2017. augusztus 10., csütörtök

Több kurd állam is feltűnhet a Közel-Kelet térképén

Egy iraki tartomány kormányzója szerint a kurdok több független államot is létrehozhatnak, mivel a Törökországban, Iránban és Szíriában élő kurdok külön népként határozzák meg magukat.
Kirkuk kormányzója, Najmaldin Karim a Szputnyik hírügynökségnek adott interjú során azt mondta, a kurdok valószínűleg több független államot fognak létrehozni, mert a különböző országok kurdok által lakott régióinak eltérő sajátosságai vannak, és külön népekként határozzák meg magukat. A kormányzó az arab országokat és az Arab Ligát említette példaként;
“Kurdisztán minden egyes részének saját eltérő vonásai vannak. A Törökországban, Iránban, Szíriában élő kurdok különféle módon határozzák meg magukat. Ahogy 22 különböző arab állam létezik, valószínűleg kurd államból is egynél több lesz” – mondta.
Iraki Kurdisztán elnöke, Maszud Barzani június 7-én jelentette be, hogy szeptember 25-én referendumot tartanak a tartomány függetlenségéről.
Irakban a kurdok az összlakosság mintegy 20%-át alkotják, és évtizedek óta próbálják kivívni az önállóságot. 2005-ben az iraki alkotmány autonóm régióként ismerte el Kurdisztánt, amit Kurdisztán Regionális Kormánya irányít.
A kurdok soha nem rendelkeztek saját független állammal. Jelenleg Szíria, Irak, Törökország és Irán területén él kurd kisebbség. A török kormány régóta próbálja letörni a kurdok függetlenedési törekvéseit; Erdogan a legutóbbi G20 csúcstalálkozón is kijelentette, hogy Törökország nem fogja engedni a kurd lakosságú régiók elszakadását.

http://www.hidfo.ru/2017/08/tobb-kurd-allam-is-feltunhet-a-kozel-kelet-terkepen/

A korrupció miatt szétrohad az ukrán gáztranzit-rendszer

A Gazprom vezérigazgatója szerint amiatt van szükség az ukrán gáztranzit-útvonal kiváltására, mert az egész rendszer rossz állapotban van. Az ukránok minden másra költötték a gáztranzitból befolyó összegeket, csak karbantartásra nem.
Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója szerdai közlése szerint az ukrán gáztranzitrendszer leromlott állapota egy jelentős ösztönzőt erőt jelent arra vonatkozóan, hogy Oroszország más útvonalon szállítson földgázt az Európai Unióba.
Elmondása szerint az ukrán szállítási rendszer közép- és hosszútávon nem tudja megbízható módon ellátni az európai fogyasztókat a szükséges forrásokkal, és ezeket a problémákat az ukrán fél is felismerte.
“Az ukrán gáztranzitrendszer olyan állapotban van, ami nem tudja garantálni közép- és hosszú távon a zavartalan gázimportot” – mondta, hozzátéve, hogy az ukrán energiaügyi minisztérium hivatalosan is elismerte a problémát, amit azzal indokoltak, hogy “nem állt rendelkezésre kellő forrás a gáztranzitrendszer korszerűsítésére”.
Miller elmondása szerint az ukrán gázvezeték-rendszer megbízhatatlansága bizonyítja, hogy Európának minél hamarabb egy új és modern gázfolyosó kiépítésére van szüksége.
Júniusban Mario Mehren, a Wintershall igazgatótanácsának elnöke a Der Spiegel német lapnak nyilatkozva azt mondta, elsősorban a korrupció miatt nem megbízható az ukrán útvonal; az európai felhasználók évtizedeken át milliárdokat fizettek ki az Ukrajnán át továbbított gázért, de „ezt a pénzt minden másra költötték, kivéve a gázvezetékek karbantartására.”

http://www.hidfo.ru/2017/08/a-korrupcio-miatt-szetrohad-az-ukran-gaztranzitrendszer/

2017. augusztus 9., szerda

Állami védelem a pedofil bűnözők számára?

