2014. december 10., szerda

Munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen feltételekkel, embertelen körülmények között, törvénytelenül.

A kiszolgáltatottság egy lelki börtön

A Földön minden embernek lehetősége kellene, hogy legyen olyan munkára, amelyből biztosíthatja alapvető megélhetését. Ennek elérésében a foglalkoztatásnak kulcsszerepe van. Ezért kell minden kormányt felhívni arra, hogy foglalkozzon többet a munkahelyteremtéssel. És nem akármilyen munkahelyek teremtésével, hanem tisztes munkahelyekével. Habár sokszor halljuk azt az érvet, hogy az országok nem engedhetik meg maguknak a magasabb béreket és jobb feltételeket, ezt a rövidlátó gondolatot hamar cáfolnák a hosszú távú eredmények. Ezért a legjobb mód a globális szegénység leküzdésére a tisztes munka. A tisztes munka fogalmát eredetileg az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezete (International Labour Organisation, ILO) vezette be a nemzetközi életbe, azon vita keretében, amelyet az ILO 185 tagországának képviselői 1999-ben, a nemzetközi szervezet átfogó, XXI. századi céljáról folytattak.
Ha ötvözi a versenyképességet és a társadalmi igazságosságot a tisztes munka, akkor a gazdasági és szociális fejlődés kéz a kézben halad, és ily módon tudatosan elkerülhető az országokon belüli és országok közötti gazdasági és szociális egyenlőtlenségek további elmélyülése- mondjuk mi. Amennyiben megvalósul ez a fejlődési út, annak eredménye, a tisztességes munka. Ez az egyén szintjén azt jelenti, hogy az embereknek lehetőségük van hasznos munkavégzésre, amely korrekt jövedelmet biztosít számukra. A munkakörülmények biztonságosak, és a szociális védelmi rendszerek megfelelő biztonságot nyújtanak a dolgozóknak és családtagjaiknak. Részt vehessenek a rájuk vonatkozó döntések meghozatalában, kifejezhetik véleményüket és szabadon szerveződhetnek érdekeik kifejezésére és megvédésére.
A tisztességes munka hiányára utal például, ha egy országban magas a munkanélküliség és a munkalehetőség hiánya miatt különösen nagy a szegénység, tömegesen és ismétlődően megsértik a munkavállalók jogait, hiányzik az alapvető jövedelembiztonság, a munkahelyeken bizonytalanság és félelem uralkodik, illetve akadályokba ütközik a szakszervezeti vagy munkáltatói szervezkedés, a tisztségviselők félnek a retorzióktól - mint Magyarországon. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) emlékeztetett egy közleményében: hogy százezrek nem találnak munkát, köztük sokan fiatalok - megfosztva ezzel a megélhetést biztosító jövedelemtől. Milliós azok száma, akik teljes munkaidőben foglalkoztatottként sem képesek biztosítani családjuk megélhetését. Ők a "dolgozó szegények", akik gyermekeiknek, a jövő generációjának sem képesek minőségi életet nyújtani. Ezért millió közeli azok száma, akik elhagyják az országot és talán a nemzetüket is a tisztességes bérezés reményében, ha már a külföldi munka sem leányálom. A megélhetés nehézségei mellett sok vállalatnál a növekszik a kiszolgáltatottság, az egzisztenciális kényszerrel visszaélő munkáltatói gyakorlat. Nem csak a közszférában dolgozók keserű kenyere ez, hanem terjed a versenyszférában is.


Várhegyi Kálmán

A technikailag fejlődő világ és a munkanélküliség összefüggései

A gőzgép megjelenése végleg leváltotta a lovakat a munka világában, emléküket csak a lóerő mint mértékegység jelzi. De vajon ugyanezt teszi-e a robotika és a minden területen hódító automatizálás az emberekkel is? A helyzet biztosan nem ilyen tragikus, de kétségtelen, hogy az Egyesült Államok elmúlt harminc éve - és mondhatjuk ezt nyugodtan az egész nyugati fejlett világra - a foglalkoztatás csökkenéséről szólt.

Itt még vennak emberek...itt meg már csak robotok

A hosszú távú statisztikai adatok azt mutatják, hogy a foglalkoztatottság csökken az USA-ban, mégpedig pont azokban az életkori szegmensekben, ahol az a leginkább fáj: a pályakezdőknél és a leginkább aktív 25–54 éves korosztályban. Az 55 év felettiek korcsoportján belül hiába emelkedik a teljes munkaidőben foglalkoztatottak aránya, a teljes munkaképes populációra vetített ráta 1994 óta csaknem 4 százalékkal csökkent. „Nagy vita alakult ki akörül, hogy a munkanélküliség növekedése strukturális vagy ciklikus jelenség-e – mondja Michael Temple, a Pioneer Investments amerikai hitelpiaci elemzésekért felelős igazgatója. Sokan úgy gondolják, az amerikai gazdaság stagnál, leállt az innováció, és a demográfiai tendenciák sem támogatják a fejlődést, ez az oka a munkahelyek csökkenésének. – Nézetünk szerint a demográfia valóban nem támogatja a foglalkoztatás bővülését, és némi ciklikusság is megfigyelhető, de a jelenség fő mozgatórugója minden bizonnyal az élőmunkát helyettesítő technológiai fejlődés” – mondja a Pioneer igazgatója. Temple szerint erre bizonyíték, hogy a munkaképes lakosság és a munkaerő-piaci részvételi arány csökkenése mellett az ipari kibocsátás és a GDP folyamatosan nő. Ez csakis robbanásszerű technológiai fejlődés, a munkaerő hatékonyságának ugrásszerű javulása mellett lehetséges.

A nagy kérdés inkább az, hogy a gépek munkaerőt kiszorító hatása miatt
az emberek végleg a pálya szélére kerülnek-e,
mint a gőzgép megjelenésével a lovak,
vagy a növekvő jólét új munkahelyeket teremt nekik?
„Azt biztosan tudhatjuk, hogy a tudásalapú munkakörökben rendkívüli változásokat hoz az internet és az automatizálás” – mondja az igazgató. Egyes becslések szerint a következő évtizedben a leginkább érintett irodai munkában, értékesítésben, oktatásban, illetve IT-munkakörökben az automatizálás világszerte 100 millió munkahelyet válthat ki, ami jelenleg évi 5-6 billió dollárjába kerül a gazdaságnak és a társadalomnak. Hasonló folyamat játszódik le a robotika révén a gyártósorokon. A robotok iránti kereslet az évtized végéig évi 8 százalékkal emelkedik. A jelenség mögött számos ok húzódik meg. A fő hajtóerő az, hogy a munkaerő költsége gyorsan nő, különösen azokban az országokban, ahova néhány évtizeddel ezelőtt éppen az olcsó munkaerő miatt települt ki a gyártás. Emellett fontos szerepet játszik a folyamatban az is, hogy az új robottechnológiák egyre olcsóbbak, így egyre kisebb beruházással egyre kisebb üzemek is képesek kiváltani az emberi munkaerőt. „Még így sem feltétlenül igaz, hogy mindez a munkanélküliség növekedéséhez vezet Amerikában” – mondja a Pioneer igazgatója. Az elmúlt hatvan év tapasztalatait áttekintve nem találtunk szignifikáns rövid távú összefüggést a kibocsátás és a munkanélküliség között. Laza negatív kapcsolat figyelhető meg csupán, amennyiben a nagy kibocsátásnövekedést produkáló évek után két évvel a munkanélküliség csökken, a kibocsátáscsökkenés utáni időkben viszont emelkedik. Temple szerint ez azt mutatja, hogy a nagy beruházások és fejlesztések idején a foglalkoztatottság ugyan visszaeshet, de az új technológia magasabb képzettségi szinteken munkaerő-keresletet generál, ami később kedvezőbbé teszi a képet. Ráadásul a munkaerő-piaci folyamatokat időről időre erős külső hatások zavarják meg. Az amerikai munkaerőpiacon a gyártókapacitások az ezredforduló előtti két évtizedben az olcsóbb munkaerőt kínáló és egyre jobban megnyíló Kína felé áramlottak. Ez a folyamat az elmúlt tíz évben egy technológiai áttörés miatt megfordult. „A palagáz-kitermelésről van szó, aminek a hatására az Egyesült Államokban látványosan csökkentek az energiaárak. Ez az ország versenyképességét rendkívüli mértékben növelte, főleg azzal párosulva, hogy eközben a klasszikus gyártási helyszíneken, mindenekelőtt Kínában egyre drágább lett a munkaerő” – véli Temple.

A Pioneer igazgatója arra hívja fel a figyelmet, hogy az energiaköltségek csökkenése egy évtized alatt a világ második legversenyképesebb gyártási helyszínévé tette az Egyesült Államokat. Ma már csak Kína előzi meg, de költségelőnye a tíz évvel ezelőtti 14 százalékról 4 százalékra csökkent. Mindezek eredményeként meg is indult az ipar visszatelepülése az USA-ba, ami a Boston Consulting becslése szerint oda vezet, hogy az USA exportja az évtized végéig 70-115 milliárd dollárral emelkedik, és 2020-ra 2,5-5 millióval többen fognak a gyártásban dolgozni az országban, mint ma. Mindezek alapján esély van rá, hogy bár az USA foglalkoztatási adatai még elfedik, a valóságban erős pozitív fordulat előtt állunk a munkaerőpiacon. „Ez viszont magában hordozza azt a lehetőséget, hogy a Fed tovább tartja zéró szinten a kamatokat, mint gazdaságilag indokolt lenne, ami súlyos következményekkel járhat” – figyelmeztet a Pioneer igazgatója. Az időn túl is laza monetáris politika ugyanis buborékok kialakulásához, a tőke rossz allokációjához vezethet, ennek eredménye pedig a tőkeáttétel egészségtelen növekedése lehet, ami könnyen egy új krízis alapjává válhat.


Hírfigyelő Szolgálat

Mindennapi tüntetésünk add meg nekünk, ma.... Már mindenki tüntet?

Már mindenki tüntet, ez lassan betegséggé vagy divattá fajulhat, ami veszélyes és silány vagyis eredménytelen. Most az aktuális paciens a dohányjpar egy füst alatt, csak míg kiengedik a gőzt. Ugyanis nincs előremutató jel a kormány egyeztetési szándékáról vagy álláspontjának jelentős módosulásáról a dohányiparban foglalkoztatottakat érintő törvényjavaslatok kapcsán. Így a Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete (DDDSZ) december 15-e, hétfőre egész napos demonstrációt jelentett be - közölte a szakszervezet.
A Dohányipari és Dohánykereskedelmi Dolgozók Szakszervezete petíció és hivatalos levél formájában is jelezte már a döntéshozók számára aggodalmait, melyek ezidáig csupán csekély meghallgatásra találtak. Az érdekképviseleti szervezet azt írja: más módszer híján a végszavazás várható napján szinte a teljes várost megbénító autós demonstrációt indít a budapesti közutakon, illetve békés, álló demonstrációt hirdet a Parlament elé. Ezzel kívánják felhívni a képviselők figyelmét arra, hogy a benyújtott tervezetek több mint ezer ember munkáját és családjaik megélhetését veszélyezteti, és ne szavazzák meg az ezt kiváltó törvényjavaslatokat. A forgalomlassító felvonulásban közel 400 dohányértékesítésben használt jármű vesz részt, a Parlament elé pedig hozzávetőlegesen 1000 főt várnak.
Milyen jó.... Legalább a közrendészetnek van munkája jó pénzért, ha már mindenki mást bérszinten megnyírbálnak. A szakszervezet kéri a budapesti közlekedésben résztvevők megértését a demonstráció napján várható forgalmi korlátozások, torlódások miatt, és a zavartalan közlekedés érdekében felhívja figyelmüket a BKV kötött pályás eszközeinek használatára. A DDDSZ vár minden szimpatizánst, érintettet a békés tiltakozó akcióra a parlament elé.
A baj ezzel csak az, hogy ez egy-egy szegmense a dolgozóknak, szakterületeknek és így egyéni érdekérvényesítésként fogható csak fel és nem egységes nemzeti érdekként...ami pártrendszert dönthetne akár. De ezek a szakszervezetek valójában jól elvannak a pártérdekekkel és (káosz)rendszerrel szemben sincs semmi kifogásuk, csak zsebbe legyen a megfelelő pénz.

Gölöncsér Miklós

Félpályás beleszólás

December 15-én reggeltől félpályás útlezárásokat szerveznek országszerte a Liga szakszervezetek, amivel "tiltakoznak a kormány munkavállalókat hátrányosan érintő intézkedései, köztük a korkedvezményes nyugdíj eltörlése és a kafetéria többlet adóterhei ellen".
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke szerdán egy sajtótájékoztatón jelentette ezt be, miután a szakszervezeti médiafelületeken jelezték, hogy a közeljövőben várható az útelzárások időpontjának bejelentése. A megmozduláshoz csatlakozik a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete, a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (Médosz), a Mentő Dolgozók Önálló Szakszervezete, a Vasutasok Szakszervezete, illetve a Mozdonyvezetők Szakszervezete. Gaskó István szerint a szakszervezetek nem szívesen mennek az utcára, "természetes alkuhelyük a munkahelyen van".
Valóban azt látni, hogy a szakszervezetek nem nagyon mennek utcára. Pontosabban, akár ki is jelenthető, hogy nem nagyon erőltették a munkavállalók érdekképviseletét, ameddig a Demokratikus Koalíció be nem jelentette, hogy ki akarják kényszeríteni az előrehozott választásokat, és ennek érdekében egyeztetéseket fognak kezdeni a szakszervezetekkel.
Azóta a szakszervezetek igen aktívak lettek. Mindenféle problémáik lettek a munkavállalók jogaival, munkakörülményeivel, - mondtatni, kezdtek visszatérni ahhoz a tevékenységükhöz, amiért szakszervezetnek nevezik őket. Természetesen, a választásokat megelőzően, a munkavállalói érdekképviselet számára előnyös időszakban semmiféle félpályás útlezárás nem volt, sőt, hallani se nagyon lehetett arról, hogy szakszervezetek léteznek.
Most azonban, hogy a radikális atlantisták elveszítették a választásokat és megkezdték a civil látszatú megmozdulások szervezését a kormány megdöntésére, a szakszervezetek újra előkerültek.
Hídfő.net.ru | Gyurcsány a majálison
Most miért nem hallgatnak, ebben a helyzetben, amikor a kormányra egyszerűen semmilyen nyomást nem tudnak kifejteni? Korábban miért nem cselekedtek, amikor lehetőség lett volna nyomást gyakorolni, mert akkor még tét volt a pártok által kapott szavazatok száma? (Most nincs semmi tét. Ha lesz is előrehozott választás, azt 2016-ra tervezik.)
A válasz igen egyszerű: ez egy hangulati előkészítés. December 16-án nagy-nagy összevont látszatcivil tüntetés készül Budapesten. Ha előtte a fél ország megbénul egy napra, az azt a látszatot kelti, hogy most aztán készül valami. Pedig az ilyen félpályás lezárások többnyire abban folytatódnak, hogy másnap mindenki visszamegy dolgozni, és a média is elfelejti a dogot. Egyetlen haszna tehát, hogy attól egy-két napra kormányellenesebb hangulat legyen az országban. Gyurcsány Ferencnek adnak ajándékot a szakszervezetek, nem a munkavállalók érdekeit képviselik. Vajon a vezetőik mennyit kaptak érte?

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/10/felpalyas-beleszolas

Medvegyev: a Déli Áramlat leállításáról

Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök ma egy televíziós interjú során kifejtette, a Déli Áramlat projekt leállítása mögött az áll, hogy Bulgária az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomásának engedve nem adta meg az építési engedélyeket. Medvegyev szerint Bulgária nem mint független ország folytatott tárgyalásokat a projektről, hanem mint az EU egy szokványos tagállama, amire nyomás nehezedik Brüsszel részéről.
Hídfő.net.ru | Dimitrij Medvegyev
A bolgár kormány több alkalommal kifejezte támogatását a projekt megvalósulására vonatozóan. Azonban az utóbbi időben néhány hetente változtatta állásfoglalását, és Washington keze is benne van abban a döntésben, amit a bolgár kormány végül meghozott.
Washington aktívan beleavatkozik a kelet-európai országok politikájába, ráadásul olyan mértéktelen módon, hogy az az üzleti kapcsolatokra kiterjed. Az Egyesült Államoktól több mint tízezer kilométerre egy nemzet nem hozhatott független döntést arról, hogy egy másik országgal milyen gazdasági kapcsolatot kíván kiépíteni, hanem végül az amerikai tevékenység határozta meg a döntéshozatalt.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/10/medvegyev-deli-aramlat-leallitasarol

Miért vett az amerikai pénzügyminisztérium több ezer túlélő készletet a bankfelügyelet számára?

Az elmúlt években rendszeresen olvashattunk arról, hogy az Egyesült Államok különböző állami és rendvédelmi szervei, élükön a belbiztonsági minisztériummal (DHS), hihetetlen mennyiségű lőszert, tüntetések leveréséhez szükséges felszerelést és katonai járművet vásárolt.
Bár az amerikai katasztrófavédelmi szervek semmilyen nyilatkozatot nem tettek mostanában, a különböző hadgyakorlatokból és szimulációkból sokan arra következtetnek, hogy akármire is próbál felkészülni az amerikai kormány, az valami komoly esemény lehet.
Természetesen az egyik lehetőség, ami sokakban felmerül, az amerikai gazdaság összeomlása, míg mások inkább egy kibertámadástól tartanak. Igazából a dominókat elindító momentum beazonosítása nem is annyira fontos, hiszen ilyen horderejű események csakis akkor indulnának el, ha már minden készen áll a fináléhoz, gyújtózsinórból pedig nincs hiány.
A lényeg, hogy a hatóságok készülnek valamire, aminek legújabb bizonyítéka, hogy az amerikai pénzügyminisztérium, aminek legfontosabb feladatai közé tartozik az államadósság és a bankrendszer felügyelete, 200.000 dollár értékben rendelt túlélőkészleteket a bankfelügyelet 3814 dolgozója számára.
A megrendelés célja nem világos. A ZeroHedge szerint a túlélőkészletekből minden amerikai nagybank kap majd, köztük a Wells Fargo, a JP Morgan Chase, a Citigroup és a Capital One bankokkal.
48hour-emergency-kit
A készlet tartalma arra enged következtetni, hogy a pénzügyminisztérium egy olyan eseményre számít, amely során 24-48 órára megszakadhat a kapcsolat alkalmazottaival.
A készlet egyebek mellett tartalmazni fogja a következőket:
  • Övtáska vagy hátizsák (amelyben minden tétel elfér),
  • 2400 kalóriás energiaszelet (legalább 5 éves eltarthatósági idővel),
  • 3 palack 2,5 dl-es víz (legalább 5 éves eltarthatósági idővel),
  • 50 darab víztisztító tabletta,
  • Többször használható napelemes takaró,
  • Védőmaszk (porszűrésre),
  • Kapucnis köpeny,
  • 12-órán át világító fényrúd,
  • 1 pár gumikesztyű,
  • Nyakba akasztható síp,
  • 33 darabos elsősegély készlet,
  • Nedves kéztörlő,
  • Dinamóval tölthető AM/FM rádió,
  • Levegőszűrő maszk.
Miért?
Tudnak valamit, amit mi nem? És miért pont a bankfelügyelők kapnak túlélőkészletet?
Az biztos, hogy munkájuknak köszönhetően tisztában vannak az amerikai gazdaság és pénzrendszer kényes helyzetével. Tavaly például, az adósságplafon megemelése körüli huzavonában, figyelmeztetést adtak ki, ami szerint több generáción át tartó katasztrófa sújthatja az Egyesült Államok gazdaságát, ha a kormánynak nem sikerül újabb hitelhez jutnia.
gethomebagMiközben a kétnapos túlélésre tervezett csomagok a legalapvetőbb tételeket tartalmazzák csupán, érdekes tényező, hogy azokat éppen a bankfelügyelőknek szánják. A prepper közösség az ilyen készleteket „Bug Out Bag”-nek vagy a helyzettől függően „hazáig kitartó táskának” (get home bag) nevezi.
Valaki a kormány magasabb köreiben úgy tűnik, látja, hogy milyen veszély fenyegeti az Egyesült Államokat és bár a felkészülés általánosságban véve dicséretes dolog, látva az egyre erősödő társadalmi elégedetlenséget, a rogyadozó gazdaságot és a Fed háttérbevonulását, az időzítés igen „különös”.
Források: shtfplan.com, zerohedge.com, freebeacon.com
http://idokjelei.hu/2014/12/miert-vett-az-amerikai-penzugyminiszterium-tobb-ezer-tulelo-keszletet-a-bankfelugyelet-szamara/

Hongkong: felszámolják a tüntetések gócpontját

Hongkong kormányzója felszólította a liberális demokráciáért tüntetőket, hogy kerüljenek el minden szükségtelen konfrontációt a rendőri erőkkel, akik csütörtökön elkezdik eltávolítani az általuk felállított sátortábort, és azonnali kényszerítő intézkedést alkalmaznak mindenki ellen, aki ellenáll a műveletnek.
A kormányzó 20 órát adott a demokráciapárt tüntetőknek, hogy összepakolják valamennyi ingóságukat és elhagyják a kormánynegyed melletti nagyteret. A sajtóközlemény emlékeztet, hogy a demokráciapárti tüntetők illegálisan foglalták el a köztereket és utakat, így a rendőrség 20 órán belül megkezdi a kiszorításukat. A demonstrálók azóta "visszatérünk" feliratú plakátokat tartanak, jelezvén, hogy nem fognak összeütközésbe keveredni a rendfenntartással, elhagyják a teret, és majd a későbbiekben újra összegyűlnek.
Hídfő.net.ru | Színes forradalom
Hongkongban szeptemberben kezdődött meg a tüntetési hullám az ellen, hogy a kormány nevezi ki a helyi kormányzókat. A tüntetők ehelyett liberális demokráciát akarnak, ahol minden vezetőt közvetlenül választhatnának meg. A későbbiekben a tiltakozóknak a 2017-es elnökválasztásokon induló jelöltek hátterének kivizsgálásával is problémájuk lett, és "szabad választásokat" követeltek. Az eseménysorozatban már számos letartóztatás és kisebb összecsapások történtek. A hongkongi rendőrség többnyire csak a provokátorokat emeli ki a tömegből, így a tüntetések nagy része békés maradt és nem alakult ki olyan fegyelmezetlen, véletlenszerű pusztítás, mint a nyugati országokban szerveződő tüntetések után szokott.
Hongkong 1997-ben nyerte el hivatalosan is függetlenségét, korábban több mint 100 éven át brit gyarmat volt. Ma egy autonóm, adminisztratív régió Kínán belül, garantált gazdasági, jogi és politikai önrendelkezéssel, az "egy ország, két rendszer" elv alapján.

http://www.hidfo.net.ru/2014/12/10/hongkong-felszamoljak-tuntetesek-gocpontjat