A Nyugat egyik esetben sem gyakorolt nyomást az általa támogatott félre, hogy tartsa be az aláírt nemzetközi megállapodásokat.
Amerikai NATO-katonák járőröznek a koszovói rendőrség mellett a koszovói és szerb határ közelében 2021. október 2-án.
Az ukrajnai konfliktus mellett Európa most azzal szembesül, hogy a Szerbiától elszakadt tartományban, Koszovóban (a szerb alkotmány szerint hivatalosan Koszovó és Metóhia) is kiújulhat a konfliktus. Koszovó egyoldalú elszakadását a fő nyugati hatalmak 2008-ban elismerték. Ez kilenc évvel azután történt, hogy a NATO megtámadta Szerbiát és a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, majd a NATO-erők megszállták a tartományt, és segítettek beiktatni egy albán vezetésű kormányt, amelyet a Koszovói Felszabadítási Hadsereg terrorszervezet korábbi tagjai uraltak.
A jelenlegi válságot Albin Kurti koszovói albán nemzetiségű miniszterelnök váltotta ki, aki eredetileg arra akarta kényszeríteni a régió északi részén élő többségi szerb lakosságot, hogy augusztus elsejétől fogadja el a koszovói rendszámtáblákat és személyi igazolványokat, és tiltsa meg a tartományba való belépést, vagy adjon ki ideiglenes papírokat a szerb rendszámtáblával és szerb okmányokkal utazóknak.
Koszovó elhalasztja a szerbekkel szembeni szigorítást
Kurti 2021 szeptemberében próbálkozott egy hasonló akcióval, ami válságot váltott ki, amikor a helyi szerbek Észak-Koszovóban útlezárásokat szerveztek, a koszovói rendőrség pedig állítólag megverte és megfélemlítette a szerb civileket, a belgrádi hatóságok pedig magas készültségbe helyezték a szerb hadsereget, és vadászgépek átrepülését rendelték el a Szerbia és Koszovó közötti közigazgatási határ felett. Az EU végül ideiglenes megállapodást közvetített, amely az EU égisze alatt 2022 áprilisáig kellett volna megszületnie a végleges megállapodásnak. Ebből azonban nem lett semmi.
Koszovótól Ukrajnáig úgy tűnik, hogy van egy minta az olyan megállapodásokkal kapcsolatban, amelyekben a nyugati hatalmak keze van. Az idei ukrajnai különleges katonai művelet kezdete óta orosz tisztviselők újra és újra megismételték, hogy a Nyugat soha nem szorította rá Kijevet, hogy teljesítse a 2015-ös Minszk 2 békemegállapodás rá eső részét, amelynek célja a Kijev és a donbászi köztársaságok közötti patthelyzet megszüntetése volt. A közelmúltban Pjotr Porosenko volt ukrán elnök nyíltan elismerte, hogy Ukrajna soha nem szándékozott teljesíteni a megállapodást, hanem csupán időt akart nyerni, amíg képes lesz egy olyan hadsereget felállítani, amely képes lesz leigázni Donbászt.
A koszovói helyzet nem sokban különbözik ettől. Az EU közvetítésével 2013 áprilisában Pristina és Belgrád között létrejött egy megállapodás, az úgynevezett brüsszeli megállapodás, amelynek értelmében Szerbiának le kellett volna bontania a koszovói "párhuzamos" rendőrségi és igazságügyi struktúrákat, és meg kellett volna győznie a koszovói szerbeket, hogy fogadják el a koszovói rendőrségi és igazságügyi rendszerbe való integrációt, anélkül, hogy elismernék a terület függetlenségét. A belgrádi hatóságok ezt meg is tették, annak ellenére, hogy a közvélemény nagy felháborodást váltott ki a lépés.
A megállapodásnak azonban volt egy második része is, amelyben Pristinát arra kötelezték, hogy megalakítsa a Szerb Önkormányzatok Szövetségét, amely jelentős helyi hatáskörökkel és Szerbiához kötődő kapcsolatokkal rendelkezik. A brüsszeli megállapodás albán része a mai napig nem teljesült. Illetve, ahogy Aleksandar Vučić szerb elnök július 31-én megjegyezte, a brüsszeli megállapodás aláírása óta 3390 nap telt el, és még mindig semmi jele a társulásnak.
Ahogy Ukrajna esetében is, a kollektív Nyugat abszolút nulla nyomást gyakorolt az általa támogatott félre, hogy teljesítse az aláírt nemzetközi megállapodás rá eső részét. És ismét, mint Ukrajna esetében, ez arra ösztönözte Pristinát, hogy egyre harciasabb álláspontot képviseljen, ami könnyen komolyabb konfliktushoz vezethet.
A koszovói keverékhez az ukrajnai konfliktusnak köszönhetően van egy további összetevő is. A szerbek ugyanis - mind Szerbiában, mind Bosznia-Hercegovinában - gyakorlatilag egyedül állnak az európai népek között azzal, hogy nem csatlakoznak az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz, és következetesen nyíltan támogatják Oroszország ukrajnai különleges katonai műveletét. Ennek eredményeként a belgrádi kormányra a főbb nyugati fővárosok, valamint az EU és a NATO folyamatos és egyre növekvő nyomást gyakorolnak, hogy változtasson politikáján, és csatlakozzon a Nyugat kollektív gazdasági öngyilkosságához.
Mivel Belgrád diplomáciailag kemény diónak bizonyult a Nyugat számára, amikor Oroszországgal való szembenállásról van szó, egyáltalán nem túlzás elképzelni, hogy a koszovói albánok a Nyugat számára hasznos eszköznek tűnhetnek, amellyel Belgrádot még jobban meg lehet szorítani. Ugyanolyan cinikus módon, mint ahogyan a szerencsétlen ukránokat is arra használják, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszországra és gyengítsék azt.
Az elkövetkező napok és hetek minden bizonnyal sok mindent elárulnak majd. Bíztatónak tűnhet az az átmeneti haladék, amelyet az hozott, hogy a koszovói hatóságok egy hónappal, szeptember 1-jéig elhalasztották a szerb rendszámtáblák és személyazonosító okmányok betiltását. Mindig szem előtt kell azonban tartani, hogy a Nyugatnak minden szükséges eszköze megvan ahhoz, hogy nyomást gyakoroljon Pristinára, hogy teljesítse a brüsszeli megállapodást, és általában véve, hogy csak viselkedjen. Koszovó teljes mértékben függ a nyugati pénzügyi támogatások folyamatos áramlásától és a NATO biztonsági támogatásától.
A szerb elnök nyilvánosan kijelentette, hogy Szerbia nem érdekelt a konfliktus kiújulásában, de nem fogja megengedni, hogy a koszovói biztonsági apparátus bántalmazza és visszaéljen a népével.
Ha a fő nyugati hatalmak nem fogják vissza Kurtit, és ahelyett, hogy a korábban aláírt megállapodások teljesítésére szorítanák, hagyják, hogy szeptemberben, vagy akár korábban is, erőt alkalmazzon és megtegye bejelentett egyoldalú lépéseit, az legalább két dolgot jelenthet:
1) hogy az újabb koszovói erőszak fenyegetését a Nyugat arra használta fel, hogy Belgrádtól újabb engedményeket csikarjon ki, talán a színfalak mögött, amelyeknek köze van egy új szerb kormány megalakításához, vagy
2) hogy a Nyugat ostromlott politikai elitje akarja, és talán kétségbeesetten szüksége is van egy újabb konfliktus kirobbanására Európában.
Vagy talán mindkettő.
Az
egyetlen dolog, amit sajnos nehéz elképzelni, hogy az USA és az EU
valóban tesz valamit, ami alapvetően hozzájárul a válság békés
megoldásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése