A vakcinagyártók benyújtották jóváhagysára a vakcinákat úgy, hogy az állatkísérletek során minden állat elpusztult.
Ezért embereken tesztelték mindössze a vakcinákat, amelynek súlyos következményei lettek.

Itt van pl. a Pfizer PF-07302048 (BNT162B2) 2020.december 19-től 2021. február 21-ig végzett vizsgálatok összegzése:
A vizsgálatot mindössze 3 hónapig végezték, 42.086 fő bevonásával. Ez idő alatt
– 520-an tapasztaltak mellékhatásokat, de a vizsgálat befejezése előtt felépültek
– 11.361-nek voltak mellékhatásai, amelyek a vizsgálat végén is fennálltak, vagyis nem gyógyultak meg.
-1.223 ember meghalt.
Ez azt jelenti, hogy a részt vevők 31%-nak voltak maradandó mellékhatásai, vagy belehalt. CSAK EZ ALATT A 3 HÓNAP ALATT
Ennek ellenére az FDA szemrebbenés nélkül adta ki az engedélyt ezekre a tömeggyilkos biológiai fegyverekre.
Nem véletlenül akarta a Pfizer-dokumentumot akarta az FDA 75 évre titkosítani.

De a horrornak itt még nincs vége. Ugyanis az FDA azt is megengedte a vakcinagyártóknak, hogy a vakcinagyárakban azt csinálnak, amit akarnak, soha nem fogják őket vizsgálni.
És nem is tették. Ezért vannak különbségek a szériaszámok között, van ami azonnal ölt, van, ami placebó volt.
Valós idejű emberkísérletet folytattak az emberiségen.

Itt van ennek a leleplezése:
“A felelősségmentes COVID-oltásgyártók további „ingyenes bérletet” kérnek az FDA-tól:
Az FDA „vészhelyzeti felhasználási engedélye” lehetővé teszi a gyógyszergyártók számára, hogy kihagyják a gyártóüzemeik és műveleteik biztonságát hivatott ellenőrzéseket.
A jelenlegi szabályozás előírja, hogy mielőtt  a gyógyszergyártók  piacra vihetik termékeiket, gyártóüzemeiknek át kell menniük az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) megfelelőségi vizsgálatán.
De a sürgősségi felhasználási engedélynél lazább a szabályozás egy gyógyszerre vagy vakcinára, mivel az FDA lemond a gyártó üzem kötelező ellenőrzéséről. így a gyógyszergyártó kizárólagos felelőssége a gyártási folyamat biztonságosságának igazolása.
Ez nagyon komoly aggályokat vet fel a gyártás minőségi eljárásával kapcsolatban, mivel senki nem ellenőrzi, hogy az FDA-által jóváhagyott vakcinák kerülnek-e gyártásra és forgalmazásra.”
https://childrenshealthdefense.org/defender/covid-vaccine-emergency-use-fda/
A vakcinaszerződések, és a vakcinagyártók felelősség alóli felmentése annak egzakt bizonyítéka, hogy a vakcinagyártók mondják tollba a törvényeket, és szabadon azt tehetnek, amit akarnak. és teszik is: ölnek, gyilkolnak, mérgeznek rendületlenül.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/reakcio-arra-hogy-egyre-tobb-oltasellenes-csoport-perli-be-a-haziorvosokat/