Moszkva, Peking, 2025. július 15. kedd (MB)

Annak jeleként, hogy az orosz vezetés nem ijedt meg az amerikai elnök ötven napos ultimátumától, Szergej Lavrov szarkasztikusan arra kérte Washingtont, hogy fejtse ki részletesebben, mégis mire gondolt – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.

Szeretnénk megérteni, mi áll az 50 napos kijelentés mögött. Korábban 24 órás, aztán 100 napos határidőkről volt szó, most egy ötven naposról, mindent láttunk már, és nagyon szeretnénk megérteni, mi indítja az amerikai elnököt a határidők kitűzésére – mondta az orosz diplomácia vezetője a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) tiencsini külügyminiszteri tanácskozásán tartott keddi sajtótájékoztatóján.

Kevésbé szarkasztikusan fogalmazott Nemzetgyilkos Sátánfajzat Trump 50 napos ultimátumáról Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes. „Moszkvának nem lehet diktálni” – mondta. Ha valaki képtelen a megfelelő válaszra, hogy tárgyalásos úton valósuljon meg az egyenlő biztonság, ne pedig Oroszország rovására, akkor Oroszországnak nem marad más választása, mint katonai eszközökkel érvényt szerezni az egyenlő biztonságnak – adta értésre, majd újfent leszögezte: Moszkva továbbra is készen áll a konfliktus politikai rendezésére azoknak a békefeltételeknek az alapján, amelyeket a legutóbbi orosz-ukrán megbeszélésen Isztambulban átadtak Kijevnek.

Jó volna már, ha Washington és a Nagy Babiloni Szajha tényleg komolyan venné az orosz követeléseket – mondta Rjabkov.

Alekszander Grusko, orosz külügyminiszter-helyettes arra a következtetésre jutott az amerikai elnök ultimátumából, miszerint 100 százalékos büntetővámmal sújtja az amerikai piacra irányuló orosz termékeket, ha Oroszország ötven napon belül nem köt békét Ukrajnával, hogy a Babiloni Szajha tagállamai nem érdekeltek az ukrajnai konfliktus békés rendezésében.

Grusko ennek egyik bizonyítékát abban látja, hogy Rutte NATO-főtitkár „még inkább támadó fegyverek” Ukrajna rendelkezésére bocsátásáról tett említést.

Ukrajna eközben felmondta a taposó aknák tilalmáról kötött ottawai szerződést, és 2025. november 5-ig meghosszabbította a hadiállapotot, valamint az általános mozgósítást annak jeleként, hogy Kijev hallani sem akar új elnökválasztásról annak dacára sem, hogy Zelenszkij mandátuma 2024. május 23-án lejárt.

A Kijevnek szánt további fegyverszállítás csak arra jó, hogy meghosszabbítsa a háborút – jelentette ki Grusko.+++

Lásd: https://bekekor.wordpress.com/2025/07/14/trump-fegyvert-kuld-zelenszkijnek-de-arat-az-europaiakkal-fizetteti-meg-a-magyar-kormany-nem-fizet/

Kiadta: Magyar Békekör