:10 szavazati aránnyal, valójában egyhangúlag elfogadták. Tudnunk kell, hogy a kongresszus tagjait a lobbi ellenőrzi. A hadiipar, a Wall Street és nem utolsó sorban a texasi olajmágnások. "A háború mindig jó üzlet"! Még megemlíteném, a volt képviselő Dennis Kucinich megjegyzését: "Ez a tervezet Oroszország teljes elszigetelését követeli meg". Értelmezzük érthetően: Készüljünk fel egy Oroszország elleni háborúra.

/Aramis/

Amerika a háború ösvényén...

Az amerikai cionista vezetés felkészült a háborúra. A III. Vh. szenárióját a Pentagon már legalább egy évtizede előkészítette, most elkezdődött az operatív fegyveres katonai síkba való áthelyezése az oroszok ellen. Úgy a szenátusban, ahogy a kongresszusban, törvényjavaslatok lettek beterjesztve melyekben kielégítő háttér-információkkal szolgálnak egy Oroszország elleni háborúhoz.
Nem egy hidegháborúról beszélünk, a biztonsági felépítménye egy hidegháborúnak megsemmisülve. A kelet-nyugati diplomácia gyakorlatban nem működik. Ezt kiegészíti egy erőteljes háborús propaganda. Az ENSZ szinte ignorálja a végtelen háborús bűncselekményeket, amelyet a nyugati szövetségesek végrehajtottak és végre fognak hajtani.

A H.Res. 758 -as törvény, amit az amerikai képviselőház 2014.december 4-én jóváhagyott, (a szenátus még nem hagyta jóvá) nem más, mint szabad keretet biztosítani az amerikai elnöknek és a katonai főparancsnoknak a kongresszus jóváhagyása nélkül, szabad utat engedélyezve egy katonai konfrontációra az oroszok ellen.
A világ biztonsága a tét. Ez a történelmi szavazás valószínűség szerint világszerte milliók életét fogja befolyásolni. Erről természetesen a fősodratú média hallgat, és ez továbbra is fent áll.

A világunk, amit ismerünk, válaszút előtt áll. Moszkva az amerikai és a NATO fenyegetésre reagált. A határai veszélyben vannak. December 3- án az orosz katonai minisztérium bejelentette egy katona-politikai szervezet létrehozását, mely háború esetén a kormány tevékenységeit átveszi.

/Chossudovsky Prof./

Gyakorlatilag az USA és Oroszország felkészült a háborúra. Mindkét fél katonai irányítás bevezetését tervezi, csak egy problémájuk van, Európa, közöttük. Az európai katonai irányítás bevezetése hajszálon, illetve Európa-ellenes korrupt, cionista érdekeket kiszolgáló EU "irányításon" és a tagországok korrupt kormányain múlik. Az s. 2277-es USA törvény európai életbe léptetése azt fogja eredményezni, hogy az EU tagállamainak egy része nem fogadja el, és próbál semleges maradni, egy részük pedig az egyik vagy másik oldalhoz csatlakozna, de nincs "másik" oldal, ahogy "egyik" sem. Az s. 2277-es és a H.Res. 758-as USA törvények indoklásában olyan hazugságok szerepelnek, amelyekről a fél világ tudja, hogy pofátlanul koholt vádak, de igazából nem is ez a lényeges. A lényeg, hogy a cionisták Európát akarják elpusztítani és a maradványait felosztani. A "Molotov-Ribbentropp"-paktum mintájára ezúttal az USA és Oroszország között is készülhetett hasonló "Európa bőrére". Szerencsére ehhez katonának nevezett emberek is kellenek. Remélhetően ezek a mundérba bújtatott emberek, emberek maradnak egyenruhában is, és maguk és családjuk helyett elpusztítják az emberiség, honfi -és embertársaik embernek látszó ellenségeit... mi segítünk...

/Tulok/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése