Százhetven éve, 1844. július 2-án mutatták be a pesti Nemzeti
Színházban Kölcsey Ferenc Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból
című költeményének megzenésített változatát, amelynek szerzője Erkel
Ferenc volt, és amely Magyarország nemzeti himnusza lett.
A Habsburg Birodalomnak - amelynek Magyarország is része volt -
1797-ben, a napóleoni háborúk idején született himnusza. Joseph Haydn
angliai koncertkörútján tapasztalta meg, hogy milyen lelkesítő hatással
van az angolokra a brit himnusz, a God Save the King, és
hazatérve hasonló, a hazafias érzelmek felkeltésére alkalmas darabot
komponált. Így született meg Leopold Haschka versére a Gott erhalte Franz den Kaiser.
A dal először 1797. február 12-én, I. Ferenc császár születésnapján
csendült fel. A darab - amelynek magyar szövege is született - a
kezdetektől a soknemzetiségű Habsburg Birodalom, majd az Osztrák-Magyar
Monarchia himnuszának számított, hivatalos eseményeken ez csendült fel,
Magyarországon azonban soha nem vált igazán népszerűvé.
A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Kölcsey műve előtt a katolikus magyarok nemzeti imaként a Boldogasszony anyánk című, valószínűleg a 18. század elején keletkezett egyházi népéneket, valamint az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű Szent István-éneket, míg a reformátusok a 90. zsoltárt (Tebenned bíztunk eleitől fogva)
énekelték. Felekezeti hovatartozástól függetlenül népszerű volt a
hatóságok által tiltott Rákóczi-induló, amelyet később a francia Hector
Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített.
Kölcsey 1815-ben Szatmárcsekére költözött öccséhez, akinek rossz
gazdálkodása miatt a családi birtok rendbetétele a költő vállára
nehezedett. Vidéki elszigeteltségében, magányában formálta költészetét,
új műfajokkal próbálkozott. 1821-től kezdődő lírai korszakának fő
műfaja a hazafias szabadságóda és a népköltészet eredményeit
felhasználó lírai dal lett. A bécsi udvar alkotmánytipró
intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában keletkezett
hazafias költészetének remeke, a Hymnus, melynek szövegét 1823. január 22-én tisztázta le - e napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.
A vers keretét adó első és utolsó versszak - a könyörgés - imát,
fohászt tartalmaz. A keret által közrefogott versszakokban a költő
számot vet a nemzet múltjával, felidézi a honfoglalásnak és Mátyás
korának dicső jeleneteit, majd a nagy katasztrófákra, a tatárjárásra, a
török hódításra, a szabadságharcok bukására emlékeztet. A hatodik és
hetedik versszak már jelen időre vált. A bűnök felemlítése a vallásos
szellemű hazafias költészetet idézi, egyben fájdalmas önbírálat is. A
vers végén ismét felhangzik a fohász, de a költő ekkor már szánalomért
könyörög Istenhez. A Hymnus először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím
nélkül, ami egyes irodalomtörténészek szerint szerkesztői önkény vagy a
cenzúra kijátszása miatt történt. 1832-ben, Kölcsey munkáinak első
kötetében a Hymnus már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.
A költemény megzenésítésére 1844-ben, a költő halála után hat évvel
hirdetett pályázatot Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója.
A 20 arany pályadíjat a beérkezett tizenhárom pályaműből Erkel
Ferencnek, a Nemzeti Színház karmesterének ítélte a zsűri. A művet
1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami
ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először.
Erkel zenéje nem aratott rögtön osztatlan sikert. A Honderű ugyan
mint felséges néphimnuszt dicsérte, "melyet Kölcseynk és Erkelünk
egyesült lantjaik teremtének", ám fanyalogva hozzátette: "a Hymnus
szelleméhez alkalmazott templomi zene... a nép ajkán visszhangra nem
fog találni". A lap jövendölése nem teljesedett be: már 1844
augusztusában megszólalt a Himnusz nyilvános népünnepségen, az óbudai
hajógyárban a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor, majd pár nap múlva a
pesti polgári őrhad zászlószentelésén. A művet főleg színházak,
színészek és az ifjak terjesztették, rendszeresen elénekelték különböző
rendezvények alkalmával, és igazi jelentősége a szabadságharc utáni
elnyomás éveiben mutatkozott meg. A dal és a vers nemzeti ima lett,
mondhatni közmegegyezéses alapon a magyarok nemzeti imádságává vált.
Hivatalosan az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI.
törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.
Múlt Kor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése