A Magyar  Békekör állásfoglalása

Magyarországnak nem fűződik érdeke ahhoz, hogy Izrael oldalára álljon a közel-keleti konfliktusban, a népirtásba torkoló jogfosztásban, megfeledkezve a palesztin nép önálló államhoz való jogáról – figyelmezteti az Orbán-kormányt a Magyar Békekör. Magyarországnak ahhoz fűződik érdeke, hogy az ENSZ határozatokkal összhangban megszülessék a független Palesztina, zsidók s arabok végre lehetőséget kapjanak a békés együttélésére. Izrael melletti egyoldalú elköteleződésével a kormány annak kedvez, hogy a palesztin népet továbbra is megfosszák a szabadságától, sőt még az életétől is. Mi ezt a politikát elítéljük, mert szemben áll a népek önrendelkezési jogával, és hazánk biztonságára nézve súlyos veszélyeket rejt magában. A Gáza ellen indított izraeli hadművelet miatt szembekerülhetünk az egész arab világgal, Iránnal és Törökországgal, mely nem fogja eltűrni az övezet megszállását, s számíthat Oroszország és Kína támogatására is.  Újabb népvándorlási hullám gerjedhet, melyet már nem tudunk kezelni. Nincs szükségünk arra sem, hogy megromoljon a magyarországi arab közösség jó viszonya a kormánnyal és a magyar emberekkel. Arra szólítjuk fel a kormányt, hogy ne egyik vagy másik fél pártját fogja, hanem a két nép békés együttéléséért szálljon síkra. A palesztin népnek ugyanolyan joga van biztonságban élni, mint Izraelnek! Álljon ki az önrendelkező Palesztináért! Ez egyszerre nemzeti érdekünk, és egyetemes erkölcsi követelmény.

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2023/10/16/a-magyar-bekekor-allasfoglalasa-a-kozel-keleti-konfliktusrol-es-a-palesztin-kerdes-megoldasarol/