Tizennégy belgiumi állampolgár tárgyalása kezdődött meg Brüsszelben a mai napon, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiatalokat toboroztak az Iszlám Állam számára.
A belgiumi RTBF hírcsatorna arról számolt be, hogy a Jean-Louis Denis nevű gyanúsított csoportjának tagjai önkéntesként tevékenykedtek Brüsszelben egy vonatállomáson, ahol a civil lakosság támogatásával a menekültek számára szerveztek ételosztásokat. A csoport a segítő tevékenység leple alatt próbálta radikalizálni a helyi muszlim fiatalokat, és próbálta beszervezni őket a terrorszervezetbe.
A fenti eset nem egyedülálló; Európában az utóbbi hónapok során több alkalommal felmerült, hogy a migránsokat segítő szervezetek működése biztonsági kockázatot jelenthet. Szeptember 18-án Hans-Georg Maassen, a német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője egy a Rheinische Post napilapnak adott interjú során kijelentette, hogy radikális iszlamista csoportok a migránsokat segítő civil szervezetek tagjaiként és segítő önkéntesként tevékenykednek, ami ideális álca számukra valós tevékenységük elfedéséhez.
Maassen elmondása szerint az ilyen, újonnan szerveződő terrorsejtek felszámolása kényes politikai kérdés, mert a civil szféra és a jogvédők ellenállásába ütközik. A szalafista radikálisoknak elemi érdeke a civil szervezetek korlátlan működésének kiharcolása, mert ezzel saját fedőszerveik fenntartását segítik elő. Emiatt önkénteseik abban a pillanatban mozgósítják a civil szféra felszámolásáért aggódó aktivistákat, ahogy a hatóságok határozottabb lépéseket tennének a terroristák kiszűrésére.
Október 25-én Londonban láthattunk példát egy ilyen esetre, amikor liberális extrémisták fizikai erőszakhoz folyamodnak annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra és elérjék, hogy a hatóságok ne merjenek határozott lépéseket tenni a terroristák kiszűrésére. Aznap a londoni rendőrség szóvivője szerint több mint száz, bevándorló-párti aktivista támadt az Eurostar londoni állomása mellett várakozó rendőrökre.

http://www.hidfo.ru/2015/11/civilnek-alcaztak-magukat-es-az-iszlam-allamnak-toboroztak-terroristakat/