Európai Unió zászló leenged hidfo.ru
Az Obserwator Polityczny lengyel napilap szerint Európa megsemmisüléséhez vezethet, hogy az Európai Unió amerikai nyomásra hozott szankciókat egyik legnagyobb kereskedelmi partnere ellen. A lengyel publicista szerint
“az Európai Unió és az Egyesült Államok által az Oroszországi Föderáció ellen hozott gazdasági, politikai és személyes szankciók valójában Európa megsemmisítésének politikája. Célja, hogy kiélezze a társadalmi, gazdasági és politikai szembenállást Európa és Oroszország közt. Egyedül az Egyesült Államok profitál ebből a politikából, mert miközben Oroszország eladja Kínának a fölösleges energiahordozókat, Európa végleg meggyengül.”
A szerző kifejti, hogy bár az ukrajnai helyzetre hivatkozva hozták a szankciókat, az Ukrajnában történtek valójában egy kísérlet volt, ami mostanra kudarcot vallott. Kijev ugyanis nem tudja megvalósítani a nyugati országok által várt reformokat, mert az elementáris erejű lakossági ellenállásba ütközik, és az atlantista kormány inkompetenciája az ukrán gazdasági válság fő okozójává vált. A szerző szerint az Európai Unió valójában nem volt tudatában annak, kinek az érdekében csatlakozik az Egyesült Államok Oroszország elleni szankcióhoz.
Az Obserwator Polityczny szerint a szankciós politika a mai világban már nem működik; a globális piac kiegyensúlyozza magát, és az oroszellenes szankcióknak mindössze annyi lett a következménye, hogy a piaci űrt más országok cégei töltik be – melyek nem működnek együtt a nyugati országokkal -, miközben az európai cégek elvesztik külpiacaik egy részét.

http://hidfo.ru/2015/05/washington-szandekosan-gyengiti-az-europai-uniot/