Dr. Josef Thoma fül-orr-gégész szakorvos. A “pandémia” kezdetétől kritikus az intézkedésekkel szemben és fáradhatatlan felvilágosító munkát folytat 3 éve.

Egy rövid interjúban elmesélte, hogy majdnem 20 éve rendelkezik repülési engedéllyel. 2018 óta van egy olyan szabály, mely szerint minden pilótának és repülési engedéllyel rendelkező magánszemélynek politikailag megbízhatónak kell lennie. Dr. Thoma jelenlegi engedélye öt évre szól és ebből még két és fél év van hátra. Nemrég azonban valaki “feljelentette”, ezért felülvizsgálták a “politikai megbízhatóságát”. A koronakritikus megnyilatkozásai miatt most el akarják venni tőle a repülési engedélyt azzal az indokkal, hogy légvédelmi rizikót jelent.

Természetesen megpróbál jogi úton fellépni a döntés ellen. Azért akarta ezt az egészet nyilvánosan elmesélni, mert úgy gondolja, ez vagy ehhez hasonló bárkivel megtörténhet.

A riporter szerint amennyiben bevezetik majd a digitális központi banki fizetőeszközt, akkor nem engedélyeket fognak elvenni azoktól, akik a politika útjában állnak, hanem nemes egyszerűséggel elzárják a pénzcsapot. Dr. Thoma is valós veszélynek látja ezt és úgy véli, hogy az embereknek védekezni kell ez ellen.

https://report24.news/unfassbare-repression-gegen-widerstaendigen-mediziner-dr-josef-thoma-entzug-der-pilotenlizenz/


Biró Éva