Édes Magyarország! Ha már ennyien mondjuk Neked, hogy súlyos beteg vagy, – akkor tényleg az volna a legjobb, ha ledőlnél, s hagynád, hogy meggyógyítsanak. (Fort András)
Egy nyugatra vándorolt magyar írása!
“Ellenzéki vagyok, nyugaton élek, a szakmámban dolgozom és nincs okom panaszra. Időnként hazamegyek és ilyenkor alig várom, hogy abból a gyűlölettel teli Magyarországról visszatérjek ide, ahol béke van. Ha belegondolok, ez végtelenül elszomorít.
Hazamegyek a rokonok miatt, a barátok miatt és végighallgatom a panaszáradatukat. Kiégett lelkek, fásult arcok mesélik a mindennapok harcait. “Egy éve várom, hogy hívjanak a műtétre”. “Most, hogy Karcsi nem katás, nem tudom mi lesz velünk.” “Kicsi ez a panel ötünknek, de ugyan ki adna nekem megfizethető lakáshitelt a 250ezres fizetésemre?!”
“A munkahelyemen nem lehet politizálni, bőven van van jelentkező a helyemre.” “Már rég elváltam volna, de egyedül nem tudnám fenntartani a lakást.”
Csak a panasz Soprontól Debrecenig, Budapesttől Szegedig. Sétálok az utcán, a kirakatokban az árak mint nyugaton, a márkás dolgok többe kerülnek Magyarországon, mint nyugaton. Kitaposott bőrutánzatú cipőben sétál egy nő, kopott és divatjamúlt ruhájához nevetséges a Gucci táska a vállán. Aztán kapcsolok, használtan vehette egy turkálóban. Egy új Gucci táska 1000 eurónál kezdődik, akinek van 400. 000 forintja egy ilyen táskára, az nem járkál ilyen elkopott cipőben. Nézem a nőt, többet érdemelne az élettől. Nemcsak ő, a többiek is.
Többet érdemelnének, hiszen nem lehetnek rosszabbak egy átlagos nyugaton élő embernél, csupán rossz helyre születtek.
A cukrászdában a tulaj “elfelejt” számlát adni, amikor kérem, szinte fel van háborodva és megsértve érzi magát. Valahol megértem. A rendőr megállítja az autónkat és látszik rajta, hogy ahhoz van szokva, hogy az emberek tartanak tőle. Letegez. Én még ilyet nem láttam. Közlöm vele, hogy jogom van tudni a nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét, úgyhogy adja meg ezeket az adatokat, panaszt kívánok tenni ellene. Na, ő meg ilyet nem látott még. Aztán érdekes módon, rendkívül udvarias lett.
Ingerült, fásult emberek, mindenütt negatív nyomás, feszültség. Tudom, hogy nem mindenki hibás ezért, de nyomasztó élmény. Nem ilyen Magyarország él az emlékeimben. Szeretném újra viszontlátni azt a másik Magyarországot, azt amelyik korábban volt.
Szeretnék derült, mosolygós embereket látni, a feszült arcok helyett. Tudom, hogy a legtöbb ember nem azt a sorsot érdemelné, a legtöbb ember csak áldozat ebben a szomorúságban. Megbocsáthatatlan.
Magyar Éva – Fb
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése