Át kell lépni saját árnyékunkat, és szintet kell lépnünk az igazság kimondásában, mert itt már régen nem a COVID-19-ről van szó.
Ahogy csalás és hazugság az adósság alapú pénz, és ugyanúgy csalás és hazugság, sőt egyenesen népirtás a nyugati gyógyászat, a drogokkal, a “vírusokkal”, és arra kitalált kamuvakcinákkal együtt, amelyek felelősek a járványokért, és a halálozásokért.
Csak a holisztikus, a szervezetet, mint az univerzummal egységben működő rendszerként lehet és kell értelmezni, és azzal harmonikus módszerrel gyógyítani.

A 20. sz. század elején nagyszerű tudósok voltak, akik szinte mindent felfedeztek, de mivel ez ellentétes volt a Rockefeller-klán üzleti érdekeivel mind az orvoslás, mind az energia terén, ezért minden tudóst ellehetetlenítettek, tönkretettek, akik útjukban álltak.
Itt van néhány példa arra, hogy az ingyen energia mindenhol működhetne, és minden betegség gyógyítható lenne, de a hatalmasoknak ez nem áll érdekében.
Dr Buttar pedig olyan felismerésre jutott, ami leleplezte volna a globalisták népirtó tervének legfontosabb elemét. Ezért kellett meghalnia.

1.) Nikola Tesla (1856-1943)
Horvát-szerb-amerikai fizikus, feltaláló, villamosmérnök, gépészmérnök, filozófus, a világ leghíresebb tudósa.
Életében 146 szabadalmat (ebből 112-t az USA-ban) jegyeztek be a neve alatt. Több fontos elméleti és gyakorlati részecskefizikai és gravitációs kutatáson kívül a nevéhez kötődik a többfázisú villamos hálózat, a váltakozó áramú motor, az energia vezeték nélküli továbbítása, az energiatakarékos világítás, a távirányítás, a nagyfrekvenciás elektroterápiás készülékek, a napenergia-erőmű és más megújuló energiaforrással működő berendezések feltalálása is.
Kísérleteit felgyújtották, ellehetlenítették, mély szegénységben halt meg.
Tesla ingyenergiája ütközött a Rockefellerék érdekeivel, mivel szembe ment az akkor felívelő olajbiznisszel, amivel megalapozták vagyonukat, és világméretű befolyásukat.

2.) Royal Raymond Rife (1888-1971)
Német biokémikus, kutató és feltaló, a Heidelbergi Egyetem díszdoktora.
Legismertebb találmányai a „frekvencia-készülék”, valamint az „univerzális vírus-mikroszkóp”.
Teljesen másképp közelített a betegségekhez, mégpedig a kvantumfizikai megközelítéssel, mely szerint minden rezgés, energia és frekvencia.

RIFE IS MEGÁLLAPÍTOTTA, HOGY NEM KÜLSŐ KÓROKOZÓ OKOZZA A BETEGSÉGET!!!
Béchamphoz hasonlóan rájött, hogy a betegség nem azért alakult ki, mert valami új mikroorganizmus bekerült a szervezetbe. Az mindig is ott volt, csak valami átalakította egy betegséget okozó formává.
Az eredeti kiváltó ok tehát nem “vírus”, hanem például egy sokk, vagy toxinok, vagy sugárzás, vagy negatív gondolkodás-mód, stb. – azaz mindig a legyengült test kémiai traumája, ami oxigénhiányos szöveteket eredményez, savas kémhatással, ami a mikrobák elszaporodásának kedvez.
Rife-nak 1920-tól sikerült elérnie azt, amit a mai elektron-mikroszkópokkal még ma sem lehet kimutatni: élőben, színesben és nagy felbontás mellett tudta vizsgálni a mikrobákat. Ezzel Rife volt az első kutató, aki élő mikrobákat tudott vizsgálni.

Rife az 1930-as években bejelentette, hogy el tudja pusztítani a baktériumokat, ha elektromágneses hullámokkal robbantja őket, amelyek az egyes célszervezetekre jellemző frekvenciákon oszcillálnak.
Rife számos gyakori, de veszélyes fertőzéssel fertőzött embert gyógyított meg, beleértve a tífuszt, a szalmonellát, az influenzát és más parazita szervezetek által okozott fertőzéseket.
Rife közellenséggé vált a Big Pharma szemében, ezért speciális mikroszkópját szándékosan összetörték, majd laboratóriumát felgyújtották.

3.) Wilhelm Reich (1897-1957)
A holisztikus gondolkodás úttörője, aki 1930-ban feltalált egy módszert a rák, a szívbetegség, az ízületi gyulladás és sok ezer egyéb betegség gyógyítására, mindössze néhány 15 perces kezeléssel.
Hogyan volt ez lehetséges? “A doboz egy gondosan felépített” orgon-akkumulátor”, amely az orgon energiát vagy a “Chi/Prana” életenergiát koncentrálja, és hihetetlen hatással van a betegekre.
Előbb 1933-ban a nácik elégették a könyveit, majd USA-beli emigrációját követően az FDA betiltotta Wilhelm Reich találmányait, és 1956 augusztusában több tonnányi írását égette el az FDA.
Majd börtönbüntetésre ítélték, ahol 1957-ben meghalt szívelégtelenségben, pár nappal a szabadlábra helyezése előtt.

4.) Georges Lachowski (1869-1942.)
Orosz-francia mérnök, író, és feltaláló, aki feltalálta az MWO-módszert emberi test helyreállítására.
Az MWO egy többhullámú generátor. A szervezetben minden kémiai folyamat energiát igényel, és az MWO többhullámú oszcillátor energiával telíti a test sejtjeit. Az egyes sejtek kémiai folyamatai egyensúlyba kerülnek, lehetővé téve számukra a helyreállítást és a megfelelő működést. Így az eszköz rendszeresen használata megőrzi a szervezet elektromos egészségét sejtszinten.

5.) Dr. Hulda Clark Regehr (1928-2009)
Kanadában élt, doktori fokozatait ott szerzett kutató, orvos, aki felismerte, hogy minden emberi betegséghez hozzákapcsolható a parazita fertőzés.
Azt is igazolta könyveiben, hogy képes gyógyítani az összes betegséget, közöttük a rák, HIV kórokozókat Zapping elektromos készülékkel, amit ő kereskedelmi forgalomba hozott.
A Zapping elektromos készüléket a doktornő Amerikában próbálta hivatalos formában bevezetni az egészségügyben, de egy sor jogi nehézségbe és szövetségi kereskedelmi falakba ütközött.
Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága elutasította Clark újításait, és felismeréseit tudománytalannak tartották.

6.) dr. Rashid Buttar (1966-2023)
Orvos és az amerikai hadsereg nyugalmazott őrnagya.
Alternatív módszereket alkalmazott a gyógyításban is, és ez a rendszerszintű szemlélete tette lehetővé azt, hogy elsők között ismerte a COVID-19 ,valamint a chemtrail, és az 5 G mobiltelefonhálózatok kapcsolatát.
Tudta, hogy a COVID-vakcinákban szervezetbe juttatott nanotechnológia 5 G RF-jelekre reagálva adatot gyűjt és továbbít.

RIEF-HEZ HASONLÓAN FELISMERTE, HOGY MINDEN BETEGSÉGNEK VAN EGY MEGHATÁROZOTT FREKVENCIÁJA.
EBBŐL KÖVETKEZIK, HOGY HA EZ ISMERT, AKKOR EZZEL A FREKVENCIÁVAL MESTERSÉGESEN LEHET BÁRMILYEN BETEGSÉGET ELŐIDÉZNI.

Egyik utolsó nyilatkozatával az alábbi figyelmeztetést adta az emberiség számára:
„ A COVID-vakcinával beoltottak testében vannak un. alvó sejtek, és arra várnak, hogy egy kiváltó ok felébressze őket.
Az alkatrész – magyarázta Dr. Buttar – egy hidrogél, amely három kórokozót tartalmaz. A hasznos teher felszabadítását az 5G tornyok három 16-18 GHz-es frekvenciájú, egy percig tartó sorozata aktiválja.
Dr. Buttar nem tudta, melyik három kórokozó van a rakományban, de azt hallotta, hogy a Marburg vírus az egyik. Tehát, amikor az 5G tornyok küldik ezeket a jeleket, „mindenkitől, aki kapott ezekkel a vakcinákkal és ezekkel az emlékeztetőkkel, hogy kiszabaduljon ez a marburgi vírus” – mondta Dr. Buttar.”
Azóta már azt is tudjuk, hogy nem 3, hanem akármennyi betegséget lehet előidézni.Ez csak frekvencia és mikrohullám kérdése.
https://expose-news.com/2023/06/02/rashid-buttar-there-is-something-of-a-critical-nature/

A tudományba, politikusokba vetett vakhit kora lejárt. Feltártuk azt a legfontosabb igazságot, hogy a globális elit és az őket kiszolgáló tudományos elit az emberiség ellen fordult.
Első lépésként meg kell tagadni minden tudománytalan, ember és életellenes tervük végrehajtását, legyen szó vakcináztatásról, vagy hamis zöld narratíváról, vagy bármi másról.

A következő lépés pedig a tudománytalan és hamis narratívák kiselejtezése, és a valóságról alkotott felfogásunk újradefiniálása kell legyen. Nincs idő várni, cselekedni kell a gyermekeink, unokáink jövője érdekében.
Nem kell semmit nekünk kitalálni, minden adott. Csak elő kell venni a fent felsorolt találmányokat, át kell venni keleti gyógyászat több ezer éves módszereit, és őseink tapasztalát felidézni.


De nem csak azért folyt a boszorkányüldözés, hogy elnyomják az alternatív gyógyászatot, hanem azért is, mert mind Tesla, mind pedig a gyógyítás előbb felsorolt eszközei nem fértek bele a 3 dimenziós elméletekbe. Mert mind a Tesla-féle találmányok, mind a gyógyászati eszközök 5-ik dimenziós elven alapulnak, és megdöntötték volna a tudomány korábban felállított téziseit. Nekünk nem engedtek betekintést a hullámelméletbe, nekünk herz-ig tart a tudományunk. Már pedig a kvantumfizika, és benne a hullámelmélet mindennek ez az alfája és omegája. Ezen alapul az a tömeggyilkos 5-ik generációs hullámfegyver is, amellyel az emberiség elleni legnagyobb tömeggyilkosságot akarják elkövetni az 5 G-n és a mikrohullámokon keresztül. Az 5G hálózat magasabb frekvencián működik, mint a Wifi (2,4 GHz, amelyen a konyhai mikrohullámú sütők is működnek), és 6 GHz-ről 300 GHz-re indul.

https://orvosokatisztanlatasert.hu/az-egyesult-kiralysag-kormanya-csendben-kozzetett-egy-jelentest-amely-megerositette-hogy-az-elmult-ket-ev-soran-minden-10-covid-halalozasbol-9-oltott-volt/