 

Az amerikai szerzőnő Cathy O’Brian leírja Transformation of America című könyvében, hogy őt és az akkor még kiskorú lányát, milyen abnormális módon bántalmazták szexuálisan az amerikai elit politikusok (Ford, Reagan, Bush, Cheney, Clintonék). Azt remélte, hogy a könyvében nyilvánosságra hozott részletek által elindít egy büntetőjogi eljárást a kínzói ellen - de hiába. A számos bizonyíték ellenére a bírósági eljárásokat „nemzetbiztonsági okokból” leállították. Úgy tűnik, hogy a pedofil bűnözés nyomai Európában is a legfelsőbb politika és államügyészi körökhöz és a királyi házakhoz vezetnek. A 2005-ös „Sachsensumpf” nevű német pedofil botrány esetében, az akkori szász belügyminiszter de Maizière meghiúsította majd leállította az erre irányuló vizsgálatokat. Thomas de Maizière -t feljelentették hivatalból elkövetett bűnpártolás miatt, mivel eltűntek név szerint ismert magas rangú igazságügyi tisztviselők és politikusok nyomozati aktái. A Maizière elleni feljelentésnek nem lett semmilyen jogi következménye. Épp ellenkezőleg: felterjesztették német belügyminiszternek. Úgy tűnik, hogy nálunk Európában is fontosabbnak tartják, az úgynevezett „nemzetbiztonság” szempontjából, hogy a magas rangú és nemzetközileg megszervezett pedofíliát védelmezzék – a gyermekeink helyett.

 

von ulh.

Quellen/Links: www.wahrheitssuche.org/cathy.html


(min 46:14 bis min 50:37) Kent, Michael - Depesche 02bis04 - Kindersex und die hohe Politik (2013, 32 S. Text)

 

Little Pebble levele Donald Trump elnöknek 2017 augusztus 9.

LETTER FROM WILLIAM COSTELLIA TO PRESIDENT TRUMP – 9 AUGUST 2017.



Tisztelt Elnök Úr!
A Legmagasságosabb Isten Áldása legyen önnel!
Megértem az ön és a világ aggodalmát az Észak Koreai fenyegetéssel kapcsolatban. Amit az előző levelemben is megismételtem, sem Amerikának, sem más nemzeteknek se kellene megszabnia, előírn
ia más nemzetnek azt hogy mit kell tennie a saját népével. Amerika nyomást helyez erre a nemzetre ( Észak Korea). Az Amerikai Egyesült Államok és az ENSZ által ebbe az irányba helyezett szankciók csak egy lehetséges háborút fognak szülni. Minden szankciót vissza kellene vonni azért, hogy ez a nemzet megmaradjon,még akkor is ha ezek a nemzetek nukleáris fegyvereket építenek. Minden nemzet egy független állam. Kilenc ország van amelyek nukleáris fegyverekkel rendelkeznek ezek, Amerika, Oroszország, Nagy Britannia, Franciaország, India, Kína, Izrael, Pakisztán,és Észak Korea, 15 ezer robbanófejjel! Milyen joga van bármely nemzetnek szankciókat helyeznie egy másik nemzetre, ha ők azt kívánják, hogy növekedjenek az értékpapírok? Távolítsd el a szankciókat Észak Korea, Irán és Oroszország ellen,mert ez csak az ellenkezőjét fogja szülni, a III. világháború kitörésének veszélyét. Ha ön hisz abban, hogy az olyan nemzetek, mint Észak Korea fenyegetést jelentenek a világ békére, akkor a világ országainak egy magán jellegű találkozót kellene összehívniuk és felvázolniuk egy tervet,a nukleáris bázisok leszerelésére.A szankciók eltávolításával,több esély lenne a diplomáciára, s ezzel megmaradnának a jó kapcsolatok. Elnök Úr! Ne higgye azt, hogy az ENSZ egyhangú szavazása arról, hogy még több szankciókat helyezzünk Észak Koreára ez győzelem önnek! El tudja e ön igazán képzelni azt, hogy Kína és Oroszország, az USA segítségére fog sietni, amikor az Észak Koreával kitör a háború? Evvel a szavazással az ENSZ alapvetően sarokba szorítja Észak Koreát, de Japánt, Dél Koreát, és Amerikát veszélybe sodorja. Amerikának nem az a szerepe, hogy a világ csendőre legyen. Oroszország és Kína nem fog segíteni Amerikának, ebben a konfliktusban. Ha ez a konfliktus az elkövetkezendő hónapokban elkezdődik, ön biztos lehet benne, hogy Izrael és Irán is konfliktusba fog keveredni, és más Közel Keleti országok úgyszintén. Aztán Amerika Észak Korea hadseregével is szembe fog szállni, amely túl gyenge, és az ön országának olaja sebezhetővé fog válni. Amerika képes lesz e megvédeni Izraelt, vagy Japánt, Ausztráliát és Dél Koreát ha kitör a háború Észak Koreával? Kérem önt, hogy vonja ki csapatait Afganisztánból, és segítse a Közel Keleten élő emberek problémájának megoldásában.Folytatni fogjuk az imát önért és az Amerikai népéért.Isten Áldja önt. Little Pebble.

http://littlepebble.org/2017/08/09/william-costellia-letter-to-president-trump-9-august-2017/

Törökország falat épít az iráni határra

Védelmi kerítés és fal a török-szíriai határon
Törökország megkezdte egy fal építését az iráni határ mentén, hogy ellehetetlenítse az embercsempészetet és elejét vegye a terrorista csoportok beszivárgásának – áll a Dogan hírügynökség beszámolójában.
A 2 méter széles, 3 méter magas fal ahhoz hasonló lesz, mint amit a szíriai határon is építettek: tömény betonblokkokból fog állni.
A beszámoló szerint az intézkedés célja, hogy ellehetetlenítsék az embercsempészetet, és megakadályozzák a kurd milicisták beszivárgását. A török kormány állítja, hogy a terrorszervezetként nyilvántartott PKK katonai bázisokat működtet a határ iráni oldalán.
A török kormány júniusban közölte, hogy a 828 kilométeres török-szíriai határon már 700 kilométeres szakaszon megépült a fal, amit integrált védelmi rendszerrel láttak el.
Májusban az iráni külügyminisztérium szóvivője, Bahrám Kászimi  támogatásáról biztosította az új biztonsági intézkedéseket. “Üdvözlünk minden olyan intézkedést, ami fokozza a biztonságot és stabilitást a határ mentén. A határok biztonsága Irán és Törökország számára egyaránt fontos” – mondta.
A török kormány milicistákkal kapcsolatos aggodalmai mellett Irán a kábítószerkereskedelem ismert forrása is, az innen érkező szállítmányok Törökországon át jutnak el Európába.

http://www.hidfo.ru/2017/08/torokorszag-falat-epit-az-irani-hatarra/

A NATO ráparancsolt Törökországra, hogy engedje be a németeket

A német külügyminisztérium köszönetet mondott az észak-atlanti szövetségnek, amiért gondoskodott arról, hogy német tisztviselők újra ellátogathassanak egy törökországi katonai létesítménybe.
Törökország kedden engedélyezte, hogy német tisztviselők ellátogassanak a Konya tartományban működő NATO-bázisra. A látogatást több mint egy hónapos “elhalasztás” után szeptember 8-ra tűzték ki. A német külügyminisztérium szóvivője a Szputnyik hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta;
“Egyértelművé tettük a NATO és Törökország számára, hogy a létesítmény látogatásának joga nagyon fontos számunkra. Hálásak vagyunk a NATO-nak, amiért megszervezte a látogatást.”
Július közepén Törökország megtiltotta, hogy a Bundestag védelmi bizottságának tagjai ellátogassanak a Konya területén működő NATO-bázisba, ahol német katonák állomásoznak. Steffen Seibert kormányszóvivő később azt mondta, a látogatást “nem lemondták, csak elhalasztották”.
Július végén Wolfgang Hellmich, a parlament védelmi bizottságának elnöke a Die Welt német lapnak nyilatkozva arról beszélt, hogy amennyiben ezt a problémát Németország nem tudja rendezni, a NATO elé viszik az ügyet.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár maga is felajánlotta, hogy megszervezi a látogatást. Így szövetségi közvetítéssel (nyomásgyakorlással) végül sikerült elérni, hogy egyik NATO-tagállam beengedje a másik NATO-tagállam tisztviselőit egy a területén működő NATO-létesítménybe.

http://www.hidfo.ru/2017/08/a-nato-raparancsolt-torokorszagra-hogy-engedje-be-a-nemeteket/

2017. augusztus 8., kedd

Radikális atlantista plakátok árasztották el az országot

Országszerte ismeretlen eredetű, az uniós tagságot népszerűsítő plakátok jelentek meg a Mahír hirdetőoszlopain – írja az Index.hu. A plakátok kihelyezéséért semelyik párt nem vállalta a felelősséget, de a közvetített üzenet alapján nagyjából be lehet határolni, hogy leginkább melyik párt üzeneteire hasonlít a plakátkampány.
Az Index.hu által közölt beszámoló szerint a Jobbikhoz köthető ez a plakátkampány, mert a párt által hirdetett “bérunió” kezdeményezést hirdeti. A Jobbik azonban az első plakátok megjelenését követően tagadta, hogy ez a plakátkampány a Jobbikhoz lenne köthető. Szabó Gábor pártigazgató a hvg.hu-nak nyilatkozva azt mondta: a Jobbiknak a plakáttörvény július 15-i hatálybalépésével minden szerződéses viszonya megszűnt a Mahírral, a hirdetéseknek nem a párt a megrendelője.
Mivel a plakátkampányért semelyik párt nem vállalta a felelősséget, leginkább a plakátok által közvetített üzenet alapján lehet valószínűsíteni, melyik politikai oldalhoz köthető.
Egyrészt, a plakátkampány szigorúan véve EU-párti: nem egy nemzetállami, hanem uniós szintű kezdeményezést támogat. Emellett nem tesz különbséget Európai Unió és Európa mint fogalom közt; egy közös uniós politika kapcsán használja az “Európával” (együtt) kifejezést. Másrészt, egy tagállam – Magyarország – belföldi problémáit uniós hivatalok bevonásával akarja megoldani, emiatt ez egy az európai integráció mélyítését pártoló kampány.
Ez a nézőpont, ami Magyarország belföldi problémáit uniós hivatalok bevonásával, a magyar kormány feje felett rendelkezve akarja megoldani, mindeddig kizárólag a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció sajátja volt. A radikális atlantista párt bejegyzése óta képviseli ezt a nézetet, miszerint a magyar belügyeket uniós hivatalok bevonásával kell megoldani. A párt egyetlen és állandó jelleggel képviselt nézete ez – a külföldi hivatalok bevonása magyar belügyekbe -, amit kivétel nélkül minden magyarországi probléma kapcsán hangoztatnak.
A Demokratikus Koalíció szerint, ha gond van a magyar oktatással, ezt úgy kell megoldani, hogy ne Magyarország kormánya (vagy egy ellenzéki párt, kormányra jutása után) döntsön egy kedvezőbb oktatáspolitikáról, hanem uniós hivatalok gyakoroljanak nagyobb kontrollt, és ettől szerintük minden jobb lesz. Az igazságszolgáltatás kapcsán is ugyanezt a nézőpontot képviselik (Európai Ügyészség felállítása).
Most pedig itt van ez a béruniós kezdeményezés, ami egy magyarországi problémát – alacsony bérek – szintén uniós hivatalok bevonásával akar megoldani. Bár a plakátkampányért semelyik párt nem vállalta a felelősséget, lényegében nem is számít, melyik párt rendelte meg ezeket a plakátokat. Amit a plakátkampány képvisel, az egy radikális atlantista nézőpont. Ez a plakát már nem azt ígéri, hogy “majd mi kormányra jutunk, és akkor tenni fogunk a bérek növekedéséért”. Ez a plakát már nem egy jövőbéli magyar kormány szemszögéből ígér megoldást, hanem – megkerülve a nemzetállami tényezőt – azt mondja, adjunk nagyobb mozgásteret az Európai Uniónak, és majd az EU megoldja a magyarországi problémákat.
A magyar lakosság által legégetőbbnek tartott probléma, hogy Magyarországon európai viszonylatban alacsonyak a bérek. Ez a plakátkampány pedig – bárki is rendelte – egy évtizedek óta állandó belföldi problémát próbál felhasználni az európai integráció mélyítésére.

http://www.hidfo.ru/2017/08/radikalis-atlantista-plakatok-arasztottak-el-az-orszagot/