A MILÁNÓI BÍRÓSÁG TÖRTÉNELMI JELENTŐSÉGŰ ÍTÉLETE MEGVÁLTOZTATTA AZ OLASZORSZÁGI SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓKAT ÉRINTŐ EDDIGI KEDVEZŐTLEN BÍRÓSÁGI HATÁROZATOKAT: EZZEL TÖRVÉNYELLENESNEK MONDTA KI A MUNKAVÁLLALÓK ELBOCSÁTÁSÁT.

A szociális és egészségügyi dolgozók csoportjára vonatkozott legelőször a vakcina kötelezővé tétele, akik közül az ellenállókat a munkáltatók kímélet nélkül elbocsátották. Volt egy sajnálatos negatív végzés, amelyről és az ezt követő tucatnyi hasonló döntésről a fősodrú média széles körben beszámolt elrettentésül a még ellenálló egészségügyi dolgozók számára, hogy azok a helyzetbe beletörődve végleg lemondjanak az egészséghez és a munkához való jogukról.

Néhány perccel ezelőtt kaptam értesítést az ELSŐ ÉRDEMI ÍTÉLETRŐL, tehát nem sürgősségi határozatról, hanem EGY VÉGLEGES ÍTÉLETRŐL, amely kimondta, hogy a munka alóli felfüggesztés jogsértő volt, valamint hogy az elmaradt fizetéseket a munkavállaló számára visszamenőleg ki kell fizetni. Ez nem pusztán egy jó ítélet, hanem egy rendkívüli ítélet, mivel a felfüggesztés jogellenességének elvét szankcionálja. A bíró, aki ráadásul a leghitelesebb olasz bíróságról és nem egy perifériáról érkezett, leszögezte, hogy a munkavállalónak ugyan nem kell visszatérnie a munkába, de joga van a fizetéshez.

Ezzel az ítélettel a konkrét peres ügy megoldódott ugyan, a hatalmi narratíva másik alappillérének – mely szerint az oltatlanok veszélyesebbek, mint az oltottak – lerombolása még mindig hátra van. Ez a különálló per a megfelelő európai uniós fórumon már folyamatban van.

A mostani kedvező ítélet alapján elmondhatjuk, hogy Olaszországban végre érvényesült a jog és ezzel ellenkezőjére fordult a törvénytelenség térnyerésének tendenciája. Tehát újult erővel támadásba lendülünk, hogy jogi úton megakadályozzuk a többi egészségügyi szakember, iskolai személyzet és a diákok elleni bárminemű megkülönböztetést.

Az ítélet teljes szövegét a következő órákban teszik közzé.

Benedetto Marcello, Sandri & Taraldsen Ügyvédi Iroda


Forrás: https://www.santalex.eu/causa-obbligo-vaccinale-sanitari?fbclid=IwAR2Pon6YTs-54AFvuj2pmA7BFX1Zk03dT6sM_rcG-ns9eJdDnmOjoXPWnSE, https://www.facebook.com/studiolegalesandri ,

https://orvosokatisztanlatasert.hu/a-milanoi-birosag-tortenelmi-jelentosegu-itelete/