Óriási sztori van készülőben: idén jár le a 15 éves haszonbérletbe adott
halászati jog a magyar felszíni vizek nagy részén. A földpályázatok
után jönnek a vízpályázatok, új gazdája lesz a Dunának, a Tiszának, a
tavaknak és a holtágaknak. De máris nagy a sustorgás.
A tendereket ugyanis még mindig nem írták ki - a sustorgók szerint azért, hogy az utolsó pillanatban tegyék csak meg, és azok a csókosok nyerjenek, akik már most tudják a pontos feltételeket. Százmilliárd forint keresi a gazdáját.
Óriási palávert csapott 1999-2000-ben az akkor elvileg még 350 ezer horgász érdekeit védő Magyar Országos Horgász Szövetség, az állam ugyanis hatalmas lépésre szánta el magát: a Magyarország területén található 140 ezer hektár vízfelületből 130 ezernek pályázaton haszonbérletbe adta a halászati jogát, jellemzően 15 évre. A vizek állami tulajdonban maradtak, de a pénz úgyis a halászati jogban volt. Akié ez, az árulhat területi engedélyt az adott vízre.
A Mohosz - az akkori felosztás szerint "komcsinak" számító szervezet - azzal riogatott, hogy majd jön a szemét magántőke, az egekbe emeli a peca árát, és a szegény magyar nyugdíjasok kiszorulnak a partról. Nem ideológiai alapon mondták ezt, hanem az üzletüket féltették, korábban ugyanis az övék volt a legmenőbb horgászhelyek - Balaton, Velencei tó, Tisza-tó - halászati joga, amit nem akartak elveszíteni.
El is bukták a Balatont és a Tisza-tavat. A magántőke viszont nem nagyon jött, a 800 meghirdetett víz 90 százalékára különféle pecás szervezetek, egyesületek és halszszövetkezetek jelentkeztek.
Miért nem írták ki a pályázatokat?
A 15 év a legtöbb helyen most jár le, és megint feltámadt a félelem, hogy új, tűzhöz közeli fideszes magántulajdonosok jönnek.
A félelmeket erősíti, hogy bár az érintettek szerint régen ki kellett volna írni a tendereket, eddig nem történt semmi, pedig már nincs is annyira messze az év vége. A konteók lényege, hogy ezek igen bonyolult pályázatok, amiket hosszú ideig tart megírni, így ha a pontos feltételeket csak a lehető legkésőbb közlik, óriási előnybe kerülhetnek azok, akik előre ismerhették a kondíciókat.
Rákérdeztem több vízkezelőnél, de senki sem tudta, mikor lesz kiírás.
Megkérdeztem az egész folyamatot irányító Földművelésügyi Minisztériumot, ezt válaszolták:
Megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az Ön által feltett, az államot megillető halgazdálkodási jog haszonbérletére kiírásra kerülő pályázatokra vonatkozó kérdésekben még nem született kormányzati döntés.
De mire föl egyáltalán ez a háborgás?
A lényeg az, hogy a horgásztatás talán jobb biznisz, mint azt a legtöbben képzelnék, talán nem az, de mindenképp azon ritka legális bizniszek egyike, amelyekről egyszerűen lehetetlen pontos összesítő adatokat szerezni. Ezért még az iparág szereplői is csak tippelgetnek.
Mennyi az a pénz?
Pedig elvileg egyszerűnek tűnik az egyik alapkérdés: mennyit költenek a magyar horgászok évente különféle területi engedélyekre az állam tulajdonában lévő vizeken?
Megkérdeztem a minisztériumot, kiderült, fogalmuk sincs:
Az értékesített területi jegyek forgalmáról a Földművelésügyi Minisztérium nem rendelkezik adatokkal.
Ezért most megpróbálom - hangsúlyozottan hasraütős és áltudományos eszközökkel - legalább nagyságrendileg megbecsülni, hogy összességében mekkora pénzért indul a játék.
Kiindulásnak itt egy valódi adatmorzsa. A Mohosz elnöksége 2013 novemberében elnökségi ülést tartott, itt kerültek szóba a 2011-es napijegyeladások. Eszerint abban az évben a Mohoszhoz kapcsolódó szervezetek és egyesületek vizein összesen 202 ezer napijegyet adtak el, durvan 400 millió forint értékben. Ez csak a napi- és hetijegyek bevételeit takarta. És a Mohoszhoz az összesen 130 ezer potenciális hektárból ekkor már annak kevesebb, mint negyede, 32 ezer hektárnyi vízterület tartozott. Igaz, köztük sok a leglátogatottabbak közül való, mint a Velencei tó vagy a Ráckevei-Duna. De nem volt benne a két messze legnépszerűbb magyar víz, a Balaton és a Tisza-tó. Nem volt benne a Duna és a Tisza sem, hiszen mindkettő halászati szövetkezeteké. Konzervatív hasraütéssel mondjuk azt, hogy abban az évben úgy 1,5 milliárd forint folyhatott be összesen hazai napi- és hetijegyekből.
De a területi jegyeken belül az éves jegy a nagyobb biznisz. A magyar horgászat olyan rendszerben működik, hogy lényegében minden horgásznak - hacsak nem kizárólag kilós műanyag tavakon pecázik - valamilyen egyesülethez kell tartoznia. Az egyesületek többségének van saját vízterülete. Ha ilyennek vagy a tagja, éves díj címén fizeted lényegében az éves engedélyt. Ez bárhol lehet 20 és 50 ezer forint között. Aki saját vízzel nem rendelkező klubba lép be, az jellemzően megvesz legalább egy éves területi jegyet valahová, hiszen ezek általában kijönnek 6-12 darab napijegy árából. Ezek az éves jegyek a folyók 11-16 ezer forintjától a tavak 15-30 ezerjéig tartanak.
Az egyszerűség kedvéért számoljunk 300 ezer aktív horgásszal és fejenként átlagosan 15 ezer éves jegyre/klubtagságra költött forinttal. Ez 4,5 milliárd forint évente.
A nagyon felszínes becsléssel arra jutottam tehát, hogy évente durván 6 milliárd forintot költhetünk területi engedélyekre. Ez a 15 éves ciklus alatt 90 milliárd forint.
A Mohosz egyéb beszámolóit átnézve és több vízkezelővel beszélve az a kép alakult ki, hogy az engedélyárusítás az alapbiznisz, ami egyes helyeken önmagában is nyereséget hozhat - bár a legtöbb helyen nem -, amire ráépülnek aztán a jövedelmezőbbek, mint a vendéglátás.
Fejősfolyók?http://cink.hu/
Lehet, hogy csak irigy pletyka, de a legtutibb biznisznek sokan a nagy folyók egy-egy élő szakaszának megszerzését tartják. (Ezek ma - a Duna fővárosi, mohoszos szakaszát kivéve - halászati szövetkezetek kezében vannak.)
A folyókon ugyanis - ellentében a zárt vizekkel - képtelenség bármilyen módon ellenőrizni, hogy ténylegesen telepítettek-e bármennyi halat. Az ellenőrzés pedig - ez a tétel okozhatna még nagyobb kiadást - hagyományosan ritka, így az sem tűnik fel, ha nem létezik. Maga a fizetendő haszonbérleti díj pedig jelképes - az egész Velencei-tóra 1,5 millió volt 2013-ban -, így ami a jegyekből befolyik, a rosszindulatúbbak szerint szinte tiszta nyereség lehet.
Hogy mekkora?
Példának vegyük az Óbuda HTSZ-t, akiké a teljes Duna-kanyar, Szobtól lefelé Budapest északi határáig. Weboldaluk szerint tavaly 5500-6000 területi jegyet adtak el. Már klasszul belejöttem a tippelgetésbe, ez legyen 75 millió forint bevétel. Vagyis 15 év alatt 1,125 milliárd.
Szóval, ha nem is olyan jó a buli, mint egy miniszterelnöki haveroknak fenntartott offshore gázkereskedelmi lehetőség, a halászati jog stabil, polgári, realtíve kockázatmentes üzletet jelenthet 15 évre fixen. Ami azért is jó biznisz, mert az elején, ha szerencséd van, minimális összeget kell befektetni. Az előző körben legalábbis névlegesek voltak a haszonbérleti díjak, és a szó hagyományos értelmében vett licitet vagy árajánlatot be sem kellett nyújtani, a pályázatok szakmai tartalma döntött.
A téma izgalmas, a Cink már rengeteg kérdést küldött szét az ügy fontos szereplőinek, a témával további posztokban fogok foglalkozni, ez volt a kedvcsináló.
Szily László
Kapcsolódó:
Áder: Elegendő víz nélkül nincs fenntartható béke
Illúzió, hogy a víz köztulajdon?
Elbukott a kétharmad - egyelőre nem vették el a nemzeti parkok földjeit
A TTIP kereskedelmi szerződés a törvény előtti egyenlőséget a vállalatok máglyájára hajítja
"Orbánt terheli a felelősség az elmúlt 25 évért"
A sztárügyvéd tovább vizsgálná a rejtélyes alcsúti gázolást
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